A szerző elérhetősége: elin.pilad@gmail.com

Utoljára frissítve: 2017. 07. 19.

A szerző INFORMÁCIÓS oldala

Hiratasuka Isamu: Dragon Ball

1. Pilaf

I. sz. 749., Paozu-hegység

A kora reggeli harmat kövér vízcseppek formájában összegyűlve, buzgón folyt végig a juharfa szeldelt levelein, és rövid idő alatt egy terjedelmes tócsává alakult a fa törzsének tövében.

Az egymásnak feszülő, ernyő formájú lombkoronák közt átszűrődő napfény játékosan lubickolt a kis tavacska vízében, és pajkosan kacsingatott a víztükör felett keringő méhre.

Az apró rovar leszállt a tócsa mellé, hogy szomját oltsa, azonban csak egy pillanatra pihenhetett meg, ugyanis valami hangos dübörgéssel közeledett felé.

A méh rémülten zümmögve röppent fel, és ugyanígy cselekedtek az ösvényt szegélyező juharfákon pihenő madarak is, akik szintén megriadtak a furcsa, ismeretlen hangtól.

Egy szajkó azonban figyelmes lett a méhre, ami megpróbált az egyik piros termésű babérsom sárgán pettyezett levelei között megbújni, és azonnal lecsapott kiszemelt áldozatára.

Csőrével rákapott a mit sem sejtő rovarra, és egy erős mozdulattal kettéroppantotta, majd a levegőben szállva lenyelte áldozatát.

Egy autó dübörgött végig a keskeny ösvényen, lendületből letépve az útra belógó ágakat, leveleket. A világoskék jármű oldalán egy piros festékkel odapingált „TURBO” felirat virított.

A sebesen száguldó autót egy fiatal lány vezette, aki elszánt tekintettel nézte az utat, miközben a kormány vad rángatásával igyekezett mind a négy kerékkel a földön maradni.

Akárhogy erőlködött is, ez nem akart sikerülni neki. Egy mélyebb gödörbe hajtott, ami megdobta a kocsit, és az mind a négy kerekével elemelkedett a földtől. Egy hosszú pillanatig a jármű a levegőben úszott, majd nagy dübbenéssel ért földet.

Nyomában felkavarodott por és homok, szélben szálló falevelek és törött ágak, értetlenül pislogó, rémült madarak és apró állatkák maradtak a csendessé vált erdei úton.

***

Son Goku mosolyogva, komótosan görgette maga alatt a vastag, közel egy méter széles farönköt. Miközben vidáman dúdolgatott, egy hatalmas fűrészt pihentetett a vállán, és ütemes, határozott léptekkel hajtotta a méretes fadarabot a folyó mellett kanyargó ösvényen.

A folyó túlpartján egy szelíd őz oltotta szomját a hűs vízzel, mialatt a part menti fákon játékosan kergették egymást a gibbonok, és rikoltozva ugráltak egyik ágról a másikra. Amikor észrevették az alattuk elsuhanó fiút, érdeklődve ereszkedtek lejjebb, hogy közelebbről is szemügyre vegyék a furcsa jelenséget.

Son Goku ügyesen egyensúlyozott a rönk tetején, és gond nélkül haladt a kavicsos úton, de hirtelen egy lejtőhöz ért, s a rönk sebesebben kezdett gurulni. A fiú gyorsabban szedte a lábait, mert nem akart leesni, de nem volt könnyű dolga, mivel a farönk a kiálló köveken megpattant, és majdnem lapjára fordult.

A nap már az égbolt közepén járt, amikor Son Goku végre megpillantotta a kis kunyhót, ahol születése óta élt. A ház előtt leugrott a rönk tetejéről, majd megragadta a nála kétszer nagyobb fadarabot, és minden erejét megfeszítve a magasba dobta. A farönk négy-öt méter magasságba emelkedett, majd zuhanni kezdett. Son Goku elrugaszkodott a földtől, és a vészjóslóan közeledő farönk közepébe öklözött. A vaskos fakorong hangos reccsenéssel számos darabra hasadt, és a kisebb-nagyobb hasábok szanaszét szóródva hullottak a földre.

Son Goku elégedetten csapkodta össze a tenyereit, és nekiállt, hogy egy helyre gyűjtse össze a tűzifának szánt fadarabokat.

Egy közönséges ember számára hihetetlennek tűnhetett volna, amit az alacsony, kisgyermek kinézetű fiú az imént művelt, azonban neki ez természetes, mindennapi tevékenységnek számított.

Nagyapja halála óta Son Goku kénytelen volt saját magát ellátni: halat fogott, madarakra és erdei állatokra vadászott, amiket aztán az általa kivágott és összehasogatott fából gyújtott tűzön sütött meg.

Amint végzett a tűzifának szánt hasábok összegyűjtésével, gyomra hangos korgással jelezte, hogy bizony aznap még semmit sem evett.

Beszaladt a kunyhóba, hogy magához vegye az ágya mellé támasztott, fél méter hosszúságú botot, majd a fejét és a balkezét átbújtatta a ráerősített madzagon, és az ajtó felé sietett, azonban a szeme sarkából egy fényes villanásra lett figyelmes.

Megállt és jobbra fordult, ahol egy kis szekrény tetején egy kék párnára helyezve, egy narancssárga gömb pihent, ami fényesen világított. Son Goku odarohant, a fény pedig váratlanul kialudt.

- Mi az? – kérdezte Son Goku a gömbtől. – Akarsz mondani valamit, nagyapa?

A gömb, amelynek belsejében négy darab, piros kristálycsillag látszott, nem válaszolt, és nem is fénylett többet.

Son Goku megvonta a vállát, majd sarkon fordult, és be sem csukva maga mögött az ajtót, berohant az erdő sűrűjébe, hogy ételt szerezzen magának.

Hamarosan egy gazdag termésű almafára bukkant, és felkapaszkodva a törzsén, letelepedett egy vastagabb ágra, majd letépve egy érett, piros gyümölcsöt, jóízűen majszolni kezdte azt.

Észre sem vette, amint egy hatalmas kardfogú tigris settenkedett mögé. Az állat egy majomnak vélte a fiút, mivel Son Goku nadrágjából, a dereka alatt egy barna, szőrös farok kandikált ki, és össze-vissza tekergett, csavarodott.

A tigris hangtalanul közelített áldozata felé, és amikor úgy érezte, elég közel került, hogy egy nagy ugrással elkaphassa a majmot, megfeszítette az izmait, és elrugaszkodott. Son Goku azonban érzékelte a veszélyt, és mielőtt a vadállat a hátára vetődött volna, a fiú előrebukott.

A tigris így csak a levegőben markolászott, majd visszazuhant a földre. Talpra érkezett, és azonnal felpillantott fürge áldozatára, aki a farkánál kapaszkodva csüngött a faágon, és gúnyolódva nyújtogatta rá a nyelvét.

A vadállat dühösen vicsorgott, morgott, és újabb támadásra készült, a fiú azonban megelőzte. Son Goku a farkán himbálózva lendületet vett, majd messzire ugrott, és amint a lába talajt ért, futni kezdett. A felbőszült tigris azonnal a nyomába eredt.

Son Goku nem ijedt meg, tudta, hogy sokkal gyorsabb üldözőjénél, és azt is, hogy a vadállat vérszemet kapott – vagyis ösztöneit félretéve csak arra összpontosít, hogy utolérje áldozatát. Ezért nem volt nehéz túljárnia a tigris eszén. Fákat kerülgetett, bokrokat ugrott át, miközben egyre közelebb engedte magához a vadállatot, ám mielőtt a tigris a mancsával elérhette volna, Son Goku hirtelen eltűnt a szeme elől…

… és a talaj is a lába alól.

Son Goku egy szakadékhoz vezette az állatot. A fiú még meg tudott kapaszkodni egy a sziklafalból kinyúló faágban, azonban üldözőjének esélye sem volt: a kardfogú tigris vonyítva zuhant alá a mélybe, és hangos csobbanással érkezett az alant kanyargó folyóba.

Son Goku felnevetett, amikor látta, hogy a tigris prüszkölve, fröcskölve tör a felszínre, és kétségbeesetten kapálódzik, hogy ne fulladjon meg – azonban a fiú öröme nem tartott sokáig. Egy reccsenést hallott a feje fölött, és amikor felpillantott, rémülten konstatálta, hogy az ág, amibe kapaszkodott, nem bírta el a súlyát, s kettétört.

Son Goku tehetetlenül zuhant alá, de mielőtt a folyóba érkezett volna, nagy levegőt vett. Két-három méter mélyen süllyedt a hideg vízbe, majd körbenézett odalent. A folyó alja a sötétségbe veszett, a napfény csak a felszín alatti pár métert árasztotta el annyi világossággal, hogy a fiú lássa, merre kell úsznia a part irányába.

Kezei és lábai összehangolt mozgatásával, határozott csapásokkal indult meg a közeli szárazföld felé. Először észre sem vette, hogy egy sötét árnyék borult rá.

Felfelé vette az irányt, hogy levegőt vegyen, amikor ösztönei sugallatára hátrapillantott – egy gigantikus méretű őshal éles fogaival nézett farkasszemet.

Son Goku az utolsó pillanatban tért ki a hal útjából, az állat hatalmas szája centikkel a fiú karjától záródott össze. A hal csalódott farkcsapásokkal úszott tovább, ám pár méterrel később irányt váltott, megfordult, és sebesen lódult meg, hogy bekebelezze a sosem látott, de gusztusosnak tetsző ennivalót.

Az ennivaló azonban nem akart halétekké válni, ezért leakasztotta magáról a botját, erősen megmarkolta, és amikor a hal elég közel ért hozzá, egy erős csapással fejbe vágta az állatot.

A hal azonnal eszméletét vesztette az irtózatos erejű csapástól, és lassan a hátára fordult. Ha a víz ellenállása nem lassítja le az ütést, valószínűleg az állat feje kettérepedt volna.

Így sem járt sokkal jobban. Son Goku gyors tempókkal a vízfenék felé süllyedő állat után úszott, majd megragadta a hal farok alatti úszóját, és kivonszolta a partra. A hal az utolsókat tátogta, s a friss levegőn percek alatt elpusztult.

Son Goku is kimerült a víz alatt töltött hosszú percek, és a hallal vívott csata miatt. Sokáig feküdt a parton, és közben élvezte, ahogy a nap melege körbeöleli a testét. Oldalra pillantott a hal tetemére, és arra gondolt, hogy vajon meg tudja-e majd egyedül enni a nála legalább ötször nagyobb állatot?

Mióta a nagyapja meghalt, Son Gokut sokszor kerítette hatalmába egy furcsa érzés: társra vágyott. Valakire, akivel beszélgethet, játszhat, és megoszthatja zsákmányát.

Amikor gyomra korgása figyelmeztette, hogy ideje lenne visszatérni a kunyhóhoz és megsütni a halat, a ruhái már majdnem teljesen megszáradtak. Megragadta zsákmánya farkúszóját, és annál fogva vonszolta maga után a tetemet.

Csendesen haladt az ezerszer megjárt úton, és a sűrű lombkoronák között megbújó állatokat leste, amikor furcsa, ismeretlen zajra lett figyelmes – ami egyre közeledett.

Son Goku nem láthatta a hang forrását, mivel a hal hatalmas teteme teljesen eltakarta előle a kilátást. Amikor meg akarta kerülni az állatot, hogy kikukucskáljon mögüle, már késő volt. Valami hatalmas erővel ütközött a halnak, és nem csak azt, hanem a fiút is feldobta a levegőbe.

Son Goku lendületét egy fa törzse állította meg.

A fiú kissé megszédült, de hamar felpattant a földről, és előkapva harcra gyakran alkalmazott botját, szembeszállt a támadójával.

Son Goku még sosem látott ilyen szörnyeteget. Az oldalára fordult teremtménynek nem voltak végtagjai, kezei és lábai helyén kerek, ráncos karikák pörögtek, forogtak. Amikor a szédítő forgás abbamaradt, a szörnyeteg felemelte a fejét. Az ormótlan testhez képest csököttnek tűnő fej búbjából hosszú, kék szőrszálak álltak ki, amit egy rózsaszín szalag fogott össze.

A szörny nagyokat pislogott rémült szemeivel, majd a feje tovább emelkedett, és a testből előtűnt két emberi kéz, ami egy apró tárgyat markolt. A tárgy vége csőben végződött, ami egyenesen Son Gokura mutatott.

- Ne mozdulj! – hallatszott egy vékony, remegő hang, majd egy hangos csattanás.

Son Goku úgy érezte, mintha egy szúnyog csípte volna meg a vállát. Azonban nem foglalkozott ilyen kellemetlenségekkel, inkább a szörnyetegre támadt.

Botja nagyot kondult ellenfele testén. Valamiféle kemény páncélt viselhetett!

- Elég! – kiáltott fel ismét valaki. – Ne bánts! Megadom magam.

Son Goku fenyegetően állt meg a szörnyeteg előtt, készen arra, hogy botjával azonnal lesújtson, ha szükséges.

- Ki vagy te? – kérdezte.

A szörnyeteg feje tűnt fel ismét, azonban a kezeken kívül most már egy sovány test, és két láb is előbukkant. Egy emberszerű lény mászott ki a szörnyeteg testéből, aki remegve állt meg Son Goku előtt.

- Mi vagy te? – kérdezte a fiú. – Egy szellem?

- Neeem… - válaszolt a furcsa lény, és nem csak a teste, hanem a hangja is reszketett. – Ember vagyok. Egy lány.

- Lány? – csodálkozott Son Goku. – Sosem láttam még lányt, de a nagyapám azt mondta, ha egyszer találkozom eggyel, akkor legyek vele kedves.

- Igaza volt – felelte a lány. – És te ember vagy?

- Persze, hogy az! Miért kérdezed?

A lány Son Goku hátsója felé bökött, egyenesen a majomszerű, izgő-mozgó farkára.

- Az embereknek nincs ilyenjük.

- Vagy csak a lányoknak… - fejtegette a témát Son Goku. Aztán megvakarta a fejét. – Igaz, nagyapának sincs. De ő furcsa ember volt!

A lány kezdett megnyugodni. Egy buta fiúcskával volt dolga, aki azt hiszi, hogy menő egy majomfarkat ragasztani a nadrágjára. Nem lesz nehéz túljárni az eszén!

- A nagyapád a közelben lakik?

- Ő már nem él – válaszolta szomorúan Son Goku. – De a kunyhóm közel van. Segítek odavinni azt a szörnyeteget, amiből kimásztál, aztán megsüthetjük a hallal együtt. Már nagyon éhes vagyok!

A lány felnevetett.

- Ez nem egy szörnyeteg, és nem lehet megsütni! Úgy nevezik, hogy autó, és ha nem borultam volna fel vele, akkor elvinne a házadig. De azt hiszem, használhatatlanná vált.

Son Goku közelebb lépett az autóhoz, és megböködte a botjával.

- Sosem láttam ilyet – csodálkozott, majd a lány felé fordult. – Csak nem a városnak nevezett helyről jöttél?

- De igen – bólogatott a lány. – Te még sosem jártál ott?

- Mindig is az erdőben éltem. És miért jöttél el onnan?

- Keresek valamit – felelte a lány, majd belenyúlt az oldaltáskájába, és elővett egy tenyérnyi nagyságú, kerek holmit belőle. Párszor megnyomta a szerkentyűből kiálló kis gombot, mire az éles hangon pityegni kezdett. – És azt hiszem, itt van a közelben…

Son Goku gyomra ezen a napon már sokadjára jelzett hangos korgással.

