A szerző elérhetősége: n.nagydori@gmail.com

Facebook: Nagy Dóri

Instagram: n._.dorii

A szerző INFORMÁCIÓS oldala

Doroty: Kastélyom lovagjai

Részek:  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10.   11.   12.   13.   14.   15.   16.   17.   18.   19.   20.   21.   22.   23.   24.   25.   26.   27.   28.   29.   30.   31.   32.   33.   34.   35.   36.   37.   38.   39. 

1. rész

Csak futott.

Lisa kis zugából figyelte az utcákon rohangáló fiatal lányt. Igen jól öltözött volt, messziről lerítt róla, hogy gazdag.

Nem foglalkozott vele, csak amikor már harmadjára futott el ugyanazon a helyen. Kétségbeesettnek tűnt ezért Lisa gondolt egyet, leereszkedett rejtekhelyéről és a lány elé vágott.

- Merre tartasz?

- Mindegy… csak el innen. Tudnál segíteni? - nézett esdeklően.

- Nem tudok. Addig nem, amíg nem mondod el, hogy mi miatt futkorászol itt körbe-körbe.

- Elmondom. Csak kérlek, segíts!

- Jól van, gyere!

Lisa kézen ragadta a remegő lányt, és futni kezdett vele. Nem volt messze a búvóhelye, az tűnt a legegyszerűbbnek, ha oda viszi magával, őt legalábbis még senki sem zargatta ott. Mikor felvonszolta a tetőre, az idegen lány leesett állal nézett körbe.

- Mi ez a hely?

- Tetszik? - vigyorgott Lisa. - Ez az én titkos bázisom. Tulajdonképpen itt élek.

- Mázlista.

- Hmm… azért azt is meg tudnám szokni, ha lenne fedél a fejem felett, vagy ha reggelente egy meleg ágyban ébredhetnék.

- Én szívesen cserélnék veled, izgalmasnak tűnik, hogy a szabad ég alatt lehetsz, amikor csak kedved tartja.

- Ki vagy te? - mérte végig gyanúsan.

- A nevem Nancy - nyújtotta jobb kezét barátságosan.

- Lisa - rázta meg a kezét. - Ééés akkor elmondanád, hogy mi miatt szaladgálsz kint az utcákon? Nem olyannak tűnsz, mint akinek itt lenne a helye.

- Majd mindjárt elmondom, addig mesélj erről a helyről, ez idő alatt pedig összegyűjtöm a gondolataimat.

- Legyen… Amióta az eszemet tudom itt élek, egyedül. Én pofoztam ki ilyen széppé. Eredetileg csak egy mohás tető volt, de lassan kezdett egy mezőre hasonlítani. A gyűjtögetéseim során találtam olyan dolgokat, amikkel fel tudtam dobni. Bár, hogy az őszintét megmondjam… azt a kanapét elég nehéz volt ide felcipelni - nevetett.

Nancy kellőképpen felengedett ahhoz, hogy ő is mesélni tudjon. Bár kilétéről és kétségbeesésének okáról nem esett szó.

Egy óra elteltével Nancy megkönnyebbülten sétálgatott és nézelődött, amikor pontosan a cipője orra előtt landolt egy nyílvessző. Lisa, mintha megérezte volna a bajt, utánakapott és lerántotta egy mélyedésbe.

- Ez mégis mi volt?! - suttogta.

- Minden bizonnyal Wayne.

- Hogy mi?

- Nem mi, sokkal inkább ki. Wayne… az én…

Nancy nem tudta végig mondani, rengeteg nyíl fúródott a tetőbe. Volt, ami a fejük felett pár centivel repült el.

- Hercegnő! Ha jót akar magának, jöjjön elő. A végén még eltalálom.

- He… hercegnő?! - kapta rá a lányra tekintetét Lisa.

- Sajnálom, hogy nem említettem, de jó volt végre úgy beszélgetni valakivel, aki nem tudja, hogy ki vagyok.

- Jól van, semmi gond, de elmondanád végre, hogy ki ez a Wayne gyerek?!

- Wayne Harris. A királyi udvar legjobb íjásza, a családom védelmezője, gyerekkori barátom és elsőszámú testőröm.

- Elsőszámú?! Mégis mennyi van?!

- Három. A másik kettő: Edward Blake és Scott Mendez. Ők kicsit szolidabbak, közel harcosok.

- Eez… Igazán barátságos. Mi lenne, ha elő másznál? Nem nagyon szeretnék meghalni.

- Nem fognak megölni, nyugi!

- Ahaa… akkor te miért menekültél előlük?

- Mert elegem lett, hogy folyton azt kellett csinálnom, amit mondanak. Szabad akarok lenni, mint te.

- Ühüm... értem... nem lehetne velük mégis megtárgyalni? Ha nem csinálunk valamit, ez a Wayne manus el fog találni minket… ha téged nem is, engem biztos.

- Hercegnő, még egyszer szólok. Jöjjön elő, vagy kénytelen leszek pontosan célozni.

- Úgysem lőnél le.

- Önt semmiképp. De a kis barátját ezer örömmel.

- Hogy mi va'?! Nancy, nagyon bírlak, de tedd meg nekem azt az apró szívességet, hogy nem nyíratsz ki - Lisa nyavalygósra fogta a figurát.

- Jól van, nyugodj meg!

Nancy felállt, és szembe fordult Wayne-nel, aki az íját megfeszítve állt tőle pár méterre.

- Tudtam én, hogy okos lányból faragták önt, felség.

- Tedd le a fegyvered, Wayne! Nem engedem, hogy bántsd Lisát. Nem csinált semmit.

Wayne leengedte fegyverét, majd Scottra nézett, és biccentett egyet.

- E… ez meg mi volt?

- Micsoda? - vigyorgott Wayne.

- Nem szeretem, amikor ezekkel a jelekkel kommunikáltok. Mi volt ez a kis bólintás?

- Nincs jelentősége. Az ön számára nincs.

Lisa eddig csendben állt, és alaposan szemügyre vette a három idegen férfit. Az egyik jóval magasabb volt a másik kettőnél, fekete fürtjeit, melyek helyenként az arcába lógtak, meg-meglobogtatta a szellő, de a tekintetét nem vette le a lányról, kissé hátborzongató volt a kemény, érzelemmentes arca. Kezében lezseren tartotta a kardot, viszont látszott rajta, harcra kész... bár ez egyoldalú csata lett volna.

A második alacsonyabb volt bajtársainál, és látszólag fiatalabb is, olyan húsz körülinek tűnt, de ugyanolyan elszántság volt az arcán, mint a többieknek, bár világoskék szemeiben néha megcsillant a kétkedés.

A harmadik Wayne volt, valahol a kettő között. Önelégült vigyor a képén, mégis olyan arcot vágott, mint aki a világ össze fájdalmát magában hordozza, amolyan pszichopata feje volt, de emellett kétségkívül jóképű.

Míg a lány ilyen szépen elbambult a férfiakon, észre sem vette, hogy a fiatalabbik férfi mögé lépett, és leütötte. Csak a tarkóján érzett tompa fájdalomra eszmélt fel, de akkor már késő volt. Mindössze egy pillanatig tartott, a következő másodpercben már el is terült a földön.

- Lisa!! - kiáltott fel Nancy - Mit csináltál vele?!

- Nem lesz baja, felség, ne aggódjon - lépett mögé Edward. - Csak leütötte.

- De minek?!

- Nem gondolta felséged, hogy megússza ennyivel, ugye? - vigyorgott Wayne. - Magunkkal visszük, és elbeszélgetünk vele egy kicsit.

- És ahhoz miért kellett ezt tenni?

- Mert nem akarom egész úton a hisztijét hallgatni. Na, szedjétek fel, aztán induljunk!

Scott felvette az amúgy pille könnyű lányt a földről, és elindultak vissza a kastély felé.

2. rész

- Ébredezik.

Lisa halványan hallotta, hogy valaki beszél mellette, de nem tudta betájolni, hogy honnan jön, és hogy ki a hang gazdája.

Erős fájdalom nyilallt a tarkójába, reflexszerűen kapott volna a fejéhez, de valami meggátolta. Lassan kinyitotta a szemét, és ahogy kitisztult a kép, észrevette, hogy meg van kötözve.

- Ez mégis mit jelentsen?! - hadonászott összekötözött kezeivel.

- Nyugi, kislány - lépett mellé Wayne. - A végén még kárt teszel magadban.

- Maximum benned! Oldozz el, és megkapod a magadét!

- Ohohóó, de felvágták valakinek a nyelvét. Nagyra vagy magaddal kislány, de nem tudod, kivel beszélsz.

- Húú, te vagy a királyság legjobb íjásza, és?

- Te mit tudsz felmutatni? - fonta össze karjait maga előtt, és gúnyosan méregette a lányt.

- Oldozz el, és megmutatom, mit tudok.

Wayne nevetve nézett a mellette ácsorgó Edwardra.

- Wayne. Ne csináld! Gyerek még.

- Ő kérte.

- Nem tudja, kivel áll szemben. Figyelj - most Lisa felé fordult -, nem akarsz vele szembeszállni, hidd el.

- Nem félek tőle.

- Látod? Figyelj, eloldozom, a földbe döngölöm és kész is, egy problémával kevesebb.

- Wayne. Ugye vágod, hogy ő egy lány? Ráadásul nem lehet több tizennégynél.

- Tizenhat vagyok...

- Az se sokkal jobb.

- Csak oldozzatok el végre!

- A hölgy kívánsága számomra parancs.

Wayne vigyorogva felrántotta a lányt ülőhelyzetbe, és kényelmesen elhelyezkedett mellette. Ujjaival megemelte Lisa állát, majd egészen közel hajolt hozzá.

- Hát akkor lássuk mire vagy képes, kislány.

Egy vágással lent is volt a csuklójáról a kötél, de Lisa csak dörzsölgetni kezdte fájó tagját.

- Ennyi? – vigyorgott Wayne.

- . . .

- Látod? - fordult Edward felé. - Nem képes semmire. Nem tudom, hogy…

Wayne hirtelen elvágódott... Lisával a hátán, ahol érte ott ütötte-vágta. A férfi nagy nehezen átfordult a hátára, így Lisa már a hasán ült.

- Állj már le! - Wayne egy kezével átfogta a lány csuklóit.

- Eressz el!! - hadonászott. - Azért oldoztál el, hogy megmutassam, mit tudok, de úgy nem megy, ha lefogsz.

- Azt hitted, majd hagyom magam? Szabadulj ki, ha tudsz.

- Te akartad.

Lisa felállt amennyire a férfi szorítása engedte, majd elrugaszkodott a földtől, és minden erejét összeszedve ugrott a férfi gyomrára.

Wayne elengedte Lisa kezeit, és mint aki meg sem érezte az előző merényletet, lelökte magáról a lányt, és most ő mászott fölé. Kezeit a földhöz szorította, a füléhez hajolt, és belesúgott.

- Szerintem vesztettél.

- Szerintem meg másszál le rólam!

- Wayne. Elég volt. - Edward megfogta Wayne karját, és felállította a földről.

- Jól van, hagyjuk magára a kislányt. Hadd eméssze meg a vereséget.

- Én még nem fejeztem be! - Lisa felkapott egy partvist, és neki rontott a fiúknak. Edward egy szempillantás alatt előrántotta a kardját, és úgy gátolta meg, hogy a rúd Wayne fején koppanjon. Így kezdtek párbajba. Lisa úgy forgatta a seprűt mintha egy kard lenne nála.

- Hát kislány, ezt megcsináltad. Senki sem tudta lenyomni eddig Edwardot - Wayne a falnak dőlve nézte a másik kettőt.

Lisa kezdett fáradni, de Edwardot nem tudta leállítani. Így gondolt egyet, elrántotta a faltól Wayne-t, és beállt mögé. Edward persze azonnal leállt, és gyanúsan méregetve a lányt eltette a kardját.

- Szép párbaj volt - nyújtotta jobbját Wayne Edward felé.

- Kössz - csapott bele a kezébe. - Ami pedig téged illet - fordult Lisa felé -, szép volt.

- Ne bátorítsd!

- Ugyan már, Wayne. Téged is lenyomott.

- Hogy mi van?!

- Bizony. Letepert téged. Ráadásul le is ütött volna.

- Ott az a „volna”. Nem nyomott le.

- Legyen, ahogy akarod - karolta át nevetve a férfi nyakát. - Menjünk. Keressük meg Scottot.

- Egy pillanat.

Wayne hátralépett, összefogta Lisa csuklóit, és megkötözte.

- Ezt most minek?!

- Hogy nehogy valami butaság jusson eszedbe, kölyök.

Lisa rávágott Wayne karjára. A férfi lassan hátrafordult majd kaján vigyorra húzódott a szája.

- Ne akard, hogy még jobban megkötözzelek.

Lisa hadonászni kezdett, de nem érte el a fiút.

Wayne hangosan nevetve lépett ki a kis teremből majd becsukta az ajtót és kulcsra zárta.

***

- Nyisd ki! Nyisd ki! Nyisd ki! Nyisd ki! Nyisd ki!

- Fogd már be!!

- Wayne. Ne hagyd, hogy kiborítson!

- De hát már két órája ezt hajtogatja, nem bírom tovább!!

- Akkor nyisd ki!

- Hogy micsoda?

- Engedd ki!

- Már miért engedném?!

- Mert én azt parancsoltam - jelent meg Nancy, Edward mögött.

- Felség.

- Nyisd ki az ajtót, és engedd ki Lisát! Semmi okod nincs arra, hogy fogva tartsd.

- Értettem - sóhajtott.

A nagy ajtó nyikorgások közepette feltárult. Lisa a földön ült törökülésben. Vigyorogva nézett fel.

- Beadtad a derekad?

- Nem. Én még bírtam volna.

- Persze, persze. Hallottam ám, nem kellett volna sok az idegösszeroppanásodhoz. Hú de megnéztem volna, hogy milyen, amikor kiborulsz.

- Lisa - ugrott a nyakába Nancy. - Ugye jól vagy?

- Ezt leszámítva - emelte fel kezeit - remekül.

- Oldozd el! - nézett Wayne-re.

A férfi a lány mellé lépett, és egy laza mozdulattal levágta róla kötelet.

- Kössz - rántotta el a kezeit a férfi szorításából. - Amúgy jól elszórakoztattak, főleg ez itt - mutatott Wayne-re.

- Szándékosan húzod az idegeit?

- Hát még szép hogy.

- Én nem szórakoznék vele.

- Nyugi. Már verekedtem is vele.

- Wayne!!

- Most miért én vagyok a hibás?

- Nem is értem - forgatta meg a szemeit Nancy.

- Te érted ezt? - fordult Edward felé.

- Rám ne nézz. Én az elején megmondtam, hogy ne csináld. Sosem hallgatsz rám. De ami azt illeti valóban Lisa ugrott neki először Wayne-nek.

- Köszönöm.

- Nem azt mondtam, hogy nem te vagy a hibás, csak azt, hogy nem te kezdted.

- Lisa, tényleg te ugrottál neki?

- Yep. De most komolyan, kijárt már neki.

- Az is igaz.

- Felség!

- De nem is olyan rossz, hogy így történt - gondolkodott el Edward.

- Ezt hogy érted?

- Így legalább megtudtuk, hogy Lisából jó harcos lehetne.

- Komolyan? - röhögött fel Wayne. - Azt a csapkodást nevezed te jó harcnak?

- Én speciel nem arra a részre gondoltam, amikor ti cicaharcot vívtatok... hanem...

- Hanem? - lépett közelebb hozzá Nancy.

- Hanem, amikor te vívtál vele, mi? - vigyorgott Wayne.

- Van esetleg még valami, amiről nem tudok? - nézett körbe hitetlenkedve Nancy.

- Nincs, felség.

- Hála az égnek. De amúgy miért is jó, hogy Lisából jó harcos lenne?

- Mert ha kiképezzük, az édesapjának sem lehet kifogása ellene, hogy befogadjuk.

- Miért zavarná?

- Nem hiszem, hogy az édesapja örülne, hogy ha egy koszos utcakölyök beköltözne a kastélyba - fonta össze a karjait Wayne.

- Adok én neked olyan…

Lisa megindult Wayne felé, de Nancy a karjánál fogva visszarántotta.

- Lisa.

- Bocsi. De annyira irritál a feje. Meg, hogy úgy kezel mint egy gyereket.

- De hát, ha az vagy...

- Wayne!

- Elnézést, felség.

- Jól van. Lisa. Szeretnél velünk maradni?

- Mi az hogy.

- És az se lenne baj, hogy ha harcolnod kéne?

- Nem, dehogy.

- Akkor legyen. A fiúkra bízlak.

- Biztos benne felség, hogy jó ötlet kettejüket összezárni? - lépett előre Edward.

- Igaz is. - Most a másik kettőhöz fordult - Meg kéne próbálnotok elviselni egymást, bármennyire is nehéz feladatnak tűnik - nézett jelentőségteljesen Wayne-re.

- Hát ez nem fog menni - a férfi lemondott a lehetőségről.

- Szerintem se - és Lisa is.

- Jó, segítek egy kicsit. Lisa, mostantól a kiképződ Wayne lesz.

- Háh! Azt teszed, amit mondok! - nevetett gyerekesen.

- Wayne, te pedig megosztod Lisával a szobád.

- Hogy mi van?! - harsant fel.

- Parancsolsz? - fordult meg Nancy.

- Elnézést, felség, remélem, csak rosszul hallottam. Hogyan oszthatnám meg a szobámat egy... - nagyot nyelt - ezzel a kölyökkel?

- Megint kezded? - vágta oldalba Waynet Lisa.

- A döntésem végleges. És így is marad, amíg nem jöttök ki jobban.

Nancy diadalittas mosollyal az arcán távozott, amíg Wayne és Lisa egyetértően ledermedve álltak egymás mellett.

- Részvétem, cimbora. - Edward megveregette barátja vállát, majd halkan kuncogva magukra hagyta a két szerencsétlent.

3. rész

Wayne, ahogy sikerült megemésztenie az információt, megfordult saját tengelye körül, megragadta Lisa karját, és húzni kezdte maga után.

- Most hova akarsz vinni? - Wayne nem válaszolt, csak gyorsított a tempón. – Válaszolj már, te világbarma!

- Majd meglátod.

Lisa próbálta elhúzni a kezét, de a férfi túl erősen szorította. Gondolt egyet, hirtelen megállt, és próbálta visszahúzni a kezét, ezzel egy kicsit megakadályozva a továbbhaladást.

- Most mi van?! – fordult hátra Wayne.

- Addig nem megyek tovább, amíg nem mondod meg, hogy hova akarsz vinni.

Ezzel levágta magát a földre, és durcásan nézett Wayne-re.

- Nekem így is jó.

A férfi lehajolt, és nemes egyszerűséggel felkapta a lányt, a vállára dobta, és így indult tovább.

- Tegyél le! Tegyél le! – kezdte püfölni a férfi hátát.

De ő higgadtan sétált tovább, így a lány hamar feladta.

- Wayne. Már megint mit csinálsz azzal a lánnyal? – nevetett fel Edward.

- Oh. Edward pont téged kerestelek – Wayne megállt, és letette a földre Lisát.

- Mit szeretnél?

- Neked adom.

A férfi átlökte a lányt Edwardnak, mire Lisa majdnem felborult.

- De Wayne. A hercegnő rád bízta, nem rám. A te feladatod kiképezni és elszállásolni.

- Se időm, se kedvem. Úgyhogy a tiéd – ezzel elindult az ellenkező irányba.

Lisa és Edward csak néztek utána, és nem nagyon tudták hova tenni a dolgot. A lány végül is nem bánta, hogy nem kell Wayne-nel lennie. Edward már kevésbé örült a plusz munkának, de nem tudott vele mit kezdeni. Wayne-nel nem tudott vitába szállni, mert mindig vesztesen jött ki belőle, nem mellesleg, csak nem mondhatott ellent a felettesének.

- Ömm... Nem akarlak zavarni, látom nagyon elmerültél a gondolataidban, de mégis, most akkor mi lesz?

- Még nem tudom.

- Ahha...

Csendben álltak egymás mellett, és várták a csodát. Lisa unalmában az ujjait tördelte, közben a mellette ácsorgó férfit méregette. Próbált rájönni, hogy mire gondolhat, hogyan tovább?

- Lisa – jelent meg Nancy, ezzel megtörve a már kínossá váló csendet.

- Szia, Nancy. Mi járatban erre?

Lisa a lány felé fordult, miközben érdeklődve figyelte az Edward arcán elterülő szelíd mosolyt.

- Gondoltam megnézem, hogy minden rendben van-e. De úgy látom, hogy nem. Nem Wayne-nel kéne lenned?

- Kéne.

- És miért is nem vele vagy?

- Hát…

- Más dolga van, ez időre pedig rám bízta Lisát– szólt közbe Edward.

- Mi dolga van? Tudtommal pihenőn van – fordult felé Nancy.

- Azt nem mondta.

- Mit csinálhatnánk vele? Mindig kibújik a plusz munka alól – mosolygott a magas férfira. – Tudom, hogy lepasszolta neked Lisát, az előbb beszéltem vele.

Edward a homlokához csapta a tenyerét. Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.

- Tudod, mi a baj veled? – nevetett Nancy. – Túl kedves vagy.

- Miért?

- Nem árultad el Wayne-t. Próbáltad védeni, pedig meg sem érdemli. Az nem tetszik, hogy hazudtál nekem, de tisztelem, hogy véded a társaidat.

A férfi újra elmosolyodott a hercegnő szavain. Talán egy kicsit még zavarba is jött.

- Éééés akkor most mi lesz? – pofátlankodott bele a bájcsevejbe Lisa. – Mármint most akkor melyik embereddel leszek?

- Természetesen Wayne-nel. Kicsit egymáshoz kéne szoknotok, hogy ne akarjátok kinyírni egymást minden adandó alkalommal.

- Remek – fintorgott Lisa.

- Annyira nem rossz, majd meglátod. Csak meg kell ismerned. Wayne rendes ember.

- Ha te mondod...

- Na, kerítsétek elő, addig maradj Edwarddal.

- Okké.

Edward feltűnően sokáig nézett Nancy után. Lisa összefonta a karjait, és gúnyos mosollyal az arcán méregette a merengő férfit. Mikor Edward megfordult, döbbenten nézett a lányra, aki mindentudóan vigyorgott.

- M... miért nézel így? – hőkölt hátra Edward.

- Csak nem szereted?

- Kicsodát?

- Hát Nancyt – mosolygott.

- Micsoda? Már miért sze…

- Ne is próbáld tagadni. Látszik rajtad, hogy odáig vagy érte.

- Dehogy vagyok.

- Dehogy nem, látom, hogy nézel rá, és hogy hogyan beszélsz vele.

- Ez nem jelent semmit.

- Engem úgysem tudsz átverni - nevetett.

- Látszik rajtad, hogy igazi szerelem szakértő vagy - csóválta meg a fejét. - Nem adod fel, ugye?

- Nem hát. Mióta szereted? - csillant meg Lisa szeme a lelkesedéstől.

- Hosszú történet - sütötte le a szemeit Edward.

- Én ráérek – vigyorgott teli fogsorral.

- Hagyjuk a témát, ha lehet - ezzel Edward lezártnak tekintette a beszélgetést, így tovább indult.

- Ne legyél ünneprontó, meséééélj!

A férfi mosolyogva hallgatta a lány gyerekes könyörgését. Nem gondolta volna, hogy ennyire szembetűnő, hogy gyengéd érzelmeket táplál a hercegnő iránt. Ó, ha tudná, hogy mennyien tudnak még erről a "titokról". Ettől függetlenül nem mondott semmit a lánynak, hadd fantáziáljon egy szép történetről... csak el ne terjessze.

- Wayne!

A szólított férfi a hang irányába kapta fejét, és összevont szemöldökkel figyelte a közeledőket.

- Mi kéne?

- Visszahoztam – tolta át a lányt Wayne mellé.

- Na jó, elég volt – harsant fel Lisa. – Muszáj lökdösni?! Nem lehetne egyszerűen megkérni, hogy menjek arrébb?!

Lisa a két férfin járatta a szemeit, de választ nem kapott.

- Értem… oké... – ezzel megindult az ellenkező irányba.

Wayne a kapucnija után kapott, és olyan erősséggel rántotta vissza, hogy a pulcsijának garbója megszorította a nyakát, mire Lisa köhögni kezdett.

- Mit csinálsz?! – vágott rá Edward Wayne karjára. – Meg akarod fojtani?!

- Így legalább megtanulja, hogy hol a helye.

- Hát az biztos, mert ha megölöd ezer százalék, hogy nem mozdul el mellőled.

- Azért ennyire nem tragikus a helyzet.

Wayne végül elengedte a ruhadarabot, és sértődötten indult vissza szobája felé.

- Jól vagy? – fordult Edward a lány felé.

Lisa nem válaszolt, csak elborult arccal nézett maga elé. Egy darabig erősen gondolkozott rajta, hogy most azonnal megölje Wayne-t, vagy próbáljon lenyugodni, de a válasz hamar megszületett... Lisa neki iramodott, és őrült sebességgel kezdett Wayne után száguldani. A férfi csak gúnyosan mosolygott maga elé a trappolás hallatán, és egy éles kanyarban egyszerűen félre állt. Lisa fejében túl sokáig tartott az információ feldolgozása, így későn fékezett... Hatalmas sebességgel száguldott bele a falba, természetesen arccal előre.

- Reménytelen vagy. – Összefont karokkal, vigyorogva figyelte a lányt, ahogy magához tér.

- Ezt még nagyon megbánod – emelte fel a kezét fenyegetően.

- Pont úgy nézel ki, mint akitől félnem kell. Mondd, egyáltalán kilátsz a fejedből? – nevetett fel hangosan.

- Hogy lehetsz ilyen...?! – érte utol őket végül Edward is. – Lisa, hányat mutatok? – emelte fel a kezét.

- Tizet…?

- Ezt most kérdezed, vagy mondod? – gúnyolódott Wayne.

- Hagyd már békén!

Edward felsegítette a földön elterülő lányt, de a szédüléstől, amit a hirtelen mozdulat váltott ki belőle, majdnem felborult. A férfi már nyúlt volna a hóna alá, hogy felsegítse a lányt, amikor Wayne közbelépett.

- Most mi van?

- Majd én.

Ezzel a férfi megfogta a lányt, és felkapta az ölébe, faképnél hagyva Edwardot, aki nem igazán tudta értelmezni a helyzetet, de legbelül örült, hogy nem neki kell ezzel is foglalkoznia.

- Mi ez a random kedvesség? – kérdezte Lisa tettetett duzzogással.

- Nem kedvesség.

- Akkor? Szégyenérzet?

- Nem.

- Hűű, de bőbeszédű vagy.

- Fogd be, vagy ledoblak.

- Eddig tartott a jófejség? Most már nincs barátfelvétel?

- Direkt csinálod?

- Mit?

- Hogy nem vagy képes csöndbe maradni, holott tudod, hogy az idegeimre mész.

- Próbáltam beszélgetést kezdeményezni, csak nem vagy rá vevő, magadra vess.

- Hallgass már el! Nem barátkozom kölykökkel.

Lisa válasz gyanánt lekevert egy pofont a férfinak, mire az megtorpant, és mérgesen a lányra nézett.

- Ne nézz így! Megmondtam, hogy ne hívj kölyöknek!

- Itt cipellek, a lelkemet kiteszem azért, hogy te a legkényelmesebb úton juss el az orvoshoz, erre pofon vágsz?

- Kezdjük ott, hogy miattad kell cipelned engem.

- Te rohantál bele a falba, nem én.

- Ha nem állsz félre, beléd rohanok nem a falba.

- Ja, értem, és akkor én vágom be a képem úgy mint te.

- Pontosaaan.

- Na jó, elég volt – Wayne letette a földre a lányt, és tovább indult.

- Ne csináld ezt velem, gyere vissza.

Lisa megpróbált utána menni, de jobban szédült mint eddig, így ahogy felállt, előre iramodott és dőlni kezdett. Összeszorította a szemeit, és várta a becsapódást. A landolás végül mégis elmaradt... Wayne az utolsó pillanatban kapott utána, és rántotta vissza a lányt, így Lisa a karjaiban eszmélt fel.

- Nagyon szívesen – törte meg a csendet a Wayne.

- K… köszönöm - dadogta zavartan.

A férfi óvatosan talpra állította a lányt, visszaemelte az ölébe, és így indult tovább az orvoshoz.

4. rész

Lassan, és csendben haladtak végig a hosszú folyosón. Nagyjából három perc múlva érkeztek meg az „Orvosi szoba” táblácskával ellátott ajtóhoz. Wayne kopogás nélkül nyitott be a kis terembe, de nem volt ott senki, ezért nem túl finoman letette a lányt a vizsgáló asztalra, körbenézett majd megpaskolta a lány fejét.

- Marad - mondta vigyorogva.

- Mi vagyok én, valami kutya?!

- Nem. Te egy irritáló kölyök vagy, aki belepofátlankodott az életünkbe.

- Már ne is haragudj, haver. De ki volt az, aki idecipelt?

- Egy, nem vagyok a haverod. Kettő, nem kellett volna elbújtatnod a hercegnőt. Előírásaink szerint, meg kéne, hogy büntesselek.

- Igen? - vonta fel az egyik szemöldökét.

- Igen. Akadályoztál minket Nancy megtalálásában.

- Hát, haver - nyomta meg a szót -, rettentően el vagy tévedve. Ugyanis én nem csináltam semmit. Nancy jött velem... előletek menekült, erről nem én tehetek.

- Nem kellett volna segíteni neki.

- Látom, nem érted a lényeget…

- Nem, te nem érted - szakította félbe. - A hercegnő megkért téged, hogy segíts neki elbújni, nem?

- De igen.

- Akkor nincs miről beszélnünk. Az az egyetlen szerencséd, hogy nem engedi, hogy bántsalak. Ha nem akarna egy koszos utcakölyökkel összebarátkozni, már halott lennél - fordított hátat a lánynak.

Csend telepedett közéjük... néma csend. Lisa erősen gondolkodott, hogy mivel tudna visszavágni, de be kellett látnia, hogy ezzel nem tud szembeszállni. Az előtte álló ember megakarja ölni, és ha túl sokáig húzza az agyát, lehet, hogy Nancy utasítása ellenére is megteszi majd. Így lassan leereszkedett a vizsgálóasztalról, és összecsapta a tenyereit, mire Wayne is megfordult.

- Már megint mi van? - vágott unott képet a férfi.

- Az van, drága barátom, hogy én most lelépek - a választ meg sem várva indult meg az ajtó felé. A léptei még mindig bizonytalanok voltak, de próbálta minden erejét összeszedni, és eltűnni innen. Már résnyire kinyitotta az ajtót, amikor egy erős fizikai behatásnak köszönhetően az visszavágódott a helyére. Lisa nagyra nyílt szemekkel bámult a kijáratra, majd lassan megfordult. Wayne keze az ajtón, közvetlenül a lány arca mellett pihent.

- Most... mi... mi van? - pislogott értetlenül.

- Mit mondtál az előbb?!

- Öhm... Azt, hogy most mi van? - próbált poénkodni.

- Ne humorizáljál, kölyök! Nem vagyok vicces kedvemben.

- Neked olyanod is van? - röhögött fel.

- Még egyszer megkérdezem, mit mondtál az előbb?!

- Hmm... Sok mindent, mire vagy kíváncsi?

- Tudod te azt nagyon jól - villantak meg sötét szemei.

- Jól hallottad, barátom. Elmegyek innen.

Wayne a másik kezét is felhelyezte az ajtóra, Lisa másik oldalára, így a lány utolsó menekülési útját is elzárva.

- Azt kötve hiszem - vigyorgott fenyegetően.

- Mi bajod van, ember?! Utálsz, nem? Akkor miért zavar, hogy el akarok menni?

- Hogy utállak-e? Az nem kifejezés. De van még egy-két elintézetlen dolgom veled. Nem mellesleg, ha elmész, a hercegnő rossz kedvű lesz, és ezt sajnos nem hagyhatom.

- Uramatyám, mi van itt? Mindenki szerelmes Nancybe?

- Mi? Nem! De mint első számú testőre és barátja, kötelességem megóvni őt mind a fizikai mind a lelki ártalmaktól.

- Te vagy egy ártalom... - forgatta meg a szemeit.

- Bármennyire is szörnyű belegondolni, a hercegnő megkedvelt téged, és ha elmennél, szomorú lenne, de mint mondtam, azt nem hagyhatom.

- És mit akarsz tenni ennek érdekében? - fonta össze a karjait maga előtt.

- Maradsz önszántadból vagy... - közelebb hajolt a lány füléhez, és belesúgott - kötözzelek meg megint? - vigyorgott teli fogsorral.

- És ha mégis elmegyek? - próbált rezzenéstelen maradni.

- Akkor kénytelen leszek megölni téged... hozzá teszem, lehet, hogy élvezni is fogom.

Lisa ereiben meghűlt a vér... Ez egy pszichopata, csak erre tudott gondolni. A fejében kattogtak a kis fogaskerekek, hogy mitévő legyen, de semmi használható nem jutott eszébe.

Pár pillanat múlva felvillant a „mit veszíthetek" ötlet legapróbb szikrája. Még mielőtt átgondolta volna tervét, már meg is mozdult. Sikeresen ellökte magától a fiatal férfit, és míg ő felfogta, hogy mi is történik, Lisa kivágta az ajtót, és futni kezdett. Wayne vérfagyasztó mosollyal, komótos léptekkel utána indult.

- Ha így akarsz játszani, legyen.

5. rész

Lisa szedte a lábait, ahogy csak tudta. Nem ismerte a kastélyt eléggé, hogy kiutat találjon, de csak arra gondolt, hogyha egy ideig futkározik körbe-körbe, előbb vagy utóbb talál valakit, aki megszánja és segít rajta. És lássatok csodát, amikor már harmadjára rohant el ugyanazon a folyosón, az egyik elágazásnál megpillantotta Edwardot. Szélsebesen kezdett száguldani a fiú felé, hogy minél hamarabb biztonságba érhessen.

- Edward!! - kiáltott utána.

A férfi hátranézett, majd megállt, és bevárta a rohanó lányt.

- Látom, jobban vagy - mosolygott le a nála két fejjel alacsonyabb lányra.

- Háát... lehet, hogy most már mindenből csak annyit látok, amennyit kell és nem szédülök... és nem megyek neki minden második falnak, de az életem biztosan veszélyben van. Ugye segítesz?

- Miről van szó? - vonta össze a szemöldökét.

- Wayne. Meg akar ölni.

- Az nem újdonság. Most éppen miért? - nevetett.

Lisa nagyokat pislogva nézett fel, és gondolkodott el a férfi mondatán, de egy pillanat múlva megrázta a fejét, és folytatta.

- Az most lényegtelen. Segítesz, vagy fussak tovább?

Edward nem válaszolt, csak csendben átnézett a lány feje felett, majd felemelte a kezét, és előremutatott. Lisa nyelt egy nagyot, majd lassan megfordult... Wayne ott állt tőle egy méterre.

- Öö... he... hello.

- Na, most mi lesz? - emelte meg egyik szemöldökét.

Lisa felnézett az előtte tornyosuló férfira, és látván a pszichopata mosolyt a képén, bepánikolt. Kezeivel átfogta a fejét, és leguggolt a földre.

- Ez ám a stratégia - röhögött fel Wayne, majd leereszkedett a lányhoz, és megkocogtatta a hátát. - Most komolyan ez a terved?

- Ühüm - makogott a lány.

- Na, állj fel! - Megfogta a karjait, és felhúzta magával, mire Lisa rögtön védekező helyzetbe kapta a kezeit.

- Csak ne az arcomat! Az fáj...

- Mert ha máshol ütlek meg, az nem fog fájni? - nevetett.

- Dee biztos... de nem annyira.

- Jól van, tedd le a kezeidet, nem foglak bántani.

- Nem? - kapta fel a fejét - Hát ez egy remek hír - engedte le a kezeit vigyorogva. - Akkor békében vállunk el. Hello! – mondta, majd megindult.

- Most meg hova mész?! - szorította meg a lány karját.

- Hé! Azt mondtad, nem fogsz bántani - vágott rá a kezére.

- Tényleg azt hitted, hogy elmehetsz?

- Hát nem ezt mondtam neked? Te szerencsecsomag.

- Azt hiszem, kifejtettem, hogy mi lesz, ha elmész.

- Ja, igen. Bla bla bla megölsz, és élvezni is fogod, de pont most mondtad, hogy nem fogsz bántani, úgyhogy ágyő! - ezzel újra megindult.

Kis hatásszünet után ismét a lány karja után kapott, de ezúttal visszarántotta maga elé, összefogta a két csuklóját, majd a másik kezével egy kis kést szorított a torkához.

- Wayne! Túl messzire mész! - kiáltott rá Edward, aki eddig csendben nézte őket.

- Cssss - emelte fel a mutató ujját. - Most eldöntheted, aranyom. Maradsz? Vagy inkább meghalnál? Mert, hogy innen ki nem teszed a lábad, az biztos.

- Te beteg vagy - sziszegte.

- Ne húzd az időt picinyem, mert nem az a fajta ember vagyok, aki meggondolja magát. Ha sokáig hisztizel, könnyűszerrel átvághatom a torkodat.

- Wayne! - csapta meg a fülüket egy vékony hang. - Mégis mi a fenét művelsz?! Azonnal engedd el!!

A férfi még hosszasan nézett Lisára, majd lassan leengedte a kezeit, és elhúzta a kést a torkától. Nancy rögtön oda szaladt a lányhoz és átölelte.

- Jól vagy?

- Most már igen.

- Mégis mi a fene volt ez?! - nézett Wayne-re, aki összefont karokkal elfordult a csoporttól - Jellemző. Edward? - emelte tekintetét a másik férfira.

Edward hosszasan ecsetelte a nap történéseit, mire ehhez a pillanathoz ért, Nancy már nem látott a méregtől.

- Wayne! Te nem vagy normális!!

- Már ne is haragudjon, felség, de ki az, aki itt akarja tartani ezt a kölyköt?! Semmi szükségünk nem volt rá, hogy ez a kis nyomorult befészkelje ide magát. Nem fogom kiképezni, és nem fogom dajkálni, van jobb dolgom is annál, hogy ezzel foglalkozzak! - üvöltötte.

A másik három köpni-nyelni nem tudott. Ó igen, Wayne-nek mindig ilyen volt a stílusa, de semmivel nem lehetett így kiborítani. Ismerték a férfi múltját, de nem hitték, hogy ennyire eluralkodott rajta a gyűlölet és a bosszúvágy. Hosszas hallgatás után azonban Lisa megtörte a csendet.

- Nyomorult? Meglehet... hat éves korom óta az utcán élek, senki se foglalkozott velem. Koszos? Az is lehet... ritkán volt lehetőségem tisztálkodni. De hogy én fészkelem magam ide be? Ne haragudj, haver, de még mindig te vagy az, aki idecipelt engem. Azt állítod, hogy azért, mert "meg kellett volna büntetned". Már nem azért, de ezt ott miért nem tudtad megtenni? Miért kellett ehhez iderángatnod?

Wayne nem válaszolt, csak megforgatta a szemeit, majd otthagyta a társaságot.

- Elnézésedet kérem, az ő nevében is.

- Ugyan, nem a te hibád, hogy a fő embered ekkora tahó - kiabálta az utolsó szót a férfi után.

- Majd kitalálunk valamit, hogy megbékéljen veled.

- Nem kell, Nancy. Talán tényleg jobb lesz, ha nem maradok itt - hajtotta le a fejét Lisa.

- Jaj, ne csináld már. Ha elmész, nem tudlak megvédeni ettől a tuloktól, márpedig biztos, hogy ezek után tényleg bántana.

- Igen, lehet.

Nancy sokáig gondolkodott, de nem jutott eszébe semmi, amivel megbékíthetnék a férfit, ezért a mellette csendben álldogáló Edwardra nézett.

- Neked van valami ötleted?

- Nem igazán. Ha kettesben hagyjuk őket, ki tudja, hogy mikor ugrik megint a torkának. Ha meg velük megy még valaki, sosem fognak összeszokni.

- És ha a harmadik személy csak akkor megy oda, ha tényleg baj van?

- Wayne úgyis kiszúrná, hogy valaki figyeli, nem véletlenül ő a legjobb embere, felség.

- Meg kell próbálnunk minden lehetséges opciót.

- Legyen - sóhajtott Edward.

- Neked megfelel? - fordult most a lány felé.

- Ha nagyon muszáj.

- Jól van, akkor próbáljuk meg.

Megbeszélték a „haditervet", elkísérték Lisát Wayne szobájához. Edward elfoglalta a helyét, Nancy pedig ment a dolgára.

- Bármi baj van, csak sikíts, itt leszek az ajtó előtt - mosolygott biztatóan a lányra.

- Rendben.

Lisa kopogott, majd benyitott a kis szobába. Wayne az ágyán heverészett, egy kis keretes képet tartott a kezében, és azt bámulta.

- Zavarok…? - kérdezte alig hallhatóan.

- Te mindig zavarsz - vágta be a képet a szekrényébe, majd felült az ágyon - Mit akarsz?

- Csak meg akartam kérdezni, hogy miért utálsz ennyire?

- Az az én dolgom. Más egyéb?

- Figyelj, lehet, hogy elviselhetetlennek tartod ezt a helyzetet, de a " hercegnőtök" kedvéért megpróbálhatnál nem belehalni ebbe az új dologba.

Wayne sóhajtott egyet, jelezve, hogy Lisa még nem győzte meg.

- Nem lehetne, hogy félre tedd a haragod, és megpróbálj eleget tenni Nancy kérésének?

- Miszerint? - vonta fel az egyik szemöldökét.

- Miszerint ki kéne képezned.

- Te és a fene nagy stratégiáid - nevetett gúnyosan. - Úgy érzem, nehéz dolgom lesz veled.

- Ez azt jelenti, hogy...?

- Azt. De… csak és kizárólag akkor, ha mindent úgy teszel, ahogy mondom, nem kételkedsz egyetlen szavamban sem, és nem leszel állandóan láb alatt.

- Úgy lesz.

- Ám legyen.

Wayne Lisa elé nyújtotta a jobb kezét. A lány félve, de ő is odanyújtotta a jobbját, majd a fegyverszünet jeleként kezet ráztak. Hosszú és nehéz hetek várnak mindkettejükre...

6. rész

Még aznap késő délután neki álltak az első „leckének”. Szokásos edzésüket kénytelenek voltak külön tartani. Scott és Edward kicsit arrébb vonultak, hogy Wayne és Lisa jobban elférjenek az amúgy is szűkös helyiségben.

Amint beléptek a terembe a fiúk ledobták a felsőjüket, hogy a könnyed textildarab ne gátolja őket a mozdulatok kivitelezésében.

Lisa egy pillanatra belebambult a három izmos testbe, de gyorsan megrázta magát, és próbált nem a félmeztelen fiúkra koncentrálni. Wayne kiszúrta, hogy Lisa arca egy pillanatra színt váltott, gúnyosan elmosolyodott, de természetesen a szurkálódás része sem maradhatott el.

- Na, mi van kölyök, csak nem tetszik amit látsz? – vigyorgott.

- Ohohó, csak szeretnéd, barátom. Nagy az ego, nem gondolod? - fonta össze a karjait nevetve.

- Kérlek. Nem vagyok én egoista. Csak tökéletes.

- Ezt te sem hitted el.

- Mielőtt nagyon bele melegednétek a szócsatába - vágott közbe Edward -, elkezdhetnétek az igazi edzést.

- Nyugi, Edward, ez a bemelegítés - vigyorgott a férfi felé Wayne, mire ő megforgatta a szemeit. – Na, kezdjük! - Felkapott két partvisnyelet, és az egyiket átdobta Lisának.

- Komolyan? Egy seprűvel fogunk harcolni?

- Ez csak a nyele, gondoltam kíméletes leszek veled, de ha gondolod, csinálhatjuk élesben is - emelte meg a szemöldökét.

- Öö… nem köszi, jó lesz a seprű.

- Bölcs döntés.

Wayne lassan mutatta minden mozdulatát, hogy Lisa is megértse.

- A kard forgatásnak egyszerű technikája van, de erről Edward többet tudna mesélni, ez az ő reszortja.

Az említett férfi Lisa mögé lépett, és hosszasan magyarázva elmondta a legalapabb fogásokat, közben pedig be is mutatta úgy, hogy hátulról átfogta a lányt.

- Értem. Tehát akárhogy foghatom a kardot? - nézett fel Edwardra.

- Hát azért akárhogy nem, de a te magasságodhoz és a karjaid hosszúságához mérve célszerűbb lenne, ha kicsit széjjelebb húznád a kezeidet a markolaton.

- Miért?

- Mert ha ilyen közel vannak egymáshoz a kezeid, nem tudod úgy irányítani a kardot, ahogy és amerre szeretnéd.

- Áh, minden világos.

- Most, hogy mindent elmondtál neki, elverhetem végre? - nézett vigyorogva a férfira.

- Ne bízd el magad ennyire, Wayne. Te is tudod, hogy amúgy jól harcol, csak még nincs egyéni technikája.

- Akkor elverhetem végre? - röhögött.

- Csak rajta - sóhajtott lemondóan.

- Na, gyerünk kölyök! Mutasd meg, mit tanultál!

- Megmondtam már... hogy... ne hívj... kölyöknek!! - kiabálta, majd magasba emelve a seprű nyelét nekirontott a férfinak.

Wayne röhögve védte ki az összes rá mért csapást.

- Csak ennyi? Még csak el sem fáradtam.

Lisa egy pillanatra megtorpant, egy pillanat múlva pedig mindent, amit eddig tanult, ki is vágott az ablakon, és felemelve a botot kergetni kezdte a férfit.

- Hé! - kiáltott utána Edward. - Ez nem sportszerű.

- De…

Lisa nem tudta befejezni a mondandóját, mert egy oldalról érkező támadás kibillentette az egyensúlyából, és rögtön fel is borult. Wayne a seprűnyelét Lisára irányította, jelezve, hogy a párbajnak vége.

- Győztem. Ismét - vigyorgott.

- Legyen neked gyereknap... De ezt is csak Edwardnak köszönheted. Ha nem szól rám, utolérlek és leütlek.

- Álmodik a nyomor - röhögött, majd nyújtotta a kezét, hogy felsegítse Lisát.

- Legyen ez a második lecke erre a napra - szólalt meg Edward is. - Bármi is történik körülötted, nem figyelhetsz másra, csak a harcra.

- Mondhattad volna előbb is - dünnyögte.

- Kíváncsi voltam, hogy ezt az alapszabályt tudod e magadtól vagy sem.

- Ezek szerint nem - nevetett Wayne.

- Szerintem jó volt - lépett előre Scott is. - Ahhoz képest, hogy semmi harci tudása sincs, egész jól csinálta.

- Senki sem állította az ellenkezőjét - mosolygott Edward.

- Na jó, ne biztassátok ennyire, mert a végén még elszáll magától.

- Nekem legalább még van esélyem, hogy normális legyek, de te sajnos reménytelen eset vagy... - vont vállat Lisa.

- Ha-ha... mekkora poén. Na jó, akarsz még valamit tanulni most, vagy holnap kelsz inkább korán?

- Beteg vagy? - nézett aggódva a férfira. - Te megkérdezted, hogy mit szeretnék? - nevette el magát végül.

- Nagyon elemedben vagy... - nézett flegmán a lányra.

- Én? Nagyon.

- Szóval, mit akarsz?

- Nem szeretek korán kelni, deee... Ki az? „Ó” betűvel kezdődik a neve, és szeretne pihenni. - Szemeit a fiúkon járatta, de egyik sem tudta kitalálni, hogy mire gondol a lány, így végül Lisa válaszolt a feltett kérdésre.

- Ó, hát én.

- Jesszusom - csapott a homlokára Wayne. - Ha ilyenekkel próbálsz hülyéskedni, ne csodálkozz rajta, hogy kölyöknek hívlak, kölyök.

Lisa jót nevetett a reakción, ha másnak nem is, neki tetszett a vicce. A fiúk edzettek még egy kicsit, Lisa addig csak egy széken ülve merengett, és gondolkodott a nap történésein.

- Jól van, kölyök, indulás - lökte meg a még mindig bambuló lányt.

- Mi? Hogy? Jaa... hova? - értetlenkedett.

- Ezek szerint nem emlékszel. A hercegnő hozzám rakott be.

- Most komolyan egy szobában leszünk?

- Nagyon úgy fest a helyzet.

- Remek - sóhajtott.

Belépve a szobába fogták fel, hogy a szobában csak egy ágy van.

- Naaneeee... - bámult az ágyra Lisa.

- Higgadás, nyugalom. Majd... szerzünk egy másik ágyat. Addig ott alszol.

Lisa arra a pontra nézett, amerre Wayne mutatott, majd visszafordult a fiúhoz, és felhúzta az egyik szemöldökét.

- Komolyan?

- Komolyan.

- De hát az egy fotel.

- És? Kicsi vagy, elférsz rajta úgy is, ha keresztbe fekszel felhúzott lábakkal.

- Te egy ritka pocsék vendéglátó vagy. Ugye tudod?

- Te nem számítasz vendégnek, úgyhogy nem ítélkezhetsz.

- Ja, értem, és akkor máris kiszúrhatod a szememet egy fotellel?

- Jó hogy.

Lisa erre már nem válaszolt, inkább körbenézett a szobában, hogy mivel segíthetné a helyzetet, hogy egy fotelban kell aludnia. Végül megállapodott egy széken, amit a fotel elé húzott, hogy legalább a lábait ki tudja nyújtani.

Egyenként elmentek tisztálkodni. Lisa kapott a hercegnőtől egy egyszerű hálóinget meg tiszta ágyneműt, mert Wayne nem volt hajlandó erre. Amikor mind végeztek, bementek a szobába és alvásra készülődtek.

- Hát akkor, jó éjt - próbált barátságosan hozzászólni a férfihoz.

- Jót. - Ezzel a másik irányba fordult, és a fejére húzta a takarót.

Lisa már meg sem lepődött ezen. Elfújta a fényt adó gyertyát, majd befészkelte magát a fotelba.

Az éjszaka közepén hatalmas üvöltésre ébredt fel. Gyorsan meggyújtotta a gyertyát, és csak akkor látta, hogy Wayne az ágya szélén ül, teljesen leizzadva, arcát a kezeibe temetve és remegve.

- Wayne. Jól vagy? - Óvatosan a férfi mellé ült, és a kezét a hátára tette.

Wayne egy darabig csak egyhelyben ült, aztán hirtelen felpattant, és kisietett a szobából... azon az éjszakán vissza sem jött többet.

7. rész

Lisa nyújtózkodva kelt fel a fotelből. Ekkor vette észre, hogy Wayne még mindig nem jött vissza. Sóhajtott egy nagyot, majd gyorsan rendbe szedve magát elindult megkeresni a többieket. A folyosón sétálgatva belebotlott a legifjabb harcosba.

- Scott - szólt a fiú után.

- Ó, szia, Lisa - mosolygott kedvesen. - Hogy aludtál?

- Háát... azon kívül, hogy egy fotelban töltöttem az éjszakát, és hogy felébredtem Wayne-re, egész jól.

- Miért? Mit csinált Wayne? - húzta össze a szemöldökét.

- Üvöltött… amikor felkeltem az ágy szélén ült remegve és teljesen leizzadva.

- Még mindig? - töprengett el a fiú.

- Mit még mindig?

- Bocsi, de most mennem kell.

Azzal Scott elviharzott. Lisa utána fordult, de a fiú olyan gyorsan eltűnt a folyosón, hogy felfogni sem volt ideje, hogy most mi van. Megvonta a vállát, és továbbállt. Kis idő elteltével összetalálkozott Edwarddal is, neki is elmesélte az éjszaka eseményeit, és ő is ugyanúgy faképnél hagyta Lisát.

- Na jó, ez most már azért fura… - vakarta meg a tarkóját.

Az edzőterem felé vette az irányt. Kellemes tempóban sétált, de amikor a terem folyosójára lépett, üvöltözés csapta meg a fülét, így már gyorsabban szedte a lábait. Közelebbről már tisztán hallotta, hogy a fiúk veszekszenek egymással. Óvatosan benyitott a terembe, mire mindannyian rákapták a tekintetüket.

- Megzavartam valamit?

- Nem, dehogy - fújta ki a levegőt Edward.

- Mi ez a hangoskodás?

- Épp próbáltunk valamit Wayne fejébe verni, de úgy látszik, hogy az egóján kívül oda nem fér be semmi - vigyorgott Scott.

- Jól van Scotty, le lehet állni, rohadtul nem vagyok vicces kedvemben.

- Ugyan, te sosem vagy abban - legyintett.

- Na de, mi az amit ennyire nem tudtok megértetni vele?

- Az nem rád tartozik!

Wayne felpattant a helyéről, és olyan hévvel indult neki, hogy majdnem felborította Lisát, amikor belevállalt.

- Kösz... - szorította meg a megtámadott pontot. - Most komolyan, mi baja van? - nézett a fiúkra.

- Sajnálom, de amíg ő nem akarja elmondani, mi sem mondhatunk semmit - hajtotta le a fejét Edward.

- Összefügg a mostani problémája az éjszakaival?

- Igen.

- Jaj, mondjátok már el...

- Nem lehet, mi nem mondhatjuk el.

- Akkor ki mondhatja el?

- Wayne - vágta rá Edward.

- Meg... a hercegnő - így a másik fiú.

- Scott!

- Most mi van?

- Szerinted?

- Ja?... Hoppá - kapta a szája elé a kezét.

- Köszi, Scott - kacsintott egyet Lisa, majd kisietett a teremből.

- Ugye direkt mondtad el? - bambult a lány után Edward.

- Neki is meg kell tudnia. Elvégre szegény lány szerves része a történteknek.

***

Lisa körbejárta a fél kastélyt, mire megtalálta a hercegnőt.

- Óh, Nancy, pont téged kereslek.

- Szia, Lisa, miben segíthetek? - mosolygott kedvesen.

- Szeretnék kérdezni valamit.

- Hallgatlak.

- Te tudod az okát, hogy Wayne miért ordítozik éjszakánként?

Nancy arcára ráfagyott a mosoly, majd gyorsan hátat fordított Lisának.

- Miért kérdezed?

- Szóval tudod. Elmondanád?

- Wayne nem beszélt róla?

- Nem, azt mondta, hogy semmi közöm hozzá. Ezért kérdezlek téged - vigyorgott.

- Még, hogy semmi – pufogott.

- Akkor elmondod?

- Nem, nem lehet.

- Ne már, most ha te is azzal jössz, hogy…

- Miért akarod ennyire megtudni, hogy mi történt? - vágott közbe Wayne.

Lisa hátrafordult, és csak akkor vette észre az ajtófélfát támasztó férfit.

- Mert rajtam kívül mindenki tudja.

- Megmondtam, hogy semmi közöd hozzá.

- Wayne - szólt közbe Nancy. - Te is tudod, hogy ez nem így van.

Wayne sóhajtott egyet, majd biccentett egyet a fejével Lisának, jelezve, hogy kövesse őt. A lány zavartan Nancyre nézett, mire ő megpróbált biztatóan Lisára mosolyogni, és bólintott egyet.

***

Wayne kivezette a lányt az udvarra. Egy csendes eldugott kis zugban voltak, ahol volt egy pad, rengeteg virág és egy kicsi sírkő. A férfi a sír elé lépett, és megigazította rajta a virágokat. Lisa érdeklődve figyelte Wayne miden egyes mozdulatát, de amikor ellépett a tábla elől, és sikerült leolvasnia a nevet, tátva maradt a szája.

Luna Harris

- Ő...

- Igen, ő a húgom volt.

- De miért hoztál ide?

- A kishúgom kapcsolódik a történethez... sajnos. Csak adj egy percet.

Wayne végighúzta a kezét a sírkövön, majd lassan leült a padra.

- Hosszú történet, szerintem ülj le - paskolta meg maga mellett a helyet.

Lisa kényelmesen elhelyezkedett, persze tisztes távolságra Wayne-től.

- Egy árvaházban nevelkedtem. Tizenhat éves voltam, amikor behoztak egy kislányt és hozzám vágták, hogy ő a húgom. Egy darabig kételkedtem benne, de aztán bebizonyították, hogy az a pöttöm, ötéves kislány valóban a húgom. Már akkor sem értettem, hogy a szüleimnek miért kellett még egy gyerek, ha őt is árvaházba rakták. Nem foglalkoztam vele sokáig, ott volt nekem a pici lány, aki rajongott értem. Egyik nap eljöttek a kastélyból. Az akkor tíz éves hercegnő, ahogy meglátott, magával akart vinni, na így lettem én a testőre. Én viszont kikötöttem, hogy csak akkor megyek, ha magammal vihetem Lunát is, ennek pedig nem is volt akadálya… bár ne engedték volna. Boldogok voltunk úgy egy hétig... aztán amikor a felnőtt katonák kivittek magukkal járőrözni, a húgom is velem akart jönni. Hiába győzködtem, hogy ez veszélyes, nem érdekelte... én pedig beadtam a derekamat. Egész úton fogtam a kezét, csak egy pillanatra engedtem el, amikor segítettem felállni egy kislánynak. Mire visszafordultam, Luna már nem volt ott. Kétségbeesetten kezdtem keresni, amikor meghallottam a hangját... üvöltött. A hang irányába szaladtam, akkor láttam meg, hogy a kishúgom a földön fekszik, egy nagyobb lány rugdossa, mellette a földön ült egy nagyjából Lunával egykorú lány, egy késsel a kezében... A húgom több sebből is vérzett. A nagyobbik lány elüvöltötte magát, hogy „Futás!”. A kicsinek sikerült elmenekülnie... A nagyobbikat lelőttem... szemrebbenés nélkül. A kicsit azóta kerestem... Az a lány, te voltál.

8. rész

Lisa leblokkolt Wayne utolsó mondatán. Hosszú percekig csak bámult maga elé némán, majd amikor valamilyen szinten sikerült feldolgoznia az információt, felpattant a helyéről, és idegesen járkált fel s alá.

- Nem, nem, nem... az nem lehet. Én semmi ilyesmire nem emlékszem. Nem öltem meg senkit!

- Nem csoda, hogy nem emlékszel rá. Mint említettem, a húgommal egyidős lehettél akkor.

- És valószínűleg ötévesen az emberölés volt a hobbim. Biztos, hogy nem én voltam. Amúgy is honnan veszed? Teljesen máshogy nézek ki, mint akkor.

Wayne felállt, és közelebb lépett Lisához, majd lejjebb hajolt, hogy a szemeibe tudjon nézni.

- A szemeid.

- Hogy... mi? - pislogott nagyokat zavarában.

- Ugyanolyan a tekinteted mint akkor- suttogott. - Remegnek a félelemtől. Nem mellesleg, ilyen szempárral nem találkoztam azóta a nap óta egészen addig, amíg meg nem találtalak - egyenesedett fel.

- Milyen szempárral? - Emelgette meg a szemöldökét és próbálta terelni a témát, de ahogy Wayne arcára nézett, lefagyott róla a mosoly. - Khm… bocsi.

- Szóval száz százalékig biztos vagyok benne, hogy te voltál.

- És… - nyelt egy nagyot -, akkor most mi lesz?

- Amióta megölted Lunát, arra várok, hogy megtaláljalak és végezzek veled. De… egy, a hercegnő megtiltotta nekem, hogy egy hajad szála is meggörbüljön. Kettő, most, hogy tudod, hogy mit tettél, inkább hagynálak gyötrődni tetted súlya alatt egészen addig, amíg nem fogsz könyörögni, hogy öljelek meg.

Wayne a mondata végén elment, és magára hagyta a teljesen lesokkolt lányt.

***

- Mit mondtál neki? - fogta meg a férfi karját Edward.

- Mindent.

- Úgy értem, a történeten kívül.

- Azt, hogy előbb vagy utóbb meg fogom ölni - vigyorgott.

- De a hercegnő megtiltotta.

- Tudom, de ha már nem ölhetem meg, legalább hadd szórakozzak vele. Azt akarom, hogy féljen tőlem, ki akarom készíteni, hogy könyörögjön nekem, hogy vegyem el tőle az életét, amit ugye kénytelen leszek megtagadni - rántotta meg a vállát mosolyogva.

- Kegyetlen vagy - csóválta a fejét mosolyogva. - Képes leszel valaha megbocsájtani neki?

- Ha ő képes visszahozni a húgomat… persze.

- Hülye felfogás, Wayne. Tudod, hogy ez lehetetlen.

- Mint ahogy az is, hogy elfelejtsem azt, ahogy megölte Lunát.

Ezzel sarkon fordult, és bevágódott a szobájába. Edward egy darabig a barátja után bambult, majd eszébe jutott, hogy Lisa egyedül van az udvarban. Kisietett hozzá, nehogy valami őrültséget csináljon, de Lisa ugyanúgy ült a padon, mint ahogy ott lett hagyva. Edward sóhajtott egyet, majd a lány mellé érve csendben letelepedett mellé.

- Hogyan… ? - kérdezte még mindig bambulva.

- Mit hogyan?

- Wayne azt állítja, hogy én öltem meg a húgát. Hogy nem emlékszem rá?

- Lisa... kicsi voltál még - tette a hátára a kezét.

- Nem… ez nem lehet kifogás. Ez nem egy olyan emlék, mint az első szó, amit kimond a gyerek, vagy az első lépések… természetes dolog, hogy ilyen jelentéktelen dolgokra nem emlékszik az ember. Viszont állításotok szerint én megöltem egy embert... egy kislányt. Egy ilyet nem felejthetnék el... ennek rémálmaimban kéne előjönnie...

- Ettől szenved éjszakánként Wayne is.

- Hogy micsoda?

- Ez a rémkép ugrik be neki minden egyes éjszaka, azóta, hogy...

- Megöltem a húgát, mond csak ki nyugodtan - hajtotta le a fejét.

- De visszatérve ahhoz, amit mondtál… igazad van - gondolkodott el Edward.

- Szerinted, hogy lehetne előcsalni ezeket az emlékeket.

- Nem hiszem, hogy jót tenne neked, ha emlékeznél rá.

- De muszáj!

- Miért?

- Nézd, én még mindig nem tudom elhinni, hogy önszántamból megöltem volna bárkit is. Kellett lennie valaminek, ami miatt képes lehettem volna ilyet tenni. Aztán ki tudja, lehet, hogy kiderül, hogy ártatlan vagyok, hogy összekevertetek valakivel.

