A szerző elérhetősége: elin.pilad@gmail.com

A szerző INFORMÁCIÓS oldala

Hiratasuka Isamu: Bleach (részlet)

A nap már égi útja végéhez közeledett, és arra készült, hogy a láthatár mögött megbújva végre megpihenjen. Azonban furcsa zajokra lett figyelmes, amik felkeltették az érdeklődését; így várt még egy kicsit.

Tokió egy néptelen kis utcája felől verekedés hangjait hozta magával a szél: hangos csattanás, amint az arc és az ököl keresztezik egymás útját; éles reccsenés, ahogy az orrcsont eltörik; tompa puffanás, ahogyan a test eldől, mint egy zsák krumpli… majd halk nyöszörgés.

A földön fekvő fickó teste meg-megrándult, két társa aggódva térdelt mellette, és próbálták felmérni az állapotát. Egy harmadik eközben azt figyelte, hogy a banda ötödik tagja, Toshirin hogyan száll szembe azzal a fura, narancssárga hajú sráccal, aki egyetlen ütéssel terítette ki Yamát.

– Mit képzelsz te magadról? – kérdezte fenyegetően a bajuszos fickó, aki még egy ilyen meleg, száraz tavaszi napon is sapkát húzott a fejére. – Szó nélkül leütöd a társunkat, aztán ránk parancsolsz, hogy tűnjünk innen?

A fiatal fiú szótlanul, nyugodtan állt az öklét rázó, ideges férfival szemben. Bal kezét hetykén zsebre tette, másik kezével pedig beletúrt kirívó narancssárga hajába, és megvakarta a fejét.

– Mondj már valamit! – kiabált magából kikelve, türelmetlenül Toshirin. Felidegesítette a nála több évvel fiatalabb suhancból áradó magabiztosság és lazaság. Ökölbe szorított kezével váratlanul ütött a fiú arca felé. – Te kis…

Lendülete egyből megakadt, amint arccsontja találkozott a fiú cipőjének talpával. Megkezdett mondatát nem tudta befejezni, csak egy artikulátlan nyögés hagyta el a száját. Megszédült, és azonnal kiterült a földön. A fiú azonban nem kímélte: vastag talpú cipőjével újra és újra lesújtott Toshirin hátára és fejére.

A banda három, még sértetlen tagja rémülten figyelte, ahogy védtelen társuk a sorozatos taposás eredményeképp lassan beépült a betonba. Toshirin nyafogva próbált kegyelemért könyörögni, de szavai érthetetlen motyogássá torzultak, ahogy szája a kemény talajhoz préselődött.

– Hagyd abba a szövegelést – parancsolt rá a narancshajú fiú, majd abbahagyta a rugdosást, és a többiekre nézett.

– Nézzetek oda, ti nyavajások – mutatott a háta mögé egy felborított vázára. Három szál virág volt benne, de a víz kifolyt belőle, és a langyos beton mohón szívta magába az éltető nedűt. – Meg tudjátok mondani, hogy mi a fene az? Te, ott középen…

– Ééén? – kérdezte remegő hangon a megszólított fickó, Mit. De félve attól, hogy pórul járt társai sorsára jut, nem sokáig habozott, és igyekezett gyorsan válaszolni. – Hát…, annak a gyereknek az emlékére tették oda, aki itt halt meg nemrég.

– Pontosan – kiáltotta a narancshajú, és hirtelen a döbbenten álló alak előtt termett, majd egy szemmel alig követhető mozdulattal állcsúcson rúgta. Mit azonnal elájult, és el akart dőlni, mint egy zsák, a lábai azonban a földbe gyökereztek, és nem mozdultak. Így Mit derékban meghajlott, mint egy kettétört fa törzse, és eszméletét vesztve ebben a lehetetlen pozitúrában maradt.

– Akkor most mondjátok meg – folytatta a narancshajú –, hogy miért borult fel az a váza?

A két állva maradt fickó közül az egyik elsápadva hebegni kezdett:

– Hát… gördeszkáztunk, és fellöktük…

Szinte egyszerre repültek fel a levegőbe, ahogy mindketten az arcukba kaptak egy-egy rúgást. Fájdalmas képpel görnyedtek össze a földön.

– Ez nehogy előforduljon még egyszer – rivallt rájuk a narancshajú fiú mérgesen –, különben gondoskodom róla, hogy legközelebb nektek hozzanak virágot.

Ennek hallatán a bandatagok sikoltozva, sajnálkozva pattantak fel a földről, és eszüket vesztve rohantak el minél messzebb, mielőtt a furcsa kinézetű fiú beváltja a fenyegetését.

A mű szerzői jogi védelem alatt áll, ezért annak részeinek vagy egészének terjesztése, haszonszerzés céljából történő felhasználása a szerző engedélye nélkül tilos. Más esetekben az írás egyes része vagy egésze eredeti formájában megőrizve, a forrás megjelölésével terjeszthető.

© 2017 www.wayersfantasy.hu