A szerző elérhetősége: robert60000000@gmail.com

Fekonya Róbert: Rémálom

A Föld haldoklik, és ez a hely leendő hullája.

Vince végigtekintett a tájon, és nem akart hinni szemének. Zöld fák, tavak, városok képe nem is tűnhetett távolabbinak.

Ez a fegyver... Hatása semmihez sem volt hasonló. Egy bomba elpusztítja a világ részeit, de ez... Megtörte a valóságot. A kozmosz kötéseit. Szétszaggatott minden logikát és normát.

A föld lüktető hússá vált, szervei elszórva a végtelen horizonton. Sötét lepett be mindent, de a részletek gyomorforgató tökéletességig látszódtak.

Vince sípoló hangot hallott. Egész teste a furcsa jelenség irányába fordult. A forrását egy vörös domboldalhoz vezette vissza. Felületének kacskaringós mintái a bélrendszerre emlékeztették. Oldalán egy fénydobozra lett figyelmes. Vakító fehér fény, mely vízszintes sugárban terült el a tájon...

***

Clair végigtekintett magán a tükörben. Szürke szövetkabát, fekete nadrág és egy kerek kalap. Lehet, hogy férfinak még nem nyújtott kellemes látványt, de magával teljesen meg volt elégedve. Kesztyű és esernyő a kezében. Kiköpött üzletasszony, egy csipetnyi úrias modorral és ízléssel. Így szeretett gondolni magára. Meglapogatta fején süvegét, és már indult is ki az ajtón.

Persze ez valójában nem történt meg.

Reggeli rutinjának ez a része valódi otthonában már lezajlott. Ez a szimuláció az újonnan feltöltöttek új életét kívánta egy gördülékenyebb kezdettel megáldani. Hogy könnyebben megszokják a gondolatot: korábbi életüknek vége. Testük, mint olyan többé nem létezik és tudatuk minden tartalmával egy közös „hálózat” részét képezi.

Egy új valóság dermesztően új lehetőségekkel.

Persze, akárki nem kerülhet ide, Clair ezt nagyon jól tudta. Csakis a halálos betegek, halálosan sérültek kapják meg ezt a lehetőséget.

Betegség híján Clairnek csúnyán meg kellett sebeznie magát, hogy bejuthasson. Remegő kezében a véres kés és emberi hús bűze... A gondolattól kirázta a hideg egy pillanatra… De semmi baj! Megérte teljesen, hiszen itt van!

Kezdetben a háborús hősöket töltötték csak fel. A korábbi folyamat erre sokkal… grafikusabb volt a mainál. És sokkal kevésbé hatékony. Az elme tartalmait pár perces emlékszeletekben raktározták. Emberek egész életének térképe csontvázként hevert ebben a világban. Tudatuk viszont nem ébredt új életre. Így az új lakosok feladata volt ezeket katalogizálni, hogy az emberiség gyarapodhasson belőlük.

Clair álma ez a hely volt.

Amikor tini korában senki nem hívta randira, amikor az intézetben visszaminősítést kapott agresszív viselkedésért, amikor otthon zokogva ült a törött üvegdarabok között… ez a hely járt az eszében. Hogy megtudhassa a féltve őrzött titkokat, hogy kiteregesse az emberiség szennyesét... Semmi sem tölthette volna el nagyobb megelégedéssel.

Őt is beosztották, mint mindenkit. George Sallace, végrehajtó és katonabíró emlékeit hivatott kutatni, de sokkal jobb ötlete volt neki ennél.

A házból kilépve már az álom világa várta. A hálózat, ami mindent rendbe hoz. Egy egész világnyi ember emlékeiből összeeszkábált katyvasz, de ránézve Clair szemét könny lepte el a gyönyörűségtől.

Útját a szokatlan szó nehezen írta le. Ez a létezés egy teljesen új formája. Minden szabály felrúgva, de az ideérkező még ragaszkodik múltjához. Viszont, aki már pár évet itt élt, alakját elvesztve suhan át a hipertéren, akár egy szellem.

Clairnek viszont nem volt ekkora szerencséje. Végig kellett trappoljon az egymásba ömlő világokon. A gépezet és ember teremtette groteszk tájon.

Tudta, merre kell mennie. Minden adat immár a fejében volt... Nem, immár egy egységet alkotott minden adattal. Így csak magán kellett szertenéznie, ha valamit keresett. Eltarthat... évekig, évtizedekig! Minden feltöltéssel, minden eltelt másodperccel változik a hely. Talán lehetetlenre vállalkozott...

***

Az álomgép tovább ketyegett. Clair egy apró robotot látott, aki mintha a vezérlőpanelt szerelné össze.

- Halló?

- Jó napot, asszonyom!

- Maga mit művel? Ez a panel a szerkezet része. Talán valami baj történt? - Clair lassan visszagondolt a furcsa dolgokra, melyekre figyelmes lett útja során. Vagy előregondolt? Nem volt biztos benne.

- A világon semmi. Ez csupán a valóság, a múlt egy kivetülése, asszonyom. Több ilyet is talál, szerte a világból, millió ember és gép emlékeiből. Maga viszont mást keres. Valaki más emlékeit keresi, igazam van?