- Menjünk el hozzám, lakjunk jól, aztán segítek megkeresni, ami után kutatsz – javasolta a fiú, majd megragadva az ebédre szánt halat, már el is indult a hazavezető úton.

A lány egy hosszú pillanatig hezitált. Nem szívesen vált meg az autójától, de mivel a táskájában még akadt pár hoi-poi kapszula, nem tűnt akkora veszteségnek. A fiú után sietett, és tempósan haladt mellette.

- Mi a neved?

- Son Goku. És a tiéd?

- Bulma – suttogta a lány leszegett fejjel.

- Mi? Bulma? – nevetett fel Son Goku. – Vicces név!

- Ezért nem akartam elmondani…

***

Amint beléptek a kis kunyhóba, Son Goku csodálkozva nézte, hogy a narancssárga gömb ismét fényesen világít – azelőtt sosem csinált ilyet, ma meg már másodszor!

Odarohant a szekrényhez, és felkapta a gömböt, amelynek fénye egy pillanatra kialudt, majd ismét feléledt.

- Nagyapa, mondani szeretnél valamit? – kérdezte a gömbtől.

- Kivel besz…

Bulma ekkor lépett be az ajtón, és amikor meglátta a Son Goku kezében tartott tárgyat, a szava is elállt.

- Ez… ez egy sárkánygömb! – kiáltotta, és a fiúhoz rohant, hogy elvegye tőle a gömböt, az azonban nem engedte.

- Nem adom oda – mondta ellenségesen Son Goku. – Ez az egyetlen emlékem a nagyapámtól. Ő hagyta rám. Az enyém!

Bulma megenyhülni látszott, visszafogta izgatottságát, de tekintetét továbbra sem vette le a fényes gömbről. Gyorsan belenyúlt a táskájába, és elővett két másik gömböt, amik szakasztott másai voltak a Son Goku kezében lévőnek. Az egyetlen apró eltérést első ránézésre észre sem lehetett venni: az egyik gömb belsejében kettő, a másikban öt piros színű kristálycsillag volt.

- Neked két nagyapád van? – kérdezte csodálkozva Son Goku.

- Ezek nem nagyapák – magyarázta Bulma –, hanem sárkánygömbök.

- Sárkánygömbök?

Bulma a szoba közepén lévő, alacsony asztalra tette a kezében tartott gömböket, majd Son Goku melléjük helyezte a sajátját. Egy rövid időre mindhárom sárkánygömb felragyogott, majd fényük egyszerre hunyt ki, és nem világítottak újra.

- Így kommunikálnak egymással – jegyezte meg tudálékosan Bulma. – Szeretnéd hallani a történetüket?

- Hát persze – bólogatott Son Goku, és leült Bulma mellé.

- A világon összesen hét darab sárkánygömb található – kezdte a lány, majd a kezébe vette azt a gömböt, amelyikben két csillag látszott. – Ezt az egyik raktárszobánkban találtam, azután kezdtem el kutatni az eredetét. Az öt csillagos gömböt nemrég szereztem meg, de nem volt könnyű. Ha összegyűjtjük mindet, megjelenik Shenlong, a sárkány, és teljesíti egy kívánságomat!

- És azért jöttél, hogy magaddal vidd az én gömbömet is?!

- Nyugalom – csitította a fiút Bulma. Valóban kellett neki a gömb, de a tervei eléréséhez jobbnak látta, ha ezt nem árulja el. Ki tudja, talán ez a furcsa külsejű, hóbortos fiúcska még a segítségére is lehet. – Nem veszem el tőled, de ha akarsz, segíthetsz nekem megkeresni a többi gömböt?

- Miért segítsek? És miért vigyorogsz olyan bambán?

- Ez nem bamba vigyor! – kelt ki magából a lány. – Csábosan néztem rád!

- Mi?

Son Goku nem értette a szót. Sosem találkozott még egy lánnyal sem. Vajon mind ilyen furcsán viselkedik?

Bulma közelebb húzódott a fiúhoz, és fellibbentette a szoknyáját, így láthatóvá vált a bugyija és formás feneke is.

- Ha segítesz nekem megkeresni a többi gömböt – mosolygott csábosan (vagy bambán?) –, akkor megtapizhatod!

- Miért akarnám megfogdosni a feneked? – értetlenkedett Son Goku.

- Mert a fiúk szeretik az ilyet! – Bulma sértődötten húzta vissza a ruháját. – Ez eddig mindig bevált… – motyogta az orra alatt.

Rövid ideig elmélyülten gondolkodott, majd ujjongva felkiáltott, mint aki rájött a megoldásra.

- A nagyapád azt mondta, hogy legyél kedves a lányokkal, ugye? – Son Goku bólintott. – Akkor legyél a testőröm!

- Mi?

- A sárkánygömbök összegyűjtése veszélyes feladat. Neked úgysincs jobb dolgod egyedül ebben az erdőben, szóval nyugodtan velem tarthatsz, és mint egy hős lovag, megmenthetsz, ha bajba kerülnék.

- Mi az a lovag?

- A lovag egy erős és rettenthetetlen harcos, aki nem fél semmitől, és megóvja a védtelen hölgyek becsületét – definiálta Bulma ünnepélyesen.

Son Goku szeme felcsillant.

- Akkor nagyapa is lovag volt! Erős volt, és jól tudott harcolni. Én is olyan lehetek, mint ő? Vagy még nála is jobb harcos?

Bulma érezte, hogy megtalálta a fiú gyenge pontját.

- Úgy van! Ha segítesz nekem, nagy harcos lehetsz.

Son Goku elképzelte magát egy izmos, legyőzhetetlen harcosként, akinek az egész világon nem akad ellenfele. Tetszett neki ez az elképzelés, ráadásul végre talált egy társat, még ha egy furcsa lány is az, és hosszú idő után a magány szomorkás érzését végre felváltotta egy másik, örömteli érzelem, amit a nagyapja halála óta nem érzett.

- Veled tartok, és lovag leszek!

***

Bulma azonnal indulni akart, de Son Goku határozottan kikötötte, hogy addig nem mehetnek sehova, amíg nem ettek.

Így hát a kunyhó előtti szürke hamuval teli árkot telerakta tűzifával, majd szakszerűen meggyújtotta, ahogy még a nagyapja tanította neki. A lángok hamar belekaptak a száraz ágakba, gallyakba, és a tűz rövidesen vidáman pattogva, ropogva égett. Ezután a hatalmas halat nyársra húzta, és miközben kisebb-nagyobb fadarabokkal táplálta a tüzet, ráérősen forgatta az állatot, hogy minden oldala egyenletesen megsüljön.

Bulma elképedve nézte a gigantikus méretű halat, és azon gondolkozott, hogy ki lehet ez a fiú, aki még tíz évesnek sem néz ki, mégis egyedül él az erdőben, ráadásul az ereje is emberfelettinek tűnik. Teljes erővel elütötte az autójával. A jármű felborult, a fiún pedig még egy karcolás sem látszott. Ráadásul, rálőtt a fegyverével, és eddig biztos volt abban, hogy nem találta el a fiút… de mi van, ha mégis?

- Kik voltak a szüleid? – érdeklődött.

A fiú egy hosszú pillanatig elgondolkodva meredt a tűzbe.

- Nem tudom – felelte végül. – Amióta az eszemet tudom, nagyapával éltem.

- És ő is olyan erős volt, mint te?

- Nagyapa volt a legerősebb, akit ismertem – mosolygott büszkén Son Goku.

- De hiszen rajta kívül senki mást nem ismertél!

- Az is igaz…

- A városban, ahonnan jöttem, nagyon sokan vannak, talán a te szüleid is ott élnek – próbálta vigasztalni a fiút Bulma, miután látta kiülni a szomorúságot Son Goku arcára. – Ráadásul a világon rengeteg más város is van. Ha a szüleidet nem is találod meg, sok barátot szerezhetsz!

- Tényleg? – Son Goku szeme csillogott az örömtől, amit a lány szavai váltottak ki. – Akkor együnk gyorsan, és már indulhatunk is!

Alig egy óra múlva már felszerelkezve álltak a kunyhó előtt. Son Goku hamar elkészült: csak a harci botját vette magához, aztán búcsút intett a szeretett kunyhónak, és jelzett Bulmának, hogy ő indulásra kész.

- És hogyan fogunk a hiányzó sárkánygömbök nyomára bukkanni? – kérdezte.

Bulma elővette táskájából azt a tárgyat, amit Son Goku korábban első találkozásukkor látott. A kerek holmin lévő gomb többszöri megnyomása után a szerkezet ütemes pityegésbe kezdett.

- Ezt a radart én készítettem – mutatta a lány. Megfordította a szerkentyűt, aminek zöld kijelzőjén három apró, sárga pont villogott. – Ezek a megszerzett gömbök, amik nálunk vannak – magyarázta Bulma, majd megnyomta ismét a gombot, és a három pontból már csak egy látszott. – Ez pedig a legközelebbi gömb helyét mutatja. Úgy ezerkétszáz kilométerre innen, kelet felé.

- És az messze van?

- Eléggé, de ne aggódj – okoskodott a lány –, nem kell gyalogolnunk! Igaz, hogy az autómat használhatatlanná tetted, de van még nálam másik jármű is.

Bulma ismét a táskájában kotorászott, majd elővett egy kis dobozkát belőle. Felnyitotta a fedelét, és rövid mérlegelés után elővett belőle egy kék színű fiolát. Messzire dobta, és ahol a földre pottyant, ott hirtelen nagy robaj kíséretében füstfelhő keletkezett. A füst hamar eloszlott, és helyén egy újabb szörnyeteg jelent meg. Ez azonban sokkal vékonyabb volt, mint amiből Bulma a találkozásukkor előmászott, és csak két kerek karja volt négy helyett.

Son Goku azonnal kezébe kapta a botját, és felkészült a harcra.

- Nyugalom – intette le Bulma. – Ez egy motor. Ugyanúgy működik, mint az autó, és sokkal gyorsabban eljutunk vele a célunkhoz, mintha gyalogolnánk.

Son Goku továbbra is fenntartással nézett a járműre. Közelebb lépett hozzá, és megbökdöste a botjával.

- Te egy varázsló vagy? – kérdezte Bulmától.

- Dehogy – nevetett fel a lány, és ismét kinyitotta a kezében tartott dobozt, majd a fiú felé fordította.

A dobozkában még több fiola volt, de nem csak kék színűek, hanem sárgák, zöldek, lilák és rózsaszínűek is.

- Ezekben a hoi-poi kapszulákban légi-, és szárazföldi járműveket, de még akár egész házakat is lehet tárolni, berendezéssel együtt. Szinte mindent, kivéve élő organizmusokat.

Son Goku olyan zavarodott arckifejezéssel nézte Bulmát, mint aki a lány egyetlen szavát sem értette. És ez nem állt messze a valóságtól…

Bulma észlelte ezt, ezért a további magyarázkodást mellőzve a motorhoz lépett, ráült, és beindította a járművet.

- Gyere, ülj fel mögém! – Son Goku továbbra is sandán nézett a gépszörnyre, de végül legyőzte kételyeit, és felpattant Bulma mögé az ülésre.

A lány abban a pillanatban csinált valamit a kormányon, és a motor hangosan felbődülve meglódult alattuk.

Folyamatos feltöltés alatt...

A mű szerzői jogi védelem alatt áll, ezért annak részeinek vagy egészének terjesztése, haszonszerzés céljából történő felhasználása a szerző engedélye nélkül tilos. Más esetekben az írás egyes része vagy egésze eredeti formájában megőrizve, a forrás megjelölésével terjeszthető.

© 2017 www.wayersfantasy.hu