- Még az is lehet – mosolygott. - De nem tudom, hogy hogy hozhatnánk vissza az emlékeidet, vagy ki tudna segíteni.

- Nekem van egy ötletem.

- Mi lenne az?

- Eljönnél velem az árvaházhoz, ahol nevelkedtem?

- De nem azt mondtad, hogy hat éves korod óta az utcán élsz?

- De... de egy évig abban az árvaházban voltam - vigyorgott.

- Jól van, de szólnom kell Wayne-nek.

- Miéért?

- Mert ő a felettesem. És az ő engedélye nélkül nem csinálhatunk semmit.

- Remek...

- Egy perc és itt vagyok.

Pár pillanat múlva Edward újra megjelent Wayne-nel az oldalán.

- Naaneeee...

- Problémád van, kölyök?

- Nem, nincs - hajtotta le a fejét gyorsan.

- Mi van, már rám se tudsz nézni? - röhögött.

- Hagyd már, Wayne! - lökte oldalba barátját.

- Jól van. Melyik árvaházban voltál?

- A városszéliben.

- Ugyanott, ahol én... kezd érdekes lenni a sztori - fonta össze a karjait.

- Egy árvaházban voltatok?

- Ezek szerint - vont vállat a férfi, majd megindult a kapu felé. - Indulás.

- Muszáj neki is jönnie? - suttogott Edwardnak.

- Ott akar lenni, amikor kiderül az igazság. Hidd el, őt ugyanúgy érdekli, mint téged.

Az út hátralévő részében nem szóltak egy szót sem. Egy óra múlva megérkeztek az árvaházhoz. Wayne szomorúan nézett végig az épületen, minden idekapcsolódó emléke egyszerre tört felszínre. Aztán nehezen, de átlépte a kis épület kapuját.

Az udvaron tartózkodó gyerekek ámultan nézték a határozott léptekkel egyre gyorsabban haladó férfit, aki meg sem állt a bejáratig. Lisa szorosan Edward mögött lépdelt, és próbálta nem felfedni magát, hisz a törvények szerint neki még itt lenne a helye. Mikor beléptek az épületbe, Lisa és Wayne egyszerre lélegzett fel, amit ők ugyan nem vettek észre, de Edward annál inkább, ő viszont csak csendben mosolygott rajtuk.

- Sokat változott ez a hely... - nézett körbe Wayne.

- Én egyáltalán nem emlékszem rá.

- Te semmire sem emlékszel.

Lisa csak lehajtotta a fejét, és harc nélkül megadta magát.

- Edward, csinálj már valamit, elromlott a játékom - bökdöste gyerekesen a lányt. - Már visszaszólni sem hajlandó.

- Hagyd már békén! Szerintem teljesen normális, hogy ezek után nem beszél vissza neked.

- Eh… - legyintett egyet a férfi. - Na de. Minek is kellett idejönnünk?

- Gondoltam, hátha van itt valaki, aki emlékszik valamire, ami segíthet.

- Húha... valaki, valamire... szóval, nincs semmi konkrétum?

- Még nincs.

- Jól van, menjünk kérdezősködni.

Már épp indultak volna tovább, amikor a hátuk mögött megszólalt valaki.

- Lisa?

- Hmm? - fordult a hang irányába a név gazdája. Egy darabig csak bámulta a lányt, majd hamar beugrott neki, hogy ki is ő.

- Lucy - ölelte meg a lányt.

- Hogyhogy visszajöttél? És kik ezek az emberek? - mérte végig a két férfit.

- Nem lényeges. Nem is maradok sokáig, csak valamit ki kell derítenem. És nagyon remélem, hogy tudsz nekem segíteni.

- Az attól függ, miről van szó - mosolygott kedvesen.

- Emlékszel Luna Harrisre?

Lucy nem válaszolt, az arcáról hirtelen eltűnt az a derű, és egész testében remegni kezdett.

- Ezt ne itt beszéljük meg, gyertek - kinyitotta szobájának ajtaját és betessékelte a vendégeket, mielőtt valaki észrevette volna őket.

- Szóval emlékszel? - ültek le az ágyra.

- Tisztán... de miért fontos?

- Tudsz valamit a meggyilkolásáról? - vágott közbe Wayne.

- É… én nem voltam ott... illetve ott voltam, de nem csináltam semmit...

Wayne hirtelen felpattant, és már meg is indult volna a lány felé, de Edward visszafogta.

- Elnézést érte, de Luna a húga volt, és szeretné megtudni, hogy mi történt - mondta Edward, miután visszanyomta a férfit.

- De Lisa. Miért nem mondtad el neki?

- Ezért kell a segítséged, Lucy. Nem emlékszem semmire. El tudnád mondani, hogy mi történt?

- Ha nagyon muszáj... persze - sóhajtott egyet, majd belekezdett.

- Mi ketten nagyjából egyszerre kerültünk be ide. Mindenhova együtt mentünk és szentül meg voltunk győződve arról, hogy testvérek vagyunk, te öt és fél éves voltál én pedig hat. Nagyon jól elvoltunk ketten, de aztán valahogy mellénk csapódott egy tizenöt éves lány, Loren, aki bármire rá tudott venni minket, helyette csináltunk meg dolgokat... Zsarolt minket, hazudozott nekünk, mi meg a korunkból fakadóan mindig mindent elhittünk neki. Undorító egy lány volt. Egy fél évig ment ez így, aztán egyszer csak megjelent itt nálunk a hercegnő, hogy valakit el akar vinni magával, hogy legyen társasága a kastélyban. Valami okból fakadóan eredetileg őt vitte volna magával, de aztán megjelent egy fiú és a hercegnő meggondolta magát. Elvitték a fiút is meg a húgát is. Loren úgy gondolta, hogy ez igazságtalan, és bosszút akart állni. Tudta, hogy a fiú túl nagy „falat” lenne neki, ezért megállapodott Lunánál. Eldöntötte, hogy az lesz a legjobb bosszú, ha a kislány meghal. De hát azt nem lehetett, hogy ő, „egy ártatlan angyal” bemocskolja a kezét, ezért ez a feladat is ránk hárult. Azt nem tudom, hogy honnan derítette ki, hogy mikor lesznek az utcán, de tudta és kész. Kilógtunk az árvaházból, és vártunk. Itt mondta el a tervét. Mi nem akartuk megtenni, de azt mondta, hogyha nem végzünk vele, megöli a szüleinket is, mi leszünk a következők. Mivel hittük, hogy a szüleink egy nap értünk jönnek, megijedtünk és kénytelenek voltunk szót fogadni. Én voltam a figyelemelterelés, hogy csak egy pillanatra ne figyeljen a húgára, addig Loren elrángatta onnan. Amikor én is visszaértem, megmondtam, hogy nem akarok ilyet csinálni és elfutottam, de messziről figyeltelek titeket. Loren összerugdosta a törékeny pici lányt. Már sírt, ami miatt te sem voltál képes megtenni, amit Loren követelt. Egy idő után bedühödött, és téged is ütni kezdett, de ezután sem voltál hajlandó végezni vele, a kezedben tartottad a kést, de nem tettél semmit, ezért Loren megfogta a kezed, és úgy szúrta le többször is a lányt. Nem bírtam odanézni, már csak arra lettem figyelmes, hogy elüvöltötte magát, hogy futás. Lorent lelőtték, és mellettem esett össze, te viszont eltűntél, és nem láttalak többet...

Wayne keze ökölbe szorult, de csendben volt. Lisa szeméből patakokban folyt a könny. Most már tisztán emlékezett mindenre. Mikor már Lucy sem beszélt többet, Lisa felpattant és kirohant az épületből, messzire futott és elbújt, hogy senki se találja meg...

9. rész

- Még mindig semmi hír?

- Nincs, felség.

- Hol lehet? A föld mégsem nyelhette el.

- Adja fel, felség, pont ma van egy hete, hogy eltűnt. Nem hiszem, hogy elő fog kerülni.

- Tudom, hogy te azt akarod, hogy ne kerüljön elő soha, de én féltem. Mi van, ha bajba került?

- Felség. Tíz évig élt egyedül az utcán, nem hiszem, hogy pont egy hét alatt fog történni vele bármi is. Ha meg igen magára vessen, nem kellett volna úgy eltűnnie.

- Wayne!

- Jó, jó. Befejeztem.

- Nézzétek meg még egyszer a búvóhelyén.

- De felség - szólt közbe Edward is. - A héten minden nap legalább háromszor megnéztük. Tudja, hogy az az első hely, ahol keresnénk.

- Tudsz jobbat?

- Nem - hajtotta le a fejét.

- Akkor indulás. Kerítsétek elő, kérlek.

- Igenis.

- Nem tűnhet el csak úgy... - mondta csak magának, majd elindult mozgósítani a többi katonát is.

***

- Pont ma egy hete, hogy eltűntem az életükből. - Ült le Lisa kis kanapéjára fent a búvóhelyén - Vajon keresnek? Na! Mire nem gondolok? - pofozgatta meg magát. - Jó nekem itt... egyedül... csendesen... Ahj, kit álltatok? Hiányzik az a nyüzsgés - sóhajtott egyet, majd felállt. – Amúgy is... magammal beszélek. Be fogok kattanni, érzem, ez már a vég - kapott a homlokához drámaian, majd egy jót nevetett magán.

A továbbiakban csendben sétálgatott a tetőn teljesen belemerülve a gondolataiba, arra kapta fel a fejét, hogy egy nyílvessző landolt pontosan a cipője orra előtt.

- Pont, mint legelőször, nem? - jött az ismerős hang a háta mögül.

- Az Nancy volt, őt lőtted le majdnem, most meg engem. Mit csinálsz, ha eltalálsz?!

- Aranyom, elfelejtetted, hogy én vagyok a királyság legjobb íjásza - vigyorgott önelégülten.

- Nem tudom elhinni, hogy egy pillanatra is hiányzott az a hülye, egoista fejed.

- Hiányoztam? - mosolygott gúnyosan.

- N… nem, dehogyis!

- Aha, persze. Viszont, most vissza kell, hogy vigyelek a kastélyba. A hercegnőnek rettentően hiányol.

- Mondd meg neki, hogy köszönök mindent, de nem megyek vissza.

- Nem mondom, mert ha tetszik, ha nem, most visszamegyünk.

- Én nem megyek! - dobbantott egyet a lábával, mint egy hisztis kisgyerek.

- Ó, dehogynem - ezzel Wayne megindult felé, de amikor látta, hogy Lisa hátralépett egyet, megtorpant és elvigyorodott. - Csak nem félsz tőlem?

- N… nem… Nem félek. Csak sajnálatos módon erősebb vagy, és ha utolérsz, el fogsz rángatni. Ezért gondoltam arra, hogy én most elfutok abba az irányba - mutatott jobbra. - Te pedig jófej-módra váltasz, és nem követsz.

- Még mindig gyerekes vagy - indult meg újra a lány felé.

- Hát, mit tehet az ember, ha egyszer tizenhat éves - hátrált folyamatosan, amíg falnak nem ütközött.

- Azt hiszem, bajban vagy.

- Azt majd meglátjuk.

Ezzel elsprintelt. Wayne csak pislogott a lány után.

- Hol van? - érte be őt Edward.

- Fogócskázni akar a drága, meglátjuk, hogy ki a gyorsabb. Te maradj itt, egy perc és hozom.

- Tedd meg azt az apró szívességet, hogy élve hozod vissza.

- Megpróbálom - kacsintott egyet, majd eltűnt ő is.

Lisa jól ismerte a környéket, de most, hogy üldözték, fogalma sem volt, hogy merre halad, csak rohant, ahogy a lába bírta.

Negyedórás sprintelés után úgy döntött, hogy megáll szusszanni egyet, de csak miután megbizonyosodott arról, hogy Wayne nincs a nyomában. Nekidőlt a falnak, és lassan lecsúszott a földre, a recés burkolat végig karistolta a hátát, de nem tudta érdekelni. Azon volt, hogy lenyugtassa azt az őrült módjára verdeső szívét, és hogy a remegést is abba tudja hagyni.

Hirtelen nevetni támadt kedve ezen a röhejes szituáción, hogy mennyiszer bukott le majdnem a fiú előtt a keresése közben, és hogy ő, a jelenlegi utálatának tárgya volt az egyetlen, aki azon a napon utána futott, senki más csak Wayne.

- Lisa!

A lány hirtelen megtorpant, lassan megfordult, és könnyes szemeit a férfira emelte.

- Te a nevemen szólítottál?

A hangja remegett, és csak alig hallhatóan kérdezte.

- Most hova mész? - kerülte ki a lány kérdését.

- El, amilyen messzire csak lehet. Ha egyedül vagyok, legalább nem okozok bánatot senkinek, és nem tépek fel régi sebeket.

- Nem mehetsz el csak így!

- Miért maradjak? Hogy örök életemben azt hallgassam, hogy egy gyilkos vagyok? Hogy megöltem a húgod? Hogy legyen valaki, akin kitöltheted a mérged? Nem, köszönöm, ebből nem kérek.

Wayne nem tudott mit mondani, csak bámult maga elé. Lisa halványan elmosolyodott, majd intett egyet.

- Ég veled!

Egy apró könnycsepp gördült végig az arcán. Letörölte, majd lassan felállt a földről.

- El kell felejtenem!

Megrázta magát, majd indult volna tovább, ám a mozdulat belefagyott. Wayne ott állt előtte, és a falat támasztotta, zsákutcában volt, és az egyetlen kiutat a férfi állta el.

- Mit is kell elfelejtened? Vagy sokkal inkább kit? - mosolygott gúnyosan.

Lisa nem válaszolt, a lehetséges menekülési útvonalat kereste. Megállapodott a háta mögött lévő dobozokon. Ha elég ügyes vagyok, a dobozokról fel tudok ugrani, hogy belekapaszkodjak az ereszbe, onnan pedig már könnyen fel tudom húzni magam, gondolkodott magában.

Még egyszer ránézett Wayne-re, aki ugyanazzal az önelégült vigyorával bámult le rá, azzal nekiiramodott a dobozoknak. Nagy lendületet vett, felugrott és belekapaszkodott az ereszbe, pont, ahogy eltervezte... Csak azt nem gondolta végig, hogy nem lesz elég ereje, hogy felhúzza magát az amúgy is gyenge ereszen, ami kellőképpen rozsdás és öreg volt ahhoz, hogy Lisa negyvenöt kilója alatt is leszakadjon. És valóban, nagy reccsenések és nyikorgások közepette az eresz megadta magát és kettétört.

A lány felkészült az esésre, de ahogy legutóbb, most sem ért földet. Óvatosan kinyitotta összeszorított szemeit, és megbizonyosodott róla, hogy valaki elkapta. Ez a valaki pedig Wayne volt. Erősen tartotta az apró lányt, majd hangosan felnevetett.

- Azért ilyen szerencsétlen te sem lehetsz.

- Látod, hogy mégis.

- Vagy - dobott egyet a lányon -, csak megjátszottad magad, mert tudtad, hogy amilyen jó fej vagyok, úgyis elkaplak.

- Jó fej? Te… ? Nem értem a logikát – nevetett. - Amúgy meg, inkább leestem volna, mint hogy a te karjaidban kössek ki- fordult el tettetett sértődéssel.

- Igen? Hát jó.

Wayne elengedte egy pillanatra a lányt, mire ő ijedtében a nyakába kapaszkodott. Jót nevettek végül mindketten, majd óvatosan leengedte a földre a lányt.

- Na, szóval, ott tartottam, hogy menekülök.

- Miért nem akarsz visszajönni?

- Elmondtam már, nem? Nem akarom azt hallgatni, hogy megöltem a húgod, és nem akarom, hogy emiatt szemétkedj velem.

- Jó, akkor majd szemétkedek más miatt, ezen ne múljon - vigyorgott.

- Látom, nem értesz... Mindegy, nem akarok magyarázkodni, nem megyek vissza és kész - ezzel elindult, kikerülte Wayne-t, aki ezúttal nem kötött belé.

Lisa lassú tempóban haladt előre. Belül üvöltözött magával, hogy miért ilyen hülye? Itt volt a lehetőség, tálcán kínálták fel, de ő a makacssága miatt most letehet arról, hogy bármikor is visszamehet a palotába. Ezen gondolkodva teljesen elbambult, és csak arra eszmélt fel, hogy egy erős kéz megragadja a csuklóját és visszarántja a két fal közé. Hamar rájött, hogy ki a kéz gazdája, az arcát ugyan nem látta, mert az illető teljesen magához szorította, de a hangja azonnal elárulta őt.

- Nem hagyom, hogy elmenj, még egyszer nem - suttogta alig hallhatóan.

Wayne mindkét kezével átölelte a lányt, és olyan szorosan tartotta, mintha attól félne, hogy bárki is elviheti mellőle. Lisa nagyokat pislogott, egyáltalán nem értette a hirtelen személyiségváltozást, de egy perccel később már nem is igazán izgatta. Átölelte a derekát, és arcát belefúrta a férfi mellkasába.

- Köszönöm - mondta, mire Wayne csak elmosolyodott.

10. rész

Másnap délután neki is álltak az edzésnek, és próbáltak úgy tenni, mintha az elmúlt egy hét meg sem történt volna.

- Jól van, kölyök. Mivel a közelharc valahogy nem esik kézre neked, arra gondoltam, hogy ma áttérnénk az íjászatra.

- Csak, hogy meg tudjad mutatni, hogy mekkora májer vagy, mi?

- Még csak meg sem fordult a fejemben.

- Hát hogyne - forgatta meg a szemeit mosolyogva.

- De mivel a hercegnő megtiltotta, hogy idebent íjászkodjunk, most kicuccolunk a szabadba.

- De Wayne, szakad az eső.

- Legalább nagyobb lesz a motivációd, hogy minél előbb elsajátítsd a technikát, és bejöhessünk a száraz, meleg palotába - vigyorgott, majd felkapta az íjász felszerelést és elindult.

- Háde... Ne már!

- Ne hisztizz, túl fogod élni, ez csak eső. - Ebben a pillanatban egy hatalmas villám csapott a királyi udvar egyik távolabbi pontjába, aminek akkora ereje volt, hogy még a vár falai is beleremegtek.

- Aha... csak eső - verte vállba a férfit.

- Nem lesz baj.

Csak, hogy a sors ismét megcáfolja szerencsétlent, akkora szél támadt, hogy belökte az ablakokat. A hideg fuvallat végigjárta a folyosót, és szépen sorban kioltotta az összes fényt adó gyertyát.

- Ühüm... egyéb gondolat? Nem azért, drága barátom, de ilyen szélviharban hogy akarsz te íjászkodni? Szerintem azok a nyilak nem ólomból készültek. A legapróbb szellő arrébb röpítené a nyilakat, és várhatnám, hogy célba találjak.

- Jól van, higgadj le! Kitalálok valamit.

- Hogy mondod? Halasszuk el az edzést? Ez egy remek ötlet - ezzel meg is indult a másik irányba.

Wayne megfogta Lisa pulcsijának garbóját, és annál fogva rántotta vissza.

- Marad.

- Még mindig nem vagyok a házi kedvenced - vágott rá a karjára.

- Nem? Fenébe... - bokszolt a levegőbe maga előtt.

- Mi van, most már ez is baj?

- Szeretnéd. De mi az, hogy ez is?

- Hmm... nem is tudom, mintha tegnap te könyörögtél volna, hogy jöjjek vissza - emelgette meg a szemöldökét.

- Csakis a hercegnő miatt.

- Hát hogyne - vigyorgott.

- És csakis miatta öleltél meg, mi?

- Tulajdonképpen igen…

- Persze, persze.

- De tényleg.

- Mert Nancy ott állt mögötted egy kiskést a fejedhez tartva, és azzal fenyegetett, hogy „ha nem öleled meg, meghalsz!”? Egyébként el tudnám róla képzelni - gondolkodott el. - Néha olyan kis erőszakos tud lenni.

- Hát nem pont így történt... de mindegy.

- Mi? Mi mindegy? Mi volt? Mond el! Lééééégysziii- nézett a férfira kölyökkiskutya szemekkel.

- Fejezd be, ez irritáló - tolta el a lány fejét.

- Ne tologassá' mer' szétütlek!

- Azt megnézem. Éppen, hogy a mellkasomig felérsz - röhögött a lányon.

- Hidd el, hogy simán lenyomlak.

- Igen? Na gyere - mutogatott kezeivel.

Lisa már épp belendült volna, amikor a folyosó végén megjelent Scott.

- Ti meg mit csináltok már megint?

- Na, itt a másik kölyök - vigyorgott Wayne.

- A nénikéd a kölyök.

- Az biztos nem, olyanom nincs.

- Sosem tudhatod. Na de, mi a vita tárgya?

- Vita? Mi nem vitáztunk - szólt közbe Lisa. - Csak meg akartam neki mutatni, hogy le tudom nyomni.

- És miért akarod lenyomni?

- Mert meglökött.

- Csakis azért, mert hülye fejet vágtál.

- Mert nem vagy hajlandó elmondani, hogy mi miatt öleltél meg.

- Mer…

- Várjunk, ácsi! - vágott közbe Scott. - Te megölelted? - vigyorgott.

- Meg... - fordult el Wayne.

- Milyen felindulásból?

- Na, ezt szeretném én is tudni - hadonászott kezeivel Lisa.

- Nem mondom el, mert úgysem hiszitek el.

- Azért próbáld meg, hátha mégis - próbálta visszafojtani a nevetést Scott.

- Ha jól tudom, a nem még mindig nemet jelent.

- Ne csináld már!

- Ha nem mondod el, egyszerűen annak tudjuk be, hogy belém zúgtál és nem akartál elveszíteni - karolta át saját vállait Lisa.

- Álmodik a nyomor - forgatta meg a szemeit, majd otthagyta őket.

Lisa és Scott hangosan nevetni kezdtek, Wayne a folyosó végére érve még egyszer visszafordult.

- Csak hogy tudd… Ha te lennél az egyetlen nő ezen a világon akkor sem kellenél.

- Ez most megnyugtatott. Köszönöm - kacsintott egyet nevetve.

***

- Nancy!

- Wayne. Miben segíthetek?

- Az adósom vagy, ugye tudod?

- Miért is?

- Az idióta barátnőd a tegnapi miatt abban a hitben él, hogy belezúgtam.

- Miért? Nem? - kuncogott.

- Nancy! Ez rohadtul nem vicces!

- Wayne, hisz’ az csak egy ártatlan ölelés volt.

- Igen, de szerinted ki hiszi el, hogy csak és kizárólag azért tettem, hogy a te kedvedben járjak, és visszahozzam neked?

- Csak mond el nekik ezt, és hidd el, hogy meg fogják érteni.

- Nyilván... csak én leszek a röhejük tárgya, hogy csak úgy ok nélkül megölelek bárkit... nem! Ez így nem pálya.

- Nyugodj már meg – nevetett. - Pár nap és el is felejtik. Csak mond el nekik, hogy én kértelek rá.

- Úgysem fogják elhinni.

- Waayne.

- Jól van... jól van. Megyek.

- Aztán csak ügyesen.

- Oké.

- Ja, és még valami.

- Hmm? - fordult vissza az ajtóból.

- Lehet, hogy barátok vagyunk, de megmondtam, hogy csak akkor hívhatsz a nevemen, ha kettesben vagyunk - bökött a fejével, az ajtóban álló őrök felé.

- Elnézést, felség.

Nancy csak bólintott egyet, majd visszaült az asztala mögé.

***

- Hajlandó vagy végre elmondani, hogy mi is történt valójában? - támadta le rögtön a férfit, ahogy belépett a szobájába.

- Jesszusom, Lisa, hagynád, hogy leüljek?

- Hát persze.

Wayne elfoglalta a helyét, majd belekezdett a mondandójába.

- Szóval… Azért voltam hajlandó megölelni téged, mert a hercegnő azt mondta, hogy tegyem meg.

- Ahhaaa... ennyi? - emelte fel az egyik szemöldökét.

- Hát igazából... igen.

- Jó, ha nem mondod magadtól, majd én kérdezek. Miért mondta, hogy ölelj meg?

- Nem mindegy?

- Nem, nekem nem.

- Nem hiszem el... – sóhajtott. - Azért mondta, mert tudta, hogy ezzel majd hatok rád.

- Honnan tudta?

- Elmagyarázta, de nem igazán figyeltem. A lényeg az, hogy ki tudja mióta nem foglalkozott veled senki igazán. Úgy nőttél fel, hogy senki sem figyelt rád, és úgy gondolta, hogy ha érzed, hogy szeretnek, akkor elhiszed, hogy itt a helyed és visszajössz.

- És pont neked kellett teljesíteni ezt a csodás küldetést?

- Fájdalom, igen.

- Miért is?

- Mert jelenleg engem utálsz a legjobban, és az érzés kölcsönös, ne aggódj. A hercegnő azon a véleményen volt, hogy ha én, az utálatod tárgya megmutatom, hogy én sem akarom, hogy elmenj, már pedig örültem volna neki, akkor megnyugszol, és nem kell tovább győzködni, hogy vissza gyere. És láss csodát valóban így lett.

- Utállak.

- Tudom – nevetett. - De nem azért, picinyem, ki is volt az, aki visszaölelt?

- Az... csak azért volt... mert...

- Mert? - vigyorgott.

- Pontosan azért, amit Nancy mondott. Jól esett - suttogta maga elé a szavakat.

- Hogy mondod? - tette a füléhez a kezét, mintha nem hallott volna semmit.

- Jól esett! - Kiabálta lehajtott fejjel.

- Na most… Akkor ki zúgott bele kibe?

Lisa hirtelen felpattant a helyéről, és lángoló arccal kirohant a szobából. A folyosón a falnak dőlt, lassan lecsúszott a földre, és a térdére hajtotta a fejét.

- Utállak... - suttogta.

11. rész

-Lisa, jól vagy? - térdelt le a földön ülő lány mellé Edward.

- Igen... persze - emelte fel a fejét.

- Hát ez nem volt valami meggyőző. Mondd el, mi történt? - ült le a lány mellé a falhoz.

- Nem lényeges.

- Ha nem lenne lényeges, nem ücsörögnél itt, teljesen elárvulva. Wayne csinált valamit megint?

- Nem, igazából én voltam a hülye... hogy megint elhittem valamit, amit nem kellett volna. Azt hittem, hogy végre tartozhatok valahova... - hajtotta vissza a fejét térdeire.

- Ezt most nem igazán értem.

- Ezért mondtam, hogy mindegy, nem akarok magyarázkodni. Azért köszönöm - mosolygott a fiúra.

- Beszélek Wayne-nel.

- Ne, ne, ne! Hagyd… ő ilyen, nem fog változni. És nem csak az ő hibája…

- Tele tömi a fejed hülyeségekkel, hogy rosszul érezd magad itt nálunk. Én viszont nem akarom, hogy szomorú legyél, úgyhogy megyek és beszélek Wayne-nel - ütögette meg finoman a lány vállait.

- Nincs rá szükség. Felejtsük el - ezzel Lisa feltápászkodott a földről, és lassan odébb állt.

Edward egy darabig gondolkodott rajta, hogy mit tegyen. Beszélni akart a fiúval, de nem akart Lisa háta mögött intézkedni. Mintha isteni jel lett volna, abban a pillanatban, hogy letett arról, hogy beszéljen Wayne-el, kinyílt a szobájának ajtaja, és ahogy kilépett a folyosóra, rögtön a fiú felé fordult.

- Keresel valakit?

- Ha már így megkérdezted, igen. Beszélni szeretnék veled.

- Mondd!

- Lisáról van szó.

- Jaj, hagyjál már - kapott a homlokához Wayne.

- Sajnálom, de ez fontos.

- Jól van – sóhajtott -, mondjad.

- Mi történt köztetek?

- Ácsi, azt mondtad, hogy beszélni akarsz. Ez kérdés volt.

Edward nem válaszolt, csak felhúzott szemöldökkel bámult a férfira.

- Komolyan nem hiszlek el…

- Válaszolj gyorsan, és hamarabb túl leszel rajta. Szóval?

- Lisa mondott valamit?

- Nem. Pont az, hogy nem hajlandó elmondani, hogy miért szomorú.

- Szomorú? Amikor én beszéltem vele, tök hiperaktív volt.

- Akkor most már biztos, hogy te csináltál vele valamit.

- Nem csináltam semmit. Csak elmagyaráztam neki, hogy miért öleltem meg tegnap.

- Micsoda? Te megölelted? - nézett elkerekedett szemekkel.

- Igen, de nem fogom neked is elregélni az okát, ha érdekel, kérdezd meg a hercegnőt.

- Meg is fogom – vigyorgott. - Csak arra lennék kíváncsi, hogy mit mondtál neki, ami megbánthatta.

- Azt nem tudom - rántotta meg unottan a vállait.

- Valami olyasmit mondott, hogy azt hitte, hogy végre tartozhat valahova. Nem mondtál neki valamit ezzel kapcsolatban?

- Ugyanazokat mondtam neki, mint máskor.

- Vagyis?

- Hogy én örültem volna, ha nem jön vissza...

- Te agyalágyult… - csapta homlokon magát.

- Eddig nem érdekelte, amikor ilyeneket mondtam neki, akkor most mit hisztizett be?

- Azért, te nagyon ész, mert attól függetlenül, hogy gyerek még, nőből van.

- Nem értem, mire akarsz kilyukadni.

- Azt mondtad, hogy megölelted, nem?

- De igen.

- Bárhonnan is nézzük, Lisának biztos jól esett, hogy törődtél vele, te törődtél vele.

- Igen, és?

- Te nagyon majom. Komolyan nem érted?

- Nem igazán.

- Azzal az öleléssel azt mutattad neki, hogy nem utálod annyira, mint amit mutatsz neki... Mivel eddig is csak neked volt vele bajod, ezzel a lépéssel megnyugtattad, hogy senkinek sem lesz gondja abból, ha itt marad. És te képes voltál hozzá vágni, hogy „örültél volna, ha nem jön vissza”?

- Ó, édes Istenem... nem gondoltam, hogy ezen képes lesz fent akadni... kéne a nőkhöz egy kis kézi útmutató.

- Csak figyelned kéne, barátom, és megértenéd.

- Te honnan tudsz ennyi mindent?

- Figyeltem, Wayne. Figyeltem.

- Jóvan' - legyintett egyet. - Akkor mond meg nekem, ó, Nagy Figyelő, hogy most mit csináljak?

- Szépen odamész hozzá, és bocsánatot kérsz.

- Az nem az én műfajom - fonta össze a karjait.

- Hát pedig kénytelen leszel kiengesztelni valamivel.

- Felejtsd el!

- Mondd, miért vagy ilyen önfejű?

- Ilyennek születtem.

- Nem értelek. Nincs okod utálni Lisát. Nem ő ölte meg a húgod.

- Attól még, hogy nem saját akaratából tette, az ő kezében volt a kés. Ha nem tartja oda, az a másik gyerek nem tudja leszúrni Lisán át.

- Hülye a felfogásod, Wayne, még mindig. Nem Lisa tette! Fel tudod ezt fogni? Ő nem akarta bántani Lunát.

- Hát pe…

- Még mindig itt tartasz? - szólalt meg a hátuk mögött.

- Lisa - lépett mellé Edward. - Mióta állsz itt?

- Elég régóta ahhoz, hogy tudjam, hányadán állunk - nézett fel Wayne-re.

A férfi nem válaszolt. Összegezte a fejében az információkat, majd gyors tempóban elindult a másik irányba.

- Nem értem… egyszerűen nem értem.

- Azt hittem, nem beszélsz vele.

- Úgy döntöttem, hogy nem beszélek vele, de amikor el akartam menni, ő pont akkor jött ki a szobájából, és ha már így alakult…

- Értem.

- Ne haragudj!

- Dehogy haragszom.

- Hidd el, előbb vagy utóbb megbékél veled, és utána sokkal könnyebb lesz.

- Remélem, igazad van. Most viszont mennék aludni.

- Már ennyi az idő?

- Lassan tíz óra - mosolygott.

- Oh, akkor nem is zavarlak. Még úgyis beszélni akartam a hercegnővel, hátha elcsípem még.

- Jól van. Jó éjszakát, Edward.

- Aludj jól, Lisa.

A lány benyitott a szobába, de a küszöbről még visszalépett.

- Edward!

- Igen? - fordult meg.

- Mikor mondod el neki?

- Kinek és mit? - nevetett.

- Nancynek, hogy szereted.

- Cssss... ne ilyen hangosan - nézett körbe zavartan. - Nem hittem, hogy emlékszel erre.

- Az ilyenekre mindig emlékszem. Szóval?

- Egyszer... talán... vagy nem... sőt biztos, hogy nem - rázta a fejét.

- Gyáva - dugta ki a nyelvét.

- Jobb, hogy nem tudja.

- Előbb vagy utóbb rá fog jönni, de hidd el, hogy jobban örülne, ha tőled hallaná - vigyorgott teli fogsorral.

- Honnan jönne rá, nem tudja senki csak... neem, te úgysem tennéd - nézett hüledezve a lányra.

- Jó éjszakát, Edward. Aludj jól! - Ezzel becsukta maga mögött az ajtót, és végül mosollyal az arcán feküdt le.

Az éjszaka közepén az ajtó nyikorgására ébredt fel. Wayne volt az. Becsoszogott az ágyához, majd arccal előre rádőlt, és rögtön el is aludt. Lassan Lisa is visszaaludt, de egy órával később megint felébredt szintén Wayne-re. A rémálma még az igazság után is nyomasztotta, üvöltve ült fel az ágy szélére, remegve és teljesen leizzadva. Lisa meggyújtotta a gyertyát, kimászott a kis vackából és Wayne mellé ült.

- Bár nem érdemled meg, hogy foglalkozzak veled... segíthetek valamit? - tette rá kezét, a férfi vállára.

Wayne nem válaszolt. Csendben Lisa fejére támasztotta a sajátját és megvárta, amíg a szívverése és a légzése normalizálódik.

- Most ez…

- Sajnálom - mondta alig hallhatóan.

Lisa nagyokat pislogott, és nem igazán értette a helyzetet, de megkérdezni már nem volt ideje. Wayne visszaaludt, és eldőlt az ágyon keresztbe.

- Jó éjszakát! - Jelent meg egy kis mosoly az arcán, majd lassan felállt, betakarta a férfit, utána ő is visszafeküdt a kis fotelkájába, és reggelig már fel sem kelt.

12. rész

Reggel Wayne ébredt fel először, de Lisát nem keltette fel.

Csak nem egy rendes gesztus? Ó, de igen.

Mivel a mai napot az edzésnek akarta szentelni, arra gondolt, hogy hagyja pihenni a lányt. Halkan kisurrant a szobából, és kiment a szabadba, ahol a tegnapi felhőszakadásnak nyoma sem volt.

Szépen lassan előkészült az edzésre. Felállította a céltáblát, kihozott két íjat és tömérdek mennyiségű nyilat. Miután végzett, visszament a kastélyba és átöltözött valami kényelmesebbe. Felvett egy egyszerű melegítőt, amiben könnyebben tud mozogni. Már a bakancsát kötötte, amikor Lisa felült a fotelban.

- Oh, jó, hogy felkeltél. Gyorsan öltözz fel, és gyere ki az udvarra.

- Neked is jó reggelt - dörzsölte meg a szemeit.

- Reggelt - morogta halkan.

- Remek.. látom, ma is jó kedvedben vagy - húzta el a száját.

- Mint mindig. Na! Ha készen vagy, indulj el!

- Mit tervezel mára?

- Egész nap edzeni fogunk. Készülj fel, mert ma nincs lazsálás.

- Most csak hülyülsz, ugye?

- Nem. Úgyhogy kapd össze magad. Kint várlak - ezzel Wayne távozott a szobából.

- Csodás...

Lisa lassan kimászott a takarója alól, felöltözött, és már indult is.

Kint éppen hogy megtalálta a fiút, meg is torpant. Wayne a melegítő felsője nélkül gyakorolt. Kidolgozott izmai jobban látszottak így, hogy megfeszítette az íjat. Észre sem vette Lisát, annyira koncentrált egy pontra, és lám, ahogy elengedte a nyilat, az pontosan a céltábla közepébe fúródott bele. Elengedett egy elégedett mosolyt, majd a következő nyílért nyúlt, amit rögtön el is lőtt. Ez a nyíl is pontosan a közepébe fúródott, kettévágva az előzőt.

- Azta - ámuldozott Lisa.

Wayne felkapta a fejét, de csak szó nélkül a táblához sétált, és vizslatni kezdte.

- Tényleg profi vagy - vigyorgott.

- Nem, nem igazán.

- Hogy érted, hogy nem?

- Nem akartam ketté törni a nyilamat - húzta ki az említett tárgyat a helyéről.

Lisa egy darabig csak bámulta a nyilat sirató férfit, majd hangosan nevetni kezdett, de olyan jóízűen, hogy Wayne is elmosolyodott rajta.

- Most mi van?

- Ez a letörtség... Ahogy nézel, a kettétört nyiladra... Nagyon vicces - fulladozott a nevetéstől.

- Jól van már - nevetett végül ő is.

- Te tudsz nevetni? Nem is gondoltam volna.

- Mint látod. Na, de vége a gyereknapnak. Gyerünk gyakorolni.

- Igenis, kapitány! - szalutált komoly arckifejezéssel.

- Szóval, mielőtt elkezdenél vaktában lövöldözni, vagy veszélyeztetnéd a testi épségünket… Tudod, hogy kell tartani az íjat?

- Hát... annyira, amennyit láttam abból, ahogyan te tartottad.

- Jól van, akkor mutasd meg, mit láttál.

- Öhm... oké.

Lisa felemelte az íjat, majd a férfi felé fordult.

- Oké, majdnem jó.

Wayne a lány mögé lépett, onnan fogta át a kezeit, és igazította helyre.

- Na, így a tökéletes. Most lássuk, mennyi erő lakozik benned. Feszítsd meg!

Lisa szót fogadóan húzta hátra az íj rugalmas zsinórját, bár rendesen megszenvedett vele, mire az végre behódolt az akaratának.

- Okké. Akkor most megpróbálhatsz lőni.

- Ehm... Nem mutatnád meg előtte?

- Dehogynem - lépett a saját íja mellé.

Szépen, lassan, mindent lépésről lépésre, a legelejétől megmutatott Lisának, hogy tiszta legyen neki a mozdulatsor. Felhelyezte a nyilat, és megvárta, amíg a lány is követi a példáját.

- Remek. Most próbálj meg összpontosítani a tábla közepére. Nem baj, ha nem sikerül pontosan, csak legalább a táblát találd el. Akkor tudom, hogy nem vagy teljesen reménytelen - bökte oldalba Lisát.

Előbb Wayne engedte el, majd utána rögtön Lisa is.

- Hát nem pont a közepe, de legalább a tábla - kuncogott Lisa.

- Nem pont? - röhögött. - Inkább azt mondanám, hogy éppen hogy a tábla.

Ugyanis Lisa a legkülső gyűrű legeslegszélét találta el.

- Úgyis mondhatjuk. De te mondtad, hogy legalább a tábla legyen.

- Jól van, akkor konkrétabban fogalmazok. Legalább a második gyűrűbe találj bele.

- Kihívás elfogadva - vigyorgott Lisa.

A következő lövést már csak Lisa csinálta, de a nyíl még annyira sem találta el a táblát, mint az előbb. Konkrétan majdnem levitte a fejét az egyik palotaőrnek.

- Hupi. Elnézést! - kiáltott oda a férfinek, mire az intett egyet.

Lisa hátrafordult. Túl gyanús volt, hogy Wayne csöndben van. Hát igen, a férfi a földön fetrengett, olyan szinten fuldokolva a röhögéstől, hogy annak már hangja sem volt.

- Menj a fenébe! - rúgta oldalba a férfit vigyorogva.

- Ez... az évszázad... legborzalmasabb... lövése volt - fuldoklott.

- Jól van máár - hajtotta le a fejét tettetett szomorúsággal.

- Na, keressük meg a hiba forrását - állt fel a földről.

Ismét Lisa mögé lépett. Most onnan nézte végig a lövését, ami ismét elszáguldott a tábla mellett.

- A francba - dobbantott a lábával.

- Nyugi.

Wayne felvette a következő nyilat, és Lisa kezeit átfogva irányította a lányt. A lány engedte neki, hogy irányítsa, hogy saját akaratából vagy nem, azt ő sem tudta, mert olyan zavarban volt, mint annak a rendje. Wayne beállította a megfelelő szöget, utána elengedte a lányt, majd a füléhez hajolt.

- Most engedd el - suttogott.

Lisa engedelmesen elengedte a nyilat, ami most eltalálta pontosan a közepét.

- De ezt... hogy? - fordult a férfi felé.

- Gyakorlat teszi – kacsintott. - Most itthagylak. Gyakorolj egy kicsit, ha nagyon nem megy, szólj.

- Rendben.

***

Már késő délután volt. Wayne a szobájában ült, és bámult ki az ablakon. Halk kopogásra kapta fel a fejét.

- Gyere.

- Szia - lépett be Edward.

- Szia - ezzel visszafordult az ablakhoz.

- Mit nézel ennyire?

Wayne nem válaszolt, csak kimutatott az udvarba. Edward közelebb lépett az ablakhoz, majd elmosolyodott.

- Mióta gyakorol?

- Reggel óta.

- Nem semmi.

- Csak még mindig nem az igazi. Nem érti a lényeget.

- Próbáld elmagyarázni neki, valahogy másképpen.

- Van egy jobb ötletem.

Ezzel Wayne kiviharzott a szobából.

***

- Na, kölyök, itt az ideje a pihenésnek.

- Oh, az jó lesz - fordult meg lihegve.

- Csak előbb öltözz át.

- Oké. Öt perc, és jövök.

Wayne addig kihozott két lovat és a felszerelésüket az istállóból. Lisa lassan vissza is ért, de nem igazán értette a helyzetet.

- Most mit fogunk csinálni?

- Elmegyünk lovagolni, de előbb megtanítalak felnyergelni.

- Kiráály! Bár nem tudok lovagolni, de oké.

Nagy nehezen Lisának is sikerült előkészítenie a lovat. Wayne segítségével fel is szállt rá, majd ő is felpattant, és el is indultak. Wayne irányította Lisa lovát is, amíg ő rá nem érzett teljesen.

- Oké, szeretném megpróbálni.

- Rendben, de óvatosan.

A férfi elengedte a kantárt, így már Lisa irányított teljes egészében. Viszont a ló megijedt a lány hirtelen mozdulataitól, és vágtatni kezdett.

- Waaaayne!! Hogy kell megállítani ezt az izét?! - kiabált hátra a férfinak, aki próbálta beérni.

De mielőtt a válasz megérkezett volna, Lisa nyerge elcsúszott, így lefordult a lóról, és hatalmasat csattant a földön. Ismét arccal előre, mire a ló is megállt. Wayne azonnal lefékezett, és lepattant az állat hátáról.

- Jól vagy, kölyök? - állt egy helyben.

De a lány nem válaszolt.

- Lisa… - vált egy kicsit aggodalmasabbá a hangja.

De továbbra sem reagált.

- Lisa! - sietett a lány mellé, és gyorsan átfordította a hátára. Ekkor vette észre, hogy Lisa majd megpukkad a nevetéstől.

- Látnod kellene az arcodat. Nagyon vicces - törölte meg a nevetéstől könnyes szemeit.

- Te kis...

- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki. Komolyan elhitted, hogy bajom van? - nevetett - Én már megszoktam, hogy állandóan pofára esek.

- Jól van, Humor Herold - nevetett végül ő is. - Nagyon vicces vagy. Azért fel tudsz állni?

- Persze.

Lisa nekitámaszkodott a földnek, és felnyomta magát, de amikor lábra akart állni, rögtön összecsuklott. Szerencsére Wayne észnél volt, és elkapta a lányt, így nem zuhant vissza a földre.

- Úgy néz ki, mégsem vagy olyan jól.

- Előfordulhat - nevetett zavartan.

- Jól van, holnap folytatjuk.

Felkapta a lányt az ölébe, és felrakta a nyeregbe. Összekötötte a két lovat, majd felpattant Lisa mögé az állatra. Egyik kezével átfogta a lányt, hogy ne essen le megint, a másik kezével pedig irányította a lovat. Lisa eleinte igen kényelmetlenül érezte magát, majd megtalálta a legkényelmesebb pozíciót.

Felhúzta a fájó végtagját és Wayne lábára rakta keresztbe, fejét pedig a férfi vállára döntötte. Annyira nyugodtnak érezte magát így, hogy a fáradtság és az izgalom miatt hamar el is aludt.

Sötét volt, amikor visszaértek a palotához. Wayne most először érezte, hogy nincs szíve szekálni Lisát. Óvatosan felemelte, és vele együtt szállt le a lóról. A kastély lovászai visszavitték a lovakat, így Wayne nyugodtan sétált be a hatalmas épületbe. Halkan beosont a szobájába, és az ágyába fektette a békésen szendergő lányt.

- Jó éjszakát, Lisa! - Mosolygott, majd magára hagyta a lányt egész éjszakára.

13. rész

Lisa teljesen kipihenten ébredt fel. Nyújtózkodni akart egyet, de alig bírta megmozdítani a karjait. Ó, az izomláz öröme... Ásított egy nagyot, majd körbenézett a szobában. Csak ekkor fogta fel, hogy tulajdonképpen hol is fekszik.

- Ha én az ágyában fekszem... akkor ő hol aludt? - kérdezte magától - Ugye… nem… mellettem? - kerekedtek el a szemei.

A gondolatmenetet nem tudta folytatni, ugyanis Wayne váratlanul betoppant a szobába, mire Lisa zavarában a fejére húzta a takarót. Nem akart belegondolni, hogy egymás mellett töltötték az éjszakát, de végig ez lebegett a szeme előtt.

- Jó reggelt, kölyök. Ideje felkelni - rántotta le a takarót a lányról.

Lisa magához szorította a párnát, felhúzta a lábait és összegömbölyödött.

- Nem akarok! - fúrta arcát a hófehér ágyneműbe.

- Pedig muszáj. Megyünk edzeni.

- Ne mááár! Izomlázam van, nem hagyhatunk ki egy napot?

- Nem – vigyorgott. - Az izomlázra rá kell dolgozni, hamarabb elmúlik.

- De felkelni sem tudok, nemhogy megfeszíteni az íjat.

- Ezen könnyen segíthetünk.

Wayne kisietett a szobából. Pár pillanat múlva egy lavór vízzel a kezében tért vissza.

- Úgysem mered - kapta fel a fejét.

- Nézd, az egyedüli, amit sajnálnék, az az ágyam lenne. Nem tudom, mennyire lehet hideg a víz, de körülbelül négy-öt fokosra saccolnám - nevetett.

- Nem mernéd rám borítani.

- A helyedben nem lennék ebben olyan biztos.

Látva a férfi vigyorát, mint akinek semmi baja sincsen, úgy pattant ki az ágyból, mint a villám. Wayne nevetve tette le a szekrényre a lavórt, majd a lány felé fordult.

- Amúgy, ugye vágod, hogy nem öntöttelek volna le? - nevetett.

- Óó, te…!

Lisa belenyúlt a vízbe, ami tényleg nem volt valami meleg, és a kezén lévő cseppeket a férfira fröcskölte. Ezt a gesztust Wayne is viszonozta, csak ő kimerte a kezével a hideg folyadékot és Lisa fejére csorgatta, majd tisztes távolságra menekült.

- Te gonosz lélek - fordult hátra tátott szájjal.

Vízi csatába torkollott volna a helyzet, ha Scott nem zavarja meg őket.

- Rosszkor? - vigyorgott a fiú.

- Nem, nem. Dehogy - komolyodott el Wayne.

- Kellenek ma a lovak?

- Igen.

- Biztos? - rezzent össze Lisa.

- Igen, biztos. Mondanivalóm lett volna tegnap, ha nem esel le arról a szegény állatról.

- Ő a szegény? Az én lábam bánta, nem az övé.

- De ő jobban megijedt, mint te.

- Hát nálad nem jobban, az biztos - dőlt el nevetve az ágyon.

- Nagyon vicces. Szóval, miért kérdezed? - fordult Scott felé, aki vigyorogva hallgatta a vitát.

- Ja… Csak mert ma jön a kovács, hogy megcsinálja a patkójukat.

- Rendben, akkor majd csak délután visszük el őket.

- Tökéletes. - Ezzel Scott el is ment.

- Nem akarok megint lovagolni - nyavalygott Lisa.

- Ha attól félsz, hogy megint leesel, majd én felnyergelem a te lovadat is, hogy ne csússz le róla.

- Akkor sem akarok.

- És akkor mit szeretnél? - vágódott el Lisa mellé az ágyra - Nem lustulhatunk bent egész nap.

- De miért nem?

- Ugye tudod, hogy csak úgy maradhatsz itt, ha harcos leszel? Még így is nagy bajban leszünk, ha a király és a királyné megtudják, hogy az előzetes engedélyük nélkül képzünk ki téged.

- Tudom… de akkor sem akarok ma csinálni semmit – nyújtózott. – Amúgy, mikor is akarjátok közölni velük, hogy én is itt vagyok?

- A hercegnő huszonegyedik születésnapi bálján.

- Huszonegyedik szülinap? Bál? Hogy mi van? És ez mikor lesz?

- Kéthét múlva.

- És mondd csak, két hét alatt hogy akarsz kiképezni?

- Úgy, hogy nem lazsálunk. Na, gyerünk - pattant fel az ágyról.

Lisa továbbra sem kelt fel, csak felemelte karjait Wayne felé, jelezve, hogy segítség kell a felálláshoz. A férfi megfogta Lisa csuklóit, és azoknál fogva rántotta fel az ágyról. Talán kicsit túlzottan erősen húzta. Amilyen gyorsan biztos talaj lett a lába alatt, olyan gyorsan el is tűnt onnan. A lendület miatt Lisa tovább dőlt, egyenesen neki Wayne-nek, aki csak az edzettsége miatt nem borult fel.

Wayne az ijedtség miatt hirtelen átfogta Lisa derekát, míg ő nagyokat pislogva támaszkodott neki a férfi mellkasának. Egy pillanatra mindketten elméláztak, és csak álltak egy helyben, amikor egy újabb váratlan látogató toppant be a szobába.

- Sziasz… - Edward, az elé táruló képtől meg is torpant.

A másik kettő hirtelen szétugrott, mintha mi sem történt volna.

- Lemaradtam valamiről srácok? – vigyorgott. - Mióta vagytok ennyire jóban?

- Teljesen félreérted. Ez csak egy kis baleset volt - mentegetőzött Wayne.

- Pont úgy néztetek ki, igen.

Lisa csak nevetett a háttérben, és azon gondolkodott, hogy most vajon mitől ver olyan gyorsan a szíve.

- Amúgy mi járatban erre? - törte meg a hosszú csendet Wayne.

- Ja, hát csak arra gondoltam, hogy mivel Lisa tegnap olyan ügyesen gyakorolt egész nap, pihenésképp elmehetnénk a közeli erdőbe.

- Bocsi, Edward, de pont most mondtam el a kölyöknek is, hogy két hetünk maradt már csak, hogy sikeresen kiképezzem. Ha nem sikerül, nem fogják engedni, hogy itt maradjon.

- Ugyan már! Ennek a napnak úgyis a fele elment, hogy itt szórakoztatok a szobában - nevetett. - Egy nap nem a világ vége.

- De...

- Lééégysziiii - szólalt meg Lisa is.

- Legyen, de ha a bálon kipaterolnak, tudd, hogy én szóltam.

- Jó-jó - mosolygott.

- Akkor? Lovagolunk egyet?

- Nee, nem akarok megint lóra szállni.

- Megint? És miért nem?

- Mert tegnap elvittem lovagolni... mondandóm lett volna, de ha nem edzünk, akkor lényegtelen. Rosszul tette fel a nyerget, és menet közben lecsúszott a lóról.

- Ugye, azért jól vagy? - fordult a lány felé.

- Kutyabajom. Tegnap nem tudtam lábra állni, de jelenleg az az egyetlen pontom, ami nem fáj - vágott elgyötört képet.

- Viszont a kiképzésed része, hogy tudsz lovagolni. Ha megtanultál íjászkodni, és tudod irányítani a lovadat, a kettőt össze fogjuk vonni.

- Hogy mi? Azt akarod, hogy lovon ülve lövöldözzek?

- Igen, ez lenne a lényeg - vigyorgott.

- Remek… Akkor kezdjük el.

- Ez a beszéd.

Egy óra fele járt az idő, amikor elkészültek mindennel. Lassan indultak neki a hosszú útnak, csak hogy Lisa a kirándulás közben is tanuljon. Két óra múlva kiértek egy tisztásra, amit teljes egészében virágok borítottak. A tér legszélén volt egy nagyobbacska tó, aminek felszínén vadkacsák úszkáltak.

- Vaa, de gyönyörű ez a hely!

- Igen, ide járunk ki fiatal korunk óta minden héten, legalább egyszer.

Lisa óvatosan a tóhoz sétált, leguggolt mellé és előre nyújtotta a kezét. Az egyik fiatalabb kacsa gyanakvóan közelebb úszott a lányhoz, szemügyre vette a kezét, majd még közelebb ment, így Lisa sikeresen meg tudta simogatni.

- Ezt hogy csináltad? - lépett mellé Edward, amikor a kacsa odébb úszott.

- Mindig tudtam bánni az állatokkal - mosolygott.

Sokáig beszélgettek még, de Wayne megunta, hogy kimarad mindenből, így Lisa mögé állt. A lány hátrafordult, de nem volt ideje kérdezni semmit. Wayne felkapta, és azzal a lendülettel be is dobta a vízbe Lisát, amin mindhárman jót nevettek, de Edward nem hagyta annyiban, sikeresen megbosszulta a lányt. Belökte Wayne-t a vízbe, mire ő már a vízben ücsörögve elkapta a férfi lábait, és maga után rántotta. Mert így viselkednek a felnőtt emberek.

Egészen sötétedésig kint szórakoztak. Amikor indultak volna vissza, Wayne leintette a többieket, hogy kicsit halkuljanak el. Egy szekér közeledett, jól ismerték a rajta ülőket.

- Ezek kik? - suttogott Lisa.

- Banditák. Mindig a mi területünkre jönnek vadászni. Olykor bemennek a városba, és fosztogatnak vagy bántalmazzák az embereket. Ezért szoktunk kimenni járőrözni - válaszolt Edward.

- Waayne, Edwaard. Örülök, hogy látlak titeket.

- Sajnálatos, de ez nem kölcsönös.

- Nagy kár. Na, de ki az a kis szépség? - pillantgatott Lisára.

- Ahhoz semmi közöd - állt be Wayne a lány elé.

- Naa, nem mutatsz be neki?

- Jobb lesz, ha most távoztok innen, Will.

- Mert ha nem?

- Párszor már elvertünk titeket, ne kelljen még egyszer.

- Igen ám, de ti csak ketten vagytok, mi meg nyolcan - ugrottak le a szekérről a férfiak.

- Wayne. Inkább menjünk - suttogott Edward.

- Azt már nem! Ez a mi területünk. Harcolni fogunk!

14. rész

A két csapat hosszú percekig csak csendben bámulta egymást, majd jó banditákhoz illően kést rántottak, és egyszerre indultak meg a fiúk felé.

- Lisa, szerintem menj hátrébb - tolta maguk mögé Edward a lányt.

- Csúnya vereség lesz ez a számodra, Will. Még mindig fújhatsz visszavonulót - vigyorgott Wayne.

- Csak szeretnéd. Nem olyan régen szereztem az új kardomat, szívesen kipróbálnám.

A férfi kirántotta az említett eszközt a tokjából, és Wayne-re szegezte.

- Tudod, hogy csak egy lövés, és halott vagy.

- Ugyan már, küzdj végre úgy, mint egy férfi. Vagy még mindig nem tudsz bánni a pengével? - nevetett gúnyosan.

Wayne nem válaszolt, csak gyorsan kikapta a kardot Edward kezéből, és nekirontott a férfinak.

Olyan gyorsan küzdöttek, hogy a többiek alig látták az egymásra mért csapásokat, csak a csattanásokból tudták megállapítani, hogy a harc még nem ért véget. Óráknak tűnő hosszú percek után Wayne végre vágást ejtett a férfi karján, mire az elengedte a fegyverét… Will térdre kényszerült, a fiú a nyakához szorította a kardot, de nem végzett vele.

- Ha még egyszer meglátlak téged, vagy csak egyetlen emberedet, a mi területünkön... Nem úszod meg ennyivel! - villant meg a szeme.

A férfi nem válaszolt. Csendben nézte a távolodó fiút, majd amikor az átadta a fegyvert barátjának, felpattant a földről, kikapta az egyik embere kezéből a kiskést, és nemes egyszerűséggel Wayne oldalába szúrta.

Edward látta a támadni készülő embert, de mire megmozdult már késő volt. Lisa felsikoltott, és egyből a férfi segítségére sietett. Wayne lassan megfordult, kihúzta a fém eszközt az oldalából és eldobta. Vigyorogva nézett farkasszemet Willel, ám ez a mosoly hamar eltűnt a képéről. Az arca teljesen elfehéredett, verejtékezni kezdett és összeesett. A férfi nevetni kezdett, majd intett a csapatának… elmentek.

- M… mérgezett... volt - nyöszörgött Wayne.

- Orvosra lesz szükségünk.

- De nem tehetjük lóra - aggodalmaskodott Lisa. - Az csak rontana az állapotán.

- Maradj itt vele! - Edward felugrott a lóra és onnan fordult vissza. - Sietek, ne hagyd meghalni! - ezzel máris eltűnt az erdő sűrűjében.

Lisa egy fa elé vonszolta Wayne-t, majd leült mellé, fejét az ölébe rakta és egy, a vízbe mártogatott textildarabkával borogatta a fiú arcát, illetve homlokát.

- Kölyök...

- Hmm? - nézett rá aggódva.

- Meg fogok halni...

- Nem fogsz! Ne add fel... kérlek!

- Ne nézd végig...

- Nem fogsz meghalni!! - kiabált.

- Csak... ne nézd végig...

- De… nem halhatsz meg!

- Edward nem fog visszaérni, vagy ha igen, akkor az orvos nem tud majd mit kezdeni velem. Túl sok vért vesztettem... fázom.

- Edward azt mondta, hogy ne hagyjalak meghalni. Nem is fogom hagyni!

Lisa finoman leemelte öléből Wayne fejét, és a földre helyezte. Gyorsan felállt, és összegyűjtötte a közelben lévő fadarabokat, egy rakásra rakta őket, majd egy szempillantás alatt tüzet csiholt.

- Látod? Így máris nem fogsz fázni, már csak a sebeddel kéne kezdeni valamit - gondolkodott el.

A lovakhoz lépett, és kotorászni kezdett az oldalukra erősített táskákban. Több gézlapot is talált, de semmi nem volt benne, amivel rögzíthetné is. Ekkor a felsőjére esett a pillantása. Nagyot sóhajtott, majd letépett az aljáról egy hosszú csíkot. Wayne mellé térdelt, aki még mindig remegett a hidegtől. Lisa ellátta a sebét amennyire tudta, majd visszament a lovakhoz. Az egyik táskából előrángatott egy pokrócot, a másikban pedig talált egy kis ivóvizet. Felültette a férfit amennyire tudta, és adott neki inni, majd betakarta.

- Ha ezek után meg mersz halni... én kinyírlak - mosolygott könnyes szemekkel.

- Köszönöm - suttogta.

Lisa kicserélte a vizes textildarabot, majd letelepedett Wayne mellé a földre.

Egy erős óra múlva megérkezett a segítség. Lisa a fának dőlve aludt, a férfi pedig az ölében merült álomba. Edward finoman felrázta a lányt, aki hirtelen azt sem tudta, hogy hol van. Miután Wayne-t is sikeresen felkeltették, az orvos szemügyre vette a sérülést, ami önmagában nem is lett volna olyan nagy dolog, mivel Lisa sikeresen elállította a vérzést, de arról fogalma sem volt, hogy a szervezetébe került méreggel mit kezdjen. Gyógyszereket nem igazán hozott magával, így a közeli gyógynövényekre kellett hagyatkozniuk.

- Nem hiszem, hogy pont egy zöldség lesz a megoldás - nyavalygott Wayne.

- Ez gyógynövény - nézett szúrós szemekkel az orvos. - Nem zöldség.

- Jól van...

Egy újabb óra múlva a növény hatni kezdett. Wayne már nem volt hulla sápadt, nem verejtékezett és nem remegett.

- Úgy néz ki, életben maradsz.

- Micsoda megkönnyebbülés - sóhajtott Wayne.

- Hála az égnek - végre Lisa is fellélegezhetett.

- Valóban jó hír - mosolygott Edward. - De hogy visszük haza? Lóra mégsem szállhat, az teljesen szétrázná.

- Akkor majd megyek gyalog.

- Szó sem lehet róla. Lehet, hogy most nem vérzel, de ha megmozdulsz, biztos, hogy ez az állapot nem marad így.

- Jó, és akkor mit csináljunk? Nem fogok itt aludni az biztos.

- Dehát már aludtál - vigyorgott Edward.

- Az véletlen volt, nem akartam aludni.

- Hát persze - nevetett.

- Igen, tényleg nagyon vicces - pofátlankodott bele Lisa -, de most akkor mi legyen?

- Én azt mondom, próbáljuk meg lóra tenni. Ha lassan halad, nem lehet belőle akkora baja, mintha gyalog menne - vakargatta a tarkóját az orvos.

- Jó. Legyen. De akkor kell mellé valaki.

- Majd én megyek - emelte fel a kezét Lisa.

- Te? - néztek rá egyszerre.

- Igen, én. Eddig én tartottam életben, ha nem lennék, halott lett volna, mire ideértek. Úgyhogy most már nem engedem át másnak.

Lisa elgondolkodott azon, amit mondott, majd jól fejbe is csapkodta magát. Nem gáááz... ugyan, gondolta magában.

A két erős férfi sikeresen felsegítette Waynet a lóra, a lány pedig elé ült. Lassú tempóban indultak el a sötét erdőben. Lisa remegni kezdett a hidegben, már nem volt tűz, ami mellett átmelegedhetett volna, az egyetlen pokróc pedig Wayne hátán volt. A hidegtől libabőrös lett, és néha a fogai is összekoccantak, ez persze Wayne figyelmét sem kerülte el. Így, hogy viszonozza a korábbi tevékenységeit, széttárta a pokrócot, átkarolta a lányt, közelebb húzta magához, és az állát a lány fejére támasztotta. Lisa rendesen zavarba is jött a férfi közelségétől, de jól esett neki a meleg, és így még biztonságban is érezte magát. Egy apró mosoly suhant át az arcán, amit Wayne ezúttal nem látott. Lisa most csak arra az egyre vágyott, hogy ez az út sose érjen véget.