- ...

- Nos, az övéi előkelő helyet kaptak. Álljon fel a vízesésen túli futószalagra, és nézze meg az első kilenc szobát! De eggyel se többet! A kozmosz fonalait nem mi kötjük, csak csodálhatjuk az univerzum munkáját. Megértette?

Clair furcsa delíriumba esett. Ennek a felbecsülhetetlen embernek az elméjébe nézhet... Izgatottságát nehéz volt visszafojtani.

Gyors léptekkel haladt a vízesés irányába. Fellépdelt a vésett kőlépcsőkön, és már rajta is volt a futószalagon.

Borzasztó csönd lepte el a világot.

A szalag széles volt, talán négy-öt méteres. Egy lejtő alagútban haladt, ami fölülről volt megvilágítva egyenlő távolságban elhelyezett lámpákkal. Clairt a sóbányára emlékeztette, amit kislány korában látogatott meg szüleivel.

Szüleivel? De hát intézetben nőtt fel… Mi történik?!

A szalagon haladt, de a szalag tőle függetlenül ment és nálánál jóval gyorsabban. Ez sokáig fel sem tűnt Clairnek, de a balján hirtelen kibukkant valami a fekete anyagból. Egy kétfejű gólya, tűhegyes, vékony csőrökkel. Apró fejei nyaktól lógtak ki a szalagból, mintha csak belenőttek volna a gépbe. Amint feltűntek, természetellenes gyorsasággal távoztak is le, ahol az alagút további szakasza már nem látszott.

Clair a rémálomszerű kép hatására kételkedni kezdett magában.

A szerkezet működését sosem így képzelte. Lehet, valóban történt valami. De ez nem is számít. Megemberelte magát, és fejébe húzta kerek kalapját. Egész életében egy ilyen alkalomra vágyott, és nem fogja elszalasztani!

- Azért jöttem ide, hogy megnézzek kilenc memóriaszobát, és istenemre, ezt fogom tenni!

Mellette újabb rémkép, egy kétfejű pelikán haladt el. Gólyához képest sokkal nagyobb termetű volt.

A futószalag vízszintesbe ért, és mint egy erkélyről, Clair jobbjára letekintett, ahol fordított trapéz ablakok sora vonult végig.

Egy.

Vincent elhatározta, megkéri ennek az ostoba teremtésnek a kezét. Fültől fülig érő mosolyát egyikük se tudta leplezni. Incselkedésnek nem is volt itt helye. Csak a tökéletes, beteljesült boldogságnak.

Kettő.

- A világon semmire se fogja vinni! Hát nem érted, te hisztérika? A gyereknek van valami a fejével. Csoda, hogy képes megszólalni! Úgy bámul mindenre, mintha csak most látná először. Fogyatékos. Át fogom íratni a következő félévben!

Vincent könnyei megállíthatatlanul hullottak az ajtó túloldalán, de arca végtelen dühöt tükrözött. Sosem volt ennyire elszánt, és sosem akart még ennyire bizonyítani.

Három.

Utolsó laborteszt. A következő már éles lesz. Ez a háború már másodjára löki a világot egy újfajta hadviselésbe...

Négy.

- Katie? Egy igazi üresfejű liba. Ilyen baromságot fel se hozz nekem! Az apja kocsija miatt lógok csak vele. Cassidy, az már egy nő.

Öt.

Vincent egész éjjel egy percet sem aludt. Az üdítős dobozok és üres, papír kávéspoharak szerteszét hevertek a kollégiumi szobájának szőnyeg borította padlóján. Ezen már elindulhat! Az elmélet. Egész életében ezt látta, és végre papírra vethette, ha csak egy töredékét is… Tudta ebben a pillanatban, hogy élete végéig ezen kell dolgoznia. De a diadal keserédes volt. Elég erre csupán egy élet?

Hat.

- Tér és idő relativitása. Kicsit bonyolult projektmunka egy gyereknek, nemde?

Hét.

Kattog a gép, kattog, kattog...

Nyolc.

A lábam, elvették a lábam!

Kilenc.

- Nézd anyu, tudok biciklizni!

A szalag ugyanolyan sebességgel haladt, de Clairnek túl gyorsnak tűnt. Émelygett, úgy érezte, eltűnt ezekben a szobákban. De a szalag csak haladt tovább, és tekintetét a következő ablakra irányította.

Egy sötét táj, vörös, hússzerű föld és fehér fény egy mesterséges vonalban.

Egy sípoló hang vette át mindegyik másik helyét. Kinyílt a fehér szem, és Clair lidércként üvöltött fel. Saját magát látta: reggel felkelni, elindulni útján, felszállni a szalagra, majd benézni a tízedik szobába, bele a fénybe, bele a szembe. Újra és újra és újra...

A mű szerzői jogi védelem alatt áll, ezért annak részeinek vagy egészének terjesztése, haszonszerzés céljából történő felhasználása a szerző engedélye nélkül tilos. Más esetekben az írás egyes része vagy egésze eredeti formájában megőrizve, a forrás megjelölésével terjeszthető.

© 2017 www.wayersfantasy.hu