15. rész

Újabb egy hét elteltével Wayne állapota rosszabbodott. Sebe elfertőződött, és ledöntötte lábáról a láz. Senki sem látogathatta meg a férfit, nehogy rosszabbul legyen. Ez idő alatt, hogy haladjanak, Edward és Scott felváltva edzették a lányt, aki nagyon jól haladt. A mai edzés után összeültek beszélgetni, mert a hosszú idő alatt egész jól összebarátkoztak.

- Van valami híretek Wayne-ről? - fordult a fiúk felé Lisa.

- Semmi, a doki nem enged be minket.

- És ő nem mond semmit - hajtotta le a fejét Edward.

- Végül is, ez valamilyen szinten biztató is.

- Már miért?

- Hát, mert ha nem élne, vagy nagy veszélyben lenne az élete, akkor úgyis szólna, nem?

- Igaz - mosolyodtak el a fiúk.

- De ha nem épül fel pár napon belül, nagy bajban leszünk - vakarta meg a tarkóját Edward.

- Miért?

- Egy hét, és itt a hercegnő születésnapja. Minden évben ő rendezte meg a bált, ő állította össze a vendéglistát, és természetesen ő táncoltatta meg elsőnek a hercegnőt. De így, hogy Wayne „betegeskedik”, nem tudja ezeket elintézni.

- És mi lenne, ha te csinálnád?

- É… én?

- Ki más? Ha jól tudom, Wayne hiányában te vagy a főnök.

- Haver, lazán el tudod intézni - tette a kezét a férfi vállára Scott.

- Jó, lehet, hogy a bált el tudom intézni, de az első tánc... - nyelt egy nagyot.

Lisa nagy vigyorra húzta a száját, és megemelte a szemöldökét.

- Ne, ne nézz így rám. Biztos, hogy nem.

- Ó, dehogynem - nevetve a fiú karjába csimpaszkodott, és elkezdte maga után rángatni Nancy szobájához.

- Most... mi? - nézett utánuk Scott értetlenül.

***

- Bejöhetünk? - kopogott Lisa a nyitott ajtón.

- Persze, gyertek csak - állt fel a székéről Nancy. - Miben segíthetek?

- Gondolom, tudod, hogy Wayne milyen állapotban van.

- Igen, szegény. Remélem, hamar rendbe jön.

- Na, és mivel hamarosan itt a bálod napja, van ötleted, hogy ki fogja megszervezni? Mert nem hiszem, hogy Wayne egy hét alatt annyira rendbe jön, hogy el tudja intézni.

- Igazad van, de még nem gondolkodtam rajta - mosolygott zavartan.

- Én viszont tudom a megoldást.

- Igen?

- Úgy tudom, Edward a főnök, ha Wayne-nel történik valami, vagy tévedek?

- Nem tévedsz, valóban így van.

- Igen, felség - vágott közbe Edward. - De én nem hinném, hogy el tudom intézni.

- Szerintem meg tudod csinálni - mosolygott a férfira.

- Ha beszélhetnék Wayne-nel… talán. De nem mehet be hozzá senki, és fogalmam sincs, hogy mit kell elintézni.

- Dehogynem tudod, nekem elmondtad, hogy mit kell csinálni. Vendégek meghívása, gondolom a dekorálás - számolt elmélyülten az ujjain -, na meg persze az a bizonyos első tánc - vigyorgott a fülig vörösödött férfira.

<- Igaz is, mindig Wayne-é volt az első táncom - gondolkodott el, majd a férfira nézett. - Úgy néz ki, hogy kénytelen leszel te megnyitni velem a bált - mosolygott angyalian Edwardra./p>

Na, ebben a pillanatban vesztették el Edwardot, teljesen leblokkolt. Csak belegondolt, hogy táncolhat a hercegnővel, és hogy mindenki őket fogja nézni... Egy pillanat alatt annyi vér szökött az arcába, hogy úgy érezte menten felgyullad, így mielőtt bekövetkezett volna a tragédia, sietve elhagyta a szobát.

- Hát őt meg mi lelte? - pislogott a férfi után Nancy.

- Mindjárt beszélek vele. Köszi, Nancy - intett sietve majd Edward után szaladt.

Egy tíz perc rohanás után, Lisa nagy nehezen megtalálta a férfit, az orvosi szoba előtt álldogált.

- Na, mi van, Edward? Ez egy remek lehetőség.

- Lehetőség mire?

- Hogy kicsit közelebb kerülj Nancyhez - tette a vállára kezét.

- Lisa. Én most bemegyek Wayne-hez, és...

- Felejtsd el! - vágott közbe. - Meg tudod csinálni, és Nancy is örülni fog, hogy veled táncolhat. Ha kell, segítek intézkedni, de senki sem fog helyetted táncolni.

- Te ezt nem értheted...

- Akkor meséld el, hogy megértsem.

- Nincs mit mesélnem. Egyszerűen… beleszerettem - hajtotta le a fejét.

- De... Nekem azt mondtad, hogy hosszú történet.

- Ja, hát azt csak azért mondtam, mert abban reménykedtem, hogy nem fogsz tovább faggatni, de nem jött be, bocsi - mosolygott.

- Áhhá, na nem baj. A lényeg azon van, hogy szereted. Miért nem akarod neki elmondani? Mi rossz történhet?

- Utána nem tudnék többet a szemébe nézni.

- Látod, ez a te bajod. Úgy állsz hozzá, hogy más kimenetele nem is lehet, csak az, hogy visszautasít, pedig szerintem van esélyed nála. Nem mosolyog olyan kedvesen senkire, mint rád.

- Lisa, a testőre vagyok, ha ő akarná se lehetne köztünk semmi.

- Szerintem, ha akarná, meg tudná beszélni a királlyal. De mégsem lehet ő a kezdeményező, te vagy a férfi...

- Nekem ez nem fog menni.

- Segítek bármiben, csak ne futamodj meg, hidd el, hogy nem lesz semmi baj - mosolygott.

- Legyen - sóhajtott nagyot.

- Ez a beszéd, gyerünk - nyújtotta magasba a karjait.

Edward jót mosolygott a lányon, majd pár perc nevetés után megkezdték az előkészületeket. Lisa, Scott segítségével megírta a vendéglistát, amíg Edward gondoskodott minden apró részletről. Most, hogy eljött az ő ideje, meg akarta mutatni, hogy mire is képes. Megtervezte a bálterem díszletét, ami leginkább a két oldalról levezető hosszú lépcsőket érintette.

Három napon keresztül szervezkedtek, a végére már tényleg csak a díszlet maradt, amit Nancy születésnapján fognak felrakni.

- Na, látod, mondtam, hogy meg tudod oldani - vigyorgott Lisa.

- Na! Azért nélkülünk nem ment volna sokra - nevetett Scott.

- Igazad van. Köszönöm a segítséget.

- Bármikor.

- Lisa? - fordult Scott a lány felé.

- Igen?

- Egy valamit mégis elfelejtettünk.

- Micsodát? - döbbent le a lány.

- Nem akarlak megbántani, de ilyen ruhában nem jöhetsz el a bálba.

Lisa végignézett magán, és be kellett látnia, hogy a fiúnak igaza van. Még mindig nem volt egyéb ruhája azon kívül, amit az utcán hordott, bár nem is akart új ruhákat. Hosszasan töprengett ezen, amikor megjelent Nancy.

- Miről folyik a diskurzus?

- Csak épp most hívták fel a figyelmemet, hogy nincsen mit felvennem a bálba - húzta el a száját Lisa.

- Ne aggódj, a ruhádról én gondoskodom. Garantálom, hogy le fog esni az állad.

- Nem láthatnám? - csillant meg a szeme a lánynak.

- Nem, sajnálom. Még nincs kész.

- Mi az, hogy nincs kész? - pislogott nagyokat.

- A bál napjára fog elkészülni, az én legjobb szabóm csinálja a legjobb ruhákat. És bátran ki merem jelenteni, hogy ez lesz az évszázad leggyönyörűbb ruhája - mosolygott.

- Nagyon kíváncsivá tettél - nevetett.

- Ez volt a cél. Nos, jó éjszakát mindenkinek!

- Jó éjt, hercegnő! - hajolt meg egyszerre a két fiú.

- Aludj jól, Nancy!

***

A hátralévő két nap is nagyon gyorsan eltelt. Edward és Scott egész nap a bálteremmel bíbelődött, míg Lisa csak nézte őket, hogy mennyire izgatottak.

Délután aztán a megbeszéltek szerint elment Nancy szobájához, hogy megnézzék a ruháját. Amikor Lisa belépett a szobába, a hercegnő épp igazgatta a ruha alját, ami a próbababán volt. A lány álla (a hercegnő ígéretéhez híven) valóban leesett a látványtól.

- Nancy... ez...

- Tetszik?

- Gyönyörű - lépett közelebb a ruhához.

- Vedd fel gyorsan! Látni szeretném, hogy áll rajtad - csapta össze izgatottan a kezeit.

Nancy segítségével Lisa rögtön beleugrott a ruhába, a tükör elé lépett, és nem hitt a szemének. A vörös ruha illett hozzá, és ettől a színtől valahogy sokkal idősebbnek látszott. A felső része annyira rásimult a testére, hogy az minden domborulatát megfelelően hangsúlyozta, még a vékony derekát és széles csípőjét is kiemelte. Két pánt tartotta meg a ruhát vállai oldalához simulva. Mellei felett apró, fehér ékkövek díszítették a textilt. A szoknya része fodrokban omlott a földre, amelyet teljes egészében egy harmatkönnyű, csillogós fátyol borított.

Mind emellé kapott Nancytől egy, a ruháját díszítő ékkövekhez illő nyakbavalót és egy szintén vörös magassarkút. A fiatal cselédek megcsinálták a lány frizuráját is. Répavörös haját kontyba kötötték, pontosan a feje tetejére, az arca melletti két tincset viszont begöndörítve szabadon hagyták. Halvány sminket helyeztek fel a fiatal arcra, majd visszaállították a tükör elé. Lisa majdnem sírva fakadt a látványtól.

- Pont, mint egy igazi hercegnő - ölelte át hátulról Nancy.

- Én... nem tudom, hogy... Mit mondjak. Köszönöm - borult a lány nyakába.

- Nincs mit köszönnöd - mosolygott.

Lassan Nancy is elkészült. Az ő ruhája szokás szerint szolid volt, halványkék, egy apró kis csillámmal megszórva. Az amúgy is göndör, hosszú barna haját szabadon hagyta. Bár az ő születésnapja volt, azt szerette volna, ha ma Lisa tündökölne, és a szüleinek is egy igazi hölgyként tudja bemutatni.

Lassan elérkezett az este, a bálterem megtelt a vendégekkel, a királyi pár elfoglalta a helyét, Edward és Scott pedig, mint két rendes pingvin, fehér ingben és fekete zakóban ácsorogtak a lépcső tetején, hogy a lassan megérkező lányokat ők tudják bekísérni.

A zene elhalkult, bejelentették, hogy a hercegnő érkezik. Mindenki a lépcső felé fordult, és csendben figyelték, ahogy lassan lépdel a lépcsőn Edward karjába kapaszkodva. Amikor leért, a vendégek felé fordult, és belekezdett:

- Köszönöm önöknek, hogy eljöttek. Nagyon örülök, hogy évről évre egyre többen tudnak időt szakítani rám – mosolygott. - De mielőtt kellemes estét kívánnék mindenkinek, szeretnék bemutatni valakit. Én nagyon megkedveltem, és szeretném, ha önök is szeretettel fogadnák.

Ekkor hátra fordult, felnézett Scottra, és bólintott egyet. Ő rögtön vette a jelet, az ajtóhoz sétált és kitárta azt, majd a lépcsőhöz vezette a remegő lányt. Mindenki ámulva nézett rá, úgy tűnt, Lisa elnyerte a tetszésüket. Bizonytalanul lépdelt a hosszú lépcsőn, lábai egyre jobban remegtek, és egyre erősebben kapaszkodott a fiú karjába.

- Nyugi - súgta oda neki, mire Lisa engedett a szorításon.

Mikor leértek, az emberek szinte tátott szájjal meredtek a lányra. Majd amikor kezdett kínossá válni, Nancy intett a zenészeknek, hogy kezdjenek bele a játékba. A terv bevált, az emberek többsége krákogva elfordult, majd folytatódott a zúgolódás.

Nancy a szüleihez igyekezett, persze Lisát is magával rángatta. A királyi pár tetszését nagyon elnyerte.

- Nagyon elbűvölő kisasszony, szabad a nevét? - mosolygott kedvesen a király.

- Lisa vagyok - hajolt meg.

- Csak így? Lisa?

- Oh, elnézést, felség, de árván nevelkedtem, senki sem tudja a vezetéknevemet, még én sem - hajtotta le a fejét.

- Ó, ne haragudjon, kedvesem.

- Semmi gond, felség - mosolygott elbűvölően.

Folytatták volna még a bájcsevejt, de megjelent Edward, jelezve, hogy itt az ideje a bál hivatalos megnyitásának.

A tánctér hirtelen kiürült. A férfi a terem közepére vezette a hercegnőt, a zene megkezdődött, ők pedig a ritmusára lassan táncolni kezdtek. Ahogy Edward gondolta, valóban mindenki őket nézte, de ahogy Nancy szemeibe nézett, valahogy nem tudta érdekelni, hogy hány szempár szegeződik rájuk. Kizárt mindent, csak ő létezett és az ő gyönyörű hercegnője, aki csak őt figyeli és angyalian mosolyog rá.

Lassan megindult a következő pár a parkettre, így már nem voltak egyedül, de ők továbbra is táncoltak, valahogy nem tudták megszakítani a szemkontaktust, mindketten elvesztek. Lisa mosolyogva figyelte a táncoló tömeget, amikor valaki megzavarta a figyelmét. A lépcső tetején Wayne jelent meg, ugyanúgy pingvinnek öltözve, mint a másik kettő, de valahogy neki ezerszer jobban állt a fehér ing és a fekete zakó. Dús barna haja gondosan oldalra fésülve, így teljesen látszani hagyva arcát. Gyors tempóban, komoly arccal, mégis célirányosan indult meg a tömeg felé, amin nagy nehezen átverekedte magát, és pontosan Lisa előtt állt meg.

Útközben többször is leszólították a fiatal hölgyek, de senkinek nem volt hajlandó megállni. Egy eddig nem látott mosoly jelent meg a férfi arcán, és óvatosan meghajolva a kezét nyújtotta a lány felé. Lisa egy darabig csak pislogott rá, mire felfogta, hogy mi is a szituáció. Finoman a kezébe illesztette a sajátját, mire ő egy lágy csókot lehelt a törékeny végtagra. A lány persze fülig vörösödött, ami nem kerülte el Wayne figyelmét se, így jót mosolygott rajta, de most nem volt benne semmi gúny, vagy megvetés, mintha kicserélték volna.

Wayne a parkettre vezette Lisát, újfent meghajolt, a lány derekára simította a kezét, majd közelebb húzta magához.

- Wayne, én nem tudok táncolni - suttogott.

- Ne aggódj, csak engedd, hogy vezesselek.

Szabad kezével megfogta Lisa kezét, majd oldalra emelte a karját, és a zene lassú ritmusára egyszerre indultak meg. És bár Lisa azt állította, hogy nem tud táncolni, mégis hibátlanul követte Wayne minden egyes mozdulatát. Beleveszett a pillanatba, a férfi mámorító illatába, és a két gyönyörű barna szemébe. Csendben táncoltak tovább egész este, a parkett lassan kiürült, mindenki félre állt és figyelte a párt, még Nancy és Edward is abbahagyták a táncot.

Lisának fel sem tűnt, hogy mindenki őket figyeli. Az előtte álló férfinak jelenleg csak ő létezik. A gondolattól megremegett, a szíve őrült kalapálásba kezdett, és az arca is kipirosodott, de még így sem tudta elfordítani tekintetét Wayne-ről. Nem tudta megfogalmazni azt az érzést, ami benne kavargott, csak érezni akarta a fiút, át akarta ölelni, és sosem elengedni. A rádöbbenés szikrája csapott a fejébe, mint a villám.

Atya ég, ugye nem vagyok szerelmes?!

16. rész

Lisa arca egy pillanat alatt elfehéredett a gondolattól, és tett egy lépést hátra, jelezve, hogy szeretne megállni. Wayne rögtön vette a lapot, és lejjebb hajolt, hogy a lány szemébe tudjon nézni.

- Baj van?

- N… nem nincs, csak egy kis levegőre van szükségem - legyezte az arcát kezével.

- Jól van, gyere!

Wayne újból megfogta Lisa kezét, és egy kis erkélyre vezette. A kinti hőmérséklet jóval alacsonyabb volt, mint bent a teremben. A lány felhevült testének nem esett jól az esti szellő, végig futott rajta a hideg, és az egész teste libabőrös lett. A férfi, mint jól nevelt úriember, azonnal levette a zakóját és Lisa hátára terítette, amit ő egy hálás mosollyal köszönt meg.

Az erkély szélére sétáltak, Wayne háttal nekitámaszkodott a korlátnak és csak bámult befelé a terembe, míg Lisa a tisztán látszódó csillagokat kémlelte. Csendben ácsorogtak egymás mellett hosszú percekig, ami egy idő után igen kellemetlen volt, így Wayne egy krákogással könnyítette meg a köztük lévő feszültséget.

- Na, jobban vagy? - fordult végül oldalra, hogy a lányra tudjon nézni.

- Igen, sokkal - mosolygott, de ő nem nézett a férfi.

Ismét csend telepedett közéjük. Wayne egy darabig malmozott az ujjaival, mire kibökte a mondandóját.

- Meg kell mondjam, kölyök... igazán kitettél ma magadért.

- Tudod... ha nem hívnál „kölyöknek”, talán még bóknak is veszem azt, amit mondtál - vigyorgott.

- Jól van. Akkor újból kezdem.

- Hallgatlak - fordult mosolyogva a férfi felé.

- Gyönyörű vagy ma este, Lisa.

A lány nagyokat pislogott maga elé. Egy darabig azon morfondírozott, hogy komolyan így gondolja, vagy csak megint szórakozik vele. De a mosoly, ami megjelent az arcán, arról árulkodott, hogy komolyan így gondolja. Teljesen kipirulva bámult a férfi felé, és csak pár perc múlva tért vissza a valóságba, megrázta a fejét, és próbált nem lelepleződni.

- K… köszönöm.

A terv nem jött be. Ahogy megszólalt, annyi vér szökött az arcába, hogy vörösebb volt a feje mint a ruhája. Kezeivel gyorsan eltakarta az arcát, elrejtve így a férfi elől a zavartságát.

Wayne nem nevetett rajta, tudta, hogy azzal még jobban zavarba hozná, így csak megfogta a kezeit és lehámozta őket az arcáról, de a művelet után sem engedte el.

- Miért vagy ilyen kedves velem? - kérdezte lehajtott fejjel, alig hallhatóan. - Mintha teljesen kicseréltek volna.

- Mert te akkor is kedves voltál hozzám, amikor én minden egyes porcikámmal elutasítottalak. Nem érdemeltem meg, hogy foglalkozz velem, te mégis oda ültél mellém azon az éjszakán, és felráztál egy pillanat alatt abból az állapotból, amiből senkinek sem sikerült. És mert nem hagytál meghalni - nézett a szemébe.

- És ez most már mindig így lesz? Vagy csak ezen az estén szenteled nekem a figyelmed ennyire?

- Szeretném, ha ezentúl mindig így lenne – mosolygott.

Lisa nem válaszolt, csak könnyes szemekkel bólintott egyet. Wayne, hogy megnyugtassa, átkarolta a vállát, amivel csak azt érte el, hogy a lány átölelte a derekát, és az arcát a férfi mellkasába fúrta.

Végre tartozhatok valahova, mondta magában, mire a könnycsepp végig gördült az arcán.

***

Nancy mosolyogva nézte az erkélyen álldogálókat.

- Min mosolyog ennyire, felség? - lépett mellé Scott. Mivel válasz nem érkezett, ő is kinézett a hatalmas üvegajtón. Mielőtt bármit is mondott volna, elrohant, és egy pillanat múlva Edwardot is odarángatta, aki amúgy épp a királlyal beszélgetett.

- Mi van már, Scott?!

- Csak nézz ki az ajtón - lökdöste barátját.

Edward a hercegnő mellé lépett, egy kicsit elhúzta a függönyt, hogy rendesen lássa, mi folyik odakint. De a látottaktól ő sem tudott megszólalni, csak hosszú percek múlva.

- Mióta vannak kint? - fordult Nancy felé.

- Nem tudom. De örülök, hogy végre sikerült megbékélniük egymással - mosolygott.

- Ó, felség, láttunk ennél már szebbet is - nevetett Scott.

- Hogy érted, hogy szebbet?

- Hosszú lenne elmesélni, de annyi a lényeg, hogy nem ez az első alkalom, hogy ilyen közel kerülnek egymáshoz - fejezte be Edward.

- Akkor még boldogabb vagyok - mosolygott Nancy.

- Miért örül nekik ennyire?

- Lisának sok szeretetre van szüksége. Wayne-nek pedig meg kell tanulnia megbocsájtani, és elfogadni idegen embereket is. Mindkettejüknek jót tesz ez a kialakulófélben lévő kapcsolat.

- M… már milyen kapcsolat? - pislogtak a fiúk.

- Csak nézzetek rájuk - mutatott ki az említett párra. - Szerintetek így viselkedik két „barát”?

- Nem hiszem, hogy Wayne valaha igazi nőként fog tekinteni Lisára - húzta el a száját Scott.

- Idővel az is kialakul, de akkor őt most ne vegyétek figyelembe. Nézzétek csak Lisát.

Pár perc csend után Edward megszólalt:

- Na igen... lesznek itt problémák.

- Milyen problémáról beszélsz? Mióta probléma az, ha valaki szerelmes? - Edward nyelt egy nagyot a kérdés hallatán, de próbált úgy válaszolni, hogy ne legyen gyanús.

- Nem a... szerelemmel van bajom, felség. Hanem azzal, hogy ha Lisa szerelmes Wayne-be, másképp fog hozzá viszonyulni, és ki tudja, hogy ezek után fog-e tudni edzeni úgy, hogy Wayne ott lesz mellette. Mert… egy: Wayne általában kissé hiányos öltözetben edz, kettő: általában ugyanilyen közel van hozzá, és úgy segít neki. Ön szerint, egy szerelmes kamaszlány hogy fogja ezt bírni?

- Majd beszélek Lisával, ne aggódj mindent ennyire túl - helyezte apró kezét a fiú arcára, majd megindult a tömegbe.

Edward ledermedve állt egy helyben, és csak bámulta azt a pontot, ahol az imént még Nancy állt.

- Hé, jól vagy? - lökte meg egy kicsit Scott.

- Mi? Igen… persze.

Ezzel ő is elindult, és hamar eltűnt az emberek között. Scott még egy utolsó pillantást vetett a kint ácsorgó párosra, akik immár öt perce álltak ugyanabban a pozícióban, majd követte barátja példáját, és ő is elvegyült a tömegben.

***

- Nem fázol? - simogatta meg a lány hátát óvatosan.

- Csak egy kicsit.

- Menjünk be?

- Nem… jó így.

Wayne csak elmosolyodott, bár neki jól esett volna már egy kis meleg, nem volt szíve megint ellökni magától a lányt.

- Te fázol? - kérdezett vissza Lisa.

- Csak egy kicsit - nevetett.

- Ne hazudj! Érzem, hogy remegsz - emelte fel a fejét, hogy a férfira tudjon nézni. - Gondolom nem engedett el az orvos.

- Nem volt igazán elragadtatva az ötlettől.

- Ez mit jelent?

- Azt, hogy kilógtam.

- Te őrült vagy, komolyan eljöttél úgy, hogy nem épültél fel teljesen?

- Látod, hogy semmi bajom. Ne aggódj - helyezte hatalmas kezét Lisa fejére.

- Majd akkor nem fogok aggódni, ha visszamész az orvoshoz.

- Jól van, ha ez megnyugtat, amint vége a bálnak, ígérem, hogy visszamegyek. De most csak nem hagyom itt ezt a csinos fiatal hölgyet – vigyorgott. - Felkérhetném egy utolsó táncra? - nyújtotta mosolyogva a kezét a lány elé.

- Természetesen.

Wayne visszavezette Lisát a terembe, és újra táncolni kezdtek. Egy gyönyörű, lassú darabot játszottak a zenészek, így az ujjongás alábbhagyott. Sokan összeálltak kedvesükkel, és szinte csak dülöngélve, de összebújva ők is táncolni kezdtek.

Mivel Edward gyáva volt újból felkérni Nancyt egy táncra, a lány nemes egyszerűséggel megfogta a kezét, és húzni kezdte maga után, végül átkarolva a derekát, teljesen hozzásimulva követte a zene ritmusát. Lisa a távolból elérzékenyülten figyelte a szerelmes párokat, és egyre gyorsabban dobogott a szíve, mikor belegondolt, hogy egy lassú, romantikus dalra táncol ő is, egy olyan emberrel, aki valószínűleg sosem fogja viszonozni az érzéseit.

Ezt végiggondolva lehajtotta a fejét, és hátralépett egyet, meg akart állni. Wayne viszont nem hagyta, átkarolta a lány derekát, és úgy húzta vissza magához egészen közel.

- Nekem adtad az utolsó táncod. Nem engedem, hogy elmenj - súgta a fülébe.

Lisa nem válaszolt. Fejét a férfi mellkasának döntötte, és átkarolta a vállait. A dalnak lassan vége lett, az emberek ismét zúgolódni kezdtek. A párok szétváltak, újból vidámabb és kicsit gyorsabb dalt kezdtek játszani a zenészek.

Lassan Lisa is elengedte partnerét, és csak ekkor vette észre, hogy Wayne fehér ingét valami megfogta. Elhúzta zakóját, és hamar rá is jött, hogy mi a hiba.

- Wayne! Te vérzel.

- Jól vagyok - mondta, kicsit sem meggyőzően.

- Most azonnal visszamész az orvoshoz!

- Jól van, megyek - indult meg a kijárat felé.

- Tudod mit, veled megyek, mert a végén még eltévedsz.

- Nagyon vicces - nevetett.

Lisa eltámogatta az orvosi szobához a férfit. A doktor szinte haját tépve üvöltött Wayne-nel.

- Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?! Nem véletlenül mondtam azt, hogy nem mehetsz el.

- Nyugodjon már meg! Itt vagyok, élek nem?

- Ez egyáltalán nem vicces. Sosem fogsz rendbe jönni, ha állandóan felszakítod a sebedet.

- Jól van, megértettem. De nem hagyhattam ki a hercegnő születésnapját. Már az is rettentő furcsa volt, hogy nem én szerveztem meg, és hogy nem én táncoltattam meg.

- Értem én, de akkor sem tehetsz többet ilyet.

- Felfogtam.

- Na, vedd le az ingedet, hadd nézzem meg, hogy mekkora kárt okoztál.

Wayne a szemét forgatta, majd mosolyogva a tétován ácsorgó lányra nézett.

- Biztos látni akarod?

- Igen, elvégre miattam szakadt fel a sebed.

- Ami azt illeti, igaza van - szólt közbe a doktor. - Magának is lehetett volna annyi esze, hogy nem hagyja táncolni.

- Hagyja őt békén! Nem az ő hibája. Vissza akart küldeni, de nem jöttem.

- De szólhatott volna nekem.

- Doki, csinálja inkább a dolgát!

A doktor újra összevarrta a sebet, majd bekötötte. Wayne visszavette a pizsamáját, majd az orvos betessékelte az ágyba, mint valami gyereket. Lisa elment vele, és megállt az ágy mellett.

- Tényleg ne csinálj ilyet többet.

- Nem fogok, nyugi - mosolygott.

- Jól van, akkor aludj jól - ezzel megindult a kijárat felé, de félúton megtorpant. Lassan visszafordult és a férfira nézett, aki egyáltalán nem értette, hogy most mi van. Visszasétált Wayne mellé, lehajolt hozzá, és egy apró puszit nyomott az arcára.

- Köszönöm ezt az estét - súgta oda, majd szinte futva hagyta el a kis szobát.

Wayne mosolyogva nézett a lány után, aztán elvágódott az ágyban. Eloltotta a fényt, és aludni próbált, de a szemére egész éjjel nem jött álom.

17. rész

Másnap Nancy, ígéretéhez híven szobájába hívatta Lisát, és elbeszélgetett vele Wayne-ről.

- Itt vagyok - kopogott be a nyitott ajtón a lány.

- Szia, Lisa, gyere csak.

Miután átlépte a küszöböt, tátva maradt a szája. Amióta itt élt, nem tudta megszokni a látványt: a szoba hatalmas volt és gyönyörű, a bútorok huzatai krémszínűek, de javarészt sötét színű fából készült berendezési tárgyak díszítették a szobát. Nancy mosolyogva krákogott egyet, és a lányra nézett, aki elmélyülten nézett végig a szobán.

- Ó, ne haragudj - vakarta meg a tarkóját a lány. - Csak annyira szép itt minden.

- Ne aggódj, már dolgozunk a saját szobádon.

- Micsoda? - kapta fel a fejét - Lesz saját szobám?

- Persze, hogy lesz. Nem maradhatsz a végtelenségig Wayne szobájában. Amúgy is csak azért kerültél hozzá, hogy jobban kijöjjetek egymással, de szemmel láthatóan már nincsen semmi gond kettőtök közt. Vagy nem így van?

-... De...

- Ez nem volt valami meggyőző. Baj van?

- Nem, semmi.

- Jó, ha nem mondod magadtól, muszáj vagyok kérdezni.

- Mármint mit?

- Mennyire mélyült el a kapcsolatod Wayne-nel?

- M… mi ez a kérdés így hirtelen? - kerekedtek el a szemei.

- Csak válaszolj. Nyugi, nem lesz belőle semmi bajod - mosolygott biztatóan.

- Jó, csak meglepődtem. De amúgy semmi érdekes, szimplán nem akarjuk kinyírni egymást.

- Ne haragudj, Lisa, de ha csak ennyiről lenne szó, akkor nem ölelkeztetek volna hosszú perceken keresztül a bál estéjén.

- L... láttad? - pirult el zavarában.

- Nem csak én, Edward és Scott is. Ők világítottak rá a tényre, hogy jobb lenne, ha beszélnék veled erről.

- Nincs miről beszélni - fordult el.

- Lisa, ugye tudod, hogy nekem bármikor, bármit elmondhatsz - érintette meg óvatosan a lány hátát.

- Persze, tudom, de akkor sincs mit mondanom.

- Akkor felteszek egy egyszerűbb kérdést. Beleszerettél?

- H… hogy micsoda?! Mé… még a feltételezés is sértő - hadonászott kezeivel zavarában. - H… hogy szerettem volna bele? Alig ismerem - hajtotta le a fejét.

- Ugye tudod, hogy ezzel most mindent elárultál - mosolygott Nancy.

- Már miért? És mit? És mivel?

- A dadogásoddal, a mimikáddal és a gesztusaiddal megmutattad, hogy igenis érzel valamit Wayne iránt.

- De...

Lisa még egy ideig próbálta tagadni a nyilvánvalót, aztán végül egy nagy sóhaj kíséretében letett a titkolózás lehetőségéről.

- Jól van...

- Szóval? - csillant meg Nancy szeme.

- Nem tudom, mit mondhatnék. Fogalmam sincs, hogy mi az, amit érzek... ez az első alkalom, hogy bárki is ilyen dolgokat vált ki belőlem.

- Ez de aranyos – mosolygott. - Első szerelem.

- Nem aranyos - rázta meg a fejét Lisa. - Sokkal inkább ijesztő... és nem hinném, hogy szerelmes vagyok... elvégre alig ismerem. Még egy-két hete kőkeményen utáltam az embert, szóval...

- Pont ez benne a legjobb.

- Már melyik része?

- Az, hogy nem tudod előre, hogy kibe, mikor, vagy hol fogsz beleszeretni.

- Ühüm... még mindig nem értem. Mi ebben a jó?

- Látszik, hogy gyerek vagy még - kuncogott Nancy.

- Mire vágsz fel azzal a huszonegy éveddel? - kérdezte vigyorogva Lisa.

- A huszonegyedik életévét betöltött személy már a „fiatal felnőtt” kategóriába tartozik - öltött nyelvet a hercegnő.

- Aha… felnőtt.

- Ne gúnyolódj, igenis az vagyok.

- Jól van, legyen neked gyereknap.

Nancy unott fejjel a nevetéstől könnyes szemű lányra nézett, de nem bírt sokáig fapofával álldogálni. Lisa olyan jóízűen nevetett, hogy ő sem tudta tovább magába fojtani.

A jókedvüket hangos dörömbölés szakította félbe. Az ajtó pár pillanat múlva kicsapódott, és az amúgy mindig udvarias Edward köszönés nélkül kezdett bele mondandójába.

- Wayne eltűnt!

- Hogy micsoda?! - kapta fel a fejét Lisa.

- Be akartam menni hozzá reggel, de nem volt ott. Az orvost nem érdekelte, azt mondta, hogy biztos megint csak szó nélkül elbóklászott a kastélyban.

- És nem? - lépett közelebb a férfihoz.

- Az első dolgom az volt, hogy körbenézzek mindenhol. De hiába, mert hogy a kastélyban nincs, az biztos.

- Van valami ötleted, hogy merre lehet?

- Van. De nagyon remélem, hogy nem úgy van, ahogy gondolom.

- Mi a tipped?

- Amikor Wayne lesérült, megbízta az egyik katonáját, hogy figyelje a banditákat és szóljon neki, de csak is neki, ha valami gyanúsat észlel. Ez az ember tegnap este a bál után bent járt nála, nem tudom mit mondott neki, de lehet, hogy köze van Wayne eltűnéséhez.

- És akkor mi az ötleted, hol lehet?

- Megint a tisztás? - húzta össze a szemöldökét Lisa.

Edward nem válaszolt, csak bólintott egyet.

- Jól van, fogj pár katonát és menjetek ki oda! Ha ott van, segítsetek neki, hozzátok vissza és onnantól majd én elintézem - jelent meg az arcán egy kis gonoszkás vigyor.

- Én is megyek - indult meg Lisa.

- Még jó, hogy jössz. Ha valami őrültségre készül, csak te tudod leállítani - nevetett Edward.

Egy pár perc alatt felnyergelték a lovakat. Edward szólt négy katonának, lóra szálltak és száguldani kezdtek az erdőbe.

Edward jól gondolta, Wayne ott állt a tisztás közepén, körülötte legalább hatan, tőrrel a kezükben.

- Wayne! - kiáltott Lisa, majd lepattant a lóról, és a banditák közötti résen a férfihoz rohant.

- Lisa - Wayne átkarolta a lány vállát, és védelmezően magához húzta.

- Ohohó, csak nem megtaláltuk a híres Wayne Harris gyenge pontját?

- Felejtsd el! - sziszegte a férfi.

- Gyerünk fiúk - vigyorgott Will.

A banditák megindultak a középen védtelenül ácsorgó páros felé, de ezt Edward sem hagyta annyiban. Kiadta az utasítást a katonáinak, és meg is kezdődött az újabb csata, amiből Wayne-ék jöttek ki győztesen.

- Én szóltam, Will. Ez az én területem, nem akarlak még egyszer itt látni.

- Nem most találkoztunk utoljára - vigyorgott, majd egy utolsó pillantást vetett a férfi mellett ácsorgó lányra. Miután a banditák elmentek, Lisa Wayne felé fordult, és ráemelte a tekintetét.

- Megint tele vagy sebekkel - érintette meg a férfi egyik sebét óvatosan.

- Csak karcolások. Kösz, hogy jöttetek - veregette vállba barátját.

- Eléggé ránk hoztad a frászt. Főleg rá - biccentett oldalra a fejével, halkan nevetve.

Wayne mosolyogva a lány mellé lépett, és kedvesen megborzolta a haját.

- Látod? Semmi bajom - tárta ki a karjait.

- De mi lett volna, ha Edward nem tudja, hogy hol vagy, és nem indulunk időben? Meg is halhattál volna, te idióta! - kezdte el püfölni a fiút.

- Jól van, nyugi - fogta le a lányt. - Látod, hogy élek, és kutya bajom. Nem kell azon gondolkodni, hogy „mi lett volna ha...”, nem úgy lett. Itt vagytok, én is itt vagyok, és senkinek semmi baja.

- Ha jól emlékszem, tegnap megígérted, hogy nyugton maradsz, amíg nem leszel jobban...

- Figyelj, Lisa. Én óvom a kastélyt, a területét, a várost és az erdőt, én vagyok a vezér. Nem feküdhettem tétlenül az ágyban úgy, hogy tudom, hogy ezek a rohadékok megint bemerészkedtek a területünkre. Az én dolgom elintézni őket.

- Kérhettél volna segítséget. Elvégre ezért vagyok itt.

- Ne nevettess, majd pont téged küldelek ki, hogy elkergesd őket. Ha nem tűnt volna fel, Will kiszemelt magának. Mint láthattad, én sem tudom egyedül lenyomni. Neked se ment volna. Nem vagy elég képzett ahhoz, hogy úgy engedjelek el küldetésre egyedül, hogy...

- Hogy? - döntötte oldalra a fejét Lisa.

- Hogy nem aggódom magam halálra - fordult oldalra.

Lisa csak nagyokat pislogott maga elé, nem tudta elhinni, hogy Wayne ezt most tényleg kimondta.

- Hát, Lisa, becsüld meg magad nagyon, mert senkinek sem mondott még ilyet - karolta át a férfi nyakát Edward.

- Jól van, elég lesz! Akár indulhatnánk is, nekem még pihennem kéne.

- Jaj, de kis humoros itt valaki - nevetett gúnyosan Edward.

Lisa még mindig leblokkolva állt egyhelyben. Aztán, amikor sikerült feldolgoznia az információt, nekiiramodott és lendületből felugrott Wayne hátára, aki majdnem pofára esett a lejtőn, de végül megtalálta az egyensúlyt. Dobott egyet Lisán, és úgy indult tovább.

- Már nem azért, de az előbb nem te aggódtad halálra magad, hogy tele vagyok sebekkel?

- Nem azt mondtad, hogy kutya bajod? Akkor legyél okos paci, és csak cipelj! Ez a büntetésed, amiért megijesztettél.

- Ki mondta, hogy ijedj meg?

- Hallgass - csapott rá a fiú tarkójára gyengéden.

- Komolyan olyanok vagytok, mint egy rossz házaspár - előzte be őket Edward lóháton.

- Hogy mi van?! - harsant fel egyszerre az említett páros.

- Úgy civakodtok itt, mint egy rossz házaspár. Amúgy ritka cuki meg minden, de az esküvőre meghívhattatok volna - nevetett fel hangosan.

- Ezért még számolunk, Edward!

Wayne a ló mellé érve felsegítette Lisát az állatra, ő maga pedig lent sétálva vezette, a kantárnál fogva.

- De... nem akarsz inkább te felülni?

- Ne aggódj már állandóan, nem lesz bajom - mosolygott hátra.

Az út hátralévő részét csendben töltötték. Lisa csak bambult ki a fejéből, míg Wayne azon gondolkodott, hogy a hercegnő vajon meg fogja-e szidni. Nem tartott tőle, Lisa aggodalma és szidása kellőképpen megtette hatását...

18. rész

Mikor visszaértek a kastélyba, Wayne-t betessékelték az orvoshoz, hogy azokat a „karcolásokat” elláthassa. Ezúttal Edward kísérte el, addig Lisa visszament Nancyhez, hogy el tudja mesélni a történteket.

- Hmm, értem - szólalt meg Nancy Lisa története után.

- Attól tartok, nem fogják ennyivel feladni. Ez az ember nagyon rá van kattanva a királyi területre.

- Akkor mostantól nem csak a város területén lesz járőrözés. Jó volna, ha a tisztásra is, és mindenhova, ahol Will és emberei feltűnnek, ki tudna menni egy-egy négyfős csapat. El tudnád intézni? - nézett a lányra.

- Persze, simán.

- Köszönöm.

- Semmiség.

Ezzel Lisa elviharzott. Még egy darabig gondolkodott rajta, hogy szóljon Wayne-nek Nancy utasításáról, de arra jutott, hogy gyorsabb, ha előbb elintézi, és majd csak utána beszél a tervről.

A katonák csapatokba rendeződtek az előírt létszámot betartva. Lisa mind a három csapatnak elmondta, hogy hova kell majd menniük. Már csak az utolsó csapat volt a kastély területén, amikor megérkezett a hír, hogy Willék megint a tisztáson vannak. Lisa megállította az indulni készülő katonákat, és visszarohant a kastélyba, hogy szóljon a fiúknak. Vagy háromszor szaladt körbe, de senkit sem talált.

- Hát persze, hogy ilyenkor nem futok bele egyikbe se - kapta a kezét a homlokához. - Én megpróbáltam.

Újból futásnak eredt. Kisprintelt az udvarba, és csatlakozott a katonákhoz, akik a lány lelkére kötötték, hogy csak végszükséglet esetén harcolhat. Ezt megtárgyalva indultak meg az erdő sűrűjébe.

***

- Nancy, nem láttad Lisát? - lépett be a szobába Wayne.

- Ha minden igaz, a katonákkal van.

- Miért van velük? - kapta fel a fejét.

- Megkértem, hogy beszélje le velük a járőrözést.

- Milyen járőrözést?

- Négyfős csapatokat indítunk a tisztásra és egyéb helyekre, ahol Will rendszeresen fel szokott bukkanni.

- Aaha, és én erről miért nem tudok? Tudtommal én irányítom a katonákat - húzta össze a szemöldökét Wayne.

- Lisa nem szólt?

- Nem. Azóta nem láttam, hogy visszajöttünk.

- Pedig már végeznie kellett volna…

- Megyek, megnézem.

- Rendben.

***

A csapat gyors léptekkel haladt előre az erdő sűrűjébe. Lisa alig tudta tartani az iramot, szinte lihegve koslatott a katonák mögött. Mikor végre megérkeztek, térdeire támaszkodott, és mélyeket lélegezve nézett körbe az üres placcon.

- Nem úgy volt, hogy Willék itt vannak?

- Itt vagyunk, aranyom, ne aggódj - lépett ki egy fa mögül, az említett férfi.

- Csak így egyedül? Emberhátrányban szenvedsz.

- Nem mondanám…

Az arcára önelégült vigyor ült ki, majd két ujját a szájába helyezte, és egy hangosat füttyentett. A jelzésre legalább húsz ember jelent meg, körbevéve a csapatot.

- Nekem úgy tűnik, hogy ti vagytok kevesebben - fonta össze a karjait a fának támaszkodó férfi.

Lisa nyelt egy nagyot, de próbált rezzenéstelen maradni.

A négy katona védelmezően állt a lány köré. Az elszántság látszott rajtuk, de ők is tudták, hogy nem győzhetnek. Lisa sem tétlenkedett sokáig, a megbeszéltek ellenére szinte azonnal kardot rántott, és próbálta az Edwardtól tanultakat alkalmazni, több-kevesebb sikerrel.

Nem telt bele sok időbe, három katona már a földön hevert. Az utolsó talpon maradt harcos végig Lisát védelmezte: helyette hárította el a rá mért csapásokat, és végül pajzsként állt be elé, így a tőr nem a lányt, hanem a katonát szúrta át, aki azonnal elterült a földön.

Lisa egy pillanatra megtorpant, és az előtte fekvő élettelen testet kezdte bámulni, de hamar észbe kapott. Újra megmarkolta kardját, és az előtte ácsorgó férfire szegezte. A következő mozdulat azonban belefagyott, ugyanis Will hangos nevetése igen csak megzavarta.

- Látom, Wayne barátomék nem tétlenkedtek - szólalt meg végül a férfi. - Egész ügyesen harcolsz. De mint látod, hiába. Csak egy szavamba kerül, és halott vagy.

Lisa megremegett. Tekintetét nem merte levenni a vigyorgó férfiről, aki vészesen közelített felé. Will lassan megkerülte a lányt, és alaposan szemügyre vette. Tetőtől talpig végigmérte, majd mögé lépett, és lehajolt.

- De ne aggódj, nem fogsz meghalni… más terveim vannak veled - suttogta a fülébe.

Lisa megborzongott. Elugrott a férfitől, és míg ő felfogta a történteket, újra megfogta a kardját, és egy apró vágást ejtett Will arcán. Az emberek, a főnöküket ért támadás miatt azonnal megindultak a lány felé, mire a vezérük csak leintette őket.

- Édesem, ugye tudod, hogy ezzel nem segítesz a helyzeteden? - szorította meg a lány csuklóját, mire az elejtette a kardját.

- Mit akarsz tőlem?! - kezdett el kapálózni.

- Picikém, én téged akarlak.

Lisa szemei elkerekedtek a kijelentést hallva.

- De még mindig dönthetsz, hogy önszántadból jössz velünk, és szabadon lehetsz. Vagy akaratodon kívül viszlek magammal, és bezárlak.

- Nem megyek veled sehova, te szemét!

Lisa segítségért akart kiáltani, de mintha Will megérezte volna, hogy mire készül, befogta a száját.

- Ne haragudj, picinyem, de te akartad - suttogott ismét, majd halvány csókot lehelt a lány nyakára. - Az enyém leszel, ha tetszik, ha nem.

Az emberek megkötözték, és betapasztották a száját, majd az egyik fickó felkapta a vállára, és így indultak vissza a rejtekhelyükre.

***

- Na? Megtaláltátok? - kérdezte Nancy az előtte toporgó fiútól.

- Wayne most beszél az itteni őrökkel, hogy nem látták-e valahol. De nincs a kastély területén, ez biztos. Már majdnem az egész udvar őt keresi, és senki sem találja.

- Nem lehet, hogy megint elment a rejtekébe?

- Edward már megnézte vagy háromszor, de nem találta ott.

- Pedig biztos szólt volna, ha elmegy valahova.

- Ne aggódjon, felség, előkerítjük.

- Bízom bennetek - mosolyodott el.

Scott elindult, hogy még egyszer körbenézzen a kastélyban, hátha nem járt valahol. Nancy pedig mozgósította a többi őrt is. Kis idő elteltével Wayne szinte beesett az ajtón, olyan gyorsan rohant.

- Megtudtál valamit?

- Meg.

- Hol van? - nézett a férfire aggódva.

- Nagyon remélem, hogy még a tisztáson.

- Micsoda?!

- Az őrök elmondták, hogy látták, amikor Lisa elment a katonákkal.

- De miért ment velük?!

- Állítólag hír érkezett Willről, miszerint megint az erdőben ólálkodik.

- Dehát… miért nem szólt?

- Nem tudom, felség, de én most indulok. Ha szerencsénk van, még elcsípjük őket.

- Legyetek óvatosak!

- Rendben.

Wayne már megindult az ajtó felé, amikor Nancy újra megállította.

- Kérlek, hozd vissza épségben!

- Mindenképp - jelent meg az arcán egy apró mosoly, majd szaladva elhagyta a szobát.

Nancy az ablakhoz fordult, és hosszasan bámult ki rajta. Lassan összekulcsolta a kezeit, és lehajtotta a fejét.

- Édes Istenem, add, hogy épségben visszatérjenek.

***

Will a búvóhelyükre érve átvette a lányt. Az emberei kint maradtak őrködni, míg ő bement a lánnyal együtt.

Az épület, ahová bevitte hatalmas, de borzasztóan elhagyatott volt. A fal omladozott, a talapzatból növények nőttek ki, a plafon néhol lyukas volt, így könnyen át lehetett látni a következő emeletre. Az ablakok mind betörve, az ajtó helyén is csak egy több kilós ólomlap volt, amit egyedül megmozdítani képtelenség. Nem voltak külön elválasztott szobák, csak egyetlen egy.

Willnek külön terme volt, hogy alkalomadtán legyen hova elvonulnia. A hatalmas terem egyik ép falára bilincsek voltak felszerelve, az egyik előtt egy csontváz halom terült el. Lisát is kibilincselte a falhoz, lábait megkötözve és száját betapasztva hagyta. Will leguggolt a síró lány elé, és mosolyogva végigsimított az arcán.

- Látod, jobb lett volna, ha engedelmeskedsz. Senki sem fog segíteni rajtad, mint láthatod, őt sem találták meg - bökött fejével a mellettük lévő csontkupacra. - De ha akarod, még mindig lehet más sorod, mint neki.

Lisa kapálózni kezdett kibilincselt kezeivel, és próbálta megrúgni a férfit összekötözött lábaival.

- Csigavér, édesem! Hidd el, hogy rosszabbul jársz, ha nem engedsz. Élvezni fogod, meglátod - vigyorgott a lányra.

Will lassan kibontotta a lány rövid haját és összeborzolta, majd letépte a szájáról a tapaszt, mire Lisa üvöltözni kezdett.

- Segítség! Segítsen valaki!

- Cssss - fogta be a száját a férfi. - Úgysem fog hallani senki. Engem viszont megsüketítesz a vékony cincogó kis hangoddal, úgyhogy ha nem akarod, hogy megint betapasszam a szád, akkor csendben maradsz. Be tudod fogni azt a pici szádat?

Lisa bólintott egy aprót, mire Will elengedte.

- Okos lány vagy te - húzta végig kezét a lány arcán, illetve a nyakán.

- Mit akarsz tőlem?!

- Ezt már kérdezted. Mondtam, téged akarlak.

- Miért?

- Mert Wayne bármit megtenne érted.

- Honnan veszed?

- Láttam rajta legutóbb, hogy mennyire védett téged. Gondolom, sokat jelentesz neki.

- Rosszul gondolod. Nem hinném, hogy zavarná, ha megölnél. Kevesebb dolga lenne, ha nem lennék.

- Ugyan-ugyan. Jól ismerem. Szüksége van rád, ahogyan nekem is - kacsintott egyet.

- Mit akarsz csinálni velem?!

- Szórakozni egy kicsit. Mint feltűnhetett már, nem igazán van női társaságunk, márpedig nekem szükségem van nőkre.

- Ahha, és tudod, hogy én hány éves vagyok?

- Nem lehetsz több tizennégynél.

- Tizenhat vagyok, de nem baj.

- Az még jobb - vigyorgott.

- Nem vagy normális.

- Előfordulhat. Te viszont ellenállhatatlan vagy, úgyhogy teszek rá hány éves vagy.

Will ráült a lány lábaira, hogy ne tudjon ellenkezni, kezeit teljesen a falhoz szorította, és így hajolt a nyakához, amit aztán végigcsókolt.

- Mássz le rólam, te szemét! - rángatózott sírva.

- Csak az erődet fecsérled - nevetett, majd folytatta előbbi tevékenységét.

Mikor Lisa belátta, hogy nem tudja levakarni magáról, feladta, és csak abban bízott, hogy valaki megtalálja. Will két kezével közrefogta a lány arcát, majd az egyik ujjával végig simított az ajkain. Egyáltalán nem kíméletesen tapadt a szájára. Nem tartott sokáig az esemény, mert Will emberei hatalmas lendülettel vetődtek be az épületbe.

- Baj van, főnök!

- Mi van már?! - tápászkodott fel a földről.

- Itt vannak.

- Remek. Innen folytatjuk - fordult vissza a lányhoz.

Lisa azonnal csörömpölni kezdett a bilinccsel, és torkaszakadtából üvöltött, abban reménykedve, hogy valaki meghallja.

***

- Drága barátom. Minek köszönhetjük látogatásodat?

- Tudod te azt nagyon jól.

- Felvilágosítanál, kérlek?

- Hmm… egyrészt nem esett jól, hogy négy katonámat is holtan találtam az erdőben, tudtommal én egy emberedet sem öltem meg, másrészt pedig… Hol van Lisa?

- Nyugi, barátom, semmi baja.

- Hol van Lisa?!

- Látom, nagyon hiányolod, de remekül el van velem.

- Akkor még egyszer megkérdezem. Hol van Lisa?!!

- Hm… jól van, várj egy percet.

Will eltűnt az ólomajtó mögött, majd egy pillanat múlva vissza is tért. Maga előtt tartotta a még mindig megkötözött Lisát, és egy tőrt szorított a nyakához.

- Mondd csak, Wayne… mennyire fontos neked ez a lány?

- Engedd el!

- Semmit sem hallasz meg abból, amit mondok? Azt kérdeztem, mennyire fontos neked?

- Azonnal ereszd el!

- Hajjaj… Nagyon nem leszünk így jóban. - Egy mélyebb vágást ejtett a lány arcán, mire ő felsikoltott. - Tényleg ezt akarod? Tudod, hogy nem állok le, szenvedni akarod látni?

- Engedd el, te rohadék!

- Nem tanulsz a hibáidból, barátom, ez a te bajod.

Lisa egyre jobban sírt, a könnyei csípték a sebét, és a nedvesség miatt még a haja is az arcába tapadt. Az üvöltözéstől és az erőlködéstől nem igazán volt már ereje, ezért csak alig hallhatóan beszélt.

- Wayne… Kérlek, segíts!

- Hallod, hogy esdekel neked? Hát nem édes? - vigyorgott, majd megsimogatta a lány arcát.

- Vedd le róla a kezed, te szemét!

Ezzel elhangzott a csatakiáltás. Wayne és katonái megindultak Will emberei felé, míg ő szokásához híven visszavonult. Berángatta a szobájába Lisát is, majd az ágyára lökte.

- Most pedig, édesem, folytatjuk, amit félbehagytunk.

Will a lány fölé mászott, míg ő utolsó csepp erejéből próbált menekülni és kiabálni.

- Nyugi, kicsim, nem fog fájni. Élvezni fogod.

Ismét meg akarta csókolni, de valaki megakadályozta a mozdulatsort. Wayne ott állt mellettük, és Will kabátjának nyakát fogta.

- Ne merészelj még egyszer hozzáérni!

Lerángatta Lisáról a férfit, és addig ütötte, amíg mozgott. Miután végzett vele gyorsan visszament a lányhoz, és lehámozta róla a köteleket. Amint szabad lett mind a négy végtagja, rögtön a férfi nyakába ugrott… ismét sírva fakadt, de ezek már a megkönnyebbülés könnyei voltak. Erősen kapaszkodott Wayne nyakába, aki egyik kezével Lisa fejét simogatta, a másikkal pedig átfogta a derekát.

- Nyugodj meg, most már nincs semmi baj.

De Lisa továbbra sem engedte el, így Wayne felemelte, és kivitte az épületből. Kint a katonák megkönnyebbülve konstatálták, hogy mind a ketten jól vannak. Mind felszálltak a lovakra, és a lehető leglassabb tempóban indultak vissza.

Lisa egész úton a férfihoz bújt, és görcsösen kapaszkodott a felsőjébe. Wayne próbálta nyugtatni, kevés sikerrel. Nem akarta, hogy Nancy ilyen állapotban lássa barátnőjét, így a tisztásnál megálltak pihenni egy kicsit. A katonák felszedték a holttesteket, és visszavitték őket a kastélyba. Lisáék letelepedtek a tó mellé, ahol a fiú finoman lemosta Lisa arcát.

- Soha többet ne csinálj ilyet - fogta meg a lány vállait.

- Sajnálom.

Wayne nagyot sóhajtott, majd gyengéden megpaskolta a lány fejét.

- Lényeg, hogy nem esett semmi komolyabb bajod - engedett el végül egy mosolyt, amitől Lisa is megkönnyebbült egy kicsit.

Wayne magához húzta a lányt, és megölelte…

- Többé nem engedem, hogy bántsanak.

19. rész

Lisa sérüléseit még a nagy harc napján ellátták, és orvosi javaslatra egy hét pihenőt és mentesülést nyert bármi féle fizikai megterhelés alól, hogy mind a teste, mind a lelke fel tudja dolgozni a traumát.

És most itt állnak egy hét elteltével, azt sem tudják hol áll a fejük, de Lisát tovább kell edzeni, mivel megérkezett a hír, hogy öt nap múlva a király látni szeretné az új katonákat és harci képességeiket. Márpedig ebbe Lisa is beletartozik, és mégsem tartanak sehol.

- Nagyon nem jött most jól ez az egy hét kiesés.

- Ugyan, Wayne. Lisa sokat fejlődött, amíg te az ágyat nyomtad. Nem hagytuk pihenni, igaz? - fordult Edward az említett lány felé.

- Nem ám, állítólag egész jó lettem közelharcban.

- Az egész jó nekünk nem elég.

- Ne foglalkozz vele, maximalista a srác - karolta át Scott a letört lányt.

- Még jó, hogy az vagyok. Elvégre hadvezér lennék, vagy mi a szösz.

- Akkor sem értem, hogy az „egész jó” miért nem elég.

- Azért Lisa, mert a király választ katonákat a legjobbak közül, és ha nem vagy köztük, akkor el kell menned.

- Már miért?

- Mert nem lettél kiválasztva, ergo nincs rád szükség. Tehát nem lábatlankodhatsz itt tovább.

- Bájos. Jól van, akkor kezdjünk bele.

- Biztos, hogy kész vagy megint harcolni? - állította le a lányt Edward.

- Persze.

- Miért ne lenne kész? - emelte meg a szemöldökét Wayne.

- Attól még, hogy te nem beszélsz a történtekről, Lisát nyomaszthatja.

- De nem nyomaszt. Nincsen semmi baj, tényleg.

Edward aggódva végignézett a lányon, majd magára erőltetett egy bizakodó mosolyt, amit Lisa angyalian viszonzott. Wayne kettejük között járatta a szemét egyre idegesebben, végül, hogy megtörje a csendet, krákogott egyet.

- Ha mindenki megnyugodott, akár el is kezdhetnénk végre az edzést.

- Jól van, méregzsák, menjünk - bökte oldalba Lisa.

Wayne csak megforgatta a szemeit, és szó nélkül maga elé rántotta a lányt, majd tolni kezdte az edzőterem felé.

***

Nancy a szokásos délutáni teázását folytatta édesanyjával, amikor halk kopogás zavarta meg őket.

- Szabad - szólt a királyné.

Az ajtó lassan kinyílt, és felbukkant mögötte egy nem túl vidám arc.

- Apám - mosolyodott el Nancy.

- Ne haragudjatok, amiért betolakodok a teázásba, de egy hírnök érkezett a Francia Királyságból. A trónteremben vár minket.

- Ugye nem a koronaherceg miatt jött.

- Nem beszéltem még vele, de van egy olyan érzésem, hogy miatta jött.

Nancy sóhajtott egy nagyot, de nem volt mit tenni. Édesanyjával együtt felállt, és megindult a terem felé szülei kíséretében.

- Felség - hajolt meg a hírnök.

- Mi hírrel érkezett hozzánk?

- Franciaország koronahercege küldött. Szeretné megkérni a lányuk kezét… újfent - az utolsó szót szinte csak suttogta.

- A válaszom még mindig nem. Nem adom a lányomat olyan emberhez, akinek királyságával hosszú évek óta hadban állunk.

- Felséges uram, pont ez lenne a lényeg. Az úrfi azt szeretné e friggyel elérni, hogy megszűnjön a viszály, és ha lehetőség adódna rá, akár szövetséget is köthetnének.

- Drágám, ezt át kéne gondolnunk. Hány éve tart már a háború a két királyság közt? Annyi emberünk veszett már oda a harcban.

- Nancy, te mit mondasz? - fordult a lánya felé a király.

- Ha ezzel a királyság jóllétét szolgálom, elfogadom.

- Ám legyen. Ha a herceg méltóztatik megjelenni előttünk, beszélhetünk a házasságról.

- Természetesen, uram. Holnap visszatérünk. A viszontlátásra - hajolt meg ismét.

- Biztos, hogy ezt akarod, kicsim?

- Nem, de ha ezzel elkerüljük a további csatákat, akkor megteszem.

- Büszke vagyok rád - csókolta homlokon lányát a királyné.

***

Mindeközben az edzőteremben is zajlott az élet. Wayne és Lisa kifulladásig harcoltak egymással.

- Tényleg sokat fejlődtél - terült el a földön.

- Mondtam - vigyorgott.

- Jól van, akkor ma már nem kínozlak tovább. De holnap korán kelünk, világos?

- Mint a csillagtalan éjszaka – nevetett. - Na gyere, kelj fel - nyújtotta kezeit a férfinak.

- Úgysem tudsz felhúzni.

- Majd meglátjuk. Add a kezed.

Wayne megfogta a lány kezeit, és teljesen elengedte magát.

- Na, gyerünk - nevetett.

- Egy picit azért segíthetnél, te debella.

- Áá, nem megy, túl fáradt vagyok.

Lisa már teljesen nekifeszült, de Wayne meg sem mozdult. Még vagy három percig szenvedett vele, amikor rájött valamire.

- Direkt csinálod, ugye?

- Mit is? – vigyorgott.

- Nem elég, hogy elengedted magad, de még rá is kontrázol, hogy ne tudjalak megmozdítani.

- Most, hogy így említed, lehet, hogy van benne valami igazság.

- Te mocsadék - nevetett.

Már épp engedte volna el a kezeit, amikor Wayne megragadta a csuklóit, és lerántotta maga mellé.

- Mit rángatsz tee…?- kezdte el bökdösni az oldalát.

- Jobban érzem magam, hogy nem csak én heverészek, mint…

- Mint egy idióta? - vágott a szavába Lisa.

- Te vagy az idióta - vágta be a durcát a férfi.

- Ilyenkor olyan vagy, mint egy ovis - nevette ki.

- Jól van, kölyök, elég a gyereknapból, menjél inkább fürdeni, ide érzem, hogy bűzlesz.

- Az te vagy.

- Na, keljél fel végre, mit fetrengsz itt, komolyan nem vagy igaz - próbált komoly maradni, de végül ő is elvigyorodott.

Wayne nekitámaszkodott a földnek, és félig felnyomta magát.

- Maradj még egy kicsit.

Lisa megrántotta az épp felállni készülő férfi karját, így az elvesztette az egyensúlyát, és visszazuhant a kiindulási helyére… Azaz kicsit mellé… pontosan Lisára esett. A meglepettségtől a következő mozdulat beléjük fagyott, és csak pislogtak. Majd Wayne, amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan fel is nyomta magát alkartámaszba, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a másik fél él-e még, vagy totálisan kilapult.

- Jól vagy?

Lisa válaszolni akart, de ahogy a fiú sötétbarna szemeibe nézett, valahogy hirtelen azt sem tudta, hogy melyik bolygón van… Totálisan elveszett a szempárban.

- Hahó!

- Mi? Ja… igen… jól vagyok… - mondta még mindig bambulva.

- Ookké.

Gyorsan feltápászkodott, és felsegítette Lisát is.

- A… akkor majd holnap.

- Igen, holnap. Reggel hétkor, itt.

- Rendben.

Lisa már rá sem nézett a férfira, csak gyorsan elhagyta a termet. Wayne zavartan dörzsölte meg a tarkóját, majd a lány után nézett, és elmosolyodott.

***

Lisa bambulva, szótlanul sétált a folyosón. Annyira elmélázott, hogy menet közben szinte észre sem vette, hogy pár embert majdnem fellökött. A következő ilyen merényletet Nancy szakította félbe.

- Lisa. Nem hallasz?

- Mi? Bocsánat, kicsit… elbambultam.

- Azt látom. Történt valami?

- Áá, nem. Azt leszámítva, hogy Wayne rám esett, és belenéztem a szemeibe, és totálisan megzavarodtam attól a sötét szempártól.

- Ez annyira aranyos.

- Nem, nem az. Nem lehet, hogy én tényleg…

- Beleszerettél?

- Cssss, ne ilyen hangosan! - kapálózott a levegőben. - Nem szerethettem bele.

- Miért nem? Most, hogy jobban megismerted, te is láthatod, hogy valójában kedves és jó fej. Lehet vele hülyéskedni, nem mellesleg jelenleg ő a szőke herceg fehér lovon, aki megmentett téged, és még jóképű is. Nem meglepő, hogy megváltoztak az érzéseid iránta.

- Akkor is hülyeség. Tíz év van köztünk. Nem vagyok hercegnő, mint te, hogy ne számítson a korkülönbség. Lehetetlen, hogy együtt legyek vele… úgy.

- Ha hercegnő lennél sem lehetnél együtt azzal, akivel szeretnél.

- Hogy érted?

- Nem rég jött hozzánk Franciaország hírnöke, hogy a koronahercegük szeretné megkérni a kezem, és a nép érdekében kénytelen vagyok igent mondani neki.

- Hogy micsoda? - pislogott nagyokat Lisa.

- Hosszú lenne elmagyarázni. Ha több időm lesz, elmondom. Most viszont fontosabb dolgunk van.

- Mégpedig?

- Elkészült a szobád.

- Komolyan?

- Igen. Gyere, megmutatom.

Lisa izgatottan lépett be új szobájába, a látványtól tátva maradt a szája. Hatalmas terem, szinte táncolni lehetne benne. A falak krémszínűek, a bútorok mind világosak és frissen lakkozottak. Az ajtóval szembeni falon egy padlótól plafonig érő széles ablak, amely az udvarra néz. Előtte egy halványrózsaszín huzatú kanapé és egy világosbarna dohányzóasztal. Középtájt, a fal mellett egy hatalmas baldachinos ágy állt, mely ugyanabban a színben pompázott, mint az ülőalkalmatosság. A gardrób egy külön fallal elválasztott terület rengeteg ruhával, cipővel és egyéb kiegészítőkkel megáldva. Itt bent található egy hatalmas tükör is, hogy Lisa láthassa, hogy állnak rajta a ruhák.

- Nancy.

- Igen?

- Imádlak. Ez gyönyörű - forgolódott, még mindig ámuldozva a szobában.

- Örülök, hogy tetszik - mosolyodott el.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - ugrott barátnője nyakába.

- Nincs mit - nevetett.

Nancy hamar magára hagyta a lányt, hogy had örömködje ki magát, visszavonult a saját szobájába. Lisa végigpróbálta majdnem az összes ruhát. Amikor kellőképpen elfáradt, megállapodott egy hálóingnél, majd bevetette magát a hatalmas ágyba, és hamar el is aludt.

Reggel ugyanabban a pózban ébredt, amiben elaludt. Épp, hogy kimászott az ágyból, kopogtak az ajtón.

- Szabad.

Wayne volt az, teljes harci díszben.

- Mi ez a szerelés? Hadba vonulsz?

- Megérkezett a herceg, és Nancy szeretné, ha Edward, Scott, te és én ott lennénk mellette. Úgyhogy normálisan öltözz fel.

- Oké… de mit értesz az alatt, hogy normálisan?

Wayne sóhajtott egy nagyot, majd belökdöste maga előtt a gardróbba.

***

A trónteremben már mindenki ott volt, csak csodás párosunk nem.

- Hol vannak már? - fordult Nancy a fiúk felé.

- Wayne elment Lisáért, de már itt kéne lenniük.

És végszóra megérkeztek. Lisa a fiú karjába kapaszkodott, hogy a hatalmas ruhában és a hozzá társuló magassarkúban ne essen hasra.

Nancy mosolyogva figyelte a közeledő párost, majd amikor melléjük értek, jó alaposan végigmérte a lányt. A rövid haja szabadon lógott, csak oldalról két tincs volt hátra csatolva. Most kék színű ruhát viselt, aminek vastag pántjai vállai oldalához simultak. Nyakában pedig egy egyszerű arany nyaklánc lógott.

- Nagyon szép vagy.

- Az ő érdeme - biccentett Wayne felé a fejével.

- Hogyhogy?

- Azt mondta, hogy öltözzek fel normálisan. Hát én meg nem tudtam, mit ért az alatt, hogy normális. Végignézett rajtam, aztán a ruhákon, kivette ezt a darabot és odaadta, hogy ebben jöjjek.

- Nem tudtam, hogy még ehhez is értesz - veregette vállba barátját Edward.

Még elszórakoztak volna egy darabig, de a herceg is megjelent a teremben. Nancy előre lépett, mire a férfi meghajolt, és kezet csókolt, majd lassan felegyenesedett. Végigmérte a hátul ácsorgókat, és amikor a lányra esett a tekintete, a szava is elakadt. Mielőtt cselekedett volna, még egyszer végigmérte Lisát, majd amikor meglátta az árulkodó jelet, rögtön a lányhoz sietett, megfogta a kezeit, és mosolyogva a szemeibe nézett.

- El sem hiszem, hogy élsz… én egyetlen kishúgom.

20. rész

Mindannyian a herceg felé fordultak, és mindenkiben megfogalmazódott a kérdés, miszerint:

- Hogy micsoda?! - kérdezték szinte egyszerre.

- Te vagy Lisa, az én elveszett kishúgom.

- H… honnan veszed, hogy testvérek vagyunk? Én speciel, nem emlékszem rád.

- Lisa, semmire sem emlékszel az árvaház előtti dolgokból - szólalt meg Edward.

- Az is igaz, de az nem jelenti azt, hogy ennek az alaknak a testvére vagyok.

- Ezer ember közül is felismernélek.

- Miről?

- Mit miről?

- Miről ismernél fel?

- Ez a folt itt - mutatott a lány nyakára. - Apró és szinte észrevehetetlen, de amikor rád néztem, valahogy egyből szemet szúrt. Na, meg persze a gyönyörű szemeidnek nincsen párja a világon. Mit sem változtak azóta.

- Mióta?

- Amióta elvesztél.

- Pontosan mi is történt? - lépett előre Wayne.

A herceg végignézett a férfin, majd egy fintor kíséretében Nancy felé fordult.

- Hercegnő, kérem, fékezze az embereit! Ennek a senkinek semmi köze nincs a történtekhez.

- Kérem, bocsá…

- Na ide figyelj! - vágott közbe Lisa. - Lehet, hogy te herceg vagy, de ebben az országban nincs jogod parancsolgatni, úgyhogy akadjál le Wayneről. Semmi rosszat nem kérdezett. Ezeknek az embereknek köszönhetem, hogy ilyen körülmények között élhetek, joguk van tudni.

- Hagyd, Lisa! Látszik rajta, hogy pontosan olyan, mint a királysága - rántott vállat Wayne.

- Hogy merészelsz így beszélni velem?! - már lendítette a kezét egy pofonra, de az máshol csattant.

A herceg meglepetten pislogott az előtte álló lányra, majd lassan sajgó arcára helyezte a kezét.

- Te most tényleg pofon vágtál?

- Nem megmondtam, hogy akadj le róla? - fonta keresztbe a karjait Lisa.

- Miért viselkedsz ilyen faragatlanul?

- Már nem azért, de ideállítasz lánykérési szándékkal, majd közlöd, hogy amúgy a testvéred vagyok, nem mellékesen Franciaország hercegnője, ennek tetejébe sértegeted a barátaimat, és még neked áll feljebb?

- De Lisa…

- Nincs semmi de. Hagyd őket békén! Ők a barátaim.

- Ők az ellenségeink, húgocskám.

- Maximum neked, és ne hívj így, egyáltalán nem győztél meg arról, hogy a testvéred lennék. Hagyj engem békén! Én most megyek.

- Lisa, kérlek - fogta meg a lány csuklóját.

- Engedd el! - vágott közbe Wayne.

- Már megbocsásson, de ki maga? Hogy jön ahhoz, hogy csak úgy letegezzen?

- Én vagyok az az ember, aki mindjárt szétveri a képed, ha nem engeded el azonnal!

- Hagyd, Wayne - helyezte apró kezét a férfi vállára. - Semmi értelme felbosszantani.

- Hercegnő kérem, jobban megválogathatná az embereit.

- Azt majd én eldöntöm, uram. Most pedig ha mindenki megnyugodott, akár rátérhetnénk a tárgyra is.

- Négyszemközt, ha lehet.

- Nem, nem lehet! - vágta rá Edward, mire mindenki meglepetten fordult felé.

- Már maga is?! - dobbantott a lábával idegesen.

- Sajnálom, uram, de mi felelünk a hercegnő épségéért. Nem hagyhatjuk magára egy mindenki számára ismeretlen emberrel.

- Nem megölni akarom, csak elintézni a lánykérést.

- Bizonyára nem okoz önnek gondot, ha ezt kis közönség előtt kell megejtenie - húzta ki magát Edward.

- Megbocsásson, felség, de önnek minden embere ennyire arrogáns?

- A dolgukat végzik.

- Talán kicsit túlbuzgók, nem gondolja?

- Nem.

- Hát jó, de ezt a dolgot akkor is négyszemközt vitatnám meg.

- Mindjárt nem lesz egy szemed sem, ha így folytatod - vigyorgott Wayne.

- Jól van, fiúk. Elég lesz - mosolygott kedvesen. - Elintézzük úgy, ahogy a herceg kívánja.

- Végre egy normális döntés.

Nancy elvezette a férfit egy külön terembe, otthagyva a fiúkat kétségek közt őrlődve.

- Remek, és most?

- Nem akarod megkeresni Lisát?

- Minek?

- Ezt ugye nem kérdezted komolyan?

- Nem hát. Minek nézel te engem?

- Idiótának.

- Köszi, Edward, én is szeretlek.

- Bármikor, tudod, hogy rám számíthatsz - nevetett.

- Jól van, akkor én megyek, szóljatok, ha van valami.

- Mindenképp.

***

- Tehát - kezdett bele mondandójába a Herceg -, kezdjük elölről. A nevem Evan Crine, Franciaország koronahercege vagyok, és ajánlatot szeretnék tenni. Felség, saját népünk érdekében, hozzám jönne?

- Csakis a királyságom miatt vagyok hajlandó erre a lépésre.

- Nekem bőven megteszi - vigyorgott önelégülten. - A részleteket egy hét múlva megbeszéljük. Halaszthatatlan dolgom van, és még Lisával is szeretnék beszélni.

- Kérem, hagyja őt.

- Csak nem gondolja, hogy hajlandó lennék itt hagyni rég eltűnt húgomat?

- És ha ő nem akar magával menni?

- Ez sajnos nem az ő döntése lesz.

Evan a választ meg sem várva meghajolt Nancy előtt, kezet csókolt neki, majd távozott.

***

Lisa a szobájában ácsorgott a hatalmas ablaka előtt, és csak bámult ki rajta. Próbált magában felidézni valamit… valamit, amiről eszébe juthatna a múlt, valamit, ami bizonyítja, hogy ő tulajdonképpen Franciaország hercegnője. A gondolatmenetet szokás szerint megzavarták. Már meg sem fordult, tudta jól, hogy ki áll mögötte.

- Mit szeretnél, Wayne?

- Gondoltam megnézem, hogy vagy.

- Remekül. Nem mindennap állítanak az ember elé azzal, hogy ő a Francia Királyság rég elveszett hercegnője.

- Az biztos.

- Szerinted lehetséges?

- Már, hogy az a tulok a testvéred?

- Mondjuk…

- Igen, szerintem előfordulhat.

- Miből gondolod? - fordult a fiú felé.

- Hasonlít a mimikátok.

- Hogy micsoda?

- A szemetek. Ugyanúgy, húzzátok össze a szemeteket, ha idegesek vagytok.

- Ez a te fene nagy bizonyítékod?- És ugyanúgy támadsz, ha tudod, hogy a másik félnek igaza van, de nem akarod elfogadni. Pontosan úgy, mint az a tulok.

- Ez nem igaz.

- Dehogynem – vigyorgott. - Lehet, hogy nem akarod, hogy közöd legyen hozzá, de ezek tények, amiket figyelembe kell venni.

- Nem kell! Nincs szükségem arra, hogy saját királyságom legyen… nekem itt tökéletesen megfelel… veletek…

Lisa lehajtotta a fejét, és nem szólt többet. Félt, hogy ha folytatja, mindent bevall a férfinak, és azt végképp nem akarta.

Wayne egy darabig gondolkodott, hogy hogyan tovább, és amikor megfelelő mennyiségű érv gyűlt ahhoz, hogy miért is ne menjen oda Lisához, szinte a tudatán kívül mozdult. A következő pillanatban már arra eszmélt, hogy ott áll a lány előtt, és szorosan magához öleli. Ezerrel pörgött az agya, hogy most mit mondjon, de amikor Lisa visszaölelte, kellőképpen megnyugodott ahhoz, hogy valami megnyugtató és kedves dolgot tudjon mondani.

- Nem is engedném, hogy elmenj.

- Köszönöm. - suttogta, és még jobban a férfihez bújt.

Csendben álltak a szoba közepén. Wayne finoman simogatta a lány hátát, és közben nézett kifelé az ablakon. Az idilli hangulatot egy betolakodó zavarta meg, aki a látványtól meg is torpant az ajtóban.

- Barátok, mi? - nevetett gúnyosan. - Nekem ez kicsit többnek tűnik, mint barátság.

- Herceg létedre nem tudod, hogy illik kopogni, mielőtt belépsz valahova?

- Elhallgass, szolga!

- Szolga?

- Igen.

- Nem megmondtam, hogy hagyd békén? Amúgy sem ajánlatos felhúzni egy hadvezért, aki nem mellesleg a királyság legjobb íjásza.

- Nem ijedek meg egy senkitől. Veled akarok beszélni, húgom. Négyszemközt.

- Megint kezded? - lépett a férfi elé Wayne - Azért igazán elképesztő vagy…

- Menjen ki innen! Lisával akarok beszélni.

- Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni… esküszöm, hogy megöllek - villantak meg a szemei.

- Ahogy azt a legutóbb is említettem, nem megölni akarom, csak beszélgetni vele. Jogom van ahhoz, hogy négyszemközt beszélgessek a húgommal.

- Nekem is sok mindenhez van jogom…

- Öt perc - szólalt meg Lisa is. - Ennyi időt kapsz. Wayne, megtennéd, hogy az ajtó előtt vársz?

- Hát hogyne - indult meg dühösen.

Evan hosszasan bámult Wayne után, majd amikor becsukta maga mögött az ajtót, rögtön Lisa felé fordult.

- Különös, hogy ez az ember jobban hallgat rád, mint a hercegnőre.

- Róla akarsz beszélni, vagy rólam? Gyorsan döntsd el - fonta össze a karjait.

- Csak megemlítettem. Természetesen rólad.

- Van még négy perced, hogy meggyőzz.

- Nem tudom mivel bizonyítani a tényt, hogy a húgom vagy, ezt neked kell érezned.

- Ennyi? És most azt hiszed, hogy ezután a nyakadba fogok borulni?

- Miért vagy ennyire ellenséges?

- Ilyen a természetem, tudod az utcán nevelkedtem. De ha már itt tartunk, igazán elmondhatnád, hogy hogy kerültem ilyen messzire az országomtól.

- Pontosan miattad áll fent a két ország közötti viszály.

- Miattam?

- Öt éves voltál, amikor ezek a barbárok elraboltak téged. Gondolom, az akkori hadvezér volt a fő cinkos. Csak, mint túszt akartak téged ott tartani, de fél év múlva érkezett a hír, hogy meghaltál.

- Akkor kerültem be az árvaházba. De mi okuk volt arra, hogy elraboljanak? Ők kezdték a háborút?

- Hát nem igazán.

- Akkor?

- A hercegnő nővérét megölték.

- Hogy micsoda?!

- Baleset volt. A király hívta meg az embereinket, hogy egyesítsék a katonai erőket. Az idősebbik hercegnő óvatlan volt, szórakozni kezdett az egyik katonánkkal. A kastély hátulján lévő erkélyre csalogatta, szó szerint kikezdett a fiúval. Ő belement a játékba, de hamar rájött, hogy ez hülyeség, ellökte magától a hercegnőt, kicsit erősebben a kelleténél. A lány lezuhant az erkélyről, és azonnal szörnyet halt. És bár igen, a katona hibája volt, mégsem szándékosan csinálta, ezt bebizonyítani viszont senki sem tudta, nem volt szemtanú. A katonát azonnal kivégezték a hercegnő meggyilkolásának vádjával. Rá egy héttel elraboltak téged, ekkor még nem volt harc, csak kísérletek a visszaszerzésedre, természetesen sikertelenek. A háború akkor robbant ki, amikor közölték, hogy halott vagy.

- De akkor mégiscsak ők kezdték a harcot.

- Én kiegyeznék egy döntetlenben. Elvégre, nem tudhatjuk, hogy a katona, aki lelökte az erkélyről a hercegnőt, igazat mondott e.

- Te nem hiszel a saját emberednek?

- Mondjuk inkább úgy, hogy szeretem, ha a dolgok bizonyítva vannak.

- Ahha… de mondd csak, ha az igazi háború miattam robbant ki, akkor, hogyhogy itt vagy, békülési szándékkal?

- Azon tanakodtam, hogy ez az egész kinek jó? Ha végiggondoljuk, senkinek. Nem mellesleg téged se tudunk visszahozni. Hát arra jutottam, hogy miért is ne? Adjunk egy esélyt a békülésnek.

- De ha jól hallottam, nem ez az első próbálkozásod Nancynél.

- Iiigen. Jellemző rám, hogy ha valamit elhatározok, azt nem adom fel egykönnyen.

- Ha úgy vesszük ez egy jó tulajdonság.

- Bizonyos szempontból igen… de van, amikor ez átcsap erőszakba… Az pedig már nem olyan jó, nem gondolod?

- Hát… de.

- Ha jól sejtem, letelt az öt percem. Nem húzom a barátod idegeit, inkább távozom.

- Igen… talán az lesz a legjobb.

- Hát Lisa, örülök, hogy láthattalak.

Evan megindult az ajtó felé, majd amikor megérezte az apró kezet a vállán, elmosolyodott.

- Nem tudnál… maradni… még egy kicsit?

- Érted bármit - fordult hátra.

- Mesélnél még?

- Mit szeretnél tudni? - ült le a kanapéra.

- Mindent - vágta rá egyből.

- Mindent?

- Hátha tudsz valami olyat mesélni, aminek az emléke még él a tudatomban. Ha csak halványan, az is elég. Nem mondom, hogy örülnék, ha kiderülne, hogy valóban királyi sarj vagyok. De az, hogy most talán megismerhetem a múltamat és a családomat… nagyon felpörgetett.

- Jól van, akkor kezdem a legelején…

Most talán mindenre fény derülhet, gondolta magában Lisa, majd helyet foglalt állítólagos testvére mellett.

21. rész

Evan mindent elmesélt a lányról, születésétől kezdve ötéves koráig bezárólag. Mindez viszont kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Lisa teljes mértékben hinni tudjon a férfinek.

- Attól tartok, hogy ez minden, amit el tudtam mondani.

- Mhm…

Lisa csak bambulva bólogatott. Valamilyen szinten reménykedett benne, hogy megtalálta a családját… illetve, a családja találta meg őt.

Evan szomorúan nézte a lányt, és azon gondolkodott, hogy mivel tudná bebizonyítani az igazát, és ekkor villámcsapás szerűen ugrott be neki egy kis apróság. A nyakához emelte a kezeit, matatott egy darabig, majd a sikertől mosolyogva levett onnan egy hosszú aranyláncot, aminek a közepén egy zsebóra nagyságú medál fityegett.

- Nézd csak - tartotta a lány elé.

- Ez meg mi?

- Nyisd ki!

Elvette a nyakbavalót, és szétnyitotta a medált. Egy kép volt benne.

- Kik ezek?

- Az a kislány középen te vagy, én vagyok melletted, ők pedig a szüleink. Igaz, hogy fekete-fehér a kép, de hátha arcról eszedbe jut valami - mosolygott kedvesen.

Lisa hosszasan nézte a képet, de még csak nem is derengett neki semmi. Kis idő múlva azonban megszólalt.

- Megtarthatom?

- Ha szeretnéd, persze.

- Köszönöm - mosolygott.

- Most már viszont tényleg mennem kell. Egy hét múlva visszatérek, akkor beszéljük meg a hercegnővel az esküvővel kapcsolatos dolgokat. Ha gondolod, téged is megkereslek és beszélünk.

- Addigra több információval tudsz majd szolgálni? - vigyorgott.

- Nem, csak szeretném, ha addig átgondolnád a hazatérésedet.

- Aaa mimet?

- Szeretném, ha egy hét múlva hazajönnél velem.

- Ácsi, a haza Franciaországot jelenti?

- Mi mást?

- De… én tökéletesen érzem itt magam. Végre beilleszkedtem, itt vannak a barátaim…

- Azzal a félkegyelművel az élen, igaz?

- Hé! Megmondtam, hogy hagyd békén.

- Jól van, jól van - nevetett.

- Amúgy meg, nem csak ő. Nancy, Edward és Scott is.

- Hidd el, hogy otthon is sok… sőt több barátod is lehet.

- De nekem nincs szükségem másra, csak rájuk.

- Ezért mondtam, hogy gondold át, mire visszajövök.

- Nincs mit átgondolni. Nem megyek sehova.

- Úgy érzem, tényleg ideje mennem - mosolygott zavartan.

- Szerintem is.

Evan kiment a szobából, ezzel párhuzamban pedig Wayne bejött.

- Ez volt a világ leghosszabb öt perce - fonta össze a karjait. - Mit akart?

- Csak mesélt.

- Aha… és akkor miért vagy ennyire dühös?

- Nem vagyok dühös.

- Ja, én meg nem vagyok kíváncsi. Na gyerünk, mondjad mi történt.

- Semmi.

- Kölyök…

- Azt hittem, ezt befejezted.

- Válaszolnál?

- Azt akarja, hogy egy hét múlva azzal a válasszal várjam, hogy „igen, szívesen hazamennék".

- Hogy mit csinálnál?

- Azt mondta, hogy menjek el vele Franciaországba.

- Ezt ő sem gondolta komolyan. Mármint, valamilyen szinten érthető, hogy haza akarja vinni magával a rég nem látott húgát, de… miből gondolja, hogy te vele akarsz menni?

- Na látod, ez egy remek kérdés.

- Jól van… nyugodj meg, nem lesz itt semmi baj. Nancy úgysem hagyja, hogy elvigyen.

- De ha feleségül veszi, lesz beleszólása az itteni dolgokba is.

- Akkor? Egyszerű a megoldás.

- Igen? Avass már be, légyszi!

- Megakadályozzuk az esküvőt - vigyorgott.

- Képes lennél ilyen messzire elmenni miattam?

- Na… nem miattad… Csak… te már ide tartozol.

- Aha persze, valld be, hogy hiányoznék - emelgette meg a szemöldökét.

- Azt hiszem, egyszer már elmondtam, hogy nem hagyom, hogy elvigyenek. Még egyszer nem fogom.

Wayne gyorsan kilépett a szobából, hogy Lisa még véletlenül se kezdje el tovább nyaggatni.

***

- Te nem vagy normális - szólalt meg Edward a gyatra terv elhangzása után.

- Most miért? Mond, hogy nem lennél te is nyugodtabb, ha nem lenne a képben ez a szerencsecsomag?

- Azért, hogy az én lelkem nyugodt legyen, nem tenném tönkre a népek békéjéért kivívott…

- Hagyjad már ezt a maszlagot - vágott közbe Wayne.

- Milyen maszlag? Mindez csak azért történik, hogy végre leálhassunk a harccal.

- És komolyan hagynád, hogy Nancy valaki másé legyen?

- Mintha lenne beleszólásom…

- Hogyne lenne? Pont arra készülünk, hogy beleszóljunk.

- De ez nem így megy… semmi jogunk nincs hozzá.

- Nancynek nem kell róla tudnia.

- Nem? Ugyan áruld már el, hogy hogy akarod a tudta nélkül lefújni az esküvőt?

- Mééég… nem tudom. De igyekszem egy hét alatt kiötölni a tervet.

- Te és a fene nagy terveid… Na mindegy, ha sikerült kitalálnod, szólj!

- Akkor benne vagy?

- Hagytalak már cserben valaha?

- Ez a beszéd.

Edward mosolyogva Wayne vállába bokszolt, majd újra megszólalt.

- Amúgy Scottal este lemegyünk a városba. Velünk jössz?

- Minek mentek? Mára nem vagytok beosztva.

- Pont ezért megyünk. Az elkövetkezendő két napban szabadok vagyunk… Gondoltuk, kicsit iszogatunk.

- Miért nem ezzel kezdted? Jó, hogy megyek.

- Neked nem a terven kéne agyalnod?- vágott közbe az eddig némán álldogáló Lisa.

- Ivás közben könnyebben megcsap az ihlet - vigyorgott Wayne.

- Majd figyelünk rá, hogy ne igyon olyan túl sokat - nevetett Edward, majd Wayne felé fordult. - Nem szeretnénk, hogy az ihlet oly módon megcsapkodjon, hogy megint nekünk keljen hazacipelni.

- Megint? - vonta fel a szemöldökét Lisa.

- Volt egy-két alkalom, hogy úgy kiütötte magát, hogy eszméleténél sem volt, amikor visszacipeltük.

- Tegyük hozzá, hogy ti sem voltatok túlzottan józanok.

- Mit takar az, hogy túlzottan? - kuncogott Lisa.

- Ó, csak annyit, hogy volt olyan eset is, hogy a lábamnál fogva húztak végig az egész városon.

Lisa eddig bírta, kitört belőle a nevetés. Előtte volt a kép, ahogy a kastély részeg katonái húzzák maguk után a földön félholtan elterülő hadvezért.

- Figyelj, ott is hagyhattunk volna. Az a fiatal kis pincérlány biztosan tudott volna mit kezdeni a helyzettel - nevetett Edward.

- Nagyon vicces vagy mondhatom.

- Milyen pincérlány?

- Nem lényeges - váltott komoly arckifejezésre Wayne.

- Dehogynem lényeges. Egy másik kedves kis történet.

- El ne merd mesélni!

- Egyre kíváncsibb vagyok.

- Wayne éppen eléggé maga alatt volt. Gondoltuk Scottal, hogy felvidítjuk és elvisszük inni. A törzshelyünkön új pincér volt, akiről első ránézésre egyikünk sem tudta eldönteni, hogy fiú vagy lány. Nem is nagyon törtük magunkat ennek megfejtésén, mert lassan sokkal fontosabb dolgunk akadt - Edward ekkor már a nevetéstől könnyes szemeit törölgette, és próbálta befogni felettese száját, hogy az ne tudjon közbeszólni.

- Mi volt az a fontos dolog?

- Hogy ne forduljunk le a röhögéstől a székünkről.

- Miért?

- Wayne, jó depresszióshoz illendően jóval többet ivott a kelleténél. Köztudott, ha drága hadvezérünk enyhén ittas, az első vele szembe jövő nőt felszedi, vagy legalábbis igyekszik felszedni.

- Ugye nem…?

- De igen. Drága barátunk, nem törődve azzal, hogy a rejtély a pincérrel kapcsolatban megfejtetlen maradt, olyan szépen kezdett neki udvarolni, hogy na még. Igaz, hogy egy szavát nem lehetett érteni, de amint kiderült, a kisasszony tetszését nagyon elnyerte.

- És ti csak ültetek és nevettetek?

- Hát nagyjából igen.

- Egyetlen szerencséje az volt drága barátunknak, hogy az alkohol hatására az agya hamarosan felmondta a szolgálatot, és elájult. Úgyhogy kaptunk az alkalmon, és próbáltunk a legilledelmesebben elköszönni és gyorsan lelépni.

- Hát ez gyönyörű - nevetett Lisa.

Wayne és Edward az egész délutánt azzal töltötte, hogy kínosabbnál kínosabb történeteket elevenítettek fel egymásról. Este hat körül pedig, amikor már kellően sötét volt ahhoz, hogy a hangulat is jó legyen, elindultak a városba.

***

- Mondd csak el még egyszer… miért is jössz velünk? - fordult a lány felé Wayne.

- Hogy ne igyátok szét magatokat olyan szinten, hogy hazafelé az egész királyság tőletek zengjen.

- Nincs szükségünk felügyeletre…

- Szerintem meg jó, hogy Lisa is jön - karolta át a lány nyakát Scott. - Ha már egyszer a barátunk, legyen velünk. De azért kérlek - most Lisa felé fordult -, engedd, hogy kicsit elengedjük magunkat. Nem sűrűn tudunk lejönni szabadon.

- Nem terveztem elrontani az estéteket, csak figyelek rátok.

- Az belefér - mosolygott Edward.

A jól megszokott törzshelyükre ültek be, mint minden alkalommal. Barátságos helynek mutatkozott, halvány fény világította meg a helyiséget, közben halk muzsika szólt. Az egyetlen kocsma ahol egész este élőzene van. Zsúfolt hely, a padokról leboruló részeg emberek miatt meg lépni alig lehet, de a légkör barátságos.

A fogadó egyik legeldugottabb sarkában foglaltak helyet, az ablak előtt. Edward és Scott egymás mellett bal oldalt, Wayne velük szemben jobb oldalt, Lisa pedig pont az ablak előtt, így remek rálátása volt mindenre.

- Muszáj mindig idejönnünk?

- Csak nem zavar a barátnőd?

- Ha épp tudni akarod, de, nagyon zavar.

- Talán el kéne neki mondanod, hogy miért is másztál rá annyira.

- Elmondtam már… szerinted érdekelte?

- Minden bizonnyal - nevettek a fiúk.

- Hát cimbora, készülj… érkezik a barátnőd.

- Jaj, ne már - csapott a homlokára.

Wayne kétségbeesetten figyelte, ahogy közelít a pincér, majd hirtelen eszébe jutott valami, és rögtön Lisa felé fordult.

- Ülj át mellém, most!

- Mi? Miért?

- Csak csináld már!

Lisa hipersebességgel felpattant eddigi helyéről, és átült a férfi mellé, persze tisztes távolságra. Erre Wayne nemes egyszerűséggel átkarolta a lány derekát, és közvetlenül maga mellé húzta. Lisa egyetlen gondja ezzel az volt, hogy a férfi a továbbiakban sem engedte el. A közelségébe és az érintésébe pedig olyan gyönyörűen belepirult, hogy leplezni sem tudta volna. A két szemben ülő férfi figyelmét sem kerülte el. Lisa feszengve helyezkedett Wayne mellett, de ő minduntalan visszahúzta magához, ha lehet még közelebb, mint az előbb.

- Mit hozhatok? - mosolygott rendkívül elbűvölően a férfiakra, minek hatására Wayne hátán végig futott a hideg.

- Csak a szokásosat - felelt Edward.

- Akkor első nekifutásra három korsó sör?

- Pontosan.

- És neki? - mutatott Lisára, undorral a képén.

- Nem iszik - szólalt meg Wayne. - Kiskorú.

- Ugye tudják, hogy tizennyolc éven aluliak nem jöhetnek be ide - fonta össze a karjait, és méregetni kezdte a lányt.

- Ne aggódjon! Velem van.

Wayne erre elengedte Lisa derekát, és a kezéért nyúlt. Hosszú ujjait összefonta a lányéval, és így megemelte összekulcsolt kezüket, hogy a pincérrel is szemléltetni tudja. Lisa elkerekedett szemekkel, teljesen kipirulva figyelte a kezüket, le se vette róla a tekintetét. Wayne diadalittasan vigyorgott, amikor látta, hogy a terve bejött. A pincérlány dühösen csörtetett vissza a pultba.

Amikor elmúlt a veszély, Lisa gyorsan elrántotta a kezét, és lehajtott fejjel ücsörgött, így az ölébe fektetett kezét szuggerálva. Wayne-nek persze ebből mintha fel se tűnt volna semmi, előredőlt, és karjait az asztalra helyezte, így tovább nevetgélve a fiúkkal.

Minden alkalommal, amikor a pincér visszajött, a fiú vagy átölelte Lisát vagy megint csak a kezét fogta. Ennél messzebbre nem mert menni, mert biztosra vette, hogy Lisa szörnyethalna, ha valami mást csinálna. A pincérlány már az ötödik kört hozta, és a fiúk kezdték igen jól érezni magukat. Lisa tétlenül ült a helyén, és kezdett nagyon félni. Elvégre az az ember mellett ül, aki, Edward elmondása szerint, enyhén ittasan könnyedén rámozdul akárkire. A legközelebbi préda pedig ő.

- Azt hiszem itt az ideje fizetni, és elindulni.

- Ugyan-ugyan. Nyugodj meg, kicsi lány. Inkább te is igyál egy picit - tolta elé a korsót Wayne.

- Minthogy azt te is említetted, nem ihatok.

- Köztünk marad - kacsintott nevetve a férfi.

- Aha, meg a többi bámészkodó között, ugye? - mutatott az emberekre, akik a hangos bagázst figyelték.

- Ugyan má'! Azt se tudják ki vagy, nem fognak belőle nagy ügyet csinálni.

- Ők lehet, hogy nem. De a pincér biztosan.

- Ne foglalkozz vele! Igyál!

- De nem akarok.

- Hagyd, Wayne. Több marad nekünk - csapkodta az asztalt nevetve Scott.

Igen, ő volt az első, akinek túlságosan is a fejébe szállt az alkohol.

- Az is igaz. Akkor még egy kör?

- Jó hogy.

- Szerintem pont eleget ittatok. Ki tudjátok majd fizetni egyáltalán?

- Nyuuugaloom! Wayne jóban van a pincérrel, majd ő elintézi a tartozásunkat.

A három „érett” felnőtt férfi világukat nem tudva röhörésztek egyre hangosabban.

- Na, azt nem - csapott az asztalra Lisa. - Most azonnal visszamegyünk a kastélyba.

- Hé, kölyök - rántotta magához a lányt Wayne. - Mintha azt mondtad volna, hogy nem rontod el az esténket.

- Először… Engedj el, mert bűzlesz az alkoholtól - tolta el magától a férfit. - Másodszor, ha kiütitek magatokat, hogy foglak visszacipelni titeket?

- Megoldjuk.

- Persze, hogy megoldjuk. Azzal, hogy most, amíg viszonylag beszámíthatóak vagytok, felálltok és elindultok.

- Miért vagy ilyen ünneprontó? - biggyesztette le ajkát Wayne.

- Nem mondom még egyszer… indulás!

- Na, majd pont te… egy utcakölyök mondod meg nekünk, hogy mit csináljunk? Ne nevettess!

Wayne újra a szájához emelte a korsót, de a döbbenet miatt belefagyott a következő mozdulat.

Lisa akkorát lekevert neki, hogy a fiú arca egész piros lett.

- Megmondtam már, hogy ne nevezz kölyöknek!

A szemben ülő két fiú nagyokat pislogott maga elé, majd szépen lassan visszahelyezték korsóikat az asztalra.

- Utoljára mondom. Indulás!

Lisa halkan beszélt, mégis határozottan. Olyannyira, hogy a három fiú fogta magát, és szépen lassan felállt.

A pénzt ott az asztalra helyezték, és csöndben elhagyták a helyiséget. Kint aztán folytatódott a ricsaj, és összekarolva énekelve mentek a kastélyig.

Lisa lemaradva mögöttük lassan kullogott, az iménti dühe már teljesen elszállt, és mosolyogva nézte a fiúkat, nem hitte, hogy valaha fogja őket így látni.

A kastélyba érve mind a hármukat elkísérte a szobájukhoz, nehogy aztán véletlenül „eltévedjenek”. Wayne kihisztizte magának, hogy ő kerüljön legutoljára a helyére, így előbb Edwardot majd Scottot kísérték szobájukba.

Az utolsó talpon maradt férfi erősen koncentrált, hogy kulcsával végre betaláljon a lyukba, ami harmadik nekifutásra sem sikerült. Lisa pufogva vette ki a kezéből az eszközt. Fáradt volt, és aludni akart. Valahogy most nem az volt a legnagyobb vágya, hogy egy felnőtt férfit tutujgasson.

Mikor végre sikerült kinyitni az ajtót, belökte a férfit a nyíláson, és már indulni készült, de nem járt sikerrel. Wayne utána nyúlt, és berántotta a szobájába, majd amíg Lisa felocsúdott a meglepettségéből, a fiú sikeresen kulcsra zárta az ajtót.

- Nem vicces, Wayne. Nyisd ki!

- Szerezd meg a kulcsot, és kimehetsz.

- Waaynee. Hajnali egy óra van, szeretnék aludni menni, a saját ágyamba.

- Mondtam. Ha megszerzed a kulcsot, szabad vagy.

- Ne hülyéskedj már! Add ide - kapott a kulcs után.

Wayne magasra emelte a kezét, így még lehetetlenebbé téve a lány távozását. Lisa alacsony természetéből fakadóan ugrálni kezdett, hogy elérhesse a kulcsot. Mivel alapjáraton a férfi mellkasáig ért csak, nem járt sikerrel.

Wayne nevetve figyelte a pattogó lányt, szemmel láthatóan nagyon élvezte a helyzetet, Lisáról viszont ez nem volt elmondható. Kezdett bepöccenni, hogy ez csak a helyzet nem tetszése, vagy a fáradtsága miatt volt, nem tudni. Mindenesetre az utolsó ugrása kicsit félrement, felborította a férfit, és rajta elterült ő is. Az első sokk után Lisa fel akart pattanni, de valami meggátolta. Lassan felemelte a fejét, és a férfival találta szemben magát. Értetlenül pislogott, közben folyamatosan a meleg, csillogó, barna szemeket figyelte.

- Ehm… Waayne? Nem… akarnál… esetleg… elengedni?

- Nem…

- Pedig hálás lennék érte…

- Nem érdekel!

- Wayne, nem vagy magadnál. Részeg vagy, ezt te sem akarnád.

- Hidd el, Lisa, teljesen józan vagyok.

- Mi van?

- Nem hiszed, hogy a jelenlétedben lerészegedek annyira, hogy a világomat ne tudjam? A fiúkkal kíváncsiak voltunk, hogy mennyire tudsz minket kordában tartani. Szerintem átmentél a vizsgán - mondta ezeket úgy, hogy szinte második szava után csuklott egyet. Teljesen részeg, gondolta magában Lisa.

- Nagyszerű, akkor, ha magadnál vagy, elegednél végre?

- Nem.

- M… miért nem?

- Annyira gyerek vagy - mosolygott kedvesen. - Szerinted miért nem?

- Nem vagy százas…

- Baj, hogy szeretnélek boldoggá tenni? Tisztában vagyok az érzéseiddel.

- Milyen érzéseimmel?

- Azt hiszed, hogy nem tűnt fel, hogy nézel rám? Szinte sóvárogsz azért, hogy veled foglalkozzak, hogy hozzád érjek… - suttogta, miközben végigsimított a lány arcán.

- Wayne, részeg vagy… elég volt…

- Miért nem hiszel nekem?

- Egy, bűzlesz az alkoholtól. Kettő, ha magadnál lennél, nem mondanál ilyeneket.

- Miért ne mondanék?

- Mert ennyire már ismerlek. Ha bárddal fenyegetnének, se lennél ennyire „romantikus”. Képtelen vagy rá, hogy az legyél.

- Szóval nem hiszed el azt, amit az előbb mondtam?

- Nem.

- Bebizonyítsam?

- Inkább ne…

- Félsz tőlem? - vigyorgott, miközben egy apró tincset söpört a lány füle mögé.

- Tőled? Nem. Attól, hogy amikor felébredsz, semmire sem fogsz emlékezni? Előfordulhat.

- Hogy ne emlékeznék?

- Tudom, hogy hogy megy ez. És most már tényleg eressz el!

- Nem lehet.

Ezzel Wayne még közelebb húzta magához a lányt, és átfordította a hátára, így most Lisa került alulra.

- Nem tetszik a helyzet.

- Dehogynem tetszik. Látom a szemedben.

- Mit látsz? - vonta fel a szemöldökét.

- Látom, hogy akarod.

- M… mit akarok? - pirult el.

- Hogy megcsókoljalak.

- Mi?! Ne! Semmi ilyesmit nem akarok… ne csináld ezt, Wayne, könyörgöm!

- Tudom, hogy régóta erre vársz.

- Rosszul tudod. Fejezd be!

- Kezdjem a tipikus nyálas szöveget, hogy „lehet, hogy a szád azt mondja ne, de a szemeid…”

- Állj le! Nem mondanak semmit a szemeim.

- Dehogynem. Ott van, látom.

És tényleg, valahol mélyen ott motoszkált Lisában a gondolat, miszerint: tedd meg, nekem úgysem lesz hozzá bátorságom soha.

Wayne valóban látta a szemében a csillogást. Józanul is pontosan tudta, hogy Lisa kezd gyengéd érzelmeket táplálni iránta, de mindig igyekezett semmibe venni. Elvégre, ha viszonozná ezeket az érzéseket se lehetne köztük semmi. Bárhonnan nézzük, tíz év van köztük, amivel nem lenne probléma, ha Lisa nem lenne még gyerek.

Nyugodt volt, hogy egészen idáig meg sem fordult a fejében, hogy mi lenne, ha teljesen véletlenül egy percre megfeledkezne erről a bizonyos korlátról, és nem foglalkozna semmivel. Tudta, hogy ez nem így működik, pórul jár, ha kitudódik bármi is. De most, hogy cseppet sem volt a maga ura, ezek mind nem érdekelték. Ott feküdt alatta a lány, aki igenis szerette volna, hogy megcsókolja. Belül egy hang kiabált neki, hogy ne tedd, de ez a bizonyos hang nem ért el a tudatáig, így teljes nyugodtsággal hajolt a lány szájára.

Lisa döbbenten bámult a lehunyt szemű férfira, aki olyan elképzelhetetlenül finoman csókolta, hogy eszébe sem jutott tiltakozni. Lassan ő is lehunyta a szemét, karjai pedig önkénytelenül is a férfi nyaka köré fonódtak, így még közelebb húzva magához.

Wayne elmosolyodott, és elmélyítette a csókot. Tudta jól, hogy Lisának még nem volt senkije. Emlékezetessé akarta tenni, gyengéd volt vele és türelmes. Elképzelni sem tudták, hogy mennyi ideje heverésztek a földön, de Wayne mintha egy pillanatra kijózanodott volna. Befejezte előbbi tevékenységét, és elhúzódott a lánytól. Lassan felállt, és felsegítette Lisát is, aki kipirultan, levegőért kapkodva zihált a földön.

- Jobb lesz, ha most mész. Félek, ha folytatjuk, nem fogom tudni visszafogni magam.

Lisa, mint aki semmit sem ért pislogott a férfira, majd amikor Wayne kinyitotta neki az ajtót, engedelmesen kisétált, és mint egy zombi támolygott vissza a szobájába.

Wayne becsukta az ajtót, nekitámaszkodott, és lassan lecsúszott a földre. Könyökeit térdének támasztotta, arcát pedig kezei közé temette. Pár pillanat múlva sóhajtott egy nagyot, és megszólalt.

- Mit tettem…?

22. rész

Wayne egész éjszaka az ajtót támasztva ült a földön, és a tettén merengett. Illetve igyekezett rájönni, hogy miért is csinálta azt, amit… Hajnali öt órakor aztán elaludt, talán ekkor állt le az eddig ezerrel pörgő agya, de az is lehet, hogy csak utat engedett a benne lévő alkohol hatásának.

Három óra múlva aztán fel is ébredt, nem mutatta jelét, hogy a másnaposság gyötrelmes mellékhatásai kínoznák. Sőt mi több, úgy pattant fel a földről, mint akinek kutyabaja, mintha aludt volna legalább nyolc órát. Több energia volt benne, mint a másik kettőben együttvéve.

- Elég szarul néztek ki - nevetett Wayne.

- Én úgy látom, hogy valakinek viszont jó éjszakája volt. - Scott sunyi mosollyal az arcán Edward felé fordult, és emelgetni kezdte szemöldökeit.

- Nem. Ami azt illeti, pocsék éjszakám volt, jó, ha aludtam három órát, és…

- Vajon miért nem aludt többet a mi drága barátunk? - csatlakozott a gúnyolódáshoz Edward is.

- Nagyon viccesek vagytok…

- Mi a hiszti tárgya már megint? - jelent meg Lisa a fiúk háta mögött.

Wayne hátán akaratlanul is végigfutott a hideg, de próbálta leplezni zavarát.

- Ó, semmii… épp azt taglaljuk, hogy mivel foglalatoskodott Wayne az éjszaka, hogy alig aludt pár órácskát.

Lisa feltűnően elvörösödött, az arca színváltására pedig az előtte álló két férfi is felfigyelt.

- Egyre gyanúsabbak vagytok ti ketten.

- Semmi gyanús nincs ebben. - Wayne megfogta Lisa vállait, és maga előtt tolva elindult a másik irányba. - Ha most megbocsájtotok, beszédem van vele. - Ezzel el is tűntek a kanyarban.

- Csak úgy izzik körülöttetek a levegő - kiabált a páros után Scott.

***

Lisa megpróbált eliszkolni, de nem Wayne-ről beszélnénk, ha ezt hagyta volna. Elkapta a lány csuklóját, és visszarántotta maga elé. Egy laza mozdulattal a falhoz nyomta, kezét pedig Lisa arca mellé helyezte. Ő viszont még így sem akart igazán a férfira nézni, sokkal izgalmasabbnak tűnt a cipőjének kopott orrát bámulni, mint Wayne meleg… kedves… csillogó mélybarna szemeit.

A férfi erre szokásától eltérően nem mondott semmit, csak szabad kezével a lány álla alá nyúlt, megemelte a fejét, és így kényszerítette, hogy ránézzen. Egy darabig csak figyelték egymást, de végül Wayne megtörte a csendet.

- Nézd… nem emlékszem tisztán, hogy hogy kerültünk abba a helyzetbe, amibe sosem lett volna szabad, de el kell felejtened, vagy legalábbis úgy tenned mintha nem történt volna semmi.

- Miért?

- Lehet, hogy ez most önzőn fog hangzani, de ha ez a kis baki kiszivárog és esetleg a király fülébe jut, nekem annyi.

- Akkor még egyszer megkérdezem: miért?

- Egyrészt… kiskorú vagy, én pedig részeg voltam… nincs mentségem arra a viselkedésre. Remélem, össze tudod rakni magadtól, hogy mi lesz, ha megtudják, hogy mit műveltem veled. Másrészt pedig… oda a tekintélyem.

- Mert ez a legfontosabb, ugye?

- Nem Lisa, nem ez. De meg kell értened! Hadvezér vagyok, a királyság katonái engem követnek, felnéznek rám. Ha ez a szerencsétlen eset a fülükbe jut, akkor…

- Szerencsétlen eset? - Lisa szomorúan csillogó szemeit Wayne-re emelte, ami miatt egy pillanatra a férfibe fagyott a szó, de egy pillanattal később lehunyta a szemeit, és folytatta:

- Igen, Lisa. Ez egy szerencsétlen eset volt, semmi más.

- Nem is tudom, hogy mire számítottam.

Ellökte magától Wayne-t, és komótos léptekkel elindult a szobája felé. Nem sietett, biztos volt benne, hogy a férfi most nem fogja követni.

Lisa bezárkózott a szobájába, és napokig elő sem dugta onnan az orrát. A cselédek ugyan vittek neki ételt, de ő alig evett pár falatot, mintha csak ezzel akart volna bosszút állni a férfin, had legyen bűntudata… ez láthatóan nem jött be.

Wayne-t nem érdekelte, hogy mi van vele, nem kereste és nem is kérdezett senkit, hogy információt gyűjtsön a hogyléte felől. Az ő fejében pusztán csak annyi fordult meg, hogy ha nem mutatja érdeklődését a lány felé, akkor Lisa is könnyebben túllép az érzésein. Persze meg sem próbált egy tizenhat éves lány fejével gondolkodni, aki feltehetően életében először szerelmes, nem mellesleg most éli az érzelmileg leglabilisabb korszakát.

Mindez persze eszébe sem jutott, így a helyzet egy hét múlva sem változott, amikor Evan, a francia trónörökös visszaérkezett a palotába.

Wayne-ék pedig itt állnak terv nélkül, és egy mind fizikailag, mind lelkileg ép francia hercegnő nélkül.

- Üdvözlöm újra itt, felség. - Edward és Scott tisztelettudóan meghajoltak, míg Wayne csak összefont karokkal méregette a számára még mindig ellenszenves alakot.

- Lenne mit tanulnia a katonáitól - szólt oda a morcos férfinak.

- Velük ellentétben én el tudom dönteni, hogy kinek jár tisztelet és kinek nem. Sajnálatos, de magának pont nem jár.

- Az egyetlen szerencséje, hogy nem érek rá magával vitatkozni. Első sorban a hercegnővel szeretnék beszélni.

- Az sajnos nem fog menni, a hercegnő jelenleg nincs a kastélyban.

- És ezt most el kéne hinnem?

- Felőlem felkutathatja az egész területet, akkor sem fogja megtalálni.

Evan gyanúsan nézett végig a termen, ez az idő pont elég volt arra, hogy Edward barátja mellé lépjen, és suttogva kérdőre vonja.

- Mit művelsz?

- Nem emlékszel? Megbeszéltük, hogy megakadályozzuk az esküvőt.

- Aahha… és ez a terv?

- Nem, most jön az a része, hogy improvizálunk.

- Miért kell mindig belemennem a hülyeségeidbe? - kérdezte inkább csak magától.

- Mert a felettesed vagyok, és ha nem mennél bele magadtól, akkor is kénytelen lennél azt tenni, amit mondok.

Edward erre már nem mondott semmit, inkább csak csendben Scott mellé lépett, és továbbította az információt. A fiú gyors léptekkel elhagyta a termet, ha már azt hazudják a hercegnek, hogy Nancy nincs itt, akkor jó volna, ha valóban nem futnának össze. Így rá hárult az a nemes feladat, hogy elrejtse valahova a hercegnőt anélkül, hogy rájönne, hogy mi is zajlik a háttérben.

- Nos, ha valóban nincs itt, akkor a húgommal szeretnék beszélni.

- Ő épp nem szolgálatkész.

- Ezt hogy érti?

- Úgy, hogy már egy hete ki sem mozdult a szobájából. Nem hiszem, hogy pont maga miatt jönne majd elő.

- Mit művelt vele?!

- Semmit.

- Ha maga nem is, Lisa biztosan elmondja.

- Megmondtam, nem fog magával szóba állni.

- Azért én mégis megpróbálnám - mosolygott gúnyosan.

- Csak tessék.

Wayne-ék elkísérték a herceget Lisa szobájához, és csak remélni merték, hogy útközben nem futnak össze a hercegnővel.

Megálltak az ajtó előtt, majd Evan bekopogott. Nem érkezett válasz így megismételte. Továbbra sem hallottak semmi mozgást. Amikor már harmadjára kopogott, egy mérges, mégis elhaló hangot hallottak meg.

- Lisa? Én vagyok az, Evan. Beszélni szeretnék veled. Beengednél?

Pár perces csend után kattant a zár, és az ajtóban megjelent a lány, aki a sötét szobából kilépve hunyorogva nézett az előtte álló emberekre.

A haja kócos volt, szemei beesettek és karikásak. Egy hosszú, gyűrött póló volt rajta, aminek egyik oldala lelógott a válláról. Mindemellett egy annyira rövid nadrágot viselt, ami ki sem látszott a pólója alól. Evan lekapta magáról a kabátját, a lány hátára terítette, és rögtön magához ölelte.

- Látom, tényleg rendkívül jól bánnak itt veled - nevetett hisztérikusan. - Mondtam, hogy nálunk jobb helyen lennél.

- Lehet, hogy igazad volt.

Lisa maga elé bambulva szinte csak suttogta a szavakat, de a kijelentése mindenkit megdöbbentett.

- Lisa, mond csak. Szeretnél hazajönni velem?

A lány Wayne-re nézett, és amikor látta annak kétségbeesett tekintetét, visszafordult Evanhez, és halványan bólintott egyet. A két férfi döbbenten nézett össze, majd a dicsőségtől ragyogó arcú herceg felé fordultak.

- Most tényleg elviszi?

- Velem akar jönni, hallhatta. Magától egyezett bele.

Wayne keze ökölbe szorult. Legszívesebben lekevert volna egyet a hercegnek, de mérlegelte magában a helyzetet, és hamar rájött, hogy azzal semmit sem oldana meg, így csak a tekintetével fojtogatta a férfit.

Lisa lassan átöltözött, és tűrhetőbbé varázsolta a fejét. A szobájából újra kilépve Evan átkarolta a vállát, és egy diadalittas mosolyt vetve a férfiak felé, megindultak a kijárat felé. A kastély előtt álló fehér hintóról lepattant a kocsis, és besegítette Lisát a járműbe. A herceg a kocsi ajtajából még visszafordult.

- Igazán örvendtem, uraim.

Wayne-ben elpattant az utolsó szál is: ha Edward nem fogja le, biztos neki ugrik Evan torkának. De mire újra észbe kaptak, a hintó már elindult. Ők pedig tétlenül nézték, ahogy Lisa kilép az életükből.

23. rész

Lassan peregtek az órák, amióta Lisa elment. Edward és Wayne szinte még fel sem fogták, hogy nincs velük többé. A folyosókon járva, csendben próbálták felfogni és megemészteni a történeteket.

Edward azon gondolkodott, hogy mi történhetett, ami miatt Lisa úgy döntött, hogy a herceggel megy. Wayne már nem is a történteken elmélkedett, sokkal inkább a következményeken, hogy mit fog kapni Nancytől, ha megtudja, hogy mi történt. Ezekkel a gondolatokkal a fejükben rótták a köröket a kastély falai között, amíg valaki meg nem zavarta őket.

- Na, mi volt? - kíváncsiskodott Scott.

A fiúk egymásra néztek, majd vissza barátjukra. Wayne elfordult, jelezve, hogy átadja a stafétát Edwardnak, így kénytelen volt ő megszólalni.

- Lisa elment.

- Mi? Hova? Miért? Kivel? Mikor? - Scott kicsit kétségbeesett látva barátai letörtségét.

- Franciaországba. Evannal. Egy pár órája - szólalt meg Wayne.

- A „miértet” kihagytad.

- Az okát mi sem tudjuk - sóhajtott Edward. - Én legalábbis nem. Te tudod? - nézett felettesére.

- Honnan tudnám? Napok óta nem is beszéltem vele, nem is láttam.

- Tényleg, pont azon töprengtünk a minap, hogy Lisa miért zárkózott be napokra a szobájába?

Wayne zavartan megvakarta a tarkóját, gyanúsan körbenézett a helyiségen, és köhintett egyet. A fiúk lassan felé fordultak, és elnézve felettesük arcát, rögtön kérdőre vonták.

- Ugye nem csináltál semmi hülyeséget? - vonta össze a szemöldökét Edward.

- Hát… éppenséggel… előfordulhat.

- Mit csináltál már megint?

- Sajnálom, de ezt most nem mondhatom el.

- Miért?

- Mert Lisát megkértem, hogy ne mondja el senkinek. Ha ezek után én meg világgá kürtölném… elég szemét dolog lenne.

- Mióta érdekel téged, hogy szemét vagy?

- Haha, nagyon humoros.

- Na, mondjad már! Lisa úgysem fogja megtudni… nincs itt - hajtotta le a fejét Scott.

- Nem lehet. Bocsi, de ezt most tényleg nem. - Wayne megkerülte a vele szemben álló fiút, és magára hagyta két barátját. A hercegnő szobája felé vette az irányt. Így is, úgy is el kellett mondania az eseményeket, nem húzhatta tovább.

Hamar a szobához ért, sóhajtott egy nagyot és bekopogott az ajtón. Szinte azonnal jött az engedélyt adó válasz, így Wayne máris belépett a terembe. Nancy szokás szerint az asztalánál ült és lázasan írogatott, de barátja érkezésére felhagyott a tevékenységével, és a férfira nézett.

- Miben segíthetek? - mosolygott.

A válasz előtt gyorsan körbepillantott a szobában, hogy biztosan nem hallja őket senki. Amikor megbizonyosodott arról, hogy csak ketten vannak bent, leült a hercegnővel szembeni székre, és előrehajolt, hogy minél halkabb lehessen.

- Történt egy-két dolog, amiről biztos tudni szeretnél. Előre szólok, nem leszel túlzottan boldog.

- Miért beszélsz ilyen halkan?

- Olyan információt fogok elmondani, amit senki másnak, és itt még a falnak is füle van - nézett körbe gyanúsan.

- Jól van, mondd!

- Lisáról van szó.

- Megint csináltál valamit?

- Mondhatjuk…

- Mi történt? - dőlt hátra a székén.

- Lisa elhagyta a kastélyt… Evan herceg kíséretében.

Nancy elkerekedett szemekkel nézett az előtte ülő férfira, nem akarta elhinni, amit mondott. Aztán, amikor sikeresen összerakta a fejében az információt, egyszerre több kérdés is felmerült benne.

- Van még mit mondanod, vagy kérdezhetek?

- Kérdezz.

- Jó. Először is, miért nem szóltatok, hogy a herceg itt van?

- Nem tartottam fontosnak - füllentett.

- Nem? Ne haragudj, Wayne, általában tiszteletben tartom a döntéseidet, mert bízok benned. De nem volt jogod ahhoz, hogy a tudtomon kívül beszélj vele.

- Sajnálom, de annyira gyanús az az ember. Féltelek.

Nancy elmosolyodott, majd újra előrehajolt.

- Köszönöm, de tudod, felnőtt vagyok és tudok magamra vigyázni. Nem hinném, hogy Evan rossz ember, csak furcsa - kuncogott -, de te is tudod, hogy a királyság érdekében muszáj hozzámennem. Nagyon remélem, hogy nem találtatok ki semmit, ami megakadályozná az esküvőt.

- Ugyan, Nancy, olyannak ismersz te minket?

- Sajnos igen – nevetett. - De térjünk vissza a témához. Lisa miért döntött úgy, hogy Franciaországba megy?

- Na, ez… már egy hosszabb történet lesz - sóhajtott.

- Hallgatlak.

Wayne nagy nehezen elkezdte mesélni a pár nappal ezelőtti éjszakát. Nancy figyelmesen végighallgatta, és egyszer sem szólt közbe, pedig a férfi rendesen elaprózta a történetet… már amennyire emlékezett.

***

A hintó lassan zötyögött az úton. Lisa menetiránnyal szemben ült, és a mellettük elhaladó tájat kémlelte.

Épp egy erdős részen haladtak át, az út itt simább volt mint eddig, így a kis kocsi nyikorgása végre elcsendesült. Lisa az ablakba fektette karját, és arra hajtva a fejét figyelte az avarban ugráló apró madarakat, a szemfülesebbek még az ide-oda cikázó fürge üregi nyulakat is észrevehették.

A fák magasak voltak, hatalmas lombkoronákkal megáldva, így a napfény csak helyenként szűrődött át az ágak között, gyönyörűvé varázsolva a kora őszi tájat. Mosolyogva nézett végig a látképen, a természet gyönyörűsége elfeledtette vele a világ összes baját.

Evan vele szemben ült, és boldogan figyelte, hogy testvére végre mosolyog. Megállíttatta a hintót, felállt, és nem törődve húga meglepettségével, kiszállt a járműből, majd a kezét nyújtotta, hogy lesegítse a lányt is. Mikor Lisa is leszállt, intett a kocsisnak, hogy tovább mehet, és csak ezután szólalt meg:

- Láttam, mennyire tetszik az erdő, gondoltam sétáljunk egyet.

- Gyönyörű ez a hely. De mond csak, ha a hintó elment, mi hogy jutunk el a kastélyba?

- Ez a terület már a királyságunkhoz tartozik, nincs messze a kastély. Pont olyan távolságra van, hogy a séta még jól essen.

- Rendben.

Lassú tempóban indultak meg, és még lassabbá tette a menetet az, hogy Lisa percenként rácsodálkozott valamire, amihez természetesen muszáj volt megállni.

Egy órán belül eljutottak a várhoz. A lány állítása szerint nem emlékezett az épületre, de mégis amikor átléptek a kapuin, izgatott lett, és szívének dobogását most a torkában érezte.

A kastély előcsarnokában Lisa tátott szájjal fordult körbe, szinte még a lélegzete is elállt.

- Tetszik? - mosolygott Evan.

- Nagyon.

Megvárta, amíg testvére kibámészkodja magát, majd maga felé fordította, hogy rá figyeljen.

- Figyelj csak! Szeretnélek megmutatni az ittenieknek, mint egy kis meglepetést. De ha szeretnéd, előbb rendbe szedheted magad.

Lisa végignézett magán, majd vissza a férfire, és mosolyogva megrázta a fejét. Egy vékony pántos, combközépig érő, fodros, halványkék ruha volt rajta, hozzá egy fehér balerina cipő, a nyakában pedig ott lógott az Evantól kapott lánc a medállal együtt.

A répavörös haja szabadon lógott, lassan növő lobonca még mindig csak éppenhogy súrolta a vállait. Miután Evan is végignézett a lányon, csak mosolygott, és újra megszólalt:

- Igaz, ennél szebb már úgysem lehetsz.

- Ugyan máár - bökte oldalba a férfit zavarában.

- Jól van, ha nekem nem hiszel, majd a szüleidnek elhiszed.

- Micsoda?

- Nekik szeretnélek először megmutatni.

- É… én nem hiszem, hogy készen állok rájuk.

- Nem lesz semmi baj, ne aggódj!

Evan megfogta húga kezét, és ellenkezést nem tűrve kezdte el vezetni a trónterem felé, ahol szülei várták fiuk érkezését. A hatásos bemutatástól eltekintve a férfi azonnal bevitte magával Lisát, és vele együtt állt meg a szülők előtt.

A király és a királyné mosolyogva fogadták Evant, és kérdés nélkül fordultak az ismeretlen ismerős felé. Lisa idegességében a szoknyája alját morzsolgatta, és igyekezett fenntartani a szemkontaktust. Hosszú perceken keresztül figyelték egymást, mire a király lassan felállt a helyéről, és a lány elé lépett. Szigorú tekintettel mérte végig a mellkasáig érő apró teremtményt, majd hatalmas kezét Lisa arcára fektette, minek hatására ő is felemelte a tekintetét, és így nézett bele az övéhez hasonló zöld szempárba.

A király arca hamarosan felderült, és szemei egy-egy könnycsepptől ragyogtak. Lassan a királyné is melléjük állt, és hasonló cselekménysort játszott le, mint a férje, csak ő az apró érintés helyett azonnal magához ölelte a lányt.

Ekkorra már Lisa szeméből is patakokban folyt a könny. Az apját rögtön megismerte, a mellette álló asszony viszont cseppet sem volt ismerős neki, de akkor nem is foglalkozott vele, csak az érdekelte, hogy végre a rég elvesztett családjával lehet.

***

- Hogy mit csináltál?! - fakadt ki Nancy.

- Csss - emelte fel a mutatóujját idegesen -, ne olyan hangosan!

- De Wayne… hogy… és miért?

- Mondtam már, nem emlékszem mindenre tisztán. Amikor kicsit kitisztult a fejem, csak akkor kaptam észbe, de akkor már késő volt.

- Akkor sem mondhattad volna azt neki, hogy felejtse el!

- Nancy, ha hagyom, hogy beleélje magát a történtekbe, csak rontok a helyzeten.

- Már miért?

- Mert én nem szeretem őt. Legalábbis nem úgy, ahogy ő azt szeretné. Nem mellesleg te is nagyon jól tudod, hogy kiskorú. Mit szólnának hozzá a katonáim? Mit szólna hozzá az apád?

- Na igen, ennyiből nem szerencsés a helyzet…

- Bárhonnan nézem, egyáltalán nem szerencsés. Nem lett volna szabad, hogy megtörténjen, de mivel visszacsinálni nem tudom, jobb megoldásnak találtam, ha elfelejtjük, csak nem számoltam azzal, hogy…

- Hogy Lisa nőből van, és vannak érzései?

- Mondhatni.

- Megértem a helyzetedet, hogy nem akartad, hogy ez kitudódjon, de akkor is intézhetted volna másképp… mondjuk, ha nem ilyen durva szavakkal élsz, talán még meg is értette volna.

- Hogy tudtam volna másképp lerázni?

- Mondjuk, ha csak simán megkéred, hogy várjatok ezzel, amíg ő betölti a tizennyolcadik életévét.

- De Nancy, én nem szeretem Lisát.

- Akkor most elmondok neked valamit, mert ezek szerint te nem tudod. Az alkohol oldja a gátlásokat, így nőket és férfiakat egyaránt bátrabbá tesz. Csinálnak olyan dolgokat, amiket józanul nem mernének, olyan dolgokat, amik a szívük legmélyén laknak. Lehet, hogy te azt állítod, hogy nem érzel iránta semmit, de tudat alatt motoszkál benned valami, különben nem tetted volna azt, amit - mosolygott.

Wayne hosszasan gondolkodott Nancy szavain. Mélyen magába nézett, de még csak nyomát sem találta semmiféle vonzalomnak a lány iránt, de a hercegnő szavai mégis megindítottak benne valamit, s csak remélni merte, hogy nincs igaza a lánynak.

24. rész

Újabb hosszú órák teltek el a változás óta, mégsem lettek előrébb a probléma megoldásával. Végül annyiban maradtak, hogy Nancy ír egy levelet Lisának, remélve, hogy egyből hozzá kerül, és rajta kívül senki sem olvassa el.

- Kész - nyomta a borítékot barátja kezébe.

- Köszi, Nancy.

- De ugye tisztában vagy vele, hogy legalább egy hét mire kézbesítik? És, hogy nem is biztos, hogy Lisa válaszol.

- Hamar oda ér a levél, mert az egyik emberem viszi. Maximum hét óra, és ott is lesz. Ami Lisát illeti, szerintem írni fog, neked biztos - mosolygott.

- Hát, így legyen!

Wayne átadta katonájának a borítékot, aki civil ruhába öltözve, kabátja belső zsebébe süllyesztette azt. Felpattant a lovára, és a lehető leggyorsabb tempóban indult meg a Francia Királyság felé.

- Még jó, hogy az ország határán vagyunk - jegyezte meg magának majd visszaindult a kastélyba.

A katona egy percre sem állt meg, úgy száguldott mintha az élete múlna rajta. Bár, ki tudja, hogy felettese mit tenne vele, ha nem kézbesítené a levelet. A tempónak köszönhetően még hamarabb is ért oda, mint amennyivel számoltak. Hamarabb is megérkezett volna, ha a Doveri-szorosban nem tartják fel a katonák, mert bárhogyan is magyarázta, hogy ő is egy közülük, nem akarták elhinni neki. Aztán amikor meglátták a királyi pecséttel ellátott levelet, szinte díszkísérettel vitték át a tengeren. A harminchárom kilométernyi hajózás után pedig újra lóra pattant, és mint akit ágyúból lőttek ki, úgy vágtatott a királyságig.

A kastély előtt négy katona járőrözött, így a fiúnak könnyű dolga volt. Csak bejelentette, hogy honnan s miért érkezett, átadta a borítékot, és amilyen gyorsan csak tudott el is iszkolt. Nem érezte biztonságban magát, egyedül egy ellenséges területen. Kilétéről inkább nem is beszélt, annyit mondott csak, hogy Angliából érkezett, és hogy fontos levelet hozott. Félt kissé, ha megtudják ki is ő, túszul ejtik és bezárják valahova. Na, nem mintha olyan hú, de fontos ember lenne, de mégis csak a számukra ellenséges oldalon tevékenykedik.

Az idősebbik őr, aki kezébe a levél került, azonnal bement a palotába, és a herceget kereste, hogy megmutassa a küldeményt. Az volt a szerencse, hogy Evan pont Lisa társaságában sétált, hogy mindent rendesen megmutathasson a lánynak, így a levél sikeresen eljutott a címzetthez anélkül, hogy előtte bárki is beleolvasott volna. Ő viszont csak félbehajtotta, és ruhája zsebébe nyomta.

- Nem akarod elolvasni?

- Ráér. Jelenleg jobb elfoglaltságom van - mosolygott testvérére.

- Jól van, akkor menjünk tovább.

Így Evan az egész kastélyon körbevezette a lányt. Sok minden változott, amióta ő nem járt itt, de ezt felesleges lett volna megemlíteni, mivel húga így sem emlékezett semmire azokból az időkből. Lisa igyekezett megjegyezni, hogy mi hol található, hogy a későbbiekben ne kelljen mindenhova kísérgetni.

- Tehát a földszinten van a trónterem, a cselédek szobája, a konyha és az étkező, illetve a társalgó és a nagyterem - számolta ujjain. – Tényleg, mire is való a nagyterem?

- Általában ott kerülnek megrendezésre a bálok, valamint alkalomadtán apánk oda szokta összehívni a kastély dolgozóit megbeszélésre. Ez évente kétszer történik, ha szükségét látja, akkor háromszor.

- Ahha, milyen megbeszélések ezek?

- Leginkább a dolgozók teljesítményéről esik szó. Apánk nem keménykezű, de ha valami nem tetszik neki, azért szól.

- Értem. Tehát, akkor ez a földszint, az első emeleten van a szüleink szobája, egy fürdő mindkettejüknek, egy pihenő és egy szoba a hobbi tevékenységeknek.

- Itt leginkább a szüleink szoktak foglalatoskodni. Anya vagy fest, vagy köt, esetleg agyagot önt. Apa általában sakkozni jár be, vagy csak anyánkban gyönyörködik. Leginkább álmatlan éjszakáin szokott bent lenni, amikor is teleszkópjával a csillagokat kémleli az ablakból. Innen van a legjobb rálátás az égre, de azért mérges, ha megpiszkáljuk az előre beállított eszközt, úgyhogy ha nem akarsz bajba kerülni, a közelébe se menj - nevetett.

- Észben fogom tartani, köszi. Szóóval… A második emelet pedig csak a miénk. Egy-egy háló saját fürdővel megtoldva. Ha már itt tartunk, láthatnám végre a szobámat? - pattogott örömében.

- Hát persze.

Evan előhalászta a szoba kulcsát, kinyitotta a zárat, s rögtön utána az ajtót is. Lisa lassan belépdelt, és álmélkodva nézett körbe. Nem sokban különbözött az előző szobájától, inkább csak a színekben volt eltérés. Az ülőgarnitúra és az ágynemű halványbarack színű, ezt kompenzálva az ágykeret, a szekrények, a dohányzó- és dolgozóasztal mind sötét árnyalatú fából készültek, míg a parketta és tapéta színe világos barna. Az ajtóval szembeni falon, ugyanúgy mint régi szobájában, hatalmas ablakok sorakoztak, csak a kilátás volt más.

Lisa egy pillanatra elszomorodott. Eszébe jutottak az ottaniak, és azon elmélkedett, hogy csakis Wayne hülyesége miatt hagyta ott a barátait és a jól megszokott környezetet. Viszont ha ebből a szemszögből nézzük, neki köszönheti, hogy találkozott a szüleivel.

Amíg ezek a gondolatok cikáztak a fejében, észre sem vette, hogy Evan időközben magára hagyta. Így, hogy egyedül maradt, kíváncsiságtól hajtva a zsebébe nyúlt, kirángatta onnan a meggyötört papírt, és kibontotta a borítékot. A cselekménysor végrehajtása közben bevetette magát az ágyába, és azon hanyatt elterülve, magasra tartva a levelet, olvasni kezdte.

Kedves Lisa!

Remélem épségben megérkeztél új otthonodba. Elszomorított a tény, hogy elmentél, és kicsit rosszul esett, hogy ezt búcsú nélkül tetted meg. Megértem, hogy minél hamarabb el akartál menni, Wayne mindent elmondott. Azt is, ami éjjel történt.

Sajnos nem tudok a témában egyikőtök mellé sem állni, mindkettőtöknek igaza volt, tény, hogy Wayne tapló módon beszélt veled, de neked is meg kellett volna értened a helyzetét. Sokat panaszkodtál, hogy úgy kezelnek téged, mint egy gyereket, nos, véleményem szerint ez nem felnőttes viselkedésre vall. A problémák elől nem lehet elfutni, mert megmaradnak, bármennyire is messze mész.

Tudod jól, hogy itt vagyok, hogy segítek mindenben, amiben tudok, bárkinek. Wayne sem hiába jár be hozzám elmondani a legapróbb észrevételeit, dolgokat, amik zavarják őt. Ugyanígy te is bármikor bejöhettél hozzám, nem értem, hogy ezzel a problémával miért nem fordultál hozzám, hogy miért választottad inkább az elzárkózást és a menekülést?

Tudod jól, hogy mindenre van megoldás. Lehet, hogy tizenhat éves fejjel máshogy látod a világot, de lassan felnősz, és akkor már nem teheted meg, hogy nem nézel szembe a problémákkal.

Remélem nem bántottalak meg a szavaimmal, és remélem azt is, hogy hamarosan újra találkozunk. Mindenkinek hiányzol, még a cselédek is hiányolják a hangulatot, amit a jókedveddel varázsoltál. Tudd, hogy ide bármikor haza jöhetsz.

Üdvözlettel:

Nancy

Lisa maga mellé ejtette kezeit, és szakadatlanul a baldachinos ágy tetejét nézte.

Azon gondolkodott, hogy mit válaszolhatna. Azt még sem írhatta, hogy "Igen Nancy, mindenben igazad van…", neem, ő nem arról híres, hogy belássa: tévedett. Nem, ő sokkal inkább az a fajta, aki akkor is kitart a saját igaza mellett, amikor már jól tudja, hogy tévedett. És bárki bármit mondjon, annyira már ő is volt felnőtt, hogy tudja, hogy ami akkor éjjel történt, nem játék volt.

Wayne csak had nyugtassa magát azzal, hogy szerencsétlen esetnek nevezi a történteket. Ha valóban nem érezne semmit iránta, akkor nem csókolta volna hosszú percekig, és nem mondott volna olyanokat, amiktől minden lány dobott volna egy hátast. Amúgy is, úgy mondják, hogy a részeg emberek őszinték, minden gátlás eloszlik, ezért nincs, ami visszafogná őket.

Lisa ezekkel a gondolatokkal nyugtatgatta magát, s észre sem vette, hogy a válaszlevél tartalma helyett gondolatai teljesen másfele kalandoztak, leginkább Wayne körül forogtak.

Amikor feltűnt neki, hogy rossz irányba halad, megrázta magát, és felpattant az ágyról. Az ablakban állva aztán tovább elmélkedett, de igyekezett csak a válaszra koncentrálni. Mikor nagyjából sikerült összerakni levele tartalmát, szerzett egy papírt és egy tollat, leült az asztala mellé, és neki is állt az írásnak.

Mire kipasszírozta magából a gondolatait, odakint besötétedett. Nem volt még bizalmasa a kastélyban, ezért úgy döntött, hogy majd a városban feladja a levelet. Evanban sem bízott meg annyira, hogy biztos legyen abban, hogy ha átadja neki a levelet, úgy fogja kézbesíteni, hogy nem olvas bele. Így hát felvett egy kabátot, és elindult a kijárat felé.

Nem szólt senkinek, biztos volt benne, hogy ha bátyja megtudja, hogy kimegy, el akarja majd kísérni, és ő most a legkevésbé sem vágyott társaságra. De hát, mint tudjuk, a hercegnők élete sem könnyű, nem cselekedhetnek mindig kedvük szerint, így a főbejáratot őrző katonák meg is állították.

- Hová tart, felség, így kíséret nélkül?

- Lehetne, hogy elhagyjuk a formalitást, és simán Lisának hívnak?

- Sajnálom, de nem.

- Remek…

- Elkísérhetjük?

- Nem szükséges, csak a városba szeretnék bejutni, fel kell adnom egy levelet.

- Akkor inkább hintóval kéne mennie, messze van a város.

- Nem kell a felhajtás. A sétába még senki sem halt bele, csak mondják meg, hogy merre kell mennem, és már itt sem vagyok.

- Sajnálom, de nem mehet egyedül - jelent meg egy idősebb őr.

- De nekem nincs szükségem díszkíséretre. Eddig is megvoltam nélküle.

- Akkor adja át a levelet, majd mi elvisszük.

- Bocsi, de még nem nyerték el a bizalmamat annyira, hogy egy ilyen fontos dolgot magukra bízzak. Ha nem mondják meg, hogy merre kell mennem, akkor elindulok valamelyik irányba. Előbb-utóbb csak eljutok a városba - azzal Lisa elindult.

Az idősebb őr higgadtan biccentett a fejével egy másik katonának, jelezve, hogy menjen utána, hátha mégis szüksége lesz segítségre. A fiatal fiú Lisa után szaladt, és tisztes távolságra tőle a háta mögött koslatott.

Csendben haladtak a sötét erdőben. A lányt hidegen hagyták a hátborzongató hangok, amik a sűrűből érkeztek, míg a katona rémülten kapkodta ide-oda a fejét, és kétségbeesése Lisa figyelmét sem kerülte el.

- Hogy hívnak? - fordult meg.

- Bern, Bern Belyzel.

- Vicces, a neved azt jelenti, hogy erős és bátor mint egy medve. Ennek ellenére úgy reszketsz, mint a nyárfalevél.

- Igen, ezt megkaptam már párszor.

- Mondd csak, ha ennyire félsz, hogy lehetsz katona? – mosolygott. - Ne vedd sértésnek!

- A harctól nem félek… viszont a sötéttől és a láthatatlan ellenségtől annál inkább.

- Láthatatlan ellenség? – nevetett. - De hisz ezek csak az éjszakai állatok, ahogy szaladgálnak az avarban.

- Honnan olyan biztos benne, hogy nem ellenséges katonák bujkálnak a fák mögött?

- Először is - lépett közelebb a fiúhoz -, nagyon szépen kérlek, hogy ne magázz, ahogy elnézlek, nem lehetsz annyival idősebb nálam. Másodszor: nyisd ki a szemed, Bern!

Lisa fogott egy nagyobb követ, és bedobta az erdő sűrűjébe. Mikor meghallották annak koppanását, a távolban felvillant rengeteg szentjánosbogár fénye, így láthatóvá vált az éjszakai vadak világa. Az avarban sünök kotorásztak élelem után, az alacsonyabb fák ágain pedig hatalmas baglyok ültek és mereven a földet bámulták, valószínűleg aznapi vacsorájukat keresték. A vaddisznó mama röfögve jelezte kicsinyeinek, hogy merre kell haladniuk, az apróságok pedig egy hang nélkül követték anyjukat. A bogár raj megindulására rengeteg hatalmas denevér jelent meg, s csipogva kapták el áldozataikat. A szentjánosbogarak fénye lassan halványodni kezdett, és az erdő lakói újra sötétbe burkolóztak. Lisa mosolyogva figyelte az álmélkodó fiút, és diadalittasan konstatálta magában, hogy sikerrel járt.

- Na, megnyugodtál?

- Igen – mosolygott. - Ez csodálatos.

- Örülök, hogy tetszett. Azért ne sűrűn csinálj ilyet, a végén még bedühödnek az állatok, és te leszel a vacsorájuk.

Bern nagyokat pislogott a lányra, akiből azonnal kibukott a nevetés.

- Ne aggódj, csak vicceltem.

- Már kezdtem megijedni.

Lisa átkarolta a vele majdnem egy magas fiút, és nevetve indult tovább.

- Menyire vagyunk még messze?

- Már nem annyira, felség.

- Á-á-á… mit kértem az előbb? Ugyan már, csak nem lehet annyira nehéz a nevemen szólítani, nekem is megy.

- Mérgesek lesznek, ha a nevén szólítom.

- Kik Bern? Az állatok? Nincs itt rajtunk kívül senki.

- De…

- Ha téged ez megnyugtat, akkor csak akkor tegezz, amikor kettesben vagyunk.

- Rendben.

- Na, akkor had halljam.

- Rendben, Lisa.

- Köszönööm - nevetett.

Innentől egész úton beszélgettek, mindketten sokat meséltek magukról. Lisa elregélte az elmúlt tizenkét évet, hogy hol élt eddig, és mesélt Nancyék vendégszeretetéről is.

Bern nem sok mindent tudott mondani a királyságról, mert egy fél éve került be a katonák közé, ezelőtt pedig szüleivel dolgozott a város pékségében.

Majdnem két óra volt az út oda és vissza is, de épségben megérkeztek. A kapuban Lisa elköszönt újdonsült barátjától, utána be is ment a kastélyba, gyorsan lefürdött és bevetette magát az ágyba, szinte azonnal elnyomta az álom.

Álmában azonban újra Angliában volt, Nancyékkel, mintha nem történt volna semmi. Boldogan ugrálta körbe a fiúkat, míg ők csak mosolyogva figyelték. Aztán a kép távolodni kezdett, olyannyira, hogy végül teljesen eltűnt, és a helyét hatalmas űr váltotta fel. Az egész világ szürke és hideg lett, nem maradt semmi, ami boldogságot csempészett volna a mindennapok közé.

Ekkor felébredt, a szobában még mindig sötét volt. Lisa magányosnak érezte magát, így felkelt és kiment a szobából, de a problémát nem tudta orvosolni. Az egész kastély aludt, az őrséget leváltották, ezért barátját sem találta. Lassan visszakullogott hálótermébe, és törökülésben az ablak elé helyezkedett. A tisztán látszó csillagokat figyelte, és visszaemlékezett az elmúlt hónapok boldog pillanataira. A gondolatai már messze jártak, amikor egy könnycsepp gurult végig az arcán. Felhúzta a térdeit, átkarolta azokat és ráhajtotta a fejét.

- Lehet, hogy nem is látom őket többet - sóhajtott.

Az éjszaka lassan telt, de az elkövetkezendő napok annál gyorsabban. Észre sem vette, de már eltelt egy hét. Napjait leginkább Bernnel töltötte, és igazán jót mulatott azon, hogy az esetlen és szerencsétlen fiúban emberére lelt. Persze máshol a hangulat koránt sem volt ennyire felhőtlen.

***

Edward, Wayne és Scott éppen szünetet tartott két járőrözés között, amikor Nancy megjelent előttük, egy borítékkal a kezében.

- Az mi? - nézett a papírra Scott.

- Lisa válaszolt.

Wayne felkapta a fejét, és azonnal felpattant a helyéről.

- Mit írt?

- Még én sem olvastam el. Gondoltam ti is kíváncsiak vagytok rá, ezért megvártalak titeket.

- Akkor, nyissuk ki!

Wayne már tűkön ült, és hogy elfojtsa idegességét, a szája szélét kezdte harapdálni. Nancy átadta a levelet a fiúnak, hogy ő olvassa fel. A levélben ez állt:

Kedves Nancy!

Sajnálom, hogy köszönés nélkül hagytalak ott, de félek rábeszéltél volna a maradásra, ha bemegyek hozzád.

Sokat írtad, hogy nem kellett volna elmenekülnöm, de jól tettem, hogy eljöttem: újra találkozhattam a szüleimmel.

Írtad, hogy a viselkedésem nem valami felnőttes. Szerintem meg az nem felnőttes, hogy letagadjuk a nyilvánvaló érzéseinket. Lehet, hogy ferde szemmel néznének Wayne-re, de lehetne annyi gerince, hogy ha már hülyeséget csinál, nem tagadja meg. Mert ezzel nem csak engem, akármelyik nőt megsértette volna, ez nem rajtam múlt.

Napokig ültem egyedül a szobámban, de benne még csak annyi sem volt, hogy megkérdezze, hogy hogy vagyok. Lehet, hogy nem kellett volna „elmenekülnöm”, de neki meg nem kellett volna görénynek lennie.

Nem hiszem, hogy találkozunk a közeljövőben, hacsak nem az esküvőtökön, amit ezerrel szerveznek. Szép lakodalom lesz, az biztos. Kérlek, add át üdvözletem a fiúknak is.

Lisa.

Amikor a férfi a levél végére ért, mindenki feszülten figyelte a következő lépést. Wayne összegyűrte a papírt, és a zsebébe nyomkodta, a következő pillanatban pedig már el is indult a kijárat felé.

Mielőtt kiment volna, hátára terítette köpenyét, majd kilépett a teremből, és hatalmas lendülettel vágta be az ajtót. Vészjósló árnyként suhant végig a folyosókon, míg ki nem ért az istállóba. Ott aztán percek alatt felnyergelte fekete lovát, és felugrott rá.

- Most mégis hova készülsz? - rohant utána Edward.

- Nem egyértelmű? Franciaországba.

- Minek?

- Azt hiszem, van egy-két dolog, amit tisztáznom kell a kölyökkel.

Hátborzongatóan elborult arccal indította meg lovát, aki mint szélvész szelte át az előtte álló utat.

25. rész

Az Angliát és Franciaországot áthidaló harminchárom kilométernyi tengeri út kiszellőztette Wayne fejét, és elűzte az agyára telepedett vörös ködöt, ami minden józan gondolatot elkergetett az amúgy gondolkodásra való eszéből.

Aztán a levél többszöri átolvasása után ismét begőzölt. A szárazföldön újra lóra szállt, és meg sem állt a kastélyig… még jó, hogy ismerte az odavezető utat.

Mikor rátért a palotához vezető útra, messziről már látta, hogy a nagykapunál csak ketten állnak. Aztán ahogy egyre közelebb ért, kitisztult a kép, és hamar rájött, hogy itt csak egy őr van, a másik személy jelenlegi utálatának tárgya.

Lisa épp remekül mulatott fiatal barátja társaságában, amikor mindketten ló dübörgésre lettek figyelmesek. Erősen szugerálták a bekötő utat, amikor végre feltűnt a hang forrása: egy hatalmas fekete ló vágtatott feléjük, nem épp lassú tempóban. Gazdáját csak akkor látták, mikor megállt mellettük.

Lisa persze azonnal felismerte, de döbbenet helyett büszkén kihúzta magát, és egy gúnyos mosoly kíséretében a férfira nézett. Aztán, mikor Wayne leugrott lováról és hatalmas puffanással földet ért, Lisának nem tartott sokáig összerakni a képet. Wayne dühös, így az arcáról azonnal lefagyott a vigyor. A férfi gyors léptekkel máris a lány előtt termett, és a lehető legelborultabb tekintetével nézett a lány már rémültséget sugárzó szemeibe. Lassan a zsebébe nyúlt, és kirángatta onnan a gyűrött, helyenként szakadt papírt, és Lisa elé tartotta.

- Ez mégis mi a franc?!

- Úgy látom, hogy egy levél… de tudtommal nem neked címeztem - szakította ki a kezéből.

- Nem arra gondolok, te szerencsétlen! A levél tartalmára céloztam.

- Tudsz olvasni?

Wayne elkapta Lisa kabátjának nyakát, és ha lehet, még közelebb húzta magához.

- Ne akarj még jobban felhúzni, mert így is meg tudnálak fojtani.

- Eressze el! - lépett közbe Bern.

- Épp beszélgetni próbálok. Húzd meg magad taknyos, mert nem állok jót magamért.

- Őt hagyd békén! Csak a munkáját végzi.

- Azt akarod mondani, hogy ez a zöldfülű a testőröd? – nevetett.

- Nem a testőröm, a kastély katonái között dolgozik, és a barátom. Szóval hagyd békén!

- Jellemző rád.

- Mi? Hogy vannak barátaim? Nem kell féltékenynek lenned, hogy engem képesek elviselni az emberek, téged viszont messziről kerülnek.

- Azt ajánlom, gyorsan hallgass el!

- Mert mi lesz? Megversz?

- Ha nem dugulsz el, még az is meglehet.

- Felszólítom, hogy azonnal hagyja el a területet!

Wayne lassan a fiú felé fordult, mire az összerezzent a férfi képét látva. Teljesen elborult az arca, szemöldökeit összehúzta, és a tekintetével ölni lehetett volna.

Bern még megpróbált egy utolsó kísérletet, hogy a férfi elengedje Lisát. Megszorította Wayne karját, és megpróbálta elhúzni onnan. A célját végül is elérte, a férfi valóban elengedte a lányt, de ezután Bern lett megtámadva. Wayne megfogta a fiú csuklóját, és hátracsavarva azt a hátához szorította.

- Nem megmondtam, hogy húzd meg magad?

- Neked teljesen elmentek otthonról?! - kezdte el püfölni Lisa a férfit.

- Hajlandó vagy végre elmagyarázni, hogy mi a szarért írtál hülyeségeket a levélbe?

- Ha elengeded, igen.

Wayne eleresztette Bernt, mire az behúzott egyet a férfinek akkora erővel, hogy a megtámadott nekitántorodott a kapunak. Lisa feszülten figyelte a következő lépést. Már várta, hogy Wayne nekirontson barátjának, de legnagyobb döbbenetére a férfi csak megtörölte éppenhogy vérző száját, és nevetni kezdett.

- Hű, öcsém, te aztán nem értesz a szép szóból.

- Mikor beszéltél te szépen? - kelt barátja védelmére Lisa.

- Ismerhetnél annyira, hogy tudd, nálam ez még a kedves kategória.

- Tényleg ez az ember vigyázott rád? - méregette Bern.

- Az túlzás, hogy vigyázott… de igen, mondhatjuk.

- Túlzás? – vigyorgott. - Hagytalak volna Willel? Szórakoztál volna a társaságában? Ha jól emlékszem, nem sokon múlt, hogy az övé legyél.

Lisa fülig vörösödött az emléktől. Willtől undorodik, de tulajdonképpen az az eset óta szereti Wayne-t. Valami mocorgott benne már előtte is, de a mentőakció után dőlt el benne, hogy mit is érez valójában. Azóta volt mindig feszült a férfi társaságában, és azóta jött mindig zavarba Wayne legapróbb mozdulataitól.

- Na, mi van, kölyök? Érzékeny pontot találtam? Még mindig nem tudtad megemészteni?

- Hogy te mekkora egy görény vagy! - kerülte ki a kérdéseket.

- Ezt már említetted, tudod a levélben - mutatott a már Lisa kezében gyűrődő papírra. - Nem tudsz valami újjal előállni?

- Takarodj innen!

- Sajnálom, nem lehet. Még nem is beszéltünk a levélről.

- Nem akarok veled beszélni, sem most, sem máskor. Nem akarlak látni, nem akarok rólad tudni… menj el!

- Hosszú menet lesz – sóhajtott. - Na gyere, kislány!

Wayne megfogta Lisa csuklóját, és az út felé kezdte húzni. Bern utánuk szaladt, és beállt a férfi elé, mire ő nemes egyszerűséggel fellökte.

- Előre szólok, ha utánunk jössz, vagy szólni mersz bárkinek is, soha nem látod viszont - bökött fejével a lány felé.

Még mielőtt tovább indultak volna, Wayne két ujját a szájába rakta és füttyentett egyet, az éles hangra a hátuk mögött ácsorgó fekete ló is megindult, és lassú léptekkel követte gazdáját.

Bern szótlanul ült a földön, fogalma se volt, hogy mit csináljon. Utánuk menni nem mert, és a többi katonának is félt szólni. Nem ismerte a férfit, így nem tudhatta, hogy Wayne nem gondolta komolyan azt, amit mondott. Kis idő múlva arra az elhatározásra jutott, hogy lesz, ami lesz, nem hagyja annyiban. Feltápászkodott a földről, és megindult a kastély felé, hogy értesítse felettesét és a többi katonát.

***

- Meddig akarsz még rángatni? - mordult fel Lisa.

Wayne viszont nem válaszolt, csak húzta tovább immár az erdő sűrűjébe vágva. Mikor sikeresen átverekedték magukat a szemüket kiszúrni készülő ágakon, egy rétre értek.

- Itt mitől jobb, mint a kastélynál?

- Idefele jövet láttam, tetszett a hely - nézett a távolba.

Lisa megforgatta a szemeit, majd megfordult és szemügyre vette a tájat, ami nem tagadás, tényleg gyönyörű volt. A hatalmas teret egy gyors folyású folyó szelte félbe, aminek a vége egy elég magas vízesésbe torkollott. Ők pontosan a víz partján álltak meg, így Lisa figyelme gyakran terelődött a hullámok felé.

- Szóval - kezdett bele Wayne -, elmagyaráznád végre, hogy mi ez? - tépte ki a papírt a lány kezéből.

- Még mindig egy levélnek tűnik - fonta össze a karjait.

- Nagyon vicces.

- Te most tényleg azért jöttél ide és rángattál el, hogy az amúgy Nancynek írt levelemet elemezgessük?

- Igen.

- Hát jó… igen, egy gerinctelen, aljas görénynek tartalak azért, amit tettél és…

- Pontosan melyik része is nem tetszett? - húzta kaján vigyorra a száját, mire Lisa fülig vörösödött.

- Tudod te azt nagyon jól.

- Persze, hogy tudom, csak kíváncsi voltam, hogy tulajdonképpen mennyire is vagy belém esve - nevetett.

- Szemét! - vágott rá a karjára.

- Szóval nem tagadod?

- Lenne értelme?

- Ha hihetően tudsz hazudni, lett volna, de már mindegy. De azért szerintem az túlzás, hogy gerinctelen… lehet, hogy a te kis ártatlan lelkivilágodnak ez egy durva elutasítás volt, de ettől függetlenül nem tettem semmi olyat, ami neked rossz lett volna.

- Nem?

- Nem.

- Ha neked nem tűnt volna fel, nem csak elutasítottál, de még degradáltad is azt, ami történt.

- Mit degradáltam?

- Azt mondtad, hogy egy szerencsétlen eset, de nyilvánvalóan volt valami oka, hogy megtetted. És ne gyere nekem most azzal, hogy részeg voltál, mert szétcsaplak!

- Nem kell belemagyarázni dolgokat. Józanul nem csináltam volna ilyet.

- Mert gyáva vagy? Aki nem érez semmit, részegen se fogja agyoncsókolgatni a másikat.

- Miért akarja mindenki belém magyarázni, hogy érzek valamit irántad? Olyan nehéz lenne beletörődni, hogy nem szeretlek?

- Legalább magadnak ne hazudnál!

- Lisa - fogta meg a lány vállait -, nem érzek irántad semmit. És ha éreznék is, akkor is hibáztam azon az éjszakán. Nem lett volna szabad megtörténnie, ezért mondtam, hogy szerencsétlen eset.

- De miért nem?!

- Már elmagyaráztam. És nem azért mondtam azokat, hogy megalázzalak vagy megbántsalak. Egyszerűen meg kell értened, hogy nem lehet. Te tizenhat éves vagy én pedig huszonhat, kettőnk közül nekem kell határt szabnom. Ha mégis lenne valami köztünk, minden felelősség rám hárulna, mivel kiskorú vagy, engem akár börtönbe is zárhatnának, ha kiderülne, és a hadvezér címemet sem dobhatom el csak úgy. Rengeteget dolgoztam érte, a katonáim felnéznek rám és bíznak bennem, nem hagyhatom őket magukra. Márpedig ha a király fülébe jutna a „feltételes” kapcsolatunk, nekem annyi lenne. Főleg most, hogy kiderült, hogy Franciaország hercegnője vagy. Meg kell értened - nézett a lány szemeibe.

Már Lisa is tudta, hogy ezzel nem tud vitába szállni, be kellett látnia, hogy a férfinak igaza van. Az egyedüli, aki sérülhet az Wayne, márpedig, ha tényleg szereti, akkor nem engedheti, hogy bármi féle módon bántsák.

Ezek a gondolatok cikáztak a fejében, és észre sem vette, hogy Wayne közelebb húzta magához, és megölelte. Lisa csak állt ott, mint egy darab fa, nem ölelte vissza a férfit, csak kifejezéstelen arccal bámult maga elé.

- Sajnálom, kölyök - simogatta meg a hátát, majd finoman eltolta magától.

Egy darabig csendben álltak, a szótlanságuk kezdett igen kínossá válni, úgyhogy mondhatni szerencséjük volt, amikor észrevették, hogy egy seregnyi katona száguld feléjük.

- Hogy az a…

Wayne gyorsan körbe nézett, de nem talált lehetséges menekülési útvonalat, így az egyetlen, ami eszébe jutott a „Használjuk fel Lisát” terv volt.

Újból magához rántotta a lányt, ám most magának háttal. Átfogta a vállait, és egy kést tartott a nyaka elé.

- Ne aggódj, nem foglak bántani - súgta a fülébe.

- Gondoltam.

A katonák megtorpantak, az íjászok fél térdre ereszkedtek, és fegyverüket megfeszítve várták a parancsot.

- Engedje el, Harris!

- No fene, ennyire híres volnék, hogy még Franciaországban is ismerik a nevemet?

- Sokat hallottunk magáról a hercegtől, és persze a hercegnőtől.

- Ahha… ez igazán remek. De attól tartok, hogy nem engedhetem el.

- Miért?

- Mert biztos, hogy azok ott - bökött fejével az íjászok felé - rögtön leszednek, ahogy elengedem.

- Ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom.

- Biztató.

A két fél feszülten figyelte egymást. Az idős katona azon volt, hogy elterelje a férfi figyelmét addig, amíg a stratéga ki nem talál valamit. Ez így ment hosszú perceken keresztül, aztán mint derült égből villámcsapás, a mellettük lévő erdő sűrűjéből kirepült egy nyílvessző, ami olyan gyors volt, hogy mire Wayne észbe kapott, annak az éle már az oldalába is fordult.

A támadás lendülete akkora volt, hogy a férfi a vízbe borult, és magával rántotta Lisát is. Mire a katonák a folyóhoz értek, azok ketten szélsebesen száguldottak a vízesés felé, nem volt idejük elkapni őket, mindketten lezuhantak.

Lent aztán a vízzuhatag által kialakított mederbe estek, és mélyen belesüllyedtek. A lánynak még volt annyi ereje, hogy felússzon, de Wayne egyre csak merült. Lisa visszaúszott a férfiért, és nehezen, de felrángatta őt a felszínre.

Köhögve húzta maga után, s mikor sikeresen kiráncigálta a partra, ő is elterült. Próbálta hamar összeszedni magát, mélyeket lélegzett és igyekezett erőt csikarni végtagjaiba, hogy fel tudjon kelni.

Mikor sikeresen feltornázta magát, a férfi felé fordult, és szinte azonnal felsikoltott. Wayne arca hófehér volt, és a mellkasa gyanúsan sokáig nem mozdult. Lisa azonnal feltérdelt, kétségbeesetten figyelte a férfit. Közelebb hajolt és hallgatta, hogy lélegzik-e, közben a mellkasát figyelte hátha megmozdul, de egy perc elteltével sem történt semmi.

Nem értett az újraélesztéshez, fogalma se volt, hogy mit kell csinálnia, de legvégső elkeseredésében ügyetlenül nyomkodni kezdte Wayne mellkasát, hátha köhögni kezd. A művelet alatt szeméből szakadatlanul potyogtak a könnyek, de próbált koncentrálni.

- Nem halhatsz meg!

26. rész

A percek folyamatosan peregtek, de a helyzet mit sem változott. Lisa azonban nem adta fel. Egyre nagyobb lendülettel nyomkodta a férfi mellkasát, egy pillanatra sem pihent meg.

Az erőfeszítésének köszönhetően pár perc elteltével Wayne magához tért, és köhögni kezdett. Nem tudta, hogy mit fájlal jobban: a tüdejét, ami öt percig levegő nélkül, vízzel telítődve küszködött, vagy az oldalát, amibe a sziklának csapódás következtében beletört a nyíl.

Végül az oldala mellett döntött, ugyanis a fuldokló köhögése megerőltető volt, és a sebe csak még jobban húzódott tőle. Amikor felköhögte a tüdejében megült vizet, lecsukta a szemeit, és mélyeket lélegezve terült vissza a földre.

- Wayne…

- Jól vagyok – sóhajtott. - Hála neked.

- Majdnem megfulladtál, és még a nyíl is az oldaladban van, szóval ne örülj.

Lisa térdelő helyzetbe tornázta magát, és miután letörölte az arcáról a könnycseppeket, az ölébe helyezte kezeit, és Wayne felé fordult.

- Ez csak egy kis seb, nem fogok belehalni ha…

- Ha mi?

- Nem hiszem, hogy egyhamar ide ér a segítség, már ha jönnek.

- Jönni fognak.

- Az akkor sem most lesz. Viszont ennyi idő alatt elfertőződhet - nézett vérző pontjára.

- Ugye nem azt akarod…

- De. Pontosan azt.

- Biztos, hogy nem! Nézd, Wayne, az is csoda, hogy egyáltalán magadhoz tudtalak téríteni… de nem fogom belőled kihúzni a nyilat.

- Attól tartok, hogy kénytelen leszel.

- Neked is van két kezed.

- Igen, van. Az egyiket kapásból nem tudom megmozdítani.

- Miért nem?

- Nem tudom… Nem érzem a karomat, illetve csak nagyon tompán. Van egy sejtésem, de ehhez meg kéne nézni a nyílvesszőt.

- Mi az, amit sejtesz?

- Komolyan most kell elregélnem? Húzd már ki azt az Istenverte nyilat!

- Ott a másik kezed.

- Tényleg? Fel sem tűnt. Ugyan, áruld már el nekem, hogy ezzel - bökött a kicsavarodott karja felé a fejével - hogy csináljak bármit is?

- Mi… mi van vele? Eltört?

- Nem, nem hiszem. Szerintem csak kiugrott a vállam a helyéről.

- Hogy lehet az, hogy rajtam egy karcolás sincs, te meg hadirokkant lettél?

- Hát nem is értem - forgatta meg a szemeit.

Lisa nem igazán értette a férfi reakcióját, úgyhogy megpróbált visszaemlékezni az eseményekre.

Minden egy pillanat alatt történt. A nyílvessző a semmiből termett mellettük, egy perc alatt fúródott Wayne-be, és szinte azonnal a vízbe kerültek. Felfogni sem volt idejük, nem hogy kimászni a folyóból. Iszonyúan erős volt a sodrás, ami szétválasztotta őket. Wayne hamarabb került a folyó végéhez, de volt esélye megkapaszkodni a vízesés tetején tanyázó sziklákban. Ahogy nekik vágódott, a nyíl vége letört, viszont az éle még jobban húsába mélyedt, de most ez volt a legkisebb problémája. Egyre zsibbadó karjával átölelte az amúgy rendkívül csúszós sziklát, míg a baljával elkapta a felé száguldó lányt. Akkora hévvel csapódott a férfi karjának, és úgy kapaszkodott belé, hogy kirántotta a végtagját minek hatására ő is tovább csúszott, így hiába tartotta Lisát, a lány már túllógott a folyón, és a vízesés sodrása egyre csak húzta magával. Szörnyen fájt a bal válla, de kitartott, bízott benne, hogy a katonák időben odaérnek, és akkor legalább Lisát felhúzzák. Viszont mielőtt a segítség megérkezett volna, Wayne jobb karja, amivel kapaszkodott, teljesen elzsibbadt, már egyáltalán nem érezte, így kicsúszott kezéből a szikla, és zuhanni kezdtek. Igyekeztek nem elengedni egymást, csak hogy Wayne befejelte a következő sziklát, ami a zuhatag mögül lógott ki, így vesztette eszméletét.

- Te képes voltál még így is engem védeni?

- Eláshatnám a lovagi címemet, ha erőlködés nélkül hagytam volna, hogy lezuhanj.

- Áh, így mindjárt más - fintorodott el.

Wayne elmosolyodott a lány reakcióját látva, lehet, hogy oda lenne a címe, de ő is tudta jól, nem csak emiatt akarta megmenteni.

- De lényeg a lényeg… kihúznád végre ezt a szart?!

- Ha kihúzom, elvérzel.

- Ha nem, elfertőződik.

- Tovább bírod egy kis fertőzéssel, mint vér nélkül.

- Kölyök. Csak csináld, amit mondok! Meg kell néznem a nyilat.

- Miért?

- Mert szeretném tudni, hogy amiatt nem tudom megmozdítani a karomat, vagy valami más miatt.

- Mi köze lehet a nyílnak ehhez?

- Csak húzd ki, és elmagyarázom.

- De…

- Lisa, kérlek.

Wayne olyan finoman ejtette ki a kérlek szót, ahogy még senki sem hallotta az ő szájából. Lisa is nagyokat pislogott maga elé, majd lassan a férfira nézett.

- Hű, öcsém, te aztán tényleg szarul lehetsz. Lázad nincs? - helyezte apró tenyerét Wayne homlokára.

- Nagyon vicces vagy. Ha kiszórakoztad magad, hajlandó lennél végre kiszedni belőlem ezt a szart?

- Most, hogy ilyen ramaty állapotban vagy, simán szabhatnék feltételeket is - simított végig saját állán az ujjaival, sunyi mosollyal az arcán.

- Ezt te sem gondolod komolyan…

- Ó, dehogynem.

- Felejtsd el!

- Hé… kétszer megmentettem már az életed, és egy nyilat készülök kihúzni belőled. Csak nem halsz bele, ha teljesítesz valamit.

- Jól van… mondjad, mit akarsz?

Lisa hosszasan gondolkodott a válaszon. Meg akarta szívatni a férfit, viszont az is a szeme előtt lebegett, hogy ez minden bizonnyal egy soha vissza nem térő alkalom. Valószínűleg semmi olyan fizikai aktivitást nem vállalna el, ami vele kapcsolatos (na, nem rosszra gondolni!). Rafinált dolgot akart kitalálni, amiben semmi konkrét nincs, amit Wayne vissza tudna utasítani, de ő mindenképpen jól járna vele.

- Kinyögöd ma még? – sóhajtott.

- Megvan.

- Na, mit akarsz? Mondjad, essünk túl rajta. - Lecsukta a szemeit és feszülten várta az ítéletet.

- Téged.

Az egyszerűnek tűnő kijelentést hallva Wayne azonnal kinyitotta szemeit, és hitetlenkedve, megemelt szemöldökkel a lányra nézett.

- Parancsolsz?

- Jól hallottad. Téged akarlak.

- Attól tartok, hogy ezt semmilyen értelemben nem tudom kivitelezni.

- Mi az, hogy „semmilyen”?

- Kétféleképpen lehet értelmezni a dolgot. Az egyik az, hogy maradjak itt veled Franciaországban, és szolgáljalak téged: Ez ugyebár lehetetlen a Nancynek, a királynak és a hazámnak tett esküm miatt. A másik verzió pedig, hogy konkrétan engem akarsz… hogy is fejezzem ki magam szépen… hogy „kielégítsem a vágyaidat”. Ezt pedig már kifejtettem, hogy miért nem lehetséges. Úgyhogy sajnálom, de ezt a kérésedet nem tudom teljesíteni.

- Akkor sajnos én sem tudom teljesíteni a te kérésedet.

- Lisa, ez nem játék!

- Ahogy az sem, amit én kértem.

- Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük.

- Lehet, hogy te elmondtad a világnézetedet, de attól még nem…

- Mit nem? - vonta össze a szemöldökeit.

- Mindegy, hagyjuk!

Wayne visszacsukta a szemeit, és sóhajtott egy nagyot. Tudta jól, hogy Lisa kamasz, de ennyire egy tinédzser sem lehet nehéz eset. Kíváncsi volt, hogy mi jár a lány fejében, de nem mert rákérdeni. Mély gondolkodásba esett, de semmi használható nem jutott eszébe. Végül elhatalmasodott rajta a kíváncsisága. Végül is mit veszíthet? Ha valami olyat akar, amit tényleg nem lenne szabad, még mindig elutasíthatja. Ezzel vezérelve ült fel nagyon lassan és nagyon nyögvenyelősen, tovább nem jutott, mert a karjai még mindig használhatatlanok, de legalább már ült.

- Ha esetleg leszűkítenéd a „téged” kifejezést… talán eljutnánk egyről a kettőre.

- Mi az, hogy szűkítsem le?

- Mondjuk, hogy mire gondoltál tulajdonképpen. Már ha nem az általam felsorolt két opció egyike az, amit akarsz.

- Hát… igazából…

- Végig sem gondoltad, csak mondtál valamit, mi? - sóhajtott.

- Azért nem egészen. Tudom, hogy mit jelent az, amit kértem, de azt nem, hogy azon belül mit…

- Na, pontosan ezért vagy te kölyök – mosolygott. - Szerintem tudod, csak nem mersz belegondolni.

- Én nem vagyok olyan perverz, mint te!

- Neem, hát persze, hogy nem. Na, csak engedd el a fantáziád. Kíváncsi vagyok, hogy mi jár a fejedben - vigyorgott.

- Hagyjál már! - pirult el.

- Oké, látom, azért nem teljesen tiszta gondolatok cikáznak a fejedben.

- Utállak.

- Dehogy utálsz.

- De igen.

- Nem hiszem.

- Direkt idegesítesz?

- Még szép.

- Miért?

- Hogy elmond, hogy mire gondoltál?

- Semmire.

- Hát persze, hogy semmire – nevetett. - Na jó, figyelj! Két választási lehetőséget is kapsz, hogy lásd, milyen jó fej vagyok. Vagy elmondod, hogy mi jár a fejedben, vagy kihúzod a nyilat az oldalamból, ami kezd rohadtul idegesíteni. Választhatsz.

- És ha egyiket se csinálom meg?

- Akkor megint nem jutunk sehová.

- Csak jön addig segítség.

- Hátha meghalok addig. Tényleg kísérletezni akarsz? Olyan nehéz lenne kihúzni?

- Wayne. Az a nyíl beléd van fúródva. Ha kihúzom… azzal fájdalmat okozok.

- Áhhá. Így már világos – mosolygott. - Nem lesz bajom. Csak húzd ki!

- De…

- Ne kezd elölről, nagyon szépen kérlek. Csak csináld azt, amit mondok!

- Jó - mondta egész halkan.

- Na végre! Jobb kézzel fogd meg, egészen a tövénél, és ne érdekeljen, ha fájdalmat okozol vele.

Lisa engedelmesen a nyílvessző tövére szorította a kezét, majd visszaemelte reszkető tekintetét a férfira.

- Nagyszerű, és most próbáld meg minél gyorsabban kirántani.

- De hát…

- Csak csináld!

Még egy utolsó pillantást vetett Wayne-re, utána becsukta a szemeit, és amilyen gyorsan csak tudta, kihúzta a helyéről. Nem okozott akkora fájdalmat a férfinak, mint gondolta, végül is nem üvöltött olyan hatalmasat.

- Oké… ügyes vagy.

- De most vérzel.

Lisa lekapta vékony kis kabátját, és elkezdte szétszaggatni minél kisebb darabokra, hogy ki tudja tömni a sebet. Amikor sikeresen elállította a vérzést, a vízhez sétált és lemosta a nyilat, majd visszavitte a férfinek.

- Na, mondom, mit kell nézned rajta. Ahol a fém és a fa rész találkoznak, a vessző tövében, látsz rajta egy piros csíkot?

- Igen. Kettőt is.

- Nagyszerű. Mármint nem annyira, de lényeg, hogy nem végleg zsibbadt le a karom.

- Elmagyaráznád?

- Régen sok dolgunk volt francia vadászokkal. Úgy értem embervadászokkal.

- Bérgyilkos?

- Nem, nem. Ezek nem ölnek meg, csak elérik, hogy ne tudj mozogni.

- De hát… rád lőttek. És ha máshol talál el?

- Akkor pechem van – nevetett. - Nem, amúgy csak lábra céloznak ezzel. Ez egy ritka szerencsétlen vadász lehet.

- De, és mi ez a két csík rajta?

- Egy apró jelölés, hogy a vadászok és a sima íjászok meg legyenek különböztetve, hogy ne lehessen félreérteni semmilyen helyzetet.

- Milyen helyzetet?

- Teszem azt, ha most nem lettél volna itt, de rám talál egy járókelő, akkor tudja, hogy nem szabad segítenie, mert a vadászoknak dolga van velem.

- De honnan láthatná, ha egyszer beléd van fúródva?

- Másik különlegessége a vadásznyílnak, hogy a fém rész közepén van egy pöcök, aminek az lenne a dolga, hogy megakadályozza, hogy tovább fúródjon az emberben. Eredetileg csak addig mehetne. De ugye az én helyzetem különleges, mert egy szikla elég erőszakosan belém ütögette - nevetett.

- Na jó, de és ha az oldaladba fúródott, akkor miért a karod zsibbadt le?

- Hát igazából nem csak a karom, hanem az egész jobb oldalam nyaktól lefelé. Ilyen ez, nem csak az adott pontot zsibbasztja le. Persze ennek is vannak fokozatai. Az erősségét a piros körök száma határozza meg. Én egy közepes adagot kaptam, ezért viszonylag hamarabb nyerem majd vissza a kontrollt magam felett.

- Ez kegyetlenség.

- Még mindig jobb mintha azonnal megölnének.

- Hát majdnem sikerült.

- Az is igaz. De legalább ma is tanultál valamit.

- Ez volt minden vágyam.

- Nem hiszem, hogy ez minden - kacsintott.

- Még mindig nem bírsz magaddal? Mindjárt visszanyomkodom beléd a nyilat.

- Úgyse mernél nekem fájdalmat okozni - biggyesztette le az ajkát tettetett szomorúsággal.

- Menj a fenébe!

- Jaj, ugyan már, tudod, hogy csak hülyéskedek.

- Igen tudom, hogy hülye vagy.

- Most mi bajod?

- Szerinted?

- Nem tudom.

- Volt egy megállapodásunk. Én kiszedem a nyilat, ha te teljesítesz valamit. És lám, a nyíl kint van, de én nem kaptam semmit.

- Megkaphatod a nyilat - nevetett.

- Rohadj meg!

Lisa hozzávágta Wayne-hez az említett eszközt, majd arrébb vonult, és leült egy fa tövébe. Felhúzta a térdeit, és ráhajtotta a fejét, míg a karjait maga mellett hagyta.

- Ezt nem hiszem el… - sóhajtott.

Lassan Wayne is feltápászkodott a földről. Még mielőtt bármit is csinált volna, visszaugrasztotta a helyére a bal karját. Ez még kevésbé fájt neki… mondhatni hozzászokott már, majd utána kényelmes tempóban Lisa mellé lépdelt, és leguggolt előtte, mint akinek semmilyen sérülése se lenne. Jobb kezét a lány fejére tette, és megsimogatta.

- Kölyök, nem lehetne, hogy valami mást kérsz?

- Nem, és ne hívj kölyöknek!

- Hogy teljesítsek egy olyan kérést, amit nem tehetek?

- Oldd meg! Én megtettem a megállapodás rám eső részét, sőt még grátiszt is kaptál, úgyhogy igazán tehetnél végre valamit.

- De nem érted, hogy nem lehet?

- Nem lehet, vagy nem akarod? Nem ugyanaz - emelte fel a fejét.

- … Nem akarom… - hunyta le a szemét.

- Akkor tégy egy szívességet, és hagyj békén!

Lisa átfogta a térdeit, és már így hajtotta rá a fejét. Próbálta minél kisebbre összehúzni magát. El akart tűnni. Jó ötletnek tűnt ez az egész, de most már hülyeségnek tartja még csak a gondolatát is. Valahol mélyen még reménykedett benne, hogy esetleg Wayne mégis érez valamit iránta, csak nem meri bevallani. De nem… azt mondta, hogy nem akarja. És ha ezek után történne is valami, az puszta sajnálatból lenne, nem pedig azért, mert szereti őt, így viszont semmi értelme nincs.

- Lisa, el kéne indulnunk.

- Menj csak! Menj haza! Én itt maradok.

- Ne csináld már! Nem foglak itt hagyni. Gyere!

Wayne megfogta Lisa kezét, és felrángatta a földről. Kézen fogva indultak meg az idegen felé, de a kiutat nem találták.

Már sötét volt, amikor ugyan az ösvényt megtalálták, de a haza jutáshoz még meg kellett volna mászniuk egy hegyet. De fáradtak voltak, és Wayne sebének amúgy sem tett volna jót a hegymászás, így arra jutottak, hogy itt letáboroznak, hátha éjszaka megtalálják őket.

- Csodás…

- Mit rinyálsz? A szabadban aludni jó dolog.

- Hát persze. Egy olyan embernek biztos, aki nem ezt tette egészen idáig.

- Ja… tényleg. Bocsi.

- Mindegy. Csak egy a bökkenő…

- Éspedig?

- Az éjszakák már elég hűvösek. Ősz közepe van. A kabátomat pedig szét kellett cincálnom ugye… - nézett szúrósan a már fütyörésző férfira.

- Itt van ez - kapta le magáról a köpenyét -, csak megszáradt már.

- Kösz.

Lisa elvonult egy bokor mellé, leheveredett a fűbe, és magára húzta a ruhadarabot.

Wayne nem követte, előbb tüzet csiholt, hogy valami tényleg melegítse őket. A kellemes melegre Lisa is felkelt, és a tűz mellett ücsörgő Wayne mellé telepedett, a köpenyt szorosan maga köré húzva. Nem szóltak semmit, csak bámultak a tűz lángjai közé, de egy idő után kezdett igen kínossá válni ez a csend, úgyhogy Lisa gondolt egyet, és megtörte:

- Megtarthatom?

- Hm? Mit?

- A köpenyedet.

- Minek neked a köpenyem?

- Olyan illata van, mint neked - szippantott egy nagyot a kellemes férfiillatból.

Wayne csak mosolygott rajta, legalább ezzel kicsit a lány kedvében járhat.

- Persze.

- Köszi.

Nem tudták mivel folytatni a beszélgetést, úgyhogy csak bámulták tovább a lángokat.

Lassan a tűz elaludt, és már csak a parázs melegített, de az is nagyon gyéren. Wayne szórt rá homokot, hogy teljesen eloltsa, nehogy az éjszaka erdőtüzet okozzanak, a művelet végén pedig hanyatt dőlt. Jobb karját a feje alá tette, és lábait térdben felhúzta, de a szemeit nem csukta le, ritkán adódik lehetősége a szabad ég alatt aludnia, úgyhogy mielőtt nyugovóra tért volna, a tisztán látszó csillagokat kémlelte.

Fel sem tűnt neki, hogy időközben Lisa ismét mellette kötött ki a jobb oldalán. A lány felé fordulva feküdt, már békésen szuszogott, és a szemei is csukva voltak… azok a mindig csillogó, világoszöld szemek, amik miatta fakultak ki, és miatta tükröznek mindig bánatot.

Persze nem tehet róla, nem akarja bántani a lányt, nem tud vele mit kezdeni, ha ennyire makacs. Lassan átfordult az oldalára, fejét megtámasztotta a kezével, és így nézte a békésen szendergő lányt.

Hamarosan az ő szemei is kezdtek lecsukódni, de még mielőtt elaludt volna, érezte, hogy Lisa hozzá bújt. Bár látszólag a lány aludt, Wayne tudta jól, hogy ébren van, viszont kíváncsi volt, hogy mennyire bízhat benne, így ő is lecsukta a szemeit, és várt. Egy pillanattal később viszont ki is pattantak: Lisa felborította őt, és átdobva felette jobb lábát a hasára ült. Persze gondosan figyelve arra, hogy a sebéhez véletlenül se érjen hozzá. Kezeivel Wayne fejének két oldalán támaszkodott meg, és így nézett a tágra nyílt barna szemekbe.

- Mi a terv?

- Nem teszek le rólad.

- Szép dolog a kitartás, de ne nagyon éld bele magad.

- Tudtad, hogy a szem a lélek tükre?

- Mesélj még… kérlek!

- Amikor arról kérdeztelek, hogy nem akarod, vagy nem lehet… egyrészt hezitáltál, másrészt pedig becsuktad a szemed.

- És?

- A hazug emberek nem tudnak a másik szemébe nézni.

- Most tényleg átcsapsz pszichológusba, és elemezgetni fogsz?

- Mondd a szemembe, hogy nem érzel irántam semmit, hogy a leghalványabb jele sincs benned, hogy érezz valamit, és elengedlek.

- Ugye tudod, hogy simán le tudnálak nyomni?

- Akkor miért nem teszed?

- Mert nem akarlak még ennél is jobban megalázni.

- Akkor mondd!

- Nem.

- Miért nem?

- Mert nem akarom.

- Miért?

- Mert nem!

- Félsz?

- Mitől kéne félnem?

- Hogy kiderül, hogy mégis érzel irántam valamit.

- De ha egyszer nem, miért nem tudod felfogni, hogy…

- Elég volt!

Wayne egy pillanatra értetlenkedve húzta össze a szemöldökeit, majd hamar el is lazultak az arcvonásai, és már elkerekedett szemekkel nézte a lányt, aki az szájára hajolt.

Még mindig ügyetlenül csókolt, de talán ez volt az, ami annyira tetszett a férfinak, hogy viszonozza a gesztust. Lassan ő is lecsukta a szemeit, bal karját Lisa derekán pihentette, míg a jobb kezével az arcát simogatta, illetve a tarkójánál fogva húzta magához közelebb.

Nyelvével végigsimított Lisa ajkain, mire azok engedelmesen szétnyíltak és utat engedtek a férfinak. Hamarosan felült, de a lányt még mindig nem engedte el. Lisa kapott az alkalmon és mindkét karját Wayne nyaka köré fonta, és úgy szorította az épp vállát, mint aki soha sem akarja elengedni.

Pár perc múlva kénytelenek voltak szétválni, mert elfogyott a levegőjük. Szaporán lélegezve néztek egymásra. Lisa mosolygott, Wayne arca inkább rémületet tükrözött… tudta jól, hogy ebből most már nem mászhat ki, ha nem akarja végleg összetörni a lányt. Nyakig süllyedt a slamasztikában.

27. rész

Wayne jó ideig csak meredten ült, és szakadatlanul egy pontot figyelt. Az agyában minden folyamat leállt, fogalma sem volt, hogy fog kimászni ebből a helyzetből. Nem akarta ennél jobban megbántani a lányt, viszont azt sem hagyhatta, hogy olyan álmokat dédelgessen, amik nem válhatnak valóra.

Semmi használható nem jutott eszébe, így legvégső elkeseredésében hanyatt vágta magát, jobb karját a szemeire fektette, és sóhajtott egy nagyot. Lisa várt, gondolta előbb vagy utóbb meg kell szólalnia a férfinak, bár tudta jól, hogy ha mond is valamit, az nem neki fog kedvezni. Csak a reakciójából le lehetett szűrni, hogy mi is jár a fejében: egy újabb elutasítás.

- Sajnálom - szólalt meg végül Lisa.

- Mi?

Wayne hirtelen felült, és összeráncolt homlokkal a lány felé fordult.

- Sajnálom - hajtotta le a fejét. - Nem lett volna szabad ilyen helyzet elé állítanom téged.

A férfi hallgatott. Más esetben simán rá vágta volna, hogy „Igen, így van!”, de elnézve Lisa bűnbánatos arckifejezését és halk beszédét, nem tudott mondani semmit.

- Megértettem, hogy nem érzel irántam semmit, többet nem is jövök elő a témával. Megígérem.

- Nem te vagy az egyetlen, aki hibázott. - Lisa felkapta a fejét, és kissé meg is nyugodott, amikor látta a férfi arcán bujkáló halvány mosolyt. - Ha időben leállítalak, nem lennénk ilyen helyzetben.

- Akkor nem haragszol?

- Nem.

- Azt hittem, azért nem szólaltál meg, mert…

- Ja nem, dehogy. Csak megdöbbentem, és kicsit aggódtam, hogy fogom kimagyarázni a történteket, de megoldottad a problémát - nevetett.

- Akkor valamire még én is jó vagyok.

- Hát persze.

- És ezután mi lesz?

- Hogy érted?

- Holnap elmész, nem?

- Igen. Itt mégsem maradhatok, mert a végén tényleg megölnek.

- És… fogunk még találkozni?

- Nem hiszem. Ha csak az élet úgy nem hozza.

- Biztos, hogy el kell menned?

- Igen. Elvégre sok dolgom van otthon. Nancy és a fiúk várnak rám, a katonáimat sem hagyhatom magukra sokáig, és vár rám még egy haditerv összeállítása is az esküvő lefújásával kapcsolatban.

- A jelenlegi helyzettel könnyen le lehet mondani az ünnepséget.

- Igen?

- Evan azt mondta, hogy azért robbant ki a harc, mert Nancy nővérének halála után az angolok elraboltak engem, és az itteniek tudomása szerint meghaltam. De mivel én élek, nincs ok az ellenségeskedésre, ergo nincs miért kibékülni, tehát nem szükséges az esküvő.

- Mondasz valamit. Még egy problémával kevesebb, köszönöm - mosolygott.

Lisa biccentett egy aprót, majd rögtön utána egy hatalmasat ásított. Összehúzta magán a férfi köpenyét, és egészen apróra összegömbölyödve visszafeküdt a földre.

Wayne követte a példáját. Ugyanúgy feküdtek, mint a történtek előtt, de a lány ezúttal megtartotta a tisztes távolságot. Pirkadatkor a férfi finoman felrázta Lisát, és amikor mindketten kellőképpen magukhoz tértek, nekiindultak az út hátralévő részének.

Nem tartott sokáig a menet, nagyjából egy óra kényelmes séta után megpillantották a kastélyt. Az épület oldalánál, a várfal mellett volt kikötözve Wayne lova. Mikor mellé értek, a férfi finoman megpaskolta az állat nyakát és végigsimított a fején. Lisa csendben állt a férfi mellett, és közben figyelt, hogy nehogy észrevegyék őket az őrök.

- Akkor azt hiszem, eljött a búcsú ideje- szólalt mag Wayne.

- Nem szeretek búcsúzkodni, úgyhogy siess!

A lány háttal állt a férfinak, nem akart rá nézni, mert biztosra vette, hogy akkor elsírja magát.

- Legalább megfordulnál?

- Nem. Inkább menj!

Lisa hangja megremegett, amit persze Wayne is hallott. Megfogta a lány vállát, és maga felé fordította, mire ő eltakarta az arcát.

- Most szórakozol? - mosolygott.

- Nem. Menj már!

A férfi lehámozta Lisa arcáról az apró kezeket, így már nem takarhatta el semmivel a könnycseppektől csillogó szempárt.

Wayne elmosolyodott, ugyanakkor szomorú is volt. Meg szerette volna vigasztalni, de nem akart semmi meggondolatlant vagy félreérthetőt tenni, ezért csak egyik kezét a mellkasára, a másikat pedig a háta mögé helyezte, és mélyen meghajolt a lány előtt.

Lisa hirtelen nem is értette a dolgot, aztán hamar észbe kapott. Nem akarta, hogy ez legyen az utolsó gesztus, amit tőle kap, így kihasználva, hogy a férfi ilyen alacsonyan van, elé lépett, átkarolta a nyakát, az arcát pedig a vállába temette. Wayne kis hezitálás után átfogta a lány derekát, és felegyenesedve kissé elemelte a földtől. Pár perc elteltével lassan visszaeresztette a földre, és elengedték egymást.

- Nem lesz bajod? - szólalt meg Lisa a sírástól remegő hangon.

- Ez csak egy kis karcolás. Kibírom vele hazáig, otthon aztán majd összevarrják.

- Vigyázz magadra, és a fiúkra és Nancyre.

- Mindenkire - mosolygott.

Wayne felpattant a lovára, és lassan elindult. A sűrű felé ment, ahol biztos nem találnak rá a katonák. Miután felmérte a terepet, megindította az állatot és vágtatni kezdett.

Lisa szemeiből potyogtak a könnyek, biztosra vette, hogy soha többé nem látja a férfit. Csak nézte, ahogy távolodik, amikor eszébe jutott valami.

- Wayne - kiáltott utána.

A férfi megállította a lovát, és hátrafordult.

- Igen?

- Szeretlek!

Wayne szemei nagyra nyíltak, és a szíve valahogy most háromszor olyan gyorsan vert, mint alapjáraton. Tudta jól, hogy a lány mit érez iránta, de így kimondva mégis mintha meglepetést okozott volna neki. Bárhogy is legyen, nem tudott neki mit válaszolni, így csak bólintott egyet, és amilyen gyorsan csak tudott, eltűnt a látótávolságból.

Lisa hosszasan bámulta azt a pontot, ahol egy perce még Wayne állt, majd amikor eljutott az agyáig, hogy a férfi elment és soha többé nem láthatja, térdre zuhant és zokogni kezdett.

Órákon keresztül ücsörgött a földön, mire sikerült megnyugodnia, ekkorra már csak szipogva bambult maga elé. Felélte minden energiáját. Egy óra körül lehetett, amikor Bern rátalált a lányra.

- Uramisten, Lisa. Jól vagy?

- Minden tökéletes…

- Hol van az a féreg?

- Elment…

- Bántott?

- Itt hagyott… örökre…

- Lisa, bántott téged?

- Soha többé nem láthatom.

- Na jó, gyere!

Bern megfogta a lány karját és a nyakába akasztotta, ezután már könnyedén fel tudta kapni az ölébe. Besietett vele a kastélyba, és leültette az előtérben.

- Mindjárt jövök. Ne menj sehova!

A fiú elszaladt, és egy pillanat múlva a herceggel az oldalán tért vissza.

- Lisa - ölelte át kishúgát. - Jól vagy?

- Mhm…

Evan aggódva nézett a mellette toporgó fiúra, aki ugyanolyan tanácstalan volt mint ő maga. Végül arra jutottak, hogy jobb lesz a cselédekre bízni. Lisa szobalánya elég idős és tapasztalt ahhoz, hogy ilyen helyzetekben is remekeljen.

- Borzalmasan néz ki, felség - csóválta meg a fejét az asszony. - És valóban. Nem csak koszos volt, de nyúzott is. A haja kócos, a ruhái helyenként szakadtak, a szeme alatt sötét karikák és az arcán apróbb karcolások voltak láthatóak. - Egy jó forró fürdő, és egy kiadós alvás majd segít.

- Nem segít semmi.

- Mi történt, felség? Mi az oka annak, hogy eltűnt az arcáról az a mindig ragyogó mosoly?

- Wayne… - suttogott.

- Bántotta az a félkegyelmű?

- Nem bántott. Én bántottam saját magam.

- Kérem, mesélje el mi történt, hátha tudunk segíteni.

- Senki sem tud segíteni…

Lisa elvonult a fürdőbe, és beereszkedett a kádba. Ott ült, amíg a víz ki nem hűlt, utána a cselédje javaslatára befeküdt az ágyba, és szinte azonnal elnyomta az álom.

***

Wayne is hasonlóképpen csöndes volt, mikor hazaért, csak barátai nem hagyták, hogy magába fojtsa, na, meg persze kíváncsiak voltak, hogy mi történt. Úgy döntöttek, hogy miután Wayne rendbe szedte magát, elmennek inni, legalább ő is feloldódik kicsit.

Így alakult, hogy majdnem egész nap a kocsmában ültek, beszélgettek és természetesen ittak… Wayne lehet, hogy többet, mint kellett volna.

- Szóval most ő mászott rád?

- Ja.

- Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen helyzetben te legyél az áldozat - nevetett Scott.

- Mindenesetre, akkor most biztos nagyon maga alatt van - gondolkodott el Edward.

- Ja.

Wayne az asztalon könyökölt, fejét homlokánál támasztotta meg a kézfején, így lefelé bámult. Szabad kezével a kis pohárka tartalmát lötykölte, majd egy hirtelen mozdulattal felhajtotta az egészet. Erős ital volt, talán házi pálinka, de már ez sem tudta érdekelni. Visszacsapta a poharat az asztalra, és rendelte is következő kört.

- Szerintem pont eleget ittál.

- Had tudjam már jobban!

- De…

- Hagyd, Edward - fogta meg barátja vállát Scott.

- De akkor tulajdonképpen mitől is vagy ennyire rossz állapotban? Tudtommal nem érzel semmit Lisa iránt, akkor mi bajod? Itt ülsz és vedelsz, mint egy szerelmi bánatos kamasz.

- Akadjál má' le rólam!

- Segíteni akarok, te eszes.

- Hát hogyne…

- Áruld már el, hogy mi az, ami miatt ennyire ki vagy akadva? Amikor legutóbb fennállt ez a helyzet, hogy Lisa lelkivilágába tiportál, egy kicsit sem érdekelt. Mi változott azóta?

Időközben megérkezett a következő kis pohárka, amit Wayne azonnal lehúzott, majd visszarakta az asztalra.

- Azt mondta, hogy szeret.

A férfi felállt a helyéről és megindult a kijárat felé, nem volt kíváncsi barátai reakciójára.

Kint remek idő volt, lágy szellő söpört végig az utcákon és a lemenő nap sugarai még melegítettek annyira, hogy kellemes legyen az idő. Wayne kissé botorkálva sétált, igazából azt sem tudta, hogy merre megy, csak vitték a lábai, amikor Edwardék megállították.

- Szóval azt mondta, hogy szeret?

- Azt.

- És ez miért meglepő? Azt hittem, hogy tudtál róla.

- Persze, hogy tudtam…

- Akkor meg?

- Edward, Lisa azt mondta, hogy szeret.

- Még mindig nem értem a problémát.

- Lehet, hogy tudtam, hogy mit érez… viszont még csak most hallottam először… azt mondta, hogy szeret.

- Szóval most az a bajod, hogy nyomatékosította azt, amit érez? - vonta össze a szemöldökeit Scott.

- Szerintem az a baja, hogy eddig reménykedett benne, hogy Lisában csak valami fellángolás-szerűség van, mert kamasz, és a mi hatalmas hadvezérünket megrémisztette az, hogy Lisa tényleg szerelmes belé.

- Ahhaa… és legalább válaszoltál neki?

- Mit mondhattam volna?

- Mondjuk, hogy te is szereted őt - vigyorgott Scott.

- Hazudtam volna neki.

- Nem hiszem.

- Ne akarjál felhúzni, kölyök!

- Hajjaj… már rád használja azt a jelzőt, amivel eddig Lisát illette. Vigyázz Scott, nehogy te is beleszeress Wayne-be!

- Persze, hogy az én szívemet is összetörje? - röhögött az említett fiú.

- Nagyon viccesek vagytok, tényleg.

- Legalább nevettél volna - bokszolta vállba barátját Edward. - De azt akkor sem értem, hogy miért vagy ennyire magad alatt?

Wayne maga sem tudta megmondani, hogy mi is jár a fejében. Össze volt zavarodva, és szeretett volna mindent elfelejteni.

- Wayne. Biztos, hogy…

- Én nem szerettem bele! Nem szerethettem bele egy tizenhat éves lányba… nem lehet.

- Most… mi van? - húzta össze szemeit Scott. - Nem értem.

- Szerintem az egyetlen probléma itt az a fene nagy büszkeséged - fonta össze a karjait Edward.

- Merthogy?

- Kiemelted, hogy „egy tizenhat éves lányba”. Sértené a büszkeséged, ha vonzódnál egy nálad tíz évvel fiatalabb lányhoz.

- Mi? Dehogy.

- Dehogynem. Semmi más probléma nincs itt, csak ez.

- Hülyeség…

- Szerintem is, de így van. Mi lenne, ha leszállnál a földre, félretennéd az egódat, és gondolnál másokra is?

- Hagyjál már a hülyeségeiddel! Nincs itt szó egóról meg büszkeségről. Ha szeretném se lehetnék együtt vele… had ne fejtsem ki megint, hogy miért nem.

- Hülye vagy, barátom az a bajod.

- Döntsd már el, hogy mi miatt szapulsz. De most miért is vagyok hülye?

- Mindössze két év választ el attól, hogy nyíltan vele lehess. Akkor már a király se és a katonáid se szólhatnák meg. De csak úgy halkan megsúgom, a kastélyban szinte mindenki arról beszél, hogy vajon milyen kapcsolat lehet köztetek. Nyílt titok, ami itt folyik…

- Szépen kérlek, ne folytasd! - emelte fel a kezeit védekezően. - Akkor az eddigi „kifogásaimhoz” tegyük hozzá azt is, hogy ő Franciaország hercegnője. Nagyjából ugyanaz a helyzet, amiben te vagy - vigyorgott.

- Na, azért nem igazán.

- Dehogynem. Szerelmes vagy Nancybe, a jó ég tudja mióta, de te mégsem teszel semmit, mert tudod, hogy úgysem lehet köztetek semmi. Na most, Lisa Franciaország hercegnője, én szintén nem tehetnék semmit. Hol itt a különbség?

- Ott, barátom, hogy Lisa szerelmes beléd, és ha téged választ, akkor nyert ügyed van. Ahogy ismerem, úgyis kiharcolná magának, hogy te lehess élete párja.

- Befejeznétek, hogy itt húzzátok egymást? - lépett közbe Scott. - Nem mentek vele semmire. Te - nézett Edwardra. - Ezen az alapon te is akármikor oda állhatnál a hercegnő elé, honnan tudod, hogy nem viszonozná az érzéseidet? És te - fordult Wayne felé. - Nézz szembe az érzéseiddel, és vedd már észre, hogy odáig vagy Lisáért!

- Hogy mi? - szólalt meg egyszerre a két férfi.

- Jól hallottátok.

- Mi az, hogy odáig vagyok érte?

- Ember, amikor Lisa írt Nancynek egy levelet és leszólt téged, olyan dühös lettél, hogy azt hittem mindenkit megölsz. Személyesen mentél el hozzá, és ha jól emlékszem egészen máshogy alakultak a dolgok, mint szeretted volna. De amúgy is, mikor érdekelt bárkinek is a véleménye?

- Igen, de az nem az én…

- Ha nem akartad volna, félbeszakítottad volna. Vagy nem viszonozd a csókját és nem kontrázol rá. És most nem lennél ennyire magad alatt. Használd az eszed… elvégre stratéga lennél, vagy mi a szösz.

- Na jó - szólt közbe Edward. - És mi az, hogy odaállhatnék? Oké, így kimondva van benne logika.

- Mindketten csak nyavalyogtok, de nem csináltok semmit annak érdekében, hogy egy kicsit is jobb legyen a helyzet. Gondolkodjatok már egy kicsit!

Ezzel Scott sarkon fordult, és magára hagyta a két döbbent férfit.

- Te… nem érzed gáznak, hogy egy húsz éves srác logikusabban gondolkodik, mint mi? - röhögött Edward.

- Még mindig nem találom logikusnak azt, amit mondott.

- Pedig igaza van. Csak próbáld végiggondolni. És felejtsd el az érveket, amik ellene szólnak. Amíg nem tudod, hogy mit is érzel, addig felesleges azon gondolkodni, hogy miért nem lehetne köztetek semmi.

- Hülyeség!

Wayne nekiindult a vakvilágnak. Egyedül rótta a város keskeny utcáit és közben folyamatosan gondolkodott. A feje időközben teljesen kitisztult, így már nem volt semmi, ami befolyásolhatná a döntéseit.

Scott szavai minduntalan visszakúsztak az agyába, és szinte hallotta, ahogy a fiú beszél hozzá. De akármikor elengedte a fantáziáját, Lisa képe jelent meg előtte, ahogy ott van mellette, ahogy a vékony karjai a nyaka köré fonódnak, vagy ahogy csókolja. Ilyenkor megrázta magát, küzdeni akart az érzés ellen, de akárhányszor játszódott ez le benne, mindig csak azt erősítette, hogy igen, elképzelhető, hogy érez valamit a lány iránt. A nagy gondolkodás közepette nem figyelt, és nekiment egy nőnek.

- Hoppá. Elnézést kérek - ezzel letudva indult tovább.

- Wayne? - szólt utána a nő.

A férfi megfordult, egy kis ideig szuggerálta az alakot, mikor végre felismerte.

- Anya?

- Kisfiam.

Az asszony fiához szaladt és rögtön átölelte. Wayne viszont nem viszonozta ezt, ezért a nő is hamar elhúzódott tőle.

- Olyan nagyra nőttél. Látod, már fel sem érlek - helyezte tenyerét a férfi arcára.

Ő viszont egy laza mozdulattal leütötte onnan a törékeny végtagot.

- Tudom, hogy haragszol rám.

- Csodálkozol?

- Végighallgatnál?

- Ha nagyon muszáj.

- Hazajönnél velem?

- Apa otthon van?

- Nincs. Minden este a kocsmában van.

- Jól van. Menjünk, de csak egy fél órát kapsz.

- Rendben.

Egy öt perc kényelmes séta után meg is érkeztek a kis házikóhoz.

- Semmit sem változott - jegyezte meg Wayne.

A házban tisztaság volt, a szobák falai ugyanolyanok mint régen, és a bútorzat sem változott sokat. A férfi régi szobájának ajtaja előtt álldogált, majd lassan benyitott. Az apró szoba is ugyanúgy volt, mint régen. Wayne meg merte kockáztatni, hogy a földön heverő játékokat ő hagyta úgy szanaszét, mielőtt elvitték innen, még az ágy is szét volt túrva.

- Hogy hagyta a tisztaság mániád, hogy ilyen kupleráj legyen bent?

- Ez volt az egyetlen emlékem tőled.

- Áruld már el, ha annyira hiányoztam, hogy emlék kelljen, miért dugtál árvaházba?

- Kérlek, ülj le!

- Jó lesz nekem állva is.

- Rendben.

- Szóval?

- Ha annyi mindenre emlékszel, gondolom arra is, hogy mennyire szerettelek.

- Igen - fonta össze a karjait feszengve.

- Én sosem akartalak elvinni innen. Te voltál a mindenem, meg persze apád, aki…

- Aki utált engem… tudom.

- Ő mondta, hogy tegyelek be az árvaházba.

- Ez nem mentség! Ha tényleg szerettél volna, nem dobtál volna el magadtól.

- Kisfiam, kérlek, hagyd, hogy végig mondjam.

- …

- Tehát apád mondta. Választás elé állított, hogy vagy megtartalak és elhagy, vagy beadlak oda és velem marad.

- És miért akkor döntöttetek így, amikor már tizenegy éves voltam? És amúgy meg jobban akartál vele lenni?

- Mert addig könyörögtem neki. Meg azt mondtam, hogy hátha idővel megkedvel téged, és akkor nem fogod zavarni. Persze én is tudtam, egy ember, aki nem szereti a gyerekeket, az sosem fogja. És csak eddig tudtam húzni. Veled akartam maradni mindig. De ha elhagyott volna, még annyi pénzünk sem lett volna, hogy magamat eltartsam, nem hogy téged. Arra gondoltam, hogy az árvaházban egy biztonságos helyen leszel. Mindig lesz előtted étel, puha ágy és egy meleg otthon. Ha megtartottalak volna, mindez lehetetlen lett volna. Nem tudtalak volna eltartani, az is lehet, hogy éhen haltál volna.

- Túl sok a „volna”. Az is lehet, hogy lett volna munkád, és eléldegélhettünk volna. De nem, te betettél egy árvaházba, és mindezek után szültél még egy gyereket, akivel ugyanezt eljátszottad. Miattad halt meg a kishúgom!

- Luna… meghalt? - emelte kezét a szája elé.

- Igen. Megölték - szorította kezeit ökölbe. - De ha nem dobod el őt is, akkor még élne. Egyébként is, ha apa engem nem tudott elviselni, miből gondoltátok, hogy majd egy másik gyereket el fog?

- Luna véletlenül csúszott be, de annyira ő sem volt könyörtelen, hogy a mi felelőtlenségünk miatt haljon meg. Azt kivárta, hogy annyira felnőjön, hogy a szükségleteiben ne legyen szüksége rám, aztán őt is berakatta melléd. De ki ölte meg? - telt meg a szeme könnyel.

- Hát ez igazán kedves – fintorgott. - Amúgy egy… ismerősöm.

- Egy ismerősöd?

- Akkor még nem ismertem… annyi idős lehetett, mint Luna volt.

- Egy kisgyerek ölte meg a húgodat?

- Igen.

- És hol ismerted meg?

- Tíz évvel később, amikor elbújtatta a hercegnőt. Magunkkal vittük a palotába és…

- Te a kastélyban élsz?

- Igen. Hadvezér vagyok, és a királyi család védelmezője.

Az asszony elmosolyodott.

- Nagyon büszke vagyok rád, kisfiam.

- Hát ennek nagyon örülök…

- De akkor ki is ez a személy?

- Egy tizenhat éves lány, mint később kiderült, Franciaország hercegnője.

- És mi dolga volt neki a kislányommal?

- Semmi. Ez hosszú történet, és indulnom kell.

- Hát jó. Gondolom, nem sikerült megbékítenem téged. Azért remélem, még látlak.

Az asszony felállt, hogy kikísérje fiát, de az visszaültette.

- Kitalálok, köszönöm.

A férfi gyors léptekben hagyta el a házat, és újra gondolkodóba esett.

- Miért van az, hogy még az anyámról is Lisa jut eszembe? - kérdezte csak magától.

Még ezek után sem tért vissza a kastélyba, majdnem egész éjszaka kint cikázott a városban. Bár felmerült egy új téma, amin elgondolkodhatna, de az agyát még mindig csak Lisával kapcsolatos gondolatok töltötték ki.

28. rész

A hónapok gyorsan követték egymást, a napok csak úgy peregtek. Eljött a tél, az ünnepek, de mint mindennek, az évnek is vége lett.

Lisa titokban reménykedett, hogy Karácsonykor vagy a két ünnep között találkozhat régi barátaival. Őt sajnos nem engedték el Angliába, viszont a fiúk sem jöttek el hozzá. A hangulata így fél év után sem változott. Február huszonnyolcadikán betöltötte tizenhetedik életévét, de ezt is a szobájában töltötte, teljesen egyedül.

Nem vidította fel semmi, sem az ünnepek, sem a hófödte királyság látványa, pedig meg kell hagyni, gyönyörű volt. Nem vágyott másra, csak hogy Nancyékkel lehessen, hogy újra a fiúkkal bolondozhasson. Hiányzott neki a hangulat, még az a sok fárasztó edzés is, még ha az meg is hozta a kívánt eredményt, és most itt ül Franciaországban, nyolcvankilenc kilométerre a barátaitól és a helytől, amit mai napig otthonának tart.

A viaskodás a két ország között azonban nem szűnt meg. Az esküvőt sikeresen lemondták, hogy most ez a bosszankodás tárgya, azt Lisa nem tudta. Evan nem mondott neki semmit, de érezte rajta a feszültséget és a dühöt. Valami történt volna, amiről Lisa nem tud? Elképzelhető, szinte mindenből kihagyták az elmúlt hónapokban. Viszont a kíváncsisága hajtotta, és legalább valamivel lekötötte magát. Így süllyedt arra a szintre, hogy nap mint nap kihallgatja a hadvezért, ahogy megosztja katonáival a terveit.

- Tehát rajtuk ütünk? - hangzott el a legidiótább kérdés.

- Nem, meghívjuk őket teadélutánra. Persze, hogy rajtuk ütünk!

- De abból megint háború lesz - hüledezett a katona.

- Köszönjük, Nyilvánvaló kapitány.

- De most komolyan. Mi jó származik belőle?

- Azzal te ne törődj, felsőbb utasítást hajtunk végre. A király biztos tudja, hogy mit csinál.

- Szerintem ezzel csak megint fel akarja hergelni őket - szólalt meg egy másik katona. - Nincs konkrét cél, csak hogy öljünk le pár angolt, hátha háború lesz, mert az mekkora buli - fonta össze a karjait. - Már ugye annak, aki messziről, biztonságban nézi végig az egészet.

- Elég legyen! Parancsot kaptunk. Ha megtagadod, le is dezertálhatsz.

- Megfordult már a fejemben egy párszor. Értelmetlen dolgokat nem akarok teljesíteni. Ki jár jól vele, ha ok nélkül ontjuk a vért? Ennyi erővel felcsaphatnánk banditáknak vagy bérgyilkosoknak.

- Ha befejezted, leléphetsz, katona!

A férfi további beszéd nélkül letette a kardját az asztalra, és kisétált a teremből. Az ajtóban aztán meg is torpant, és farkasszemet nézett Lisával.

- Fels…

A lány gyorsan a katona szájára tapasztotta a tenyerét, és mielőtt bárki is észrevette volna, elrángatta az ajtóból a férfit.

- Nem láttál semmit - nézett jelentőségteljesen az elkerekedett szempárba, majd lassan leemelte a kezét a katona szájáról.

- Mit keres itt? - suttogott.

- Unatkoztam, és tudni akartam arról, hogy miért olyan feszült mindenki. De most komolyan, le akarják támadni őket?

- Úgy néz ki – sóhajtott. - De akkor sem lenne szabad itt lennie, a testvére külön megkért minket, hogy ne mondjunk semmit.

- Akkor Bern ezért nem beszél velem?- hagyta figyelmen kívül a férfi szövegelését.

- Igen.

- Jól van, akkor most mindent elmondasz nekem, amit tudsz.

- Nem tudok semmi konkrétat, mert nincs terv, csak az öldöklés a cél.

- Barátságos. De miért?

- Ezt szerettem volna én is megtudni, de a vezér sem tudja a pontos okát. Az apja parancsa volt.

- Igen, azt hallottam, de nem hiszem, hogy ő el fogja mondani nekem. Van egy ötletem. Te… hogy is hívnak?

- Beals Nacer.

- Jól van Beals. Akkor most visszakönyörgöd magad, és te leszel az én beépített emberem.

- Sajnálom, felség, de ez nem ilyen egyszerű. Dezertáltam.

- Vagyis?

- Vagyis nem mehetek vissza többet.

- Remek… Akkor is derítsd ki nekem valahogy, hogy mi a konkrét cél ezzel.

- Megpróbálom, felség.

- Jól van, majd szólj, ha megtudtál valamit.

- Rendben.

A katona meghajtotta a fejét a lány előtt, majd távozott is.

A következő napokban sem lettek okosabbak. Se Beals se Lisa nem tudtak meg egyéb információt, de a zúgolódás a kastély falai között egyre nagyobb lett.

Lisa remélte, hogy valami komoly okuk van arra, hogy megtámadják az angolokat, és hogy nem derül ki, hogy a király csak jókedvében mészároltatja le az embereket, de erre nem kaptak választ. Egy idő után, mikor már kezdett aggasztó lenni a katonák feltűnő nyüzsgése, Lisa úgy gondolta, hogy nem várja meg a végkifejletet, inkább megkérdezi a királyt.

- Apám - lépett be a szobájukba Lisa.

- Szervusz, kicsim - csókolta homlokon a lányát.

- Kérdezni szeretnék valamit.

- Mondjad csak.

- Igaz az, hogy ok nélkül akarod megtámadni Angliát?

- Ezt ki mondta neked?

- Senki. Kihallgattam a katonáid megbeszélését, de nem ez a lényeg. Igaz vagy sem?

A király nagyokat pislogott lányára, de ha így alakult, még hasznára is válhat Lisa kíváncsisága.

- Nézd, kicsim. Nem Angliát akarom megtámadni, csak a királyságuknak akarom megmutatni, hogy velünk nem lehet szórakozni.

- Ugye nem az esküvő miatt vagy még mindig mérges?

- Az esküvő egy dolog, de tudod te a valódi okát a harcunknak?

- Evan azt mondta, hogy azért tört ki a háború, mert engem elraboltak és azt a hírt keltették, hogy meghaltam.

- Igen, eredetileg ez volt az ok, de felmerül a kérdés, hogy ha te itt vagy, akkor mi a viszály oka? Nem igaz?

- De, pont ezt szeretném én is megtudni.

- Azok elloptak tőlem valamit. Valamit, amit csak úgy tudok visszaszerezni, ha megmutatom nekik, hogy ki az úr.

- Mégis mit? - vonta össze a szemöldökét.

- A becsületemet, kedvesem.

- Ugye… ezt most nem mondod komolyan?

- Dehogynem.

- Mi sérthette meg annyira a becsületedet, hogy odáig fajuljon a helyzet, hogy mészárlásra uszítod az embereidet? Teszem hozzá: konkrét ok nélkül.

- Kicsim, ez egy igenis komoly ok. A vérszerinti anyádról van szó.

- Mi az, hogy vérszerinti?!

- Aki mellettem uralkodik, csak a nevelőanyád, a második feleségem. A te édesanyádat megölték.

- Micsoda?!

- Mellette voltam, de nem tudtam megvédeni, a szemem láttára szúrták le. Őt már nem tudom visszaszerezni, a becsületemet is csak akkor, ha végzek azzal az emberrel.

- Tudod, hogy ki volt?

- Tudom.

- Mondd el, kérlek!

- Wayne Harris.

Lisa szemei elkerekedtek. Nem akarta elhinni azt, amit hallott. Arra gondolt, hogy biztos elmondták volna neki az ottaniak, hogy Wayne mit követett el, aztán rájött, hogy nem is tudták, hogy ő Franciaország hercegnője, így nem lett volna mit elmondani. Az agya ezerrel pörgött, de csak egy kérdés lebegett a szeme előtt:

- Mi oka lett volna Wayne-nek megölni az anyámat?

- Az indítékot nem tudom, de megjegyeztem a képét és a nevét is, nem bújhat el előlem. Hiába védik annyira az emberei és az egész királyság, meg fogom találni és saját kezűleg végzem ki.

- Ez biztos, hogy valami tévedés. Wayne nem tenne ilyet…

- Kicsim, ennek már öt éve.

- Pláne, akkor még csak huszonegy vagy huszonkét éves lehetett, biztos, hogy módja sem lett volna megölni a királynőt.

- Édesem, téged elvakít a szerelem, ezért nem látod be. El kell felejtened azt a férfit egyszer s mindenkorra!

- Nem lehet… nem tett volna ilyet.

- Kérdezz meg bárkit a kastélyban, mindenki ezt fogja mondani, még a testvéred is.

Lisa így is tett, azonnal elhagyta az apja szobáját és elindult a kastélyban körbekérdezni, hogy ki mit tud az incidensről, persze mindenkitől ugyanazt hallotta.

Aki megölte az édesanyját nem más, mint élete szerelme. Nem akarta elhinni, de mindenki ezt állította, senki sem mondta azt, hogy ez ne lenne igaz. Az utolsó reménysége Bern volt, ő még nem dolgozott a kastélyban, amikor ez megtörtént, sőt mi több még gyerek volt a támadásnál, ha ő valami mást mond, akkor kiderülhet az igazság.

- Mmm… nem emlékszem.

- Kérlek, erőltesd meg magad, nagyon fontos lenne.

- Azt tudom, hogy a királynőt megölték, de konkrét nevet nem mondtak hozzá amikor megtudtuk a dolgot. Ettől függetlenül viszont lehet, hogy tényleg ő tette, én kinézem belőle.

- Bern, akkor pont annyi idős volt, mint most te.

- És? Ahogy elmondtad, már tizenhat évesen is elég pszichopata volt, hogy azt tervezgette, hogy megkeres téged és megöl, hogy megbosszulja a húgát.

- De végül nem ölt meg…

- Te mindenben csak a jót akarod látni, de te is tudod, hogy elég őrült ahhoz, hogy ilyet tegyen.

- Erre nem lenne képes.

- Az is lehet, hogy parancsba kapta, és ugye, ha azt megtagadja…

- Nem lehet többé katona…

- Így van.

- Márpedig, ahogy mesélted, az ő álma mindig is az volt, hogy egy nap hadvezér lehessen, amit ugye csak kemény munkával érhet el az ember, és úgy, ha minden parancsot teljesít.

- Szóval te elképzelhetőnek tartod, hogy ő ölte meg? - húzta össze a szemöldökét.

- Igen.

- És azt elképzelhetőnek tartod, hogy esedékes lenne vele beszélnem?

- Mi? Nem, nem beszélhetsz vele! Végre sikerült összeszedned magad. Ha most találkozol vele, megint visszazuhansz.

- Nem érdekel! Légy oly kedves, és nyergeld fel a lovam.

Ezzel Lisa beviharzott a kastélyba, hogy felvegyen valami olyan göncöt, amiben kényelmesen tud lovagolni. Megállapodott egy fekete lovaglónadrágnál és egy fehér ingnél, amire már csak a barna kabátját kapta fel.

- Nem mehetsz oda!

- Ne mondd meg nekem, hogy mit tehetek és mit nem. Muszáj beszélnem vele. Készen van a lovam?

- Nem.

- Akkor megcsinálom egyedül - sóhajtott mérgesen.

- Lisa, kérlek. Őrültség, amire készülsz. Szerinted, ha megkérdezed, hogy „Hé, te ölted meg az anyámat?”, arra rögtön rávágja, hogy „Igen, én voltam!”?

- Meglátjuk. Add ide a kardod!

- Hogy mi?

- Add ide a kardod, Bern! - nyújtotta a kezét.

- Minek az neked?

- Csak add már ide! - rántotta le a szíjat a fiúról, amivel az oldalára volt erősítve a fegyver.

- Mégis mire készülsz?

Lisa lesütötte a szemeit, majd egy szó nélkül elindult felnyergelni barna szőrű lovát.

Bern végig faggatta, és igyekezett visszaszerezni kardját, de a lány nem hagyta magát. Mikor sikeresen elkészült, felugrott az állatra, és rögtön el is indult. A fiú aggódva nézett utána, de nem hagyhatta annyiban a dolgot, azonnal értesítette a katonákat, akik így előrehozva a rajtaütést, felfegyverkezve indultak meg szinte rögtön Anglia felé.

Lisa bő hét óra lovaglás után meg is érkezett. Már sötét volt, fázott is és el is volt fáradva, de a legkisebb jelét sem akarta mutatni, hogy el van gyengülve.

Leugrott az állatról és megindult a palotába. Az őrök kérdés nélkül beengedték, egyrészt mert ismerték, másrészt mert nem mertek volna nemet mondani egy hercegnőnek.

Lisa, ahogy a kastély folyosóit járta annyira izgatott volt, hogy a szíve már a torkában dobogott. Remélte, hogy Wayne lesz az első, akivel találkozik, de nem volt ekkora szerencséje.

- Lisa?

Az említett lassan hátra fordult az ismerős hangra, és rögtön mosolyra húzódott a szája, amikor meglátta Scottot.

- Szia.

- Alig ismertelek meg.

- Pedig nem változtam annyit.

- Hááát…

Scott lassan végignézett a lányon. Jóval nőiesebb volt, mint amikor utoljára látta. Magasságban nem, de idomokban bőven nőtt, répavörös haja is már a lapockájáig ért, pedig lófarokba volt kötve, és az arca is simábbnak és hibátlanabbnak tűnt, mint volt.

- Mielőtt nagyon belemerülnél a bámulásba, meg tudnád mondani, hogy hol van Wayne?

- Ööö - zökkent ki a bambulásból -, ha jól tudom, kint van Edwarddal az udvarban.

- Köszi - indult is meg a kijárat felé.

Scottnak gyanús volt ez a viselkedés, ezért utána settenkedett. Kint az udvaron aztán rá is csodálkozott a helyzetre.

A fiúk épp beszélgettek, de amikor Lisa látótérbe került, Edward rögtön elmosolyodott. Wayne háttal állt a lánynak, ezért nem értette, hogy barátjának mi tetszik ennyire.

- Szia, Lisa - szólalt meg végül, mire Wayne lassan megfordult.

- Sziasztok.

Wayne végignézett a lányon, és tagadni sem tudta volna, hogy tetszik neki a látvány. Elismerő gondolatokra azonban nem volt ideje, mert ledöbbentette a tény, hogy Lisa ott áll előtte, és egy kardot tart a nyakához. Mindenki feszülten figyelte a következő lépést, ami csupán annyi volt, hogy a lány meglendítette fegyverét. Wayne a másodperc tört része alatt ugrott el a rá mért csapás elől, és rögtön el is kapta barátja kardját, hogy hárítani tudja a támadást.

- Beléd meg mi ütött?

- Nem beszélek egy gyilkossal - ezzel Lisa ismét nekirontott.

- Mi a francról beszélsz?! Kit öltem meg?

Lisa egy pillanatra leállt, hogy gyorsan el tudja magyarázni a helyzetet.

- Tudomásomra jutott, hogy a katonáink támadást akarnak indítani ellenetek. Gondoltam, jó fej leszek, és megpróbálom leállítani, de aztán apám elmondta, hogy ő csak a becsületét akarja visszaszerezni, amit anyám halálakor vesztett el. Elmondta, hogy te ölted meg őt, de ha így állunk, meg is érdemled, hogy meghalj! A lány egy újabb csapást mért Wayne-re, amit ő sikeresen kivédett, bár az új hír kicsit megdöbbentette.

- Az apád megőrült! Semmi közöm a királynő halálához. Igaz a csapatban voltam, amikor történt az eset, de nem voltam jelen a kivégzésénél.

- Miért hazudna ilyesmiről az apám? Az egész királyság ezt mondta.

- Az a baj, aranyom, hogy vak vagy. Összetörtem a pici szíved, és most elsőszámú közellenség vagyok Franciaországban. Az apád mindig szeretett ok nélkül megtámadni minket, ez csak jó kifogás volt arra, hogy maga mellé tudjon állítani.

Lisa leállt a harccal. Leengedte a fegyvert tartó karját, és fejben jól megverte magát. Wayne kihasználta az alkalmat, amíg a lány nem figyelt, elvette tőle a kardot, és mindkettőt Edward kezébe nyomta, aki még mindig döbbenten állt a páros mellett.

- Amúgy igazán kezdhetted volna ezzel is ahelyett, hogy rám rontasz - mosolygott a férfi.

- Nem tudom, mit gondoltam… - bámult maga elé.

- Megleptél, de nem haragszom, valószínűleg én is ugyanezt csináltam volna a helyedben.

Lisa lassan felnézett Wayne-re, de ahogy a sötét szempárba nézett, az agya rögtön kikapcsolt. A férfi őt vizslatta, így kellemesen elbambultak egymáson.

Bernnek igaza volt, épp, hogy sikerült összekaparnia magát, de elég volt a férfi egy pillantása, és megint szétesett. Ott volt tőle egy karnyújtásnyira, de nem mert megmozdulni sem. Edward viszont gyorsan kapcsolt, és mentette a menthetőt.

- Nagyon hiányoztál ám nekünk - karolta át a lány vállát, mire a páros feleszmélt.

- Ja… nekem is hiányoztatok. Kicsit reméltem, hogy a két ünnep között találkozhatok veletek, de sajnos nem jött össze.

- Nagyon el voltunk havazva… néha szó szerint is - jelent meg nevetve Scott is.

- Engem meg nem engedtek el, pedig tényleg el akartam jönni hozzátok, nagyon hiányoztatok.

Lisa megfordult, és egyik karjával Edwardot, a másikkal pedig Scottot ölelte át. A fiúk mosolyogva viszonozták a gesztust, és kíváncsian fürkészték hadvezérük kissé sértett és szomorú arcát.

- Nancy itt van?

- Persze, mindjárt szólok neki - rohant el Edward.

Scott várakozóan malmozott az ujjaival, és legszívesebben oldalba rúgta volna barátját, hogy mondjon már valamit, de az, mint aki megkukult, állt egyhelyben.

- Aakkooor, én moost megyeek - így az utolsó gyertyatartó is lelépett.

És elkövetkezett a kínos pillanat, amire egyikük sem vágyott igazán. Csendben álltak egymással szemben, és vártak a csodára. Pár pillanat múlva azonban Wayne erőt vett magán.

- Sokat változtál.

- Jó vagy rossz értelemben?

- Kimondottan jó értelemben - mosolygott.

Lisa ezen a téren viszont cseppet sem változott: fülig vörösödött, amin Wayne majdnem felnevetett, de inkább visszafogta magát.

- És… mi a helyzet itt? Van valami változás? Esetleg új lakó? - pillantgatott jobbra-balra, kerülve a férfi tekintetét.

- Miért nem nézel rám?

- Mert nem akarok. Ilyen egyszerű.

- Még mindig nem sikerült leküzdened az érzéseidet? - fonta össze a karjait magabiztos mosollyal a képén, mintha ő olyan biztos lenne az érzéseiben.

- Szerintem nem is fog sikerülni. Tudod, elég nyomorultul érzem magam a hülye vigyorod nélkül is.

Wayne valami frappáns visszaszóláson törte a fejét, aztán a végén arra jutott, hogy nem kínozza tovább a lányt, elmondja neki, hogy teljesen összezavarta a múltkori találkozójuk, és azóta nem tudja, hogy mit is érez igazából. Abban reménykedett, hogy így választ kaphat a fejében kavargó kérdésekre… mintha ez ilyen egyszerű lenne.

- Lisa én…

- Lisa! - ugrott a lány nyakába Nancy.

- Én is örülök neked, de megfojtasz - ölelte át a lányt.

- Ne haragudj - engedte el és csak ekkor vette észre Wayne-t. - Megzavartam valamit?

- Nem, dehogy - vágta rá a férfi.

- Hát, igazából épp elkezdett volna valamit - pislogott értetlenül Wayne-re.

- Oh, sajnálom. Akkor nem zavarok, ha végeztetek, gyere fel!

- Rendben.

- Szóval? - fordult ismét a férfi felé.

- Úgy néz ki, hogy én…

Wayne egy pillanatra elhallgatott, és a másik irányba fordulva a távolba meredt.

- Most mi a baj?

- Nem hallod?

- Mit?

- Ne haragudj, de mennem kell - futott el gyorsan.

Wayne riadóztatta Edwardékat és az összes szolgálatban lévő katonát. Nem igazán értették a helyzetet, de hamarosan ők is meghallották a lovak dobogását, és a már messze elhangzott csatakiáltást.

- Jól van, fiúk - fordult az emberei felé. - Nincs stratégiánk, mert nem készültünk támadásra, viszont sokat edzettünk az elmúlt hónapokban. Konkrétan csak azt csináltuk, úgyhogy ne merészeljetek meghalni! Motiváljon benneteket az, hogy ha életben maradtok, a vendégeim vagytok egy korsó sörre - nevetett a férfi. - Bízom bennetek!

Ezzel elhangzott a nap második csatakiáltása is, és megkezdődött a harc.

29. rész

A hajnal csendjét az acélfegyverek csattanása törte meg. Órák óta folyt a harc, de az állás mit sem változott. Bár a franciák túlerőben voltak, az angolok egy darabig sikeresen hárították a támadást.

Wayne helyett most Scott tette meg az óvintézkedéseket, amíg bajtársai kint harcoltak. Az ő feladata az volt, hogy biztonságba helyezze a kastély lakóit, s amint végzett ezzel, ő is beállt a csatasorba, Edward mellé. Vezérük hátul helyezkedett el két legjobb emberével, akikkel a stratégiát dolgozta ki. A franciák fáradhatatlanok voltak, az angolok pedig kezdtek kétségbeesni: egyre többen estek el.

- Wayne - szaladt hátra Edward. - Nem lesz ez így jó. Talán ideje lenne visszavonulni.

- Nem lehet. Nem engedhetjük be őket!

- Akkor sürgősen találj ki valamit, mert ha meghalunk, nem fogod tudni megakadályozni, hogy bejussanak.

- Ne becsüld alá az embereimet - vigyorgott.

- Ez nem alábecsülés kérdése. Vesztésre állunk, és nem biztos, hogy meg kéne várni, amíg mindenki elesik.

Wayne gondolkodóba esett. Szinte hallani lehetett, ahogy a fogaskerekek kattognak az agyában. Mérlegelni kezdte a helyzetet, és be kellett látnia, hogy Edwardnak igaza van. Ha most nem adják fel, a katonái biztos meghalnak. Túl kevesen vannak ahhoz, hogy visszaverjék őket, maximum csak feltartani tudnák az ellenséget, de azt sem bírhatják a végtelenségig.

Megbeszélte a mellette ácsorgó férfiakkal, hogy akkor behívják az embereket és szégyenszemre menekülőre fogják, de amikor visszavonulót fújt volna, megjelent tőlük nem messze egy páncélba öltözött alak. Csak a vállán és végtagjai hajlatában nem volt védelem, hogy könnyebben tudjon mozogni. Ezüstös vértjén megcsillant a felkelő nap első sugara, olyan hatást keltett, mintha a megváltás érkezett volna, pedig messziről nézve nem tűnt túl erősnek.

- Várjatok egy kicsit - indult meg az idegen felé Wayne.

Mikor mellé ért, csak akkor tűnt fel neki, hogy a páncélos jóval alacsonyabb nála, és nem az a kimondott harcos alkat.

- Ki vagy te? - vonta össze a szemöldökét.

- Amíg segítek, ne érdekeljen - szólt rekedtes hangon, majd futólépésben megindult a tömeg felé.

Wayne gyanakvóan nézett utána, egy pillanatra sem vette le róla a szemét, csak mikor visszaért emberei mellé.

- Na?

- Maradunk. Edward, figyelj oda arra az alakra, nagyon gyanús.

- Értettem - ezzel Edward visszaszaladt bajtársai mellé.

Az idegen segítsége jól jött, egészen behozták a lemaradásukat. Bár a páncélos alak nem ontott vért, mégis sikeresen védte a katonákat, és hárított minden támadást, így azok könnyebben tudtak végezni a franciákkal.

Pár óra elteltével az állás megfordult, és a helyzetük javulni látszott. Mindenki fáradt volt már, a sebesülteket folyamatosan hordták hátra, a csatatéren egyre több tetem hevert. Már nem tudtak úgy lépni, hogy ne tapossanak a hullákra, de egyik fél sem engedett.

Láthatóan a francia vezér is lázasan dolgozott egy jobb terv kidolgozásán, de mikor végre kiötölt valamit, újra kellett gondolnia az újabb emberek elesése miatt. Az angolok viszont már remekül megvoltak stratégia nélkül is, úgyhogy Wayne és a két katona is beállt harcolni. A vezér egyből barátai oldalára lépett, hogy támogathassa őket, közben pedig jól ráláthasson az idegenre.

- Elég fura ez az ember - szólt hátra Edward, miután sikeresen leállította az előtte hadonászó franciát.

- Miért?

- Számtalan lehetősége lett volna, hogy végezzen a katonákkal, de nem tette. Folyamatosan csak hárít. Ennek is megvan a maga szépsége, de furcsa.

- Amúgy is - csatlakozott Scott -, ki az az elvetemült, aki teljes páncélzatban harcol?

- Ha véget ér a csata, biztos kiderül. Most koncentráljatok inkább arra, hogy életben maradjatok - vigyorgott Wayne, majd bement a katonái közé, hogy mindenkit támogasson egy kicsit.

***

A kastélyban mindeközben folyt az élet. A király nem óhajtott bent ülni egy elrejtett zugban, úgy, hogy nem tud semmiről, ezért inkább felbaktatott a szobájukba és óvatosan kilesett az ablakon, hátha onnan láthatja a fejleményeket.

Tisztán rálátott mindenre. Lassan kicsivel bátrabban állt az üveg előtt és nézte a harcot. Neki is szemet szúrt a páncélos katona, és hogy mennyit segít az embereknek. El is határozta, hogy ha elmúlt a veszély, beszélni fog a harcossal.

Mivel az uralkodó nem bujkált, a személyzetnek is illett előjönnie. Kissé félve, de folytatták félbehagyott tevékenységüket, és közben csak remélni merték, hogy a királynak lesz igaza, és a franciák nem fogják bevenni a kastélyt.

Nancy idegesen járkált fel s alá a szobájában, aggódott a fiúkért, féltette a barátait, és az is nyugtalanította, hogy azóta nem látta Lisát, amióta lent az udvarban a nyakába ugrott.

A gondolatra, hogy esetleg baja esett, csak még idegesebb lett. Legszívesebben lerohant volna körülnézni, de tudta, hogy azzal veszélybe sodorhatja a fiúkat is, hisz ha ott van mellettük, akkor nem a harcra, hanem az ő védelmére koncentrálnak. Így mielőtt valami meggondolatlanságot követett volna el, leült a székére, és igyekezett nem az eseményekre gondolni.

***

Időközben annyi sebesült gyűlt a csatatéren, hogy csak hatan küzdöttek a még talpon maradt franciák ellen. A páncélos alak láthatóan elfáradt, mozdulatai lelassultak, és alig tudta megemelni a kardját. Szinte csak vonszolta magát, de nem állt meg egy percre sem.

Wayne időközben átverekedte magát a másik vezérhez, és vele küzdött, míg a katonák az utolsó csepp erejüket beleadva harcoltak egymás ellen. Amikor már csak két francia harcos volt talpon, a „hős” vezérük - csak saját magára gondolva - elmenekült.

Wayne végre fellélegezhetett. Látta, hogy barátai elintézik az utolsó ellenséget, ezért nyugodtan ült le a földre, hogy megpihenjen.

Edward és Scott is szerzett pár sérülést, de nem adták fel. Az ismeretlen katona már előttük ugrált és őket védte, amennyire tudta, így nekik is könnyebb volt letámadni az utolsó talpon maradt katonát. Mikor Edward kihúzta kardját az ellenségük oldalából, a trió hangosan fellélegzett, de figyelmetlenek voltak. A katona, bár nagyon nehezen, de talpon maradt, és csak, hogy övé legyen az utolsó szó, kardját a páncélos alak vállába szúrta.

Minden egy pillanat alatt történt, felfogni sem volt ideje, hogy mi történik. Az idegen fájdalmasan üvöltött fel, és ezt követően rögtön a földre zuhant. Edwardék rögtön mellé ugrottak, és a kiáltásra Wayne is feltápászkodott, és futólépésben megindult feléjük.

- Jól van, nem lesz semmi baj - nyugtatgatta Scott a kétségbeesett katonát.

- Mi történt? - érkezett meg melléjük a férfi.

- Az a szemét, miután végeztem vele, még utolsó leheletéig küzdve leszúrta a szerencsétlent.

- Jól van, azért megmaradsz, ugye? - kérdezte ezt úgy, hogy a kard még mindig a vállába volt állítva.

A válasz csak egy apró biccentés volt.

- Remek, bevisszük őket a többiekkel együtt - állt fel.

- Rendben.

- Lehetne, hogy előbb kiszeditek belőlem? - szólalt meg a rekedtes hang gazdája.

- Jaj, persze. De előbb…

Wayne visszatérdelt az idegen mellé, óvatosan leemelte róla a sisakot, és kiderült, hogy az ismeretlen mégis ismerős.

Döbbenet ült ki az arcára, és megszólalni sem tudott. De nem csak ő lepődött meg, a mellette toporgó két barátja sem értette a helyzetet. A páncélszerelésből ugyanis Lisa pislogott vissza rájuk.

- Te…

- Meglepetés - próbált mosolyogni.

- … Nem vagy normális! - csattant fel Wayne. - Hogy csinálhattál ekkora őrültséget?! Meghalhattál volna!

- Ugyanúgy, ahogy ti is. Az mégsem izgat ennyire.

- De nekünk kötelességünk harcolni, neked viszont annyi lett volna a dolgod, hogy csendben és nyugodtan leülsz, és megvárod, amíg végzünk.

- De Wayne… segített nekünk - lépett mellé Edward.

- Hallgass el! - mordult barátjára a férfi.

- Mégis mihez kezdenék, ha most a holttested felett ülnék?!

- Nem tudom…

Wayne idegesen simított végig arcán. Próbált lenyugodni, de elmondhatatlan düh tombolt benne. Nem akarta belátni, de ezt csakis az váltotta ki belőle, hogy belegondolt: Lisa meghalhatott volna. Mikor kellőképpen lenyugodott, folytatta volna mondandóját, de Lisa megelőzte.

- Bocsi… de kiszednétek végre? - bökött fejével a kard felé.

Wayne éppenhogy barátjára nézett, ő már tudta, hogy mi a dolga. Lisa mellé térdelt, és megfogta a kezét. A lány nagyot sóhajtott, és fejével elfordult, hogy ha már fájni fog, legalább ne kelljen végig néznie.

Wayne állva maradt, hogy minél gyorsabban tudja eltávolítani a fegyvert. Lassan a kard markolatára csúsztatta a kezét, majd mielőtt megmozdult volna, még egyszer Lisára nézett.

- Felkészültél?

- Nem.

A férfi szája akaratlanul is mosolyra húzódott, ahogy látta, hogy a lány szeme egy-egy könnycsepptől ragyog. Megcsóválta a fejét, majd egy hirtelen mozdulattal kirántotta a kardot a helyéről. Lisa ismét felüvöltött, és a két kis könnycsepp végiggördült az arcán. Wayne eldobta a fegyvert, felnyalábolta a lányt a földről, és rögtön megindult vele a kastély felé.

- Ez a büntetésed azért, amiért ilyen meggondolatlan voltál.

- Most miért mondod? Én alaposan átgondoltam mindent.

- Hát persze.

- De tényleg.

- És ha meghalsz?

- A tudat, hogy úgy haltam volna meg, hogy titeket védtelek, megnyugtatott.

- Akkor még egyszer megkérdezem: én mit csináltam volna, ha meghalsz?

- Azt hittem nem érdekel, hogy mi van velem - hajtotta le a fejét.

- Az, hogy nem viszonoztam az érzéseidet, nem egyenlő azzal, hogy nem érdekel, ha meghalsz.

- De… Várjunk csak… Mi az, hogy nem viszonoztad? Miért múlt időben beszélsz?

Wayne nagyot nyelt. A torka kiszáradt és a szíve megint kétszer olyan gyorsan dobogott, mint eddig.

- Ha emlékszel, tegnap este mondani akartam valamit.

- Igen. Mit is?

Mielőtt belekezdett mondandójába, bevitte Lisát az orvosi szobába. Eredetileg nem akarta elmondani neki addig, amíg az orvos el nem látja, de Lisa nem hagyta nyugodni.

- Mondd már!

- Ne legyél türelmetlen!

- De mondd már! - vigyorgott.

- Majd ha az orvos ellátta a sérülésed.

- Mondd már!

A férfi sóhajtott egy nagyot, jelezve, hogy megadta magát. Két kezével megtámaszkodott az orvosi asztalon, amelyen Lisa ült, így az arcuk igazán közel volt egymáshoz.

- Gondolkodtam. Nagyon sokat gondolkodtam. Tulajdonképpen azóta, amióta találkoztunk. Számtalan elméletet gyártottam, hogy miért hülyeség az, ami felmerült bennem, és továbbra is helytelennek tartom a dolgot, de nem tudtam leküzdeni, és ez az egész kezd elhatalmasodni rajtam. Ott tartok, hogy minden gondolatomat ez tölti ki, és nem tudok a munkámra koncentrálni… elég zavaró, tudod?

- Mondd már ki! - mosolygott mindentudóan.

Wayne lehajtotta a fejét, és még egyszer utoljára megpróbálta legyűrni az érzést, ami lehetetlennek bizonyult így, hogy Lisa itt ül előtte. Ismét nagyot nyelt, lassan felemelte a fejét, és a ragyogó zöld szempárba fúrta tekintetét.

- Úgy néz ki… beléd szerettem.

Lisa szemei elhomályosodtak. Könnyezni kezdett, de ezek örömkönnyek voltak. Felemelte jobb kezét, és végigsimított Wayne borostás arcán.

- Szeretlek.

Egy apró puszit lehelt a férfi ajkaira, mire ő újra felbátorodva egyik kezével átfogta a lány derekát, finoman közelebb húzta magához, és elmélyítette azt a régen várt csókot.

30. rész

A páros talán túlzottan beleveszett a pillanatba, ugyanis az sem tűnt fel nekik, amikor az orvos benyitott a terembe. A férfi először ledöbbent az elé táruló látványtól, majd amikor magához tért, megköszörülte a torkát, mire a másik kettő olyan gyorsasággal ugrott szét, mintha maga a király nyitott volna rájuk.

- Zavarok? - nézett ki szemüvege felett, mosolyogva az orvos. - Mert visszajöhetek később.

- Bocsi, doki - vakarta meg tarkóját a másik férfi.

- Semmi gond.

Az orvos besétált a terembe, és miután elfoglalta helyét az asztala mögött, visszanézett Wayne-re.

- És? Miben segíthetek? Azt ne mondd, hogy megint össze kell, hogy varrjalak valahol, mert megmondom őszintén, kicsit kezd elegem lenni belőle - vigyorgott.

- Csak karcolások, túlélem. Nem magam miatt vagyok itt - fordult a mögötte ücsörgő lány felé.

A férfi komolyságot erőltetett magára, felpattant székéről, és rögtön Lisa elé lépett.

- Mi történt? - vizslatta a mélynek tűnő sebet.

- A kölyök hőst akart játszani, és beállt harcolni. Egész jól bírta végülis, csak az utolsó francia - mielőtt kilehelte a lelkét - jó ötletnek találta vállba döfni szerencsétlent.

- Csodás. Ha szerencséje van, kisasszony, még tudja majd használni a karját.

- Miért ne tudnám? - pislogott értetlenül.

Az orvos, mielőtt válaszolt volna, közelebbről is megvizsgálta a sebet. Szemmel láthatóan azon kívül, hogy a seb mély, nem jelentett komolyabb gondot. Jó jelnek vette azt, hogy a lány érzi a karját, és ha nagyon megerőlteti magát, mozgatni is tudja.

- Első ránézésre elég komoly sebnek tűnik, de a penge nem vágta át az inat és nem rongálta meg az ízületet. Tehát nem valószínű, hogy maradandó károsodást szenvedett volna.

- Na, és ezt is végiggondoltad, eszes? - csapott finoman a lány tarkójára.

- Ez fel se merült bennem.

- Ki gondolta volna – nevetett. - Akkor nem lesz komolyabb baja? - fordult az orvoshoz.

- Nem, csak összevarrom és neki annyi lesz a dolga, hogy pihenteti.

- Azzal nem lesz baj - vigyorgott a lány.

- Kölyök, felfogtad, hogy nem csinálhatsz semmit?

- Mi az, hogy semmit?

- Nem csinálhat olyan dicső hőstetteket, mint amilyet most tett. Mentesülnie kell mindenfajta fizikai megterhelés alól - nézett jelentőségteljesen Wayne-re. - Értem ezt mindenre, ismétlem mindenre.

- Azért ebédnél a kanalamat felemelhetem majd ezzel a kezemmel? Vagy ahhoz is kérjek segítséget? – nevetett.

- Használja a másik kezét.

- De… a balt nem tudom használni semmire.

- Akkor itt az ideje, hogy megtanulja. Most pedig szeretném ellátni a sebet, mielőtt elfertőződik itt nekem. Úgyhogy megkérnélek Wayne, hogy menj ki!

- Megyek.

- El ne menj! - kapott a férfi keze után kétségbeesve. - A doktor össze akar varrni, nem hagyhatsz itt!

- Túl fogod élni, ne aggódj! Ez csak egy tű - vigyorgott.

- De…

- Vagy szívesen feszítenél előttem félmeztelenül? Mert akkor csak egy szavadba kerül… - kacsintott.

Lisa a férfi kérdését hallva fülig vörösödött, és gyorsan a másik irányba kapta a fejét. Wayne jót mosolygott rajta, majd finoman megpaskolta a lány fejét, és közvetlen utána elhagyta a termet, így az orvos bele is kezdett a dolgába.

- Elnézését kérem, ha kellemetlenséget okozok, de másképp nem férek hozzá a sebhez. Szeretném megkérni, hogy vegye le magáról a páncélzatot.

- Ezzel csak az a baj, hogy ahhoz mindkét kezem kéne, ezt viszont - mutatott jobbjára - nem tudom használni.

- Nem szeretném még ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozni, úgyhogy inkább szólok Wayne-nek, hogy segítsen.

- Ne! - hadonászott épp karjával.

- Miért ne? Ha jól láttam, vannak olyan viszonyban, hogy ez ne legyen akadály.

- De…

- Minél hamarabb túlesik rajta, annál jobb - mosolygott a lányra.

És még mielőtt Lisa válaszra nyitotta volna a száját, az orvos el is tűnt az ajtó mögött. Igen, ő akart együtt lenni Wayne-nel, de ezt akkor is kínosnak érezte, viszont mielőtt jobban belemerülhetett volna gondolataiba, az ajtó újra kinyílt, azonban most ketten léptek be rajta.

- Úgy néz ki, mégsem úszod meg, kölyök - vigyorgott.

- Fogd be!

Amíg Wayne segített Lisának levenni a páncélt, addig az orvos előkészített mindent, amire szüksége lehetett.

- Gyerünk, kölyök, ne makacskodj! Hamar lekapjuk a ruhát, és már itt sem vagyok.

- Jól van… de siess - dünnyögte az orra alatt.

- Sietnék, ha engednéd.

Lisa nagy nehezen leengedte védekező karját, mire Wayne lassan neki is látott a folyamatnak. Kicsatolta a páncélt mindkét oldalán, hogy utána már csak le kelljen emelni, aztán nagy nehezen leszedte róla az acélmellényt, az alatta lévő vékony vászon inget is, és hamar nekiugrott a legalsó rétegnek is, a fűzőnek. A lány már tiltakozásba kezdett volna, amikor a férfi megkerülte az asztalt, és elkezdte kifűzni az utolsó ruhadarabot.

- De miért kell ezt is? - nézett kétségbeesve az orvosra.

- Hogy ne húzódjon a bőre, amikor összevarrom, hogy véletlenül se varrjam össze rossz helyen, márpedig egy fűző eléggé összehúzza a bőrt, gondolom - merengett el a férfi.

Wayne újra a lány elé lépett, és leemelte róla a kifűzött ruhadarabot, közben pedig csak nem tudott megálljt parancsolni magának, így szemei olykor elkalandoztak Lisa testén.

- A szemembe nézz, Harris! - harsant fel a lány.

- Értettem, kapitány - nézett fel vigyorogva.

- Ezért még kapsz!

- Most miért? Nem az én ötletem volt.

- De elvállaltad.

- Miért? Jobban örülnél, ha valaki más állna itt?

- Nem azt mondtad, hogy amint végeztél, itt sem vagy? - kerülte ki a kérdést.

- Lehet, hogy még egyszer át kéne gondolnom, hogy akarok-e egyáltalán tőled bármit is.

- Hé!

- Csak viccelek, nyugi, kölyök - homlokon puszilta a lányt, majd nevetve megcsóválta a fejét, és újból kiment a szobából.

Az orvos azonnal ellátta a sebet. Lefertőtlenítette, összevarrta, bekötözte, és még egy injekciót is adott neki, mondván, hogy nem tudni mennyire volt rozsdás az a kard, és hogy előtte kiben járt a fegyver.

Miután végeztek, Lisa csak a vászoninget kapta magára, aztán gyorsan lepattant az asztalról, magához vette többi ruháját, és elindult a kijárat felé. De mielőtt lenyomta volna kilincset, az orvos megállította.

- Elnézést, kisasszony. Bizonyára semmi közöm hozzá, de ön pontosan mennyi idős is?

- Nemrég töltöttem be tizenhetedik életévemet, miért?

- Csak a Wayne-nel való kapcsolata miatt érdekelt. Én nem vagyok semmi jónak az elrontója, de ha megfogad egy tanácsot, nagyon vigyázzanak. Nem hiszem, hogy a király is így elnézné önöknek ezt a kis románcot. Wayne a legjobb embere, tudomásom szerint úgy szereti, mint ha a saját fia lenne. Szerintem nem örülne, ha megtudná, hogy kivel ápol kapcsolatot, tekintve, hogy ön nem más, mint az úr legnagyobb ellenségének leánya.

- Igen, gondolom, hogy nem örülne velünk, de ezek már lefutott körök. Wayne ennek ellenére is belekezdett.

- Tudom, tudom. Sokat beszélgettem vele, és tudom, hogy jelenleg semmi sem érdekli, de kérem, vigyázzanak!

- Vigyázni fogunk. Köszönöm - mosolygott az orvosra, majd szélvészként száguldott ki a teremből.

Wayne-t nem látta sehol, ezért elindult régi szobája felé, remélve, hogy a Nancytől kapott ruhái még mindig ott vannak, de meglepetésére, mikor belépett a szobába, nem csak ruháit találta ott… A testvérével nézett farkasszemet.

- Te meg hogy kerülsz ide?

- Jöttem, hogy hazavigyelek. De mégis mi történt veled? - nézett végig aggódva húgán.

- Hagyjál engem békén! Hazudtál nekem te is, apa is… mindenki. Egy olyan hely, ahol nem mondanak igazat, nekem nem otthonom.

- Ne beszélj butaságokat - lépett közelebb.

- Maradj ott, ahol vagy!

- Lisa.

- Tulajdonképpen mi volt a célotok azzal, hogy azt hazudtátok, Wayne ölte meg az anyánkat? Mert nem hiszem, hogy az, hogy kiábránduljak Wayne-ből.

- Inkább neki hiszel?

- Igen. Inkább. Meg a fiúknak, és Nancynek… Érdekes, hogy ők sosem említettek még csak hasonlót sem.

- Mert szerinted az orrodra kötötték volna, hogy az az elvetemült megölte a francia királynőt?

- Wayne nem elvetemült, és sosem tenne még csak hasonlót sem - emelte meg a hangját.

- Honnan tudod? Nem is ismered. Elvakít a szerelem.

- Hallgass!

Lisa már olyan hangosan beszélt, hogy az még a zárt ajtón is kihallatszódott. Az arra felé sétáló őrök is hallották, hogy valami nincs rendben. Az egyikük elment szólni felettesüknek, a másik pedig benyitott a szobába.

- Elnézést, de mi ez a hangoskodás?

- Mit képzel magáról, hogy csak így benyit egy hölgy szobájába?! - csattant fel a báty.

- Evan, állítsd le magad! Ez a dolga. Nincs semmi gond - fordult most az őr felé, - a testvérem épp menni készült.

- Nem dobhatsz ki!

- Ő nem, de én igen - jelent meg az ajtóban Wayne.

- Már megint maga? - kapott homlokához a férfi.

- Megkérném, hogy távozzon. Tudtommal már nincs semmi dolga itt nálunk, hogy csak úgy hívatlanul besétáljon a kastélyba.

- Itt a húgom.

- Igen, észrevettem.

- Nélküle nem megyek el.

- Én meg nem megyek veled - karolt bele Wayne karjába.

- Maga. Maga miatt akar itt maradni, ugye?

- Evan. Elmondtam, hogy miért nem megyek vissza veled. Vedd tudomásul, hogy nem kelletek. Nem fogok együtt élni egy halom hazug emberrel.

A báty egészen közel lépett Wayne-hez, és teljesen figyelmen kívül hagyva húgát, csak a férfihez beszélt.

- Megesküszöm, hogy még hallani fog rólam. Ezzel itt nincs vége - sziszegte.

- Kíváncsian várom.

Evan magasra emelve az orrát kiment a szobából, és elhagyta a kastélyt is. Wayne-ék az ablakból nézték, ahogy beszáll a hintójába és elhajt a birtokról. Nagyot sóhajtottak, mikor a kocsi eltűnt a szemük elől. Lisa még mindig a férfi karját szorongatta, teljesen elmélázott. Ha Wayne nem zavarja meg, biztos, hogy ott ácsorgott volna estig.

- Nem akarsz aludni?

- De hát reggel kilenc van.

- Igen, de egész éjszaka fent voltál, harcoltál és megsebesültél. Biztos jól esne egy kis pihenés.

- Tudod, mi esne jól?

- Na?

- Ha csendben maradnál és hagynád, hogy ölelgesselek - nevetett.

- Annyit ölelgetsz majd, amennyit csak akarsz, most viszont menj aludni.

- Nem vagy az apám.

- Nem, az biztos, hogy nem - mosolygott.

Wayne halkan beszélt, olyan nyugalmat árasztott, amilyet Lisa még sosem érzett. Fájt volna bevallania, de tényleg fáradt volt és jól esett volna bebújni az ágyába, és így, hogy hallgatta a férfi halk és nyugodt beszédét, szinte állva el tudott volna aludni, ott mellette. De nem is Wayne-ről beszélnénk, ha nem törte volna meg az idillt.

- Na. Gyerünk aludni!

- De tiszta kosz vagyok.

- Akkor fürödj le! Vagy abban is segítség kell? - vigyorgott.

- Ó, te…! - csapott a férfi karjára.

- Indulás.

- Megvársz?

- Meg, csak menj már - nevetett.

Lisa kihozta a gardróbból hálóruháját, és megindult a fürdőbe. Wayne szólt az egyik cselédnek, hogy segítsen neki, ha szükséges, és amíg ő várakozott, leült a kanapéra, és csak bámult ki az ablakon. Annyira gondolataiba merült, hogy nem tűnt fel neki, amikor Lisa visszaért, csak arra eszmélt fel, hogy a lány átkarolta a nyakát.

- Végeztél is?

- Igen. Most már tiszta vagyok és illatos.

- Na gyere ide, kölyök!

A férfi megfogta a nyakát átölelő kart, átvezette a lányt maga elé, és az ölébe húzta. Lisa féloldalasan ült le, így a fejét könnyen Wayne vállára tudta dönteni, mire ő átkarolta a lány derekát.

Percekig ültek csendben, míg Lisa el nem aludt. A férfinak már csak az egyenletes szuszogás tűnt fel. Wayne egy darabig mosolyogva nézte a szendergő lányt. Végigsimított arca élén, és néhány répavörös tincset a füle mögé söpört, hogy jobban láthassa az arcát.

Kis idő elteltével nagyot sóhajtott. Rájött, hogy rengeteg dolga van még, pedig mennyivel szívesebben ülne ott estig, de mennie kellett. Óvatosan a lány térdei alá nyúlt, felemelte és az ágyhoz sétált vele. Lassan letette a puha bútorra, betakarta, majd egy apró csókot lehelt a szájára.

- Aludj jól, kölyök!

31. rész

A férfi hamar nekilátott teendőinek, hogy ő is minél hamarabb élvezhesse a pihenést. Pedig mennyire messze volt még az a pillanat, hogy végre az ágyába bújhasson.

Elsősorban el kell számolnia a királynál a történtekről és a veszteségekről, utána, ha jó vezér akar lenni emberei szemében, akkor elmegy a sérültekhez és megnézi, hogy vannak, aztán még a városban is akad intéznivalója.

Ha ezekkel elkészült, csakis akkor engedheti meg magának, hogy lepihenjen. Így, mint első feladata, el is ment a trónterembe a királyhoz és családjához, hogy élménybeszámolót tartson az éjszakáról. Már épp befejezte volna mondandóját, mikor az uralkodó közbeszólt.

- Mondd csak, ki volt az a fénylő páncélba bújtatott ember?

Wayne elgondolkodott, hogy biztos jó ötlet lenne elmondani a királynak, hogy egy lány húzta ki őket a bajból? De mivel nem akart hazudni, nem volt mit tenni, elmondta az igazat.

- Lisa.

Nancy szinte azonnal felugrott trónjából, és ijedt szemekkel nézett a férfira.

- Ne aggódjon, felség, semmi baja! Az orvos már ellátta.

- Hol van most?

- Alszik.

- Várjunk egy pillanatot - szólt közbe a király. - Ki az a Lisa?

- Apám, biztos emlékszel. A huszonegyedik születésnapi bálomon mutattam be nektek.

- Az a helyes kis vörös lányka?

- Igen ő.

- Tudjuk már, hogy hova valósi?

Nancy és Wayne ijedten néztek össze. Nem pont így akarták a tudtára adni, hogy a lány, akit vendégül lát igazából félig rokon. A hercegnő nyelt egy nagyot, apja felé fordult, megfogta a kezét, és belekezdett rövid beszédébe.

- Teljes nevén Lisa Crine.

A királynak ennyi is elég volt. Olyan lendülettel ugrott fel trónjából, hogy az majdnem felborult mögötte. Nancy egészen összehúzta magát, mintha csak attól félne, hogy az apja haragja rajta fog csattani. Wayne viszont látszólag nyugodt volt, de egészen feszülten figyelte a következő lépést. A király azonban nem tett semmit, csak dühösen kicsörtetett a teremből.

- Hát… rosszabbul is reagálhatott volna - próbált mosolyogni Nancy.

- Szerintem ezzel még nincs vége. Figyeljetek Lisára nagyon - szólalt meg a királyné is. - Wayne, ugye megkérhetlek, hogy maradj mellette? Nem szeretném, ha az uram bántaná.

- Természetesen, felség - hajolt meg a férfi.

- Köszönöm.

Végül a királyné is elhagyta a termet, így Nancyék kettesben maradtak.

- Most mi lesz? - nézett aggodalmasan Wayne-re.

- El kéne mondanod Lisának is.

- Nem mondanád el neki inkább te?

- Sajnálom, Nancy, de így is rengeteg dolgom van még, és nagyon szeretnék már pihenni. De ne aggódj, Lisa nagyjából egy órája feküdt le, szerintem estig fel sem kel. Addig szedd össze a gondolataidat, és ess túl rajta - tette kezét a lány vállára.

- Rendben.

Ki-ki ment a saját dolgára. Wayne benézett a katonáihoz, Nancy pedig felment szobájába, hogy felkészüljön nehéz beszélgetésére Lisával.

Mindeközben a király mérgesen fújtatva sétált fel, s alá a hálótermükben, míg felesége csak csendben figyelte, nem tudta, hogy mit csinálhatna. Az uralkodó azonban nem nyugodott le hosszú percek elteltével sem, ezért a királynő úgy döntött, beszél férjével.

- Brian, szívem, nem ülnél le?

- Jelenleg nem tudnék egy helyben ücsörögni.

- Akkor, kérlek, mondd el, hogy mi jár a fejedben, hátha segíthetek.

- Rachel - lépett közelebb nejéhez a férfi -, biztos vagyok benne, hogy ebben is az ő keze van. Azt hittem végre feladta, de tovább keseríti az életünket. Belefáradtam már - rogyott le végül a kanapéra.

Arcát kezei közé temette, sírni kezdett. Hangja nem volt, csak rázkódó vállai adták jelét annak, hogy a király nagyon maga alatt van.

- Nem tudhatjuk, hogy ez is az ő műve. Miért nem beszélsz a lánnyal? - ült át férje mellé a nő.

- Szerinted elmondaná? - emelte fel tekintetét.

- Szerintem az a kislány azt sem tudja, hogy mibe keveredett. Nem hinném, hogy a fivéred pont a lányát használná fel ellened.

- Jól van hát. Beszélek vele, amint felébredt.

Az uralkodó kissé megnyugodott, neje mindig is jó hatással volt rá. Megeshet, hogy nélküle még a fejét is képes lenne elhagyni. Bárhogy is legyen, minden nap hálát ad az égnek, hogy Rachel van neki.

A királyné, miután megnyugtatta férjét, visszament intézni napi teendőit, ami így közel negyvenhat évesen nem állt másból, mint olvasás és egy kis kertészkedés.

***

Kora este volt már, mikor Wayne megérkezett a városból. Hamarabb is visszaért volna, csak az édesanyja megint feltartotta, de nem zavarta, egészen megbékélt már vele, az apja az egyedüli, aki még mindig nem tudja elviselni, de az érzés kölcsönös.

Hulla fáradtan vonszolta végig magát a kastélyon, de mielőtt bárki is megállíthatta volna, gyorsan besurrant a szobájába, ledobta felszerelését és a ruháit, végigdőlt az ágyon, és egy másodperc múlva már az igazak álmát aludta.

Pár szobával arrébb Lisa viszont felébredt. Nyújtózkodni akart, de mikor megmozdította jobb karját, majdnem felsikoltott. Teljesen kiment a fejéből a csata és a sérülése.

Lassan összeszedte magát, és óvatosan kimászott az ágyából. Az ablak elé sétált, és csak nézte, hogy a lemenő nap utolsó sugarai miként varázsolják el a kora tavaszi tájat. Bentről szemlélve igen kellemes időnek tűnt egy kis sétához, így elhatározta, hogy lemegy az udvarba, mert abban biztos volt, hogy az őrök ilyenkor már nem engednék ki kíséret nélkül. Igen lassú tempóban, de felöltözött, és már indult volna ki, amikor kopogtak az ajtaján.

- Gyere.

- Zavarok? - dugta be a fejét Nancy.

- Nem, dehogy. Sétálni akartam menni, de akkor maradok - mosolygott.

- Ha gondolod, lemehetünk, végül is kint is tudunk beszélgetni.

- Rendben.

Míg le nem értek az udvarba, Nancy nem szólt semmit. Lisa furcsállta is, hogy a mindig beszédes lány most szótlan, és mintha feszült is lenne. De gondolta, nem zavarja meg, ha akar valamit, úgyis elmondja. Aztán ez a szótlanság egy tíz perc elteltével kezdett igen kellemetlen lenni, úgyhogy Lisa kénytelen volt megtörni.

- Szóval… miről akartál beszélni?

- Mielőtt belekezdenék, elárulod, hogy mi történt a karoddal?

- Ja, hogy ez? - mutatott a bekötözött végtagjára. - Csak a vállam bánta, a karomnak semmi baja. Mikor Edward leszúrta az utolsó franciát, megkönnyebbültünk, aztán kiderült, hogy az mégsem halt meg annyira, mint hittük. Belém szúrta a kardját… - vigyorgott keserűen.

- Uramisten - kapott a szája elé Nancy.

- De nincs semmi baj. Az orvos már ellátta, szóval megmaradok.

- Tudom, Wayne is mondta.

A férfi nevének említésére Lisa fülig vörösödött, ami Nancynek is szemet szúrt.

- Történt még valami, amiről esetleg nem tudok? - mosolygott.

- Mondhatni…

- Na mondjad!

- Megcsókolt.

- Mármint Wayne? - kerekedtek el a szemei, miközben a szája egyre nagyobb mosolyra húzódott.

- Igen.

- Jaj, Lisa - ugrott a lány nyakába. - Ideje volt már. És akkor most együtt vagytok?

- Hát, igazából nem tudom. Tegnap… azaz ma bent volt nálam, amikor aludtam… tulajdonképpen a vállára dőlve aludtam el.

- Hm… Hát, ha Wayne hagyja, hogy valaki hozzá érjen, akkor annak biztos komoly oka van – kuncogott. - És nem hiszem, hogy csak barátként tekint rád, mert tudtommal Edwardékat sem szokta csókolgatni - nevetett fel hangosan a lány.

- Hát nagyon remélem, hogy nem - nevetett ő is.

Mikor sikeresen leküzdötték a nevetőgörcsüket, komolyságot erőltetve magukra Lisa újra megszólalt:

- Na, de miről akartál velem beszélni?

Nancy megremegett. Tudta, hogy Lisa ki fog borulni, ha mindenbe beavatja, de nem halogathatta tovább, muszáj volt elmondania.

- El akartam mesélni, a két királyság közti viszály valódi okát.

- Hallgatlak.

A két lány letelepedett egy padra, Nancy vett egy nagy levegőt, és belekezdett.

- Az ok elég messzire nyúlik vissza. Tulajdonképpen apáink gyermekkorában kezdődött minden. Jason, az apád és Brian, az én apám fivérek.

Lisa szemei elkerekedtek, de nem szólt közbe, így Nancy folytatta.

- Elképzelhető, hogy a világ nem hordott a hátán olyan testvérpárt, akik ennyire gyűlölték egymást, mint ők ketten. Jason az idősebb, és ezzel a mai napig visszaél. Kiskorukban rengeteget bántotta az apámat, de természetesen el volt neki nézve, mert ő volt a trónörökös. Megkoronázása után feleségül vett egy Melina nevű hölgyet, természetesen nemes, ő volt az édesanyád. Kedves teremtés volt, mindig védeni akarta apámat, de Jason elüldözte. Ő úgy döntött, hogy nem akar tovább együtt élni testvérével, inkább új életet kezd valahol máshol, így került Angliába.

Nancy kis szünetet tartott, hogy a mellette ülő még mindig sokkos lány meg tudja emészteni a hallottakat. Csak akkor folytatta, mikor Lisa újra rá nézett.

- Itt viszont úgy akart élni, mint a többi ember. Nem akarta, hogy azért foglalkozzanak vele, mert ő Franciaország hercege, de persze mindenki tudta jól, hogy ki ő. Egyetlen ember volt, aki közemberként kezelte, az anyám, Anglia trónörököse. Apám sokáig udvarolt neki, rengeteget találkoztak, és ezt persze nem kellett titkolni, elvégre mindketten királyi családból származnak. Hamar sor került a nászra, és kisvártatva megérkezett az első gyermek, a nővérem, Ellie. Boldogan éltek évekig, míg nem egy nap apám levelet kapott fivérétől. Reménykedett benne, hogy benőtt a feje lágya, de ismét csalódnia kellett benne. A levél tartalmából kiderült, hogy a hír, miszerint Brian, a francia herceg egy angol hercegnőt vett feleségül, eljutott hozzá is, ez pedig nem tetszett neki, nagyon nem. Elhordta apámat mindennek, azt írta, hogy vérgyalázó, és hogy többé nem a család tagja, de ne is reménykedjen benne, hogy ennyivel megússza.

- Pont, mint Evan… - suttogta maga elé.

Nancy figyelmen kívül hagyva folytatta történetét:

- Hosszú évek teltek el úgy, hogy apám minden héten kapott egy levelet Jasontől, és mind egyre durvább hangvételű volt. Nem akarta tudomásul venni, egy levelére sem válaszolt, de egyik nap váratlan látogatók érkeztek: francia katonák. Állítólag azért jöttek, mert a fivére békülni akart, apám nem hitte el, de végül csak beengedte a férfiakat, csak azzal nem számolt, hogy a serdülő lánya beleszeret az egyik fiatal katonába, és ez vezetett a tragédiához.

- Várj… Evan azt mondta, hogy apád hívta ide a katonákat, és hogy a nővéred kikezdett a katonával.

- Pedig nem úgy volt. A katonákat Jason küldte, és Ellie valóban kikezdett a katonával, de nem puszta szórakozásból, tényleg beleszeretett a férfiba. Tudom, mert akkor már én is éltem, kilenc éves voltam. Mindegy, lényeg, hogy a katona belement a játékba, amíg a kastélyban tartózkodtak, ami nagyjából egy hét volt, minden nap az egyik hátsó erkélyen találkozgattak. Aztán a katona utolsó itt töltött napján valamiért visszautasította Ellie közeledési szándékát, és valahogy úgy lökte félre, hogy átbukott a korláton és lezuhant, azonnal meghalt. Hogy ez véletlen volt vagy szándékos, a mai napig nem tudjuk. Apám rendkívül dühös volt, nem volt szemtanú, aki bizonyíthatta volna, hogy a katona ártatlan, avagy sem, ezért kivégezték. Betudták annak, hogy ez volt Jason bosszúja, amiért apám meggyalázta a francia családját, ez a tett viszont nem maradt megtorlás nélkül. Elsősorban a katonák elraboltak téged, de apám nem akart bántani, elvégre az unokahúga vagy, de aztán eltűntél, és később már nem ismert meg. Így valami komolyabb bosszút akart. Wayne jóval ezután került hozzánk, és az első csatája volt, amiben a bosszúhadjárat során megölték az édesanyádat.

Lisa szeme megtelt könnyel, ezt a részt már hallotta, de így, hogy tudja, hogy mi vezetett édesanyja halálához, csak még elkeserítőbb a helyzet.

- Jasonben ekkor valami elkattant, az elméje teljesen elborult, és az a nap óta próbálja megbosszulni feleségét. Rengeteg támadást indított ellenünk, de amióta Wayne és a serege vigyáz ránk, nem tudták bevenni a kastélyt. Így Jason annyiban maradt, hogy ha nem is sikerül kivégeznie minket, legalább terrorban tarthatja a családot. Amikor apám megtudta, hogy ennyi lenne Jason terve, kirendelte mellém Edwardot és Scottot, mondván, hogy nem lehet tudni, hogy fivére mikor változtat a tervén. Azóta vigyáznak rám a fiúk.

- És Evan? Ő hogy jön a képbe?

- Evan csak fogadott gyermeke Jasonnek és Melinának. Úgy volt, hogy nem lehet gyermekük, ezért örökbe fogadtak egy fiút, akiből egyszer egy büszke várományos lesz, de a trón hivatalosan téged illet. Evan tíz éves volt, amikor te megszülettél, mindenkit váratlanul ért, de csak örülni tudtak neked.

- De ha az apád ennyire utálja őket, miért ment bele a házasságba?

- Belefáradt már az ellenségeskedésbe, és reménykedett benne, hogy majd mi fiatalok rendbe hozzuk azt, amit ők elrontottak. A háborút tehát a testvérpár leírhatatlan gyűlölete szította, ami annyira elhatalmasodott rajtuk, hogy sehogy sem tudnák rendbe hozni.

- Értem… Illetve egy valamit mégsem.

- Mi lenne az?

- Miért nem mondtad el eddig?

- Hidd el, el akartam mondani, csak nem volt megfelelő pillanat.

- Miért nem?

- Egyrészt, én is azóta tudom, hogy ki is vagy, mióta Evan itt járt. Akkor nem tudtam elmondani, aztán elmentél vele. Amikor meg visszajöttél, nem véletlenül hívtalak, hogy gyere majd a szobámba, de harcolni voltál, nem volt megfelelő alkalom.

Lisa már nem tudott mit mondani, csendben felállt a padról és elindult a kapu felé.

- Most hova mész? - rohant utána Nancy.

- El. Kérlek, ne kövess, egy kicsit egyedül szeretnék lenni.

A lány arra sem méltatta, hogy a szemébe nézzen, háttal állt neki és halkan beszélt. Túl sok információ volt ez neki, és idő kellett, amíg megemészti… nem mindennap mondanak neked olyat, hogy az apád egy elvetemült idióta...

32. rész

Nancy visszaszaladt a kastélyba, és gondolkodás, illetve kopogás nélkül rontott be Wayne szobájába.

- Wayne - keltegette a férfit.

- Hm?

- Ébren vagy?

- Nem – sóhajtott. - Nagyon sürgős?

- Lisáról van szó.

Wayne lassan kimászott a takarója alól, kiült az ágy szélére, és egy hatalmas ásítás kíséretében magára kapkodta a ruháit.

- Mi történt?

- Úgy tettem, ahogy mondtad. Elmeséltem neki mindent.

- És? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét.

- És most elment.

- Micsoda?! - pattant fel. - Hova?

- Azt nem tudom, de elhagyta a birtokot. Azt kérte, hogy ne menjek utána.

- Jól van, nem lesz baj. Máris előkerítem… valahogy.

Ez a „valahogy” kijelentés nem volt túlzottan megnyugtató, de Nancy viszonylag lehiggadt, és ez volt a lényeg.

Wayne átmozgatta elgémberedett tagjait, magához vette felszerelését, mondván, hogy nem tudni Lisa merre mehetett, és elhagyta szobáját. Indulása előtt riasztotta Edwardot, hogy amíg nincs itt, ő a főnök, ezután gyalog indult meg, csak mert félt tőle, hogy ha lóra ül, elalszik az állat hátán, arra gondolt, hogy amíg saját lábán halad éberebb marad.

Az álmossággal valóban nem akadt gondja, ugyanis a tavaszi éjszakák viszonylag hűvösek még ahhoz, hogy melegebb ruha nélkül legyenek a szabadban. A hűs levegő így kellemesen csípte a bőrét, ahogy átütött vékony ingén. Ha ez nem lett volna elég, még a szél is fújt, így a férfi, ha akart se tudott volna elaludni, egyetlen problémája még mindig csak a fáradtság volt. Furcsállta is. Ugyan minden hosszú harc után jól esett neki egy kis pihenés, de sosem készült ki ennyire… Lehet, hogy…

- Neem, nem. Nem. Én nem szoktam beteg lenni - rázta meg a fejét az okfejtés végén. - Csak alvásra van szükségem.

De a gondolat továbbra sem hagyta nyugodni, még jó, hogy nem egy hipochonder természet.

Lassan már egy órája járkált kint a sötétben, de Lisát sehol sem találta. Meg sem fordult a fejében, hogy feladja a keresését, de kezdett igen kétségbeesni. Az agya legmélyebb pontján már megkezdődött a rémelméletek gyártása, hogy: mi van, ha lezuhant egy szikláról? Mi van, ha megtámadta valaki? Vagy megint elrabolták…

Csak az tűnt fel neki, hogy a lépései gyorsabbak, sokkal gyorsabbak, igazából rohanva haladt. Fogalma sem volt már arról, hogy merre, csak szaladt, hogy minél előbb megtalálhassa a lányt, hogy minél előbb magához ölelhesse, és hogy megnyugodhasson, hogy Lisa életben van… de nem találta.

Lassított a tempón, megállt, hogy megnyugodjon, és hogy lelassítsa az őrült módjára verdeső szívét. Körbekapta tekintetét a környezetén, időközben beért az erdőbe ahova a fiúkkal szokott kijárni lazítani. Villámcsapásként ugrott be neki a tisztás képe, és hogy Lisának mennyire tetszett a hely.

- Miért nem jutott előbb az eszembe? - csapott a homlokára.

Most már lassabb tempóban haladt tovább, de a szíve még mindig kalapált. Csak abban reménykedett, hogy mikor odaér, megpillantja a lányt, ahogy a kis tavacska szélén ücsörög, és végre lenyugodhat ő is és a szíve is.

Mikor megérkezett, egy gondterhelt sóhaj kíséretében nézett körbe ismét, Lisa nem volt ott. Wayne kiállt a tisztás közepére, és viszonylag hangosan szólalt meg:

- Lisa itt vagy?

- Nem… - érkezett a halk felelet.

A férfi felkapta a fejét, és újra körbe nézett. Még mindig nem találta a lányt.

- Hol vagy?

Válasz ugyan nem érkezett, de amikor a fején koppant egy apró magocska, már tudta, hogy hol bujkálhat. Felnézett az egyik fa lombjára, és végre megtalálta a lányt.

- Mit csinálsz te ott fent?

- Elbújtam.

- Azt vettem észre. Nem akarsz lejönni?

- Nem.

- Miért nem?

- Mert nem tudok.

- Akkor hogy másztál fel? - nevetett.

- Nehezen, de lemenni sehogy sem tudok.

- Na várjál!

Wayne felkapaszkodott a fa legalsó ágára, és felhúzta magát. Hála az égnek a lány nem mászott fel túlzottan magasra, úgyhogy a férfi hamar beérte. Lisa egy vastag ágon ült, lábai az ág két oldalán lógtak le. Bal karjával maga előtt támaszkodott, jobbjával pedig egy kisebb gallyba kapaszkodott, már amennyire a sérülése engedte. Wayne az alatta lévő ágon állt meg, ugyan csak pár centivel, de még így is magasabb volt a lánynál. Jobb kezével megtámaszkodott a fa törzsén, közvetlen Lisa válla mellett, balját pedig a lány lábára fektette.

- Mi a terv? - nézett rémülten Wayne-re.

- Gondoltam leviszlek.

- Mégis hogy?

- Tudod, van két karom, meg két lábam…

- Nem mondod?

- Nem vagyunk olyan magasan… - vigyorgott.

- Felejtsd el! - kerekedtek el a szemei, amikor realizálta, hogy mit akar a férfi.

- Ugyan már! Csak három méter magasan lehetünk.

- Nem ugrassz le! Pláne nem velem…

- Nem bízol bennem? - emelte meg egyik szemöldökét halvány mosollyal a képén.

- De…

- Na, akkor gyere - gyújtotta ki a karját.

- De ez nem egyenlő azzal, hogy leugorhatsz.

- Dehogynem.

További beszéd nélkül jobb kezével magához rántotta a lányt, bal karjával pedig térdei alá nyúlt, és elrugaszkodott az ágról. Hatalmas puffanással értek földet, de Wayne talpon maradt, és Lisát sem ejtette le.

- Jól van, kölyök, most már elengedhetsz - mosolygott.

A lány ugyanis még ugrás előtt átkarolta a férfi nyakát, és olyan görcsösen kapaszkodott belé, mintha komolyan attól félt volna, hogy Wayne hagyta volna, hogy baja essen. Lisa lassan elengedte a férfit, mire ő óvatosan leengedte a földre.

- Megnyugodtál?

A válasz csak egy biccentés volt.

- Jól rám hoztad a frászt…

- Te csak hallgass!

- Az eltűnésedről beszélek. Nagyon szépen kérlek, ne csinálj ilyet többször.

Wayne megint halkan beszélt, hangjából csak úgy sugárzott az aggodalom. A lány a férfira nézett, és akaratlanul is elmosolyodott az arckifejezését látva.

- Sajnálom - bújt a férfi karjai közé.

Wayne erre a pillanatra vágyott, hogy végre magához ölelhesse. Egyik kezével a lány derekát karolta át, a másikkal pedig a fejét simogatta.

- Te aztán tényleg aggódhattál – kuncogott. - A szíved mindjárt kiesik a helyéről.

- Nem tudom, hogy mi lehet vele. Amióta Nancy felkeltett ilyen…

- Nem vagy te beteg? - húzódott el.

- Nem szoktam az lenni.

- Azért mégis.

Lisa kinyújtotta ép karját, és apró tenyerét Wayne homlokára fektette. Csendben figyelte a férfi arcát, ahogy az érintésére lecsukta szemeit, és elengedett egy jóleső sóhajt. Ahogy elhúzta kezét, Wayne szemei automatikusan kinyíltak.

- Szerintem te lázas vagy.

- Semmi bajom sincs, csak aludnom kell.

- Akkor mit keresel itt?

- Tudod, Nancy felkeltett, hogy te csak magadra gondolva elhagytad a birtokot, de azt nem közölted, hogy merre mész, csak eltűntél. És a királynő amúgy is megbízott azzal, hogy vigyázzak rád, szóval…

- Ahha… tehát a királynő parancsa miatt jöttél utánam? - fordított hátat a férfinak.

- Lisa, könyörgöm, ne csináld már! Miattad jöttem utánad. Mert nem akartam, hogy egyedül legyél, vagy, hogy bajod essen.

- Mi bajom eshetne egy erdőben? Egy fa tetején…

- Nézd, jelenleg nem tudjuk, hogy mi apád terve, úgyhogy nem szeretném, ha egyedül kószálnál… este… egy sötét erdőben… akkor sem, ha felmászol egy fára.

- Szerinted az apám képes lenne engem is megöletni? - nézett rémülten a férfira. - Vagy csak az őrületbe akar kergetni engem is? Mi szándéka lehetett azzal, hogy ellened akart uszítani? Vajon azt akarja, hogy én végezzek veled? Hogy aztán ne tehess keresztbe neki, és végezhessen Nancyékkel? Vagy…

- Lisa. Nyugi - fogta meg a lány vállait. - Nem engedem, hogy az apád bárkit is bántson. Nem fogja megölni Nancyéket. és téged sem, nem hagyom.

- És Evan? Vele mi lesz? Ő megfenyegetett téged. És ha ő öl majd meg?

Lisa szemei megteltek könnyel, és egész testében remegni kezdett.

- Nem akarok így meghalni, és téged sem akarlak elveszíteni… félek.

Wayne nem tudta, hogy hogy nyugtassa meg a lányt. Szörnyű gondolatok cikáztak Lisa fejében, és ha nem állítja le, összeroppan a súlyuk alatt. Legelső ötletként, ami eszébe jutott, leült a fa tövébe, és az ölébe húzta a lányt. Lisa a férfi vállára hajtotta fejét, és rémülten pislogott maga elé. Wayne átkarolta a vállát, és lágyan simogatni kezdte az arcát.

- Vigyázok rád, kölyök. És nem engedlek el soha. Ne félj!

Lisa nem reagált, de a remegést egy kis idő elteltével abbahagyta.

Csendben ücsörögtek, a férfi már majdnem elaludt, mikor Lisa megszólalt:

- Wayne?

- Hm?

- Te tudtál arról, amit Nancy mesélt?

- Attól függ.

- Mitől?

- Hogy mit mesélt? - nevetett halkan.

- A családunkról… hogy hogy alakult ki ez a helyzet… mindenről.

- Akkor igen. Tudtam róla.

- Miért nem mondtad el? Nancy azt mondta, hogy nem volt megfelelő alkalom, de veled több időt töltöttem együtt. Miért nem mondtad el?

- Mert túl önfejű vagy.

- Ezt most hogy érted? - nézett fel a félig alvó férfira.

- Úgy értem, hogy ha tudtál volna róla, meg akartad volna oldani a problémát. Mindenáron keresztül húztad volna apád terveit, amivel csak felhergelted volna. A te érdekedben nem mondtuk el.

Lisa elgondolkodott a hallottakon, és be kellett látnia, hogy a férfinak igaza van. Nem lett volna ideje úgy végiggondolni mindent, mint most. Szinte biztos, hogy neki esett volna az apjának, és az is biztos, hogy akkor most nem ücsörögne itt Wayne ölében.

- Na jó, de akkor miért döntöttetek úgy, hogy mégis elmondjátok?

- Mert apád tervez valamit, aminek te is a részese vagy. Illetve tervezett, mert ugye nem jött össze. Téged akart felhasználni ellenünk. Tapasztalhattad te is: egy apró hazugság miatt nekem estél. Most, hogy tudsz mindenről, nem fogsz ellenünk fordulni, mondjon bármit is az öreg.

- Ahha… és honnan tudjam, hogy nem ti hazudtatok? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét.

- Kicsit azért fáj, hogy ennyire nem bízol bennem. De felőlem megkérdezhetsz bárkit, ugyanezt fogja mondani, még a város lakói is ismerik a történetet.

- Én bízom benned - mosolygott a férfira. - De ha átversz, neked annyi! - nevetett.

- Soha.

- Szerencséd - hajtotta vissza a fejét. - Viszont akkor jelenleg előnyben vagyunk.

- Miért is?

- Mert apám nem tudja, hogy ti mindenbe beavattatok.

- És?

- És ha visszamegyek, könnyedén kiszedhetek belőle bármit.

- Felejtsd el!

- Most miért? - húzódott el a férfitól.

- Mert tudjuk, hogy apád mit művel azokkal, akik elárulják, Lisa. Nem engedem, hogy odamenj! Hidd el, nem érdekelné, hogy a lánya vagy, hidegvérrel végezne veled, ha szégyent hoznál a családjára… ha odamész, nem tudlak megvédeni.

- Én viszont segíteni akarok, és ha ehhez kockáztatnom kell, akkor megteszem.

- Nem azt mondtad, hogy nem akarsz meghalni?

- Mint azt már említettem, ha értetek halok meg, nem érdekel.

- Nem engedem!

- Wayne - simított végig a férfi arcán.

- Ha kell, megint megkötözlek és bezárlak valahova, de nem engedlek el - szorította magához a lányt. - Nem.

Lisa mosolyogva simogatta Wayne hátát, nem gondolta volna, hogy tényleg… komolyan belészeretett.

- Wayne, holnap hazamegyek. Ha engeded, ha nem, tudod, hogy mindig mindenre van megoldásom. Ha bezársz, akkor is elmegyek.

A férfi már nem válaszolt, tudta, hogy úgysem tudja meggyőzni a lányt, és egyet kellett értenie vele: hiába zárná be, valahogy úgyis megszökne. Akkor legalább tudjon róla, hogy bármikor segítségre lehet szüksége.

- Csak akkor mehetsz el, ha itt és most megígéred, hogy visszajössz. Visszajössz hozzám!

- Visszajövök - mosolygott a férfira. - Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem, mikor végre megszereztelek.

- Szeretlek, Lisa. Ezt egy pillanatra se felejtsd el!

- Azt hiszem, hogy ezt sosem fogom megszokni - mosolygott égő arccal.

- Kénytelen leszel.

Wayne finoman átfogta Lisa tarkóját, és közelebb húzta magához, mire a lány már szinte automatikusan becsukta a szemeit, és átkarolta a férfi nyakát. Ki tudja már, hogy hanyadik csókjuk csattant el, de mint Lisa említette, ezt sosem fogja tudni megszokni… Mikor elváltak egymástól, Lisa vissza döntötte a fejét a férfi vállára, mire az csak sóhajtott egyet.

- Baj van? - nézett fel rá.

- Neem, dehoogy, csak kezd kényelmetlen lenni a helyzet.

- Tényleg? Én remekül elvagyok.

- Persze, de nem is a te hátad préselődik neki egy érdes fának.

- Nem, én egészen máshoz préselődök hozzá.

- Ejnye, de perverz lett itt valaki - nevetett.

- Rossz az, aki rosszra gondol.

- Tudom, de hülye, aki nem - kacsintott a lányra.

- Na, de ha ennyire nem tetszik a helyzet, akár vissza is mehetünk a kastélyba.

- Ne húzd az agyam, kölyök, mert nem lesz jó vége - jelent meg az arcán egy sunyi mosoly.

- Na, most akkor ki a perverz? - nevetett fel hangosan.

- Jól van, te nyertél. Most már visszamehetünk?

- Menjünk!

Lisa már épp nekirugaszkodott, hogy felálljon, amikor Wayne megint az ölébe kapta, és felállt vele.

- A karom sérült, nem a lábam - mosolygott.

- Én meg megmondtam, hogy nem engedlek el.

- És hogy tervezted, velem akarsz aludni?

- Nem is rossz ötlet - vigyorgott.

- Nem vagyok ölelgetős kis párna, ha azt tervezted.

- Egészen mást terveztem.

- Na most tegyél le! - kezdett el kapálózni.

- Nyugi már! – nevetett. - Nem csinálok semmit.

- Semmit?

- Semmit.

- Oké… de ha mégis…

- Nyugodj már meg! Kölyök vagy még te bármihez is.

- Most miről beszélsz?

- Pontosan erről - nevetett.

- De most tényleg, mi az a „bármihez”?

- Majd ha nagyobb leszel, megtudod.

- Te egy gonosz… gonosz lélek vagy.

Wayne nevetve hallgatta Lisa szitkozódásait, de mit tehetne, nem gondolkodhat semmi komolyban, amíg a lány be nem tölti legalább a tizennyolcadik életévét. Messze van az még, majdnem egy év… addig bizony vissza kell fognia magát.

33. rész

Wayne, szavához hűen nem engedte el Lisát, s mint valami ölelgetni való kispárnát, egész éjszaka szorongatta. Persze a lánynak sem volt ellene kifogása, sőt talán még sosem volt ilyen kellemes éjszakája. Reggel a megbeszéltek szerint Lisa indulásra készen állt az ajtóban, de valami, azaz valaki meggátolta a továbbhaladásban.

- Felség - hajolt meg Wayne a király előtt.

Brian egy aprót biccentett a férfi felé, majd Lisához fordult.

- Látom, menni készülsz. Indulásod előtt szánnál rám néhány percet? - mosolygott a lányra.

- Persze.

A király a társalgóba vezette Lisát, Wayne pedig követte őket. Brian nem is tétovázott, amint leültek belekezdett mondandójába.

- Mondd csak, mennyit tudsz a családunkról?

- Nancy tegnap világosított fel mindenről. Kicsit váratlanul ért a dolog.

- Tehát nem tudsz semmit apád terveiről?

- Sajnos nem. Apám megvezetett engem, hogy önök ellen fordítson, és fáj belátnom, de majdnem sikerült is neki. Wayne-re uszított azzal a hazugsággal, hogy ő ölte meg az anyámat. Bedőltem neki, de már mindennel tisztában vagyok.

- És mi alapján döntötted el, hogy kinek hiszel? Ezen az alapon mi is hazudhattunk neked, hogy az apád ellen fordítsunk.

Wayne rémülten kapta fel a fejét, és már szólásra nyitotta volna a száját, amikor a király csendre intette, és kíváncsian figyelte a lányt.

- Bár nem ismerem eléggé se önöket, se az apámat, mégis úgy érzem, önökben bízhatok. Nancy befogadott, pedig azt sem tudta, ki vagyok. Wayne is elfogadott, pedig úgy vettem észre, hogy nehéz a közelébe férkőzni. Nem mellesleg, mindannyian rengeteget segítettetek nekem. Úgy hiszem, hogy ha nincs is valóságalapja annak, amit elmondtak, azzal, hogy önök mellé állok, valamelyest leróhatom a hálámat. Meg hát az apám az elejétől fogva elhallgatott előlem dolgokat, Evan se mesélt soha, csak a jelentéktelen részleteket, azonkívül pedig ő is sokat hazudott. Ami azt illeti, belőle ki is tudnám nézni, hogy hazudjon, Nancyből viszont nem.

- Nos, örülök, hogy így gondolod - mosolyodott el a király.

- Igazság szerint épp haza indultam, hogy segíthessek önöknek.

- Van terved?

- Arra gondoltam, hogy az apám még nem tudhat arról, hogy én már mindennel tisztában vagyok, így ha megjátszom azt, hogy mellette állok, talán ki tudok szedni belőle valamit, amit aztán rögtön megüzenhetek.

- Ez nagyon kockázatos, kedvesem.

- Tudom, de máshogy, hogy segíthetnék?

- Talán Evannél kéne puhatolóznod, lehet, hogy csak a mostohatestvéred, de hátha segítene neked.

- Nem hinném, hogy jó ötlet - szólt közbe Wayne.

- Miért?

- Tegnap itt járt nálunk. Fogalmam sincs, hogy hogy jutott be a kastélyba, de Lisa régi szobájában találkoztunk össze. Amikor Lisa közölte, hogy nem megy vissza vele Franciaországba, leírhatatlan düh látszott az arcán, sőt mi több, meg is fenyegetett, hogy nem most láttuk egymást utoljára.

- Lehet, hogy Jason mellett áll?

- Szerintem elképzelhető.

- Hát akkor nincs mit tenni. Én vállalom a kockázatot - húzta ki magát Lisa. - Ha meg is halok, tudom, hogy jó ügyért történt.

- Biztos van valami más megoldás.

A király mély gondolkodásba esett. Már egészen elmélyedt gondolataiban, amikor valaki berontott az ajtón, a bent tartózkodók pedig összerezzentek a váratlan vendég hirtelen betoppanásától. Az idegen nem tudott megszólalni sem, ahogy belendült az ajtón azonnal összeesett.

Lisa rémülten ugrott a fiatal fiú mellé, ismerős volt neki az arca, de remélte, hogy csak rosszul látta, viszont félelme sajnos beigazolódott. Mikor a hátára fordították a fiút, Lisa két árnyalattal sápadtabb lett, és teljesen leblokkolt.

Bern feküdt előtte. Testét kisebb-nagyobb karcolások díszítették, bőre sok helyen véraláfutásos volt, mindemellett olyan fehér volt mint a fal, halántékán pedig apró verejtékcseppek csillogtak. A fiú pár perc elteltével újra kinyitotta szürke szemeit, és Lisára emelte azokat.

- Hát jól vagy? - nyögte elfúló hangon.

- Miért ne lennék? Mi történt Bern?

- Merénylet készült a királyi család ellen. A herceg küldött, hogy figyelmeztesselek.

- Micsoda?! És Evan? Vele mi van?

- Ő épségben van. A király azonban meghalt.

- Hogy… mi? - pislogott nagyokat.

- Meggyilkolták a feleségével együtt. Téged keresnek, Lisa. Ide tartanak. Tudják, hogy itt vagy. A herceg arra kért, hogy vigyelek el hozzá, csak úgy tud megvédeni, ha mellette vagy.

- De a gyilkos keze alá játszom, ha visszamegyek. Itt viszont csak rátok hozok vészt - nézett a mellette térdeplő férfira.

- Nem fogom engedni, hogy kitedd a lábad a kastélyból - szólalt meg Wayne. - Addig nem, amíg egy gyilkos keres téged.

- Wayne, ha a merénylő idejön, lehet, hogy titeket is megöl.

- Mert szerinted beengedném.

- A fél sereged a gyengélkedőn lábadozik. Nem tudhatod, hogy hányan vannak, akik meg akarnak ölni. Nem foglak titeket is bajba sodorni. Majd Evan megvéd.

- Persze, majd pont ő - fintorgott a férfi.

- Amúgy is az volt a terv, hogy visszamegyek. Ne kezd elölről a tegnapi cirkuszt, mert nem ez a legmegfelelőbb pillanat.

- Ha már ennyire menni akarsz, legalább had kísérjelek el… A királynő parancsa szerint, meg kell, hogy védjelek.

- Jól van, ha ettől megnyugszol - rázta meg a fejét.

- Wayne - szólt közbe a király. - Ha már te mész, vidd Edwardot és Scottot is. Lehet, hogy szükség lesz a segítségükre.

- Rendben - bólintott a férfi.

Lisa felkaparta a földről a fiút, Wayne pedig riadóztatta barátait, akik lázasan rohangáltak a kastély folyosóin.

- Fiúk, indulás!

- Wayne.

A menetet Edward aggodalmas hanglejtése állította meg. A férfi lassan visszafordult barátja felé, és próbált rájönni, hogy mi nyomaszthatja Edwardot.

- Nancyt tegnap este óta nem látta senki - adta meg a választ a fel nem tett kérdésre.

- Hogy micsoda?!

- Nincs ötleted, hol lehet? Mi már az egész kastélyt felkutattuk.

- Nincs. Tegnap este nálam járt, hogy szóljon, hogy Lisa elhagyta a birtokot, de tudtommal utána visszament a szobájába.

- Nem lehet, hogy titokban ő is utánam indult csak kint eltévedt?

- Nem hiszem. Nancy úgy ismeri az erdőt, mint a saját tenyerét. Nem lehet odakint.

- Valóban nincs. Az előzőleges engedélyeddel átkutattam már a terültet, de senki nem talált semmit… még csak nyomokat sem.

- Lehet, hogy elrabolták? - kapott a szája elé Lisa.

- Könnyen megeshet.

Wayne keze ökölbe szorult, nem tudta, hogy most mitévő legyen. Nem akarta elengedni Lisát, de kötelessége lenne előkerítenie Nancyt. A vacillálása kiüthetett az arcára is, mert egy pillanat múlva Scott megtörte az időközben rájuk telepedett csöndet.

- Menjetek Lisával, majd én megpróbálom előkeríteni a hercegnőt. Ha az országban van még, előkerítem, megígérem - mosolygott.

- Köszönöm, Scott. Jövök neked egyel - veregette vállba a fiút Wayne.

- Ó, barátom, sokkal jössz te már nekem.

Wayne-ék lóra szálltak, és irdatlan sebességgel száguldottak az ország határa felé. Útközben nem érte őket semmilyen támadás, ami miatt kicsivel nyugodtabb kedélyállapotban szálltak le az állatok hátáról a királyi udvarban.

Mind a négyen bementek a kastélyba, ami kongott az ürességtől. Sehol egy cseléd, egy eltévedt kertész vagy inas, egy árva lélek nem volt ott rajtuk kívül. Feszült csend telepedett rájuk, és tapinthatóvá vált a nyugtalanság. Lomha léptekben haladtak a trónterem felé, de amikor benyitottak oda, még a lélegzetük is elállt.

Evan a nagy trónszékben terpeszkedett, fején az elhunyt király koronájával, kezében a jogarral, hátán pedig egy nagy vörös palásttal. Ám a mellette lévő kisebb trónszék sem volt üres, azt a helyet a megkötözött és kisírt szemű Nancy foglalta el.

De ők sem voltak egyedül, az egész termet katonák lepték el, a trónokhoz vezető lépcső előtt pedig egy érsek remegett, akinek az lett volna a dolga, hogy Evant királlyá avatja, és ezzel egyetemben hozzáadja az angol hercegnőt.

A levegő teljesen megfagyott, senki sem tudta, hogy mi legyen a következő lépés. Az első, aki feleszmélt, Edward volt, aki gondolkodás nélkül kardot rántott, ezzel magukra uszítva a bent tartózkodó katonákat. Meglepetésükre azonban Evan leállította az embereit, felállt és vigyorogva nézett az ajtóban toporgó csapatra.

- Reméltem, hogy időben ideértek a ceremóniára.

- Mégis mire készülsz? - kiabált Lisa.

- Hát nem egyértelmű, húgocskám? A trón az enyém, vele együtt Nancy keze is. Nem megmondtam, hogy nincs vége a történetnek? Koránt sincs.

- Mit akarsz ezzel elérni?

- Ha már ilyen szépen egybegyűltünk, felvilágosítalak titeket.

Evan intett a katonáinak, hogy kísérjék beljebb kedves vendégeiket, hogy ne kelljen beüvöltenie az egész termet.

- Sajnálom, hogy nem kínállak hellyel titeket, de sajnos mind a kettő foglalt - nevetett.

- Térj a lényegre!

- Türelem, barátom, türelem.

- Legalább a hercegnőt engedd el! - kiáltotta Edward.

- Ha ez titeket megnyugtat, csak tessék, oldozzátok el. Ha végeztünk, úgyis mind meghaltok.

Edward figyelmen kívül hagyva Evan szövegelését, rögtön Nancy mellé ugrott és levágta róla a köteleket, mire a lány rögtön felpattant helyéről és átölelte az előtte álló férfit Edward pedig minden félelmét félredobva viszonozta az ölelést.

- Milyen megható - csapta össze tenyereit Evan. - Ha végeztetek a turbékolással, akár el is kezdhetnénk.

Nancy a másik férfi felé fordította fejét, de Edwardot továbbra sem engedte el. Görcsösen kapaszkodott annak köpenyébe, így a férfi is a lány hátán hagyta kezét.

- Mielőtt belekezdenék, hatalmas tapsot kérnék az én nagyszerű színészemnek - nyújtotta előre karját.

Mindenki abba az irányba nézett, amerre Evan mutatott, és ekkor találkozott tekintetük az elbújni készülő Bernnel.

- Micsoda fantasztikus előadást adhatott nektek, hogy így eljött mindenki. A kis zöldfülű, hogy is hívják? Scott? Bizonyára a hercegnőt keresi otthon, igazam van?

- Miért csináltad? - kérdezte Lisa Berntől.

- Megzsarolt.

- Mégis mivel?

- A családommal. Azt mondta, hogy ha nem teljesítem a parancsát, megöli a családomat. Nem tehettem mást… sajnálom - hajtotta le a fejét.

Lisa nem válaszolt, szemei megteltek könnyel, de nem tudott mit mondani. Nem akart haragudni a fiúra, hasonló helyzetben valószínűleg ugyanígy cselekedett volna, de most mégis miatta állnak itt… mégis miatta fognak meghalni…

34. rész

Evan visszaült a trónjára. Lábait keresztbe a karfára dobta, könyökét a másik oldalon támasztotta meg, állát pedig ökölbe szorított kezére döntötte, így figyelte vendégeit.

- Most már igazán belekezdhetnél - szólalt meg Wayne.

- Látom, barátom, még mindig nem tudod, hol a helyed.

- Veled ellentétben én tisztában vagyok vele.

- Hol van az apám, Evan? - vágott közbe Lisa.

- Bern nem mondta, hogy meghalt? Vagy azt hitted, az is hazugság? Éppenséggel az is lehetne, de nem. Ő tényleg halott - vigyorgott.

- Mi történt vele?

- Hmm… Nem is tudom. Talán megmérgezték? - Evan zsebéhez nyúlt, és előhúzott onnan egy kis üvegcsét, annak tartalma sötétzöldes árnyalatot vett fel, és láthatóan folyékony volt. - Igen, talán valaki megmérgezte – mosolygott. – Pont, mint azokat az embereket, akik ellenszegültek.

- Te megölted az apámat?!

- És azt az elviselhetetlen nejét is, bár gondolom, anyád halála után nem igazán izgat apád másik élettársa.

- Mégis miért?

- Elérkeztünk egy igen érdekes ponthoz a történetben. Ha mindent meg akarsz érteni, azt ajánlom, jól figyelj, mert csak egyszer mondom el.

Mind a négyen megfeszülten figyeltek a trónon terpeszkedő fiatal férfira, és várták, hogy az végre összeszedje gondolatait, és újra megszólaljon. Rendkívül kíváncsiak voltak.

- Gondolom, azt nem kell elmesélnem, hogy miként kerültem a királyi családba. Mindenki azt hitte, hogy örülni fogok egy kistestvérnek? Hát hogyne. Egy kistestvér, aki elveszi a nekem ígért trónt. Hiába vagyok idősebb, ha nem én vagyok a vér szerinti örökös. Már akkor, tíz évesen megfogadtam, hogy ha ölnöm kell hozzá, a trón akkor is az enyém lesz. Megkönnyebbülést jelentett számomra, amikor elvittek téged – nevetett. - Örültem, hogy bármilyen erőfeszítést mellőzve lehet majd enyém a trón. Amikor felnőttem, apánk sokáig nyüstölt azzal, hogy kerítselek elő, az sem érdekelte volna, ha én meghalok, csak az egyetlen kislánya ott legyen mellette. Közölte velem, hogy ha Lisa elő sem kerülne, a trón akkor sem lesz az enyém. Ekkor értettem meg, hogy hányadán állunk. Természetesen továbbra sem akartalak megtalálni, ezek után végképp nem, csak a véletlen műve volt, hogy felbukkantál a tervem kellős közepén – sóhajtott. - Jól ismertem apánk szándékait, és hogy bizonyítsam neki, hogy a trónért bármire képes vagyok, segíteni akartam neki. Elértem, hogy már nem lebegett más a szeme előtt, csak hogy megbosszulja a feleségét, a lányát és a méltóságát. Csak hogy rajtad, barátom - nézett jelentőségteljesen Wayne-re -, lehetetlen áthatolni. Minden lehetséges támadási stratégiát visszavertetek a seregeddel. Ekkor támadt az ötletem, hogy a lánykérésbe egy egyszerű hadvezérnek nem lehet beleszólása, bármennyire is tiltakozik ellene – mosolygott. - Így a jó cél érdekében feleségül vettem volna a hercegnőt. Az már csak később tudatosult bennem, hogy így az angol trón is az enyém lehet a franciával együtt. Biztos voltam benne, hogy te már halott vagy - nézett Lisára. - Amikor megláttalak, neked akartam ugrani, de aztán eszembe jutott még valami…

Evan szünetet tartott, és egy hatalmas vigyorral a képén figyelte a pattanásig feszült társaságot, majd pár másodperc múlva folytatta:

- Látszott rajtatok, hogy úgy össze vagytok kovácsolódva, mintha évek óta ismertétek volna egymást. Nem akartam jelenetet rendezni mindenki előtt, mert azzal elvágtam volna magam az angol tróntól is.

- És minden bizonnyal meg is öltelek volna, ha bántottad volna Lisát.

- Valahogy éreztem – vigyorgott. - Már akkor tudtam, hogy történni fog valami köztetek. Valami, amivel megbántod Lisát, valami, ami miatt velem akar majd jönni. Csak bogarat kellett ültetnem a fülébe, hogy érezze, van hova hazajönnie. Itthon viszont nem várta más csak bánat, ármánykodás és hazugság. Talán egy pillanatra meg is sajnáltalak, talán megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha mégsem ölnélek meg, mi lenne, ha a szerelmi bánatodat átfordítanám valami rosszabbra?

- Te akartad kijátszani ellenem, te féreg? - sziszegte Wayne.

- Még szép, hogy én. Ki más? Apánk már legalább hat éve azt csinálja, amit mondok neki. Elmondása szerint azért vett magához, hogy majd rajtam keresztül közvetítse bosszúját, és ha ő már nem lesz, én öröklök mindent, ami a családjához köthető. Csak aztán szegény bolond vénember belebolondult felesége és lánya hiányába és inkább vitte volna magával a sírba az örökségét, minthogy nekem adja. De kijátszottam őt, és nem én követtem minden szavát, hanem ő az enyémet. Bebiztosítottam magam az trónba, de te, Wayne, még mindig útban voltál.

- Nem értem, mi közöm nekem a francia trónhoz?

- Mondtam, hogy figyelj, mert csak egyszer mondom el! - üvöltött hisztérikusan a férfi.

- Bocs - emelte fel védekezően a kezeit, miközben halkan elnevette magát ezen a röhejes helyzeten.

- Szóval… Ahhoz, hogy békében élhessem az életemet, az angol trónra is szükségem lett volna, de a lakodalom lefújásával megint keresztülhúztad a számításaimat.

- Nem az én ötletem volt az esküvő lemondása. Lisa nyitotta fel a szemem, hogy felesleges lenne. Gondoltuk, Jason csak lenyugszik, ha a lányát visszakapja. Nem tette, de már Nancy sem akart összeházasodni veled, szóval nem kezdtük elölről az egész cirkuszt.

- Mindegy, a lényeg, hogy le lett mondva, de nekem akkor is kell az angol trón is.

- De azt áruld el, hogy miért? - kérdezte Nancy, még mindig Edwardba csimpaszkodva.

- Azért drágaságom, mert a te apádnak is rendesen megbomlott az elméje. A francia trón apám után vér szerinti örökös nélkül az övé lenne. Nem hiszed, hogy hagyná, hogy jogtalanul üljek rajta. Az angol trónt viszont te öröklöd, ergo, ha elveszlek, a fél királyság az enyém, és ha már te sem vagy, akkor az egész királyság. Mert gondolom az mindenkinek egyértelmű már, hogy miután elvettelek, te is halott vagy - mosolygott a reszkető lányra.

- Ha már ennyire benne vagy az értelmetlen gyilkolászásban, velem mi a terved? - kérdezte Wayne.

- Egyértelmű, hogy meg kell halnod. A katonáid nélküled tehetetlenek, így azokat is magam mellé állíthatnám.

- Ha ez a terved, nem lett volna egyszerűbb már az elején megölnöd?

- Azt hiszed, nem próbáltam?

A csapatnak egy pillanatra még a lélegzete is elakadt. Mély gondolkodásba estek, hogy mikor próbálkozhatott megölni, mert azon kívül, hogy az eleje óta nem szimpatizál Wayne-nel, sosem láttak semmi olyan megnyilvánulást tőle, amiből rájöhettek volna, hogy gyilkosságra készülne.

- Mégis mikor?

- Gondolkozz még egy kicsit - vigyorgott Evan.

Wayne tényleg elgondolkodott, hogy mikor lett volna alkalma megölni, de nem sikerült rájönnie.

- Na jó, látom, nagyon nem megy, segítek egy kicsit. Szerinted Will kinek az embere volt? - mosolygott.

- Ó, te görény - nevetett kínjában.

- Az a szerencsétlen egyszerű feladatot kapott, csak le kellett volna szúrnia egy mérgezett tőrrel.

- Jelentem, főnök: megtörtént - szalutált Wayne. – Bár, be kell valljam, nem igazán tetszett a dolog, úgyhogy ha lehet, a későbbiekben mellőzzük.

- Látom, nagyon vicces kedvedben vagy, nem fogtad fel a helyzeted?

- Nem vagyok olyan ostoba, mint te azt hiszed – mosolygott. - Csak tudod, nehezemre esik felfogni, hogy egészen eddig az orrunknál fogva vezettél minket. Már az elején gyanús voltál nekem, de erre nem gondoltam volna.

- És nem Will volt az egyetlen.

- Na, kit uszítottál még rám?

- Gondolom az is mély nyomot hagyott benned, amikor rád lőttek és Lisával együtt a folyóba estél?

- Ó, igen… Remek élmény volt. Szóval az az igen szerencsétlenül célzó íjászod is engem akart?

- Igen, te voltál a célpont, de a terv az volt, hogy csak te zuhansz le.

- És Lisa? Őt már egyáltalán nem akarod megölni? Már bocsi - szorította meg a mellette toporgó lány kezét.

- Oh, dehogynem. Az lett volna a terv, hogy te lezuhansz, Lisával pedig a katonák végeznek.

- Mi? - kapta fel a fejét az említett lány.

- Édesem, itt minden katona nekem dolgozik, aki nem, az már halott. Aki nem teljesíti a parancsaimat, meghal. Neked ott, azon a napon meg kellett volna halnod. Miután visszajöttél, végezhettem volna veled, de mindig volt melletted valaki. Az a kis taknyos is állandóan meg akart védeni, de őt nem iktathattam ki, ő volt az egyetlen, akiben megbíztál. Ő volt a „b-tervem” mindenre. Ezután jött az ötlet, hogy Wayne-re uszítalak, tudtam jól, hogy nem tudod majd lenyomni, abban reménykedtem, hogy a katonák, akiket utánatok küldök, kiiktatnak titeket, mindenkit.

- Miből gondoltad, hogy le tudsz minket nyomni, ha eddig mindig felsültél?

- Mert váratlan támadás volt, sok embert és a legjobbakat küldtem. De tudomásom szerint, ha Lisa nem áll be hőst játszani, akkor lazán nyertünk volna.

- Honnan tudod, hogy én voltam?

- Aranyom, nekem mindenhol vannak embereim.

- És mégis, hogy akarod megúszni a következményeit ennek az egésznek? - szólt közbe Edward is.

- Nem véletlenül van sok emberem, ők elsikálnak mindent, nem fogják tudni rám bizonyítani a gyilkosságokat. Amúgy téged, Edward, nem akartalak kiiktatni, jól jöttél volna a továbbiakban, de sajnos tudsz mindenről, és még keresztbe tehetsz nekem, ha a szemed láttára ölöm meg a szerelmedet - pislogott ártatlanul a férfira.

- Milyen szerelmedet? - emelte rá tekintetét Nancy.

- Ó, hercegnő - csapta össze tenyereit Evan. - Olyan naiv vagy.

- Miért?

- Az embered évek óta odáig van érted, csak gyáva volt, hogy közölje veled. Hát nem édes?

Edward nyelt egy nagyot, és lélegzetvisszafojtva várta Nancy lépését. Wayne kínosan húzta el a száját a helyzetre, tudta, hogy barátja szereti Nancyt, de remélte, hogy ez nem így fog kiderülni. Lisa a pároson járatta szemeit, és kíváncsian várta a fejleményeket.

Nancy nem igazán tudott mit mondani, régóta sejtette, hogy Edward érez valamit iránta, és mindig is gyanús volt neki a férfi furcsa zaklatottsága, amikor kettesben voltak. Nem tudta, hogy hogy közölhetné ezek után pont ő, hogy amióta ismeri, másként néz rá, mint bármelyik emberére. Annyira zavarban volt régen, hogy sokáig rá sem tudott nézni a férfira, csak mikor idősebb lett és közölték vele, hogy sosem lehet azzal, akivel szeretne, mert a királysága érdekeit kell néznie.

Ezek után beletörődött, és igyekezett elnyomni magában érzéseit, amik azóta most talán másodjára törtek elő benne. És itt és most a jövő nem számított, azt sem tudta, hogy kijutnak egyáltalán élve. Akkor utolsó perceiben miért ne engedhetné át magát érzéseinek? Hogy megtörje az időközben beállt feszült légkört, jobb kezét Edward tenyerébe csúsztatta és összefonta ujjaikat. A férfi döbbenten pislogott le a lányra, aki csak rámosolygott és egy apró puszit nyomott az arcára.

- Tessék, így kell összehozni az embereket. Ezután még élvezetesebb lesz végezni veletek - vigyorgott.

- Nem lehetne, hogy elfelejtjük ezt az egészet, és békén hagyjuk egymást? - tette fel a leglehetetlenebb kérdést Lisa.

- Hát hogyne, persze. És a trónt megkapom?

- A francia a tiéd lehet, nem érdekel.

- Örömmel hallom, de sajnos nekem az angolra is szükségem van.

- Hát azért meg kell küzdened, barátom.

Wayne előrántott egy nyilat azoknak tokjából, és egy másodperc múlva az íját megfeszítve állt Evan előtt. A férfi higgadtan nézett farkasszemet támadójával, aki köré időközben legalább tíz katona tömörült, és tartott kardot a nyakához.

- Wayne! - sikoltott fel Lisa.

- Amíg nem követted el ezt a baklövést, fel sem merült bennem, hogy Lisa szeme láttára ölesselek meg, de köszi az ötletet – kacsintott. - De azt akarom, hogy végignézd a hercegnőd halálát.

Egyik katonájának biccentéssel jelezte, hogy hozzák elé Nancyt. A lány kétségbeesetten kapaszkodott a mellette harcra készen álló férfiba. A katona megelégelte, hogy Edward minden lépését hárítja, így, hogy ne legyen útban, hirtelen előrántotta kardját, és mielőtt a férfi felfogta volna, hogy mi is fog most történni, a katona a mellkasába szúrta fegyverét.

A levegő megfagyott, mintha az idő hirtelen lelassult volna. Edward összeesett, és a csapatban csak ekkor tudatosult a helyzet…

35. rész

- Edward!

A csapat szinte egyszerre üvöltött fel. Nancy rögtön a férfi karja után kapott, de nem tudta megtartani, Edward magával rántotta a lányt is. Lisa lábai földbe gyökereztek, a rémülettől mozdulni sem tudott, Wayne pedig elkerekedett szemekkel nézte végig, ahogy legjobb barátja a földre zuhan.

Nancy kétségbeesetten tapasztotta kezét a vérző sebre, miközben a katona igyekezett felrángatni a sebesült mellől.

- Hagyd őt békén! - fordult Wayne Evan felé.

- Mert ha nem? Azt hiszem nem vagy olyan helyzetben, hogy félnem kelljen tőled.

- Nem érdekel, ha engem megölsz, de Nancyt és Lisát engedd el!

- Akkor most játsszunk egy játékot.

Evan leintette katonáit és a férfi mellé lépett, majd megfordította, hogy a lányokkal szemben álljon.

- Válassz!

- Mi?!

- Melyik maradjon életben? Az úgy nem járja, hogy mindketten túlélik.

- Nem fogok választani.

- Ám legyen.

Evan mind a két lányhoz oda küldött egy katonát, akik aztán fegyverüket rájuk szegezve álltak meg mellettük. Nancyt jelenleg nem igazán érdekelte a fenyegetés, csak Edwarddal foglalkozott. Lisa azonban hófehér arccal, teljes kétségbeesettséggel nézett Wayne-re.

- Nos? - kérdezett újra Evan.

- Nem fogok választani!

- Rettentő makacs egy ember vagy te - rázta meg a fejét. - Öld meg! - bökött fejével Lisa felé.

A katona már épp lendítette volna kardját, amikor Wayne felkiáltott.

- Ne!

- Ne? - nézett rá a férfi. - Akkor? Inkább a hercegnődet látnád holtan?

Wayne nem válaszolt, tett egy újabb kísérletet a támadásra. Pontosan Evan orra előtt volt a nyíl hegye, amit a férfi megfeszített íjával együtt tartott. A katonák ismételten köré gyűltek, de ő most nem engedte le fegyverét.

- Egyetlen lövés, és halott vagy! - sziszegte.

- Ha megölsz sem jutsz előrébb. Ezek az emberek engem szolgálnak, ha végzel velem, megbosszulnak.

- Nem lennék ebben olyan biztos - vigyorgott.

- Miért?

- Ezek az emberek azért álltak melléd, mert félnek tőled. Ha megöllek, tőlem fognak félni. Az idézőjeles vezérük halott lesz, nem lesz kit szolgálniuk, nem lesz kiért harcolniuk. Ha meghalsz, Lisa lesz az egyetlen örökös, és neki tényleg nem szegülhetnek ellen.

Ha szemmel ölni lehetne, Wayne már halott lenne. Evan gyűlölettel telt tekintettel méregette a férfit. Látszott rajta, hogy az agya teljesen elborult és csak a bosszúvágy hajtja. Csak a trón megszerzése lebeg a szeme előtt. A szintén megbomlott elméjű királlyal töltött évek kiöltek belőle minden érzelmet. Valaha ő is tudott önfeledten nevetni, tudott felhőtlenül boldog lenni… és tudott szeretni.

Bár elmondása szerint gyermekkorában is megfordult fejében a gyilkosság gondolata, de ezt lehetett volna orvosolni azzal, ha egy érzelmileg stabil és mentálisan ép családhoz kerül. De mint sok mindent, ezt sem tudhatta előre senki. Ártatlan gyerekként került egy elmebeteg király kezei közé, ha akartak se tudtak volna segíteni rajta.

- Még egyszer szólok. Engedd el a lányokat!

- Ám legyen.

Evan újra intett katonáinak, akik engedelmesen elléptek a lányok mellől, egy másik páros azonban karon ragadta, és a kijárat felé akarták rángatni őket.

- Nem! Nem hagyom itt! - Nancy sírva borult az előtte fekvő férfira, aki utolsó csepp energiáját felélve lágyan simogatta a lány arcát.

- Nem maradhat itt, felség…

Edward halkan beszélt és vontatottan. Hallani lehetett, hogy szenved, és hogy feltehetőleg utolsó szavait ejti ki.

- Nem hagylak itt! Neked orvos kell. Ha nem látnak el… meg fogsz… meg fogsz halni. Nem akarlak elveszíteni!

- Jól leszek. Sosem hagyom magára, felség - mosolygott erőtlenül. - Megesküdtem, hogy mindig ön mellett maradok… Ezt tettem mindvégig, és nem lesz ez másképp eztán sem.

A férfi tekintete homályosodni kezdett. Amíg még magánál volt, kedvesen végigsimított Nancy arcán, még egyszer utoljára rámosolygott, majd nem sokkal ezután karja ernyedten esett vissza teste mellé. Szemeit lecsukta és nem szólt többet, nem mosolygott, nem vett levegőt és nem mozdult. Edward meghalt.

Nancy szívszaggató zokogása verte fel az időközben rájuk telepedett csendet. Sírva rázogatta a férfi karját, remélve, hogy az még magához tér, de nem történt semmi. Lisa kirángatta karját a katona szorításából és a másik lány mellé sietett, aki azonnal a nyakába borult.

Wayne agya teljesen elborult, gondolkodás nélkül lőtte le barátja gyilkosát, és mielőtt a többi katona reagálhatott volna valamit, a férfi újabb nyilat rántott elő tegezéből, és újra Evanra szegezte.

- Te leszel a következő.

Választ nem is várva eresztette el következő nyilát. A levegő megfagyott, az emberek szinte lelassítva látták az eseményeket.

Az újonnan koronázott királyuk eldőlt, fejéből kiállt a nyíl és a sebből erőteljesen folyt a vére. Szemei az égre meredtek, de mint Edward, ő sem mozdult többet.

Wayne eltervezte, hogy nem öli meg. A férfi meséje után fel kellett fognia, hogy nem ő tehet arról, hogy ilyenné vált. Egyszerűen el akarta fogni és élete végéig tömlöcbe zárni. Barátja halála mégis annyira elvette az eszét, hogy nem gondolkodott csak cselekedett, mire észbe kapott Evan már halott volt, nem tudta visszacsinálni, de talán így a legjobb.

Ahogy Wayne megjósolta, a katonák nem tettek semmit. Leengedték fegyvereiket és bűnbánó arccal meredtek maguk elé. A férfi lassan barátja teste mellé lépdelt, nem akarta elhinni, hogy Edward meghalt, legszívesebben elüvöltötte volna magát, de higgadtnak kellett maradnia.

Felsegítette Nancyt a földről, majd őt Lisára bízta, hogy valahogy Edwardot is magával tudja cipelni, nem hagyhatta ott. Csendben hagyták el az épületet.

Wayne elé kivételesen Nancy ült, aki ugyan már nem sírt, de mint egy élőhalott csak pislogott maga elé, és mint egy rongybaba nyeklett össze, valahányszor elengedték. Edwardot keresztbe fektették fel a lóra, és séta tempóban indultak vissza Anglia felé. Nem siettek, mindenkit megviseltek a történtek, ahhoz is idő kellett, hogy felfogják mi történt, de erre a hosszú út sem volt elég.

Sötét volt már, amikor visszaértek a kastélyhoz. Az udvarban a katonák elborzadva néztek végig a csapaton. Nem elég, hogy mindenki csapzott volt, még erőteljesen gondterheltek is.

Az épület nagy ajtaja hamarosan kitárult, és Scott sietett ki rajta. Wayne gyorsan lepattant a lováról, és megállította a fiút. Scott nem értette a búvalbélelt arckifejezést, majd amikor a férfi háta mögé tekintett, elkerekedett szemekkel nézett vissza Wayne-re.

- Mi van Edwarddal?

- Meghalt.

- Hogy… micsoda?

Scott hangja megremegett. Először azt hitte, hogy a férfi csak szórakozik vele, de amikor ránézett a lányokra, rá kellett jönnie, hogy nem átverés.

- Mégis, mi történt?

- Majd később elmesélem…

Wayne szinte vonszolta magát. Karjai csak lógtak teste mellett, csoszogva haladt végig az udvaron, majd ment be a kastélyba.

Scott lesegítette Nancyt a lóról, aki egy az egyben azt a mozdulatsort csinálta végig, mint Wayne, ő is eltűnt a kastély falai között. Egyedül Lisa maradt kint, aki még mindig hitetlenül bámulta a lovára terített tetemet.

- Elmondanád, hogy mi történt?

- Persze… csak előbb összeszedem magam.

Scott intett a katonáknak, hogy szedjék le a lóról barátjukat és vigyék be a kastélyba. Lisa kissé megkönnyebbült, amikor már nem látta a holttestet, majd egy nagy sóhaj kíséretében fordult a kíváncsi fiú felé, és kezdett bele a történetbe.

Mindent aprólékosan magyarázott el neki, a végén még Scott szeme is könnybe lábadt, de igyekezett nem elsírni magát. A történet végére érve együtt mentek be a kastélyba, és mivel csak Lisa volt annyira magánál, hogy beszámoljon a királynak a történtekről, újra mesélni kezdte az esetet.

Ezek után mindenki elvonult saját szobájába, és napokig elő sem jöttek onnan. Brian időközben elkezdte szervezni a temetést, mondván, hogy mindenkinek könnyebb lesz, ha túl lesznek ezen, és Edwardnak is minél hamarabb meg akarta adni a végtisztességet.

Wayne természetesen mindenben segített a királynak, pedig legszívesebben bedőlt volna az ágyába és ki sem bújt volna onnan, amíg nincs vége ennek az egésznek. Amíg ő az apróbb simításokat végezte, Nancy megkereste, hogy beszélhessen vele.

- Wayne, megkérhetlek valamire?

- Persze.

- Mondanál beszédet a temetésen?

- Nem hiszem, hogy ki tudnék állni az emberek elé.

- Miért?

- Mert nem engedhetem meg magamnak, hogy az emberek gyengének lássanak.

- Wayne, a sírás nem gyengeség.

- Sajnálom, Nancy, de nem fogok tudni kiállni. Ezt most jobb lenne, ha te csinálnád.

- Hát legyen.

- Köszönöm.

Miután mindent megszerveztek, kicsivel megkönnyebbültebben mentek el a temetésre.

Az összes katona harci díszben pompázott, még Wayne is. Edward koporsóját négyen vitték, elől állt Wayne és Scott, hátul pedig két másik katona. A férfi örök nyughelyének a királyi udvart választották meg, azt a helyet, amit Edward nagyon szeretett. Oda temették, ahol a három katona rendszerint tengette szabadidejét,. Egy nyugodt kis zug, elválasztva a kerttől és mindentől.

Rengetegen jöttek el a temetésre, a városban jól ismerték a férfit, és ugyanolyan bánattal siratták, mint barátai.

Miután a pap elmondta szövegét, és mielőtt a föld alá eresztették volna a koporsót, Nancy előre lapra vetett szövegével állt ki az emberek elé. Beszéde nem volt hosszú, lényegében csak arról szólt, hogy egy mindenki számára kedves embert temetnek ma, és hogy mindenkinek rettentően hiányozni fog. Nem készült hosszú előadással, mert tudta, hogy úgyis el fogja sírni magát közben, így nem lett volna értelme az időt húzni. A szöveg végeztével Nancy visszaállt a tömegbe és könnyes szemekkel nézte, ahogy a koporsót leeresztik a mélybe. Ám még mielőtt az leért volna Wayne mégis felszólalt:

- Sajnálom, hogy rabolom az idejüket. Gondolom, senki sem azért jött ma el, hogy engem hallgasson, de mégis úgy érzem, hogy nem tudok csendben állni. A hercegnő felkért, hogy mondjak én beszédet, de nem éreztem magamban elég erőt hozzá, ennek ellenére muszáj elbúcsúznom tőle - nézett le a gödörbe. - Edwardot sokan szerették és sokaknak barátja volt, csak úgy, mint nekem. Most mégis úgy érzem, mintha a testvéremet veszítettem volna el. Mintha egy darab belőlem vele együtt meghalt volna. Hatalmas űrt hagyott maga után. Hatalmas űrt, ami fáj és nem töltheti be senki és semmi. Nem kellett volna meghalnia! Ha jobb vezér, barát vagy testvér lettem volna… most még élne. Igen, Edward nem csak az egyik legjobb katonám volt, nem csak a barátom, olyan volt mint egy báty, aki mindig ott volt, ha hülyeségre készültél, és aki megdorgált, ha azt a hülyeséget el is követted. Nem ezt érdemelte. Hogy pont neki, a legjószívűbb, legbátrabb és legszeretetteljesebb embernek szánt ilyen véget a sors… igazságtalannak tartom. Ha tehetnem, visszamennék az időben és meghalnék érte. Még ebben a percben is azt kívánom, hogy bárcsak ő állna most itt a helyemen. Hibásnak tartom magam a halála miatt. Elkövettem egy hibát… egy apró hibát, amit, ha nem lépek meg, ő még mindig élne… de nem tudom visszacsinálni, így csak a legnagyobb tisztelettel búcsúzom tőle, és kívánom, hogy ezek után a lehető legjobb helyre kerüljön, és legyen boldog!

Wayne lassan visszalépett az emberek közé. Lisa a férfi karjába kapaszkodott, mintha csak erőt akarna adni neki. Együtt nézték végig, ahogy barátjukat eltemetik. Mikor a tömeg oszladozni kezdett, Wayne még mindig nem mozdult, lassan már csak ő állt ott, végül Lisa is ellépett mellőle. A férfi egy pillanatra sem vette le szemeit a sírkőről:

Edward Blake

Élt: 1630-1660.

36. rész

Lisa gyors léptekkel szelte át az épület hosszú folyosóit. Gondterhelt ábrázattal haladt előre, és kétségbeesetten kereste Wayne-t, akit a temetés óta nem látott.

A lemenő nap erősen tűzött be az ablakokon, helyenként ezzel megvakítva az arra haladókat, így Lisának sokáig tartott felismerni a méterekkel előtte haladó férfit.

Wayne kezeit hátul összekulcsolva, lassú tempóban sétált. Feltehetőleg eléggé gondolataiba mélyedt, mert azt sem hallotta meg, amikor a lány utána szólt:

- Wayne, állj már meg!

A férfi csak akkor hallotta meg Lisa hangját, amikor az már mellette trappolt.

- Ne haragudj, nem hallottalak.

- Vettem észre. Jól vagy?

- Soha jobban - forgatta meg szemeit.

- Nem akarsz pihenni egy kicsit?

- Nem. Amíg kint vagyok, van, ami eltereli a figyelmemet. Ha ledőlnék, csak rosszabb lenne.

- És hol vannak az őrök?

- Mindenkit kényszerpihenőre küldtem. Most csak én felelek a biztonságotokért. Jelenleg úgysincs kitől tartanunk, úgyhogy nincs szükség a többiekre.

- Neked is járna egy kis pihenés.

- De én nem akarok pihenni. Amíg a munkámat végzem, nem gondolok Edwardra.

- Nem hajszolhatod túl magad azért, hogy ne kelljen szembenézned a történtekkel!

- Nem hajszolom túl magam, csak dolgozom.

- Igen? Mikor aludtál utoljára?

- Nem mindegy?

- Nem! Wayne, karikásak a szemeid, alig állsz a lábadon és remegsz is. Pihenned kell!

- Inkább hagyjál, kölyök!

- Wayne, valaki biztos levált.

- Nem kell leváltani. Megvagyok.

- Szólok valakinek. - Lisa épp elindult volna a másik irányba, amikor Wayne felüvöltött:

- A fenébe is, Lisa, nem!

A férfiban annyi düh lobbant fel, hogy hirtelen felindulásból ököllel az ablakba vágott, ami ripityára törve zúdult ki az udvarra. A lány összerezzent és rémülten pislogott Wayne-re, aki már lehajtott fejjel támaszkodott a párkányon.

Mikor Lisa túllépett a döbbenetén, félve lassan a férfi mellé lépett és apró kezét finoman a másik hátára tette. Wayne nem reagált semmit. Mélyeket lélegezve, összeszorított szemekkel állt tovább egy helyben. A lány gyengéden simogatta a férfi hátát és várta, hogy megnyugodjon, de gyöngédségével csak azt érte el, hogy Wayne egyre nehezebben tartotta magát, végül egyik kezét arca elé emelve halkan sírni kezdett.

- Meghalt - mondta egész halkan. - Edward meghalt, nincs többé.

Lisa szíve majd megszakadt, hogy ilyen erőtlennek és sebezhetőnek látta a mindig sziklaszilárd férfit. Nem tudta, hogy mit tehetne, hogy hogy tudná megnyugtatni.

Wayne nem akart felé fordulni, Lisa így viszont nem tudott közelebb kerülni hozzá, hogy próbálkozhasson a férfi megnyugtatásával, ezért felült az ablakpárkányra és mielőtt Wayne-re nézett volna, egyszerűen közelebb húzta magához és átölelte. Wayne a lány vállán támasztotta meg homlokát, kezeit pedig derekán pihentette. Igyekezett megnyugodni, de Lisa kedves, apró érintései nem hagyták.

Sosem szerette igazán, ha sajnálják vagy vigasztalják, de Lisát nem akarta ellökni magától, hagyta neki, hogy tovább simogassa. Hosszú percekig maradtak ebben a helyzetben, aztán Wayne megtörte a csendet.

- Azt hiszem, le kéne pihennem.

- Szerintem is.

Lisa lecsusszant a párkányról, kézen ragadta a férfit és saját szobájába vonszolta, oda, ahol feltehetőleg senki sem keresné. A lány félig fekve helyezkedett el az ágyon, Wayne pedig oldalára heveredve, fejét Lisa mellkasára fektetve nyúlt el. Egyikük sem aludt, a lány gyengéden játszott a férfi barna tincseivel, míg ő csak csendben tűrte.

- Miért nem alszol? Zavar, hogy piszkálom a hajadat? Ha igen, abbahagyom…

- Nem, nem zavar. Egyszerűen nem tudok aludni.

- Azt hiszem, ez érthető, de valahogy mégis meg kéne próbálnod.

A férfi jót mosolygott a lány aggodalmas hangján. Mikor még nem volt köztük semmi, akkor is szeretett anyáskodni felettük, de így, hogy egy pár lettek, Lisa minden bajáról tudni akar, és mindenáron meg akarja oldani azt.

Elgondolkodott rajta, hogy ő ezt a mennyiségű kedvességet és szeretetet mikor fogja tudni visszaadni, végül arra jutott, hogy csak úgy viszonozhatja, ha mindennél és mindenkinél jobban fogja szeretni a lányt. Végül Wayne lassan feltápászkodott, Lisa két oldalán alkarjaira támaszkodott, és így nézett a lány szemeibe.

- M… most mi az?

- Szeretlek - mondta majd megcsókolta a lányt.

Lisa értetlenül pislogott a férfira miután szétváltak. Döbbenetében még a csókot is elfelejtette viszonozni. Wayne legurult a lányról, és a másik irányba fordulva lehunyta a szemeit.

Lisa még mindig nem igazán tudta hova tenni a dolgot, de végül beletörődött, és hátulról átölelve a férfit egészen hozzábújt. Erre Wayne apró mosollyal az arcán fordult vissza másik oldalára, és közelebb húzta magához Lisát, hogy átölelhesse. A lány az előbbit kompenzálva felemelte fejét, és egy apró csókot lehelt a férfi szájára, majd hihetetlen gyorsasággal fúrta vissza arcát Wayne mellkasához, hogy elrejtse hirtelen rátört zavarát.

- Mikor fogsz hozzászokni, hogy egy pár vagyunk? - mosolygott.

- Nem tudom, elképzelhető, hogy soha.

- Kölyök - nevetett.

- Nem vagyok kölyök.

- De az vagy. Egy ártatlan lelkű kölyök vagy.

- Nem igaz.

- Dehogynem.

Lisa megelégelve a férfi gúnyos megjegyzéseit és nevetését, a hátára borította, ő pedig a hasára ült. Kezeivel Wayne vállain támaszkodott meg, mintha csak azt akarta volna, hogy a másik ne tudjon felkelni, pedig a férfi egy laza mozdulattal le tudta volna dobni magáról.

- Mire készülsz?

Lisa válasz nélkül csókolta meg újra a férfit, csak hogy megmutathassa neki, hogy ő igenis felnőtt.

Wayne fáradt volt, de lehet, hogyha lett volna ereje se állította volna le a lányt. Lassan átfogta derekát és gyengéden átfordította őt a hátára, így a férfi teljes testsúlyával nehezedett Lisára. Kedvesen cirógatta a lány arcát, miközben egy levegővételnyi időt sem hagyott neki.

A világ összes fájdalma és bánata, ami bennük tombolt, megszűnt létezni, csak a pillanatnak éltek, a pillanatnak, amiben annyira elvesztek, hogy észre sem vették, mikor rombolták le a falat, amelyet Wayne gondosan felépített, és hogy mikor lépték át azt a bizonyos határt, ami az együttlétüket volt hivatott megszabni.

A jövő nem számított. A vágy, amely mindkettejükben fellobbant, minden észérvet elsöpört az útból, és már nem gondoltak semmire, csak ketten léteztek. Az este sötétjébe burkolózva csendben, szerelmesen váltak eggyé.

Reggel mikor Lisa kinyitotta szemeit, szája rögtön mosolyra húzódott, Wayne könyökölve feküdt mellette, és mosolyogva nézett rá.

- Jó reggelt, hercegnő - puszilta homlokon a lányt.

- Jó reggelt.

- Igazából haragudnom kéne rád, ugye tudod?

- Miért is?

- Mert kihasználtad a pillanatnyi gyengeségemet.

- Igen? Nekem nem egy pillanatnak tűnt - nevetett.

- Te kis boszorka.

Wayne mosolyogva húzta közelebb magához, és csókolta meg a lányt. Pár percig még összeölelkezve feküdtek, később viszont a férfi egy nagy sóhaj kíséretében bontakozott ki Lisa karjai közül.

- Nem maradhatnánk így még egy kicsit?

- Nem lehet. Így is szó nélkül tűntem el tegnap.

- Hát jó.

Lisa vett egy mély levegőt, majd a férfit követve ő is magára kapkodta ruháit, helyére fésülte rakoncátlan tincseit, és máris menetre kész volt.

Együtt léptek ki az ajtón, de kint aztán más-más irányba indultak el, hogy ne legyen annyira egyértelmű, hogy együtt voltak. Wayne alig tett pár métert, Scott máris leállította.

- Te meg hol voltál? Nem úgy volt, hogy te leszel őrségben éjszaka?

- Igen… úgy volt. Dolgom akadt - vakarta meg tarkóját.

- Dolgod… Mégis mi?

- Ha nem gond, ebbe most nem avatnálak be.

- Miért? - vonta össze szemöldökeit. - Eddig mindent elmondtál.

- Igen, de ez most eléggé magánjellegű dolog.

A férfi kezdte elég frusztráltan érezni magát, így inkább további beszéd nélkül tovább indult. A szolgálókhoz igyekezett a konyhába, hogy kérhessen egy pohár vizet, amivel kiszáradt torkát kissé felfrissítheti.

Scott viszont nem elégedett meg ennyivel, gyanúsnak tartotta barátja viselkedését, ezért utána ment. A konyhába érve Wayne egyre idegesebb volt, és ez fiatal társa figyelmét sem kerülte el, így kertelés nélkül kérdezett rá a legkézenfekvőbb magyarázatra.

- Lisával voltál?

Wayne majdnem kiköpte a vizet a kérdést hallva, és elkerekedett szemekkel fordult a fiú felé.

- Szóval igen - erősítette meg a választ magának Scott.

- Ennyire egyértelmű?

- Ha nem lennél ennyire ideges, talán nem lenne az - veregette vállba barátját. - Történt valami, ami miatt ennyire feszült vagy?

A férfi egyik szemöldökét megemelte és unott ábrázattal nézett Scottra.

- Ezek után nem magától értetődő?

Scott elgondolkodott, majd mikor rájött a megfejtésre, leplezhetetlen vigyorral a képén emelte vissza tekintetét felettesére.

- Nem azt mondtad, hogy amíg nem tölti be a tizennyolcadik életévét, addig egy ujjal se érsz hozzá?

- Úgy terveztem… nem jött be - vonta meg vállát.

Kicsit jobb kedvűen indultak tovább a folyosón, és elkezdték napi teendőiket. Wayne beosztotta embereit és ismertette feladataikat, majd miután végzett, meglátogatta Edward sírját.

Leült a nyughely mellett felállított padra, és mintha csak beszélgetni jött volna, mesélni kezdte az eseményeket. Bár tudta jól, hogy barátja nem hallja, őt mégis megnyugtatta, hogy tudott hozzá beszélni.

Az elkövetkezendő két hónapban semmi érdekes nem történt, ha csak az nem számít annak, hogy Lisához több levelet is címeztek országából. A küldemények mindig arról szóltak, hogy szeretnék, ha a lány elfoglalná jogos helyét a trónon, és hogy a bűntudatot is keltsék benne, minden üzenet végén ott volt, hogy nem hagyhat cserben egy ekkora országot, nem hagyhatja cserben a népét.

Persze Lisa nem akart visszamenni, jól érezte magát itt barátaival és szerelmével. Lassan mindenki megemésztette Edward halálát, nyilvánvalóan továbbra is hiányzott mindenkinek, de senki sem sírta el magát, ha rá gondoltak.

Természetesen nem róluk beszélnénk, ha minden rendben menne tovább. Lisa egyik éjszaka rosszul lett, Wayne egész éjjel mellette virrasztott. A lány úgy gondolta, hogy csak elrontotta a gyomrát, másnapra nem lesz semmi baja, de a rosszullét reggelre sem múlt el, és azóta csak egyre rosszabb lett. Már ott tartottak, hogy Wayne nem merte egyedül hagyni Lisát, de persze a sors keresztbe tett nekik. Csapatával együtt be kellett mennie a városba, ahol fosztogatók tűntek fel. Próbált valaki mást küldeni maga helyett, de egyik embere sem volt mozdítható.

- Biztos megleszel?

- Nem lesz semmi bajom. Nancyvel elleszek.

- Sietünk vissza.

- Inkább vigyázz magatokra! Egyben szeretnélek visszakapni.

- Ugyan. Ezek csak fosztogatók.

- Sosem tudhatod.

- Nem lesz semmi bajom.

Wayne homlokon csókolta a lányt. Nem mert messzebbre menni, mert emberei folyamatosan figyelték, és még nem verték nagydobra kapcsolatukat.

Miután a férfiak elmentek, Nancy visszakísérte Lisát a szobájába, és egymással szemben foglaltak helyet a kanapékon.

- Nagyon rosszul vagy?

- Most épp nem annyira - mosolygott.

Nancy elgondolkodva méregette a lányt. Sejtett valamit, de nem akart barátnője magánéletében vájkálni, főleg nem úgy, hogy Wayne lépten-nyomon vele volt. Most viszont, hogy csak kettesben voltak, minden bátorságát összeszedve kezdett bele mondandójába.

- Nézd, Lisa. Valószínűleg nem sok közöm van hozzá, de tulajdonképpen mennyire mélyült el a kapcsolatotok?

- Hát…

Lisa idegesen forgatta szemeit jobbra-balra, közben szoknyáját gyűrögette.

- Oké, nem kell róla beszélned, megértettem.

- De most miért kérdezted ilyen hirtelen?

- Felmerült bennem egy válaszlehetőség a mindennapos rosszulléteidre.

- Igen? Mi?

- Nem lehet, hogy várandós vagy?

37. rész

- Nem, nem, nem - rázta meg a fejét Lisa. - Biztos, hogy nem.

- Mi mással magyaráznád a folyamatos rosszullétedet? Ha csak betegség lenne, nem tartana hetek óta. Vagy akkor lenne más tüneted is.

- De én nem lehetek várandós.

- Szerintem azért nézesd meg magad, az a biztos. Ha akarod, elkísérlek.

- Azt hiszem jobb lesz, ha ezt egyedül intézem.

Lisa lassan felkelt a kanapéról és megindult az ajtó felé, de a küszöbön megtorpant és visszafordult.

- Nancy?

- Igen?

- Mi lesz, ha kiderül, hogy tényleg várandós vagyok?

- Nem lesz semmi baj.

Nancy barátnője mellé lépett és átölelte.

- Biztos ne menjek veled?

- Nem, nem kell. Köszi.

- Rendben, de aztán mondd el, hogy mi volt.

- Mindenképp.

Lisa lassú tempóban indult meg az orvos szobája felé. A szíve zakatolt, a feje lüktetett, csak arra tudott gondolni, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy valóban egy kis élet növekszik benne?

Mielőtt jobban belemerülhetett volna a témába, már az orvosi szoba előtt állt. Lassan felemelte kezét és halkan kopogtatott az ajtón, mire azonnal megérkezett a belépésre engedélyt adó válasz.

- Gyere.

Lisa benyitott a terembe. Próbált magabiztosan haladni, de a kétségbeesés a képére volt írva. Az orvos egy pillanatra meg is ijedt a lány hófehér arcát látva.

- Jól vagy?

- Igen…

- Ez nem volt valami meggyőző. Gyere, ülj le! - nyújtotta kezét a lánynak. - Miben segíthetek?

- Mostanában nagyon sokat voltam rosszul. Én nem gyanakodtam semmire, de Nancyben felmerült valami. Szerinte várandós vagyok.

- És te lehetségesnek tartod? - vonta össze a szemöldökét az orvos.

- Szeretném magam azzal nyugtatni, hogy nem lehet, de sajnos esélyes.

- Értem. Könnyen kideríthetjük.

Az orvos felállt székéről és felsegítette a lányt is. Elővette a műszereket a szekrényből és megkezdődött a vizsgálat. Lisában időközben egyre nőtt a feszültség és az idegesség is. Mikor az orvos végzett, egy gondterhelt sóhaj kíséretében dőlt hátra a székén. Lisa felült, és mielőtt az orvos belekezdett volna mondandójába, magára kapta ruháját.

- Nos? - fordult a férfi felé.

- Valóban várandós vagy.

A lány visszarogyott székére, és csendben bámult maga elé.

- Hogyan tovább?

- Fogalmam sincs.

- Meg akarod tartani?

- Hogy dobhatnám el? Nem az a kis csöppség tehet róla, hogy felelőtlenek voltunk.

- Ugye jól gondolom, hogy Wayne az apja?

- Igen.

- Akkor azt ajánlom, hogy minél hamarabb közöld vele a hírt. Nem hiszem, hogy örülne neki, ha ő értesülne róla a legkésőbb. Együtt könnyebben meghozzátok majd a megfelelő döntést.

- De hogy mondjam el neki? Ha ez kiderül, neki annyi.

- Viszont ha nem derül ki, a kapcsolatotoknak is. Nem titkolhatsz el előle egy ilyen dolgot. Nem mellesleg, előbb vagy utóbb úgyis rá fog jönni.

- Nem akarom bajba keverni.

- Ne vedd zokon, de erre előbb kellett volna gondolnod. Ha meg akarod tartani a picit, el kell mondanod Wayne-nek. Nincs más választásod.

- De van.

- Hallgatlak.

- Lehet, hogy itt az ideje elfoglalnom jogos helyemet a francia trónon.

- Nem menekülhetsz el a probléma elől.

- Csak, hogy ez nem egy egyszerű probléma. Ez egy baba, egy élet, ami bennem növekszik. Mindenki jól tudja, hogy fogannak meg a csöppségek. Ehhez két ember kell. Nem mondhatom azt, hogy Wayne-nek ehhez semmi köze, nem tudom megvédeni. Márpedig ha ez kiderül, biztos, hogy kivágják a kastélyból.

- És jobb lenne eltitkolni előle gyermekének létezését?

- Ha ezzel megvédhetem, igen.

- Én még mindig amondó vagyok, hogy jobban tennéd, ha elmondanád neki, lehet, hogy ő kitalálna valamit.

- Igen, minden bizonnyal azt, hogy akkor felad mindent és itt hagyja az embereit, de én ezt nem akarom. Nincs más megoldás.

Lisa választ nem várva ugrott fel a székéből és indult a kijárat felé.

- Várj már!

A lány nem állt meg, bevágta maga mögött az ajtót és szobája felé vette az irányt. Nancy a kanapén ülve várta barátnőjét, és nem igazán értette a helyzetet, amikor az se szó, se beszéd előrángatta bőröndjét, és őrült tempóban kezdte beledobálni ruháit.

A lány csendben figyelte Lisát, de amikor meglátta, hogy sír, felpattant helyéről és leállította, hogy rá figyeljen.

- Lisa, elmondanád, hogy mi történt?

- Elmegyek.

- Mégis hova?

- Franciaországba, elfoglalom a trónomat.

- De miért? Miért döntöttél így? Eddig azt hangoztattad, hogy velünk akarsz maradni, miért gondoltad meg magad?

- Terhes vagyok, Nancy - rogyott le ágyára a lány.

- És emiatt mész el? Mi lesz Wayne-nel?

- Pont miatta megyek el.

- Oké, most már tényleg nem értek semmit.

- Ha kiderül, hogy gyermekem fog születni, és hogy Wayne az apja, abból hatalmas botrány lesz. Nem akarom, hogy miattam tegyék ki innen. Mindig azt mondta, hogy megdolgozott a pozíciójáért, nem lehet, hogy egy ilyen apróság miatt bukja el az egészet.

- Apróság? Lisa, hisz gyermeketek lesz, az a pici ott a szíved alatt, mindkettőtöké. A felelősség így nem csak a tiéd.

- De nem érted, hogy ha kitudódik, mindennek vége? – zokogott.

- Wayne felnőtt ember, tudná kezelni a helyzetet. De ha megfutamodsz és később derül ki számára, hogy miért hagytad itt, azzal csak magadra haragítod, és jogosan lesz rád mérges.

- Tudom. De jobb lesz így. Sajnálom, Nancy, akármit mondhatsz, én akkor is elmegyek. Viszont szeretnélek megkérni, hogy ne mondd el neki, elég ha annyit tud, hogy elmentem.

Lisa összecsomagolt poggyászával a kezében indult meg ismét az ajtó felé, amikor Nancy beállt elé.

- Jó, tegyük fel, nem derül ki semmi. Tegyük fel, mindenki éli a kis életét. Te megszülöd a porontyot és felneveled. És mit mondasz neki, amikor majd az apjáról fog kérdezni? Mit fogsz mondani, ha megkérdezik az emberek, hogy kitől van a gyerek? Lisa. Előbb vagy utóbb ki fog derülni, és minél később derül ki, annál rosszabb lesz.

- Megoldom.

Ennyi volt a válasz. A lány félretolta barátnőjét és elhagyta szobáját, nem sokkal később pedig a kastélyt is. Lent az udvarban hivatott magának egy hintót, és azzal hagyta el a birtokot.

A hosszú és zötykölődős úton volt ideje gondolkodni. Belátta, hogy nem ez volt a legmegfelelőbb problémakezelési technikája, de még mindig nem tudott jobb ötletet a megoldásra. Felmerült benne, hogy azt hazudja, hogy valaki más az apja, de azzal Wayne-t tagadná meg, nem tehette. Mi mást csinálhatott volna?

Az egész utat végigsírta Tudta jól, hogy ezzel örökre magára haragítja élete szerelmét, de inkább haragudjon rá mint, hogy derékbe törje a karrierjét.

Mikor megérkezett a kastélyához, teljesen kimerült volt a sírástól, gondolkodástól és magától az úttól, de a katonákat nem tudta leszerelni, és nekik hála, az egész kastély oda csődült üdvözölni hercegnőjüket.

Miután sikeresen átverekedte magát a tömegen és beszélgetett a királyi tanácsadóval, bevánszorgott szobájába, eldőlt az ágyon és azonnal elaludt. Nem akart foglalkozni semmivel és senkivel, el akarta felejteni ezt a napot és minden problémáját. Viszont tekintve, hogy egy kis élet növekszik a hasában, ez az aprócska kívánság nem válhatott valóra.

***

Pár nappal később Wayne és katonái fáradtan tértek vissza a kastélyba, ám a férfi mégis boldog volt. Boldog, hogy újra otthonában lehet és boldog, hogy láthatja Lisát.

Az elmúlt napokban rendkívül rossz érzés kerítette hatalmába, és nagyon vágyott már rá, hogy végre átölelhesse és megbizonyosodjon róla, hogy semmi baja nem esett a lánynak. Ám mikor a férfi Lisa szobájába lépett, az arcáról hamar lefagyott a mosoly. Az apró teremben Nancy lehangolt arca fogadta, és Wayne szinte tudta, hogy mi következik most, csak ő a legrosszabb verzióra gondolt.

- Hol van Lisa? - tette fel a kérdést.

- Apám a szobájába rendelt téged.

- Miért?

- Lisáról akar veled beszélni.

- Akkor még egyszer megkérdezem: miért?

- Nem akarok vészmadárkodni, de szerintem sejt valamit a kapcsolatotokról.

- Hogy sejthetne, amikor napok óta nem is találkoztunk?

- Wayne. Lassan három hónapja vagytok együtt, és bár igyekeztek titkolni, eléggé feltűnő néhány megmozdulásotok.

- Remek…

- Menj, ess túl rajta, aztán mesélek.

- Értettem.

Nancynek kapóra jött apja kíváncsiskodása, mert így nem neki kell beavatnia a férfit. Bár tartott tőle, hogy Lisa és Wayne kapcsolata most hivatalosan is napvilágot fog látni, de legbelül örült, hogy végre megszabadul egy hatalmas titoktól, ami eddig az ő vállait is nyomta.

Wayne kissé félve lépett be a király szobájába. Már az eleve gyanús: amikor meg akarnak tárgyalni valamit, vagy a trónterembe mennek, vagy a megbeszéléseknek külön kijelölt terembe… de nem a király szobájába.

Brian puha foteljában ücsörgött, bal lábát keresztbe dobta, a másikon kezeit pedig összekulcsolva ölébe fektette.

- Gyere csak, gyere! Foglalj helyet, kérlek - mutatott az előtte lévő kanapéra.

- Éppenhogy visszaértünk a városból… Miről szeretne velem beszélni, uram? - kérdezte mintha nem tudná, hogy mi vár rá.

- Tudom, tudom. Nem a mostani bevetésetekről van szó. Lisáról szeretnélek kérdezni.

- Igen?

- Ugye bízhatok benned, hogy nem hazudsz nekem?

- Természetesen, uram.

- Rendben. Nem szeretném az időt húzni, mert gondolom, van jobb dolgod is, mint hogy velem beszélj.

- Ráérek.

- Tudod Wayne, az embereid nem vakok, és én sem vagyok hülye. Láttam, hogy elmélyült a kapcsolatotok Lisával. Arra lennék kíváncsi, hogy mennyire?

Wayne nagyot nyelt. Bár igazi stratéga, most mégsem tudta, hogy mitévő legyen. Lisa még kiskorú, nem mellesleg a király unokahúga, nem lenne szerencsés, ha kiderülne a kapcsolatuk, viszont az imént mondta, hogy nem fog hazudni neki. Hát akkor mit csináljon?

- Nos? - emelte meg szemöldökeit Brian.

- Lisa régóta másként tekint rám, mint én ő rá. Igyekeztem megtartani a távolságot, de az erre tett kísérleteim néha félresiklottak.

- Mit értesz az alatt, hogy félresiklottak?

- Hogy csődöt mondtam.

- Vagyis?

- Túl közel engedtem magamhoz.

- Tehát értsem úgy, hogy akkor egy pár vagytok?

- Nem - vágta rá. - Voltak botlásaim, de nem - hazudott a király szemébe.

- Botlás? Miféle botlás?

- Nem szeretnék belemenni a részletekbe, uram.

- Akkor tulajdonképpen, te szórakozol vele? Kihasználod az érzelmeit?! - háborodott fel a férfi.

- Téved, uram.

- Tévedek? Miben?

- Én szeretem az unokahúgát - mondta ki nyíltan. - Sok minden tiltja, hogy mi együtt lehessünk, nem véletlenül nem akartam közel engedni magamhoz. De nem tehetek róla, beleszerettem.

- Becsülöm, hogy őszinte vagy, de ha tisztában vagy a lehetséges kapcsolatotok következményeivel, akkor miért nem felejted el?

- Mert nem tudom - mosolyodott el.

- Nem gondoltam volna rólad, hogy beleszeretsz egy gyerekbe.

- Hm… Igen - mosolygott még mindig. - Lisa egy reménytelen kölyök, és az is fog maradni, de ettől függetlenül remek nővé fog válni.

- És mondd csak… Ő tudja, hogy így érzel iránta?

- Igen.

- És nem zavarja, hogy ha mindketten szeretitek egymást, akkor miért nem lesztek egy pár?

- De, zavarja - gondolkodott el.

Wayne igyekezett feleleveníteni a régi kapcsolatukat, így eszébe jutott, hogy valóban, Lisa sokat problémázott kettejük kapcsolata miatt.

- Akkor lehetséges, hogy emiatt döntött úgy, hogy visszamegy Franciaországba és elfoglalja a trónt?

- Hogy micsoda?! - pattant fel.

Brian a férfi elé csúsztatta a borítékot, melyben névre szóló meghívók lapultak. Meghívók a koronázásra.

- Ez ugye csak valami rossz vicc?

- Nem. Lisa valóban elment, Nancy három napja mesélte, hogy összecsomagolt és elment.

- Mégis miért?

- Pontosan ezt szeretném tudni én is.

- Én… nem tudom. Hisz napok óta nem is találkoztam vele.

- Igen, azt tudom. Előtte viszont elég sokat együtt voltatok, nem igaz?

- Mire céloz, uram?

- Megkérnélek, hogy mondd el nekem, mekkora botlást követtél el?

- Sajnálom, de erre nem adhatok választ.

- Szóval ennyire súlyos?

- Nem, uram… Én…

- Wayne, megkértelek, hogy ne hazudj! Csak szeretném megérteni a helyzetet, ehhez viszont az kell, hogy elmesélj mindent.

- Nem mondhatom el.

- Hát legyen. Akkor megkérdezzük majd Lisát. A koronázás holnap lesz, még ma délután elindulunk. Most pedig távozz!

- Igen, uram - hajtotta meg a fejét.

Wayne egy nagy sóhaj kíséretében hagyta el a termet. Pár percre megállt az ajtó előtt és összegezni próbálta, hogy mit hordott össze a királynak.

Miután sikeresen összekaparta emlékfoszlányait, szinte rohanva haladt vissza Lisa szobájába, remélve, hogy Nancyt még ott találja. De ahogy az várható volt, a lánynak már hűlt helye se maradt, nem akart szembenézni Wayne-nel. Nem félt tőle, tudta, hogy ha megtehetné se bántaná, de még sosem fordult elő, hogy bármit is elhallgasson előle, hisz gyerekkoruk óta barátok. A férfi inkább be se ment a szobába, nem akart ennél is nagyobb gyanúba keveredni, bár már teljesen mindegy volt.

Délután aztán lent az udvarban gyűltek össze. Lisa nem hívott meg sok embert, de egy kisebb csapatot sikeresen összeraktak. A király, felesége és Nancy természetesen hintóval, a többiek viszont lóháton mentek.

Lassú tempóban haladtak, de ahogy közeledtek az ország felé, Wayne-ben a feszültség egyre csak nőtt. Csak az lebegett a szeme előtt, hogy bármi is történjék, neki kell elsőként beszélnie Lisával. Éjszaka volt már, mikor megérkeztek, de a kastélyban láthatóan ébren volt még mindenki. Hatalmas fényárban úszott az egész terület.

Wayne leugrott lováról, kisegítette a királyi családot a hintóból, majd amíg senki sem figyelt rá, berohant a hatalmas épületbe. Az emberek sürgölődtek és forgolódtak, eleinte nem igazán foglalkoztak az idegen férfival, de egy idő után összefutott az arra járőröző Bernnel.

- Mit keres itt?

- Nem hozzád jöttem. Hol van Lisa?

- Megkérném, hogy távozzon!

- Na, jól figyelj - lépett közelebb a fiúhoz. – Az, aki elárulta a lehetséges királynőjüket, csak azért, hogy mentse a saját irháját, az velem ne kötözködjön!

- Mint említettem, a családomat védtem.

- Részletkérdés.

- Kérem, hagyja el a kastélyt!

- Sajnálom, de engedéllyel vagyok itt. Szóval, ha kidobnál se mennék el - veregette vállba az alacsony fiút. - Most pedig megyek és megkeresem Lisát.

- Attól tartok, hogy nem akar magával beszélni.

- Attól tartok, hogy az engem nem érdekel.

A férfi félretolta Bernt és felfedező túrára indult a kastélyban, hogy előkerítse Lisát.

Nem kellett sokáig kutakodnia, tévedésből benyitott a trónterembe, ahol aztán a lányba botlott. Illetve pont a koronázási próbába botlott.

Lisa új trónjában ült, és onnan pislogott az ismerős arcra. A bent tartózkodó emberek a két fél között járatták szemeiket, majd megunva a kínos csendet, lassan hátrálni kezdtek, végül elhagyták a termet. Wayne gyors léptekben közelített Lisa felé, majd közvetlen előtte megállt és leguggolt, hogy a szemeibe tudjon nézni.

- Miért?

- Mit miért?

- Miért? - nézett körbe a termen.

- Nem hagyhattam őket egyedül.

- Eddig nem érdekelt.

- Érdekelt.

- Nem, ez nem igaz. Nem érdekelt, hogy mi lesz velük. Velem akartál maradni, együtt akartunk élni, ezzel mi van?

- Nem élhetünk úgy együtt, hogy nem vagy képes elfogadni.

- Lisa. Mi az, hogy nem fogadlak el, pár napja mi…

- Ne folytasd! Nem erről beszélek. Tudom, hogy nem vállalhatsz fel, tudom jól, hogy mi lenne a következménye. Viszont, amíg nem vállalsz fel, addig nem élhetünk együtt.

- Mondd el!

- Mit?

- Valamit titkolsz. Mondd el!

- Nem titkolok semmit - nyelt egy nagyot.

- Nem zavart eddig, hogy nem vállallak fel. Akkor most hirtelen miért?

- Most sem zavar.

- Akkor miért vagy itt? Miért nem vártál meg? Mi a baj?

- Nincs baj.

Lisa megmarkolta a trón karfáit, hogy ezzel is tartsa magát, hogy azok az apró könnycseppek, amik szemei sarkaiban csillognak, ne gördüljenek végig az arcán.

- Lisa, remegsz. Mindjárt elsírod magad. Mondd el, hogy mi bánt, így nem tudok segíteni.

- Nincs baj.

- Nem szeretsz?

- Mi? - kapta fel a fejét. - Ne butáskodj! Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek - simított végig a férfi arcán.

- Akkor miért titkolózol? Mi a baj? Mi történt? Mondd el… kérlek.

- Várandós vagyok - sírta el magát.

- Micsoda?

- Gyermekem… gyermekünk fog születni.

- É… én vagyok az apja?

- Ki más lenne? - nevetett keserűen.

- De Lisa… ez csodás - szorította meg a lány kezét.

- Nem az.

- Miért?

- Wayne, ha kiderül, neked annyi, nekünk annyi. Nem akarom, hogy a felelőtlenségünk miatt csak te bűnhődj. Féltem tőle, hogy ha elmondanám, felhagynál a katonai munkáddal… Nem akarom, hogy miattam ott hagyd azt, amit szeretsz.

- Olyan buta vagy - csókolta homlokon. - Én téged szeretlek, és nem akarlak elhagyni.

- De ha velem akarsz maradni, akkor Nancyéket kell elhagynod. Nem mehetek vissza egy babával együtt.

- Lisa, lassan tizennyolc éves leszel. Akkor már nem szólhatnak bele az életünkbe. Ezt a pár hónapot már kibírjuk, nem gondolod?

- Ez a pár hónap alatt a hasam nagyra fog nőni, nem hiszem, hogy el fogják hinni, hogy nem volt köztünk semmi.

- Akkor mit akarsz, mit tegyek?

- Nem tudom.

Hosszú csendbe burkolóztak. Sokáig gondolkodtak, hogy akkor mi lenne a legmegfelelőbb választás, de nem jutottak semmire. Végül Lisának nem jutott jobb az eszébe, úgyhogy feltette a legelső kérdést, ami eszébe jutott:

- Nem maradnál itt velem?

- Hmm… Bár kecsegtető ajánlat, hogy én legyek Franciaország királya, attól tartok, hogy a Nancynek, a királynak és a hazámnak tett esküm miatt nem maradhatnék itt.

- Én megengedem.

Wayne és Lisa felkapták fejüket az ismerős hangra. Nancyvel találták szembe magukat.

- Ha tényleg ezt szeretnéd, én megengedem.

- És az apád?

- Biztos nem fog örülni, ha elveszíti a legjobb emberét, de Wayne… mindenki pótolható - nevetett.

- Ez aljas volt.

- Szeretnél itt maradni?

Wayne elhallgatott. Mindennél jobban együtt akart maradni Lisával, de valahogy félt tőle, hogy ha elhagyja otthonát, rettentően honvágya lesz.

- Én Lisával akarok lenni, de otthon. Lisa, vissza kell jönnöd - fordult vissza a lány felé.

- Miért kéne? Nem léphetek vissza.

- Lenne egy igen fontos kérdésem.

- Hallgatlak.

Wayne lassan féltérdre ereszkedett, bal kezével megfogta a lány jobbját és mosolyogva, csillogó barna szemeit Lisára emelte.

Nancy a szája elé kapta kezeit, és szinte hamarabb teltek meg könnyel a szemei, mint barátnőjéé.

- Lisa Crine. Hozzám jönnél feleségül?

38. rész

Lisa könnyel telt szemekkel nézett az előtte térdelő férfira. Vegyes érzelmek dúltak benne. Örült, hogy Wayne megtette ezt a lépést, azt a lépést, amiért ennyit szenvedett, és ennyit várt. Viszont félt is. Félt, hogy hiába mondana igent, valami meggátolná azt, hogy ők ketten együtt lehessenek. Félt, hogy attól az egyetlen szócskától örökre elvesztené a férfit, akit szeret.

Válaszolnia kellett. Wayne válaszra várt, a mosoly az arcáról nem tűnt el egy pillanatra sem, biztos volt benne, hogy Lisa igennel fog felelni, de a lány csak egyre kétségbeesettebben nézett a férfira, és amikor megszólalt sem azt mondta, amire mindenki számított.

- Nagyon szeretnék igent mondani… de változtatna bármin is?

- Lisa - állt fel a férfi. - Hercegnő vagy, hamarosan királynő leszel. Úgyis férjhez akarnak majd adni, én viszont nem engedlek át másnak - mosolygott.

- De Wayne…

- Figyelj, kölyök! Ebbe a házassági ajánlatba maga a király sem szólhat bele. Nálam jobbat úgysem találna melléd - kacsintott nevetve.

- Úgy érted, nálad egoistábbat? - nevetett még mindig könnyes szemekkel.

- Te is tudod, hogy tökéletes vagyok.

- Hát hogyne.

- De a lényeg, hogy szeretlek és veled akarok élni. Ha ehhez szembe kell szállnom a királlyal, megteszem. Ha ott kell hagynom az embereimet, megteszem. Te jelented nekem a világot… Mindenképp magam mellett akarlak tudni. Nem engedem, hogy másé legyél. Lisa, gyermekünk fog születni, ami csodás dolog, mert azt jelenti, hogy egy család leszünk.

Wayne lehajolt, kezeivel közrefogta a lány arcát és megcsókolta.

- Boldognak akarlak látni és az, hogy itt maradsz, hogy elfoglalod a trónt, nem tesz majd boldoggá. Gyere vissza velünk… gyere vissza velem és maradjunk együtt örökre.

- Miért kell ilyen eszméletlenül kedvesnek lenned?

Lisa már a szemeit törölgette, hogy elállítsa a patakokban folyó könnyeit. Felállt trónjából és a férfi nyakába ugrott. Elfelejtette minden bánatát, már nem számított semmi. Wayne őt akarja, ő pedig Wayne-t, nincs ezen mit túl ragozni. Ha nem maradnának együtt ezek után, élete végéig bánná, hogy nem lépett vissza, és nem mondott igent a férfinak. Ha vele van, nem eshet bántódása, és ahogy Nancy említette, a kis porontynak szüksége lesz az apjára, de az is biztos, hogy senkinek sem engedné, hogy hozzá érjen élete szerelmének gyermekéhez. Egy kis Harris növekszik a hasában, nincs joga megtagadni az apjától.

- Tényleg elvennél? - húzódott el a férfitől, hogy a szemébe tudjon nézni.

- Hülyéskednék ilyesmivel?

- Mm… igen, szerintem simán - nevetett.

- Akkor megkérdezem még egyszer.

Wayne elengedte Lisát, és újból letérdelt.

- Hozzám jönnél feleségül?

- Igen, igen és igen.

A férfi felpattant a földről, örömében felemelte a lányt, majd megpördítette. Mindenki boldog volt, a teremben csak egyetlen mérges arc volt. Nem tűnt fel senkinek sem, hogy időközben Brian is besétált a terembe. Nem is vették volna észre még, ha a király nem köszörüli meg a torkát, amibe a majdnem üres terem belevisszhangzott.

- Zavarok?

- Uram - kapta fel a fejét a férfi.

- Felvilágosítanátok?

- Apám…

- Tőlük akarom hallani. Hallgass!

- De apám. Kérlek, hagyd őket!

- Hallani akarom, hogy miről van szó.

- Megkértem az unokahúga kezét - húzta ki magát Wayne.

- Nem azt mondtad, hogy nincs köztetek semmi komoly?

- Sajnálom, uram, de nem voltam őszinte.

- Arról volt szó, hogy nem hazudsz nekem.

- Igen, tudom. Csakhogy kiderült, hogy apa leszek - ölelte át Lisát. - Titkolni akartuk, amíg be nem tölti a tizennyolcadik életévét, hogy senki se tudja kifogásolni a kapcsolatunkat, csakhogy, mint említettem, a tervem, miszerint távol tartom magamtól, helyenként félresiklott.

- És mégis miért kellett ezért hazudni?

- Mert ha kiderült volna, elküldte volna Wayne-t, és nem akartam, hogy miattam legyen kitéve az otthonából. Lehet, hogy ha nem erőszakoskodok, mindez meg sem történik, az én hibám lett volna, ha elveszíti pozícióját.

Wayne bíztatóan megszorította a lány karját, majd egy apró puszit adott halántékára.

- És mégis mióta tart ez a viszony?

- Lassan három hónapja vagyunk egy pár.

- Pár?

- Uram, mondtam, hogy szeretem Lisát. Nem fogom viszonynak nevezni. Szeretem, és vele akarok élni, nem véletlenül kértem meg a kezét. Ha kell, magam mögött hagyok mindent.

- Felesküdtél, hogy életed végéig a lányomat fogod védelmezni.

- Apám, én elengedem. Huszonhét éves, valamikor neki is el kell kezdenie a saját életét. Scott még ott van, majd ő vigyáz rám. Kérlek, engedd el őt!

- Nem fogom elengedni…

- De apám…

- Veled marad Angliában. Az angol kastély a tiétek.

- Hogy mi?

- Rachel és én ideköltözünk. Ti hárman pedig visszamentek Angliába.

- De… miért? - eszmélt fel Lisa.

- Mielőtt elindultunk ide, megbeszéltem Rachellel, hogy mi foglaljuk el a francia trónt. Túl nagy ország ez egy ilyen kis lánykának. Mivel mindannyian tudjuk, hogy te valójában nem akarsz itt lenni, gondolom, ez nem jelenthet problémát. A barátaiddal maradhatsz Angliában, és hozzá mehetsz Wayne-hez - mosolygott a király.

- Komolyan? - csillant meg Lisa szeme.

- Komolyan.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm - ugrott a király nyakába.

- Nincs mit, kedvesem.

- És mi lesz Angliával? Uralkodó nélkül…

- Azt hiszem, elég idős vagy a trónhoz és az országhoz - mosolygott a lányára.

- Ez azt jelenti, hogy ha haza megyünk, meg leszek koronázva?

- Igen. Viszont egy kikötésem azért lenne.

- Mi volna az?

- Te - fordult Wayne felé. - Életed végéig vigyázol életem két hercegnőjére!

- Ahogy eddig - hajolt meg a király előtt.

- Akkor azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Na, gyertek ide - nyújtotta karjait a lányok felé.

Lisa és Nancy mosolyogva bújtak Brianhez és ölelték át. Ez a nap volt az egyik legboldogabb napjuk, pedig még sok minden állt előttük, de az életük csak most kezdődött el igazán.

39. rész

Másnap, miután mindent lerendeztek a francia tanácsadóval, és ő is beletörődött, hogy így lesz a legjobb, Brian elfoglalta hajdani testvére helyét, mellette pedig felesége kapott helyet.

Az ünnepség végeztével a fiatalok hosszú búcsú után útnak indultak. Nancy hintóba ült, Lisa viszont Wayne mögé a hatalmas fekete lóra telepedett. Annyira izgatott volt, hogy egy pillanatig sem tudott volna a férfi nélkül lenni. Egész úton Wayne-be csimpaszkodott, fejét a hátának döntötte, kezeivel pedig a mellkasát simogatta. A férfi mosolyogva élvezte az utat, és hogy kiélvezhesse a pillanatot, a lehető leglassabb tempóban hajtotta a lovát.

Nancy a hintóban magányosnak érezte magát. Látta, hogy Lisa és Wayne milyen boldogok együtt, mellettük csak Edwardra tudott gondolni. Ha akkor nem halt volna meg, lehet, hogy apja mostani döntése mellett akár együtt is lehetne vele. De mindezen felesleges filozofálni, Edward nincs már, és nem is lesz. Most vagy valaki mást rendel mellé a sors, vagy egyedül fog meghalni.

Megrázta magát. Nem szabad ezen rágódnia, ha úgy van megírva élete nagy könyve, ő is lesz még olyan boldog, mint Lisáék. Kissé megnyugodott, mikor végigrágta magát ezen, és már felengedetten gondolkozott el azon, hogy mostantól övé a trón, övé a kastély és övé az ország. Érdekes, más biztos pánikolt volna, de neki tetszett a kihívás és alig várta, hogy végre megkoronázzák és elkezdhesse uralkodói tevékenységeit.

Késő délután volt, mikor visszaértek Angliába. A kastély személyzete tudott a király és felesége tervéről, így kitörő örömmel fogadták hercegnőjüket. Még aznap megkezdték a koronázási ünnepség szervezését, ezzel Nancyt teljesen lekötötték.

Scott a hercegnő mellett maradt, hogy Wayne kettesben lehessen Lisával. A páros csendben távozott a tömegtől és az udvarba mentek. Összekulcsolt kézzel sétálgattak a szabadban és csak élvezték a pillanatot.

- Szóóvaal - szólalt meg Wayne. - Azt tudjuk, hogy fiú lesz vagy lány? - mosolygott csillogó szemekkel.

- Nem hiszem, hogy a doki meg tudná mondani. De nem igazán volt alkalmam megérdeklődni, épp kétségbe voltam esve.

- Nem baj. Izgalmasabb is, ha nem tudjuk.

- Akkor elmondhatom, hogy az az érzésem, hogy lány lesz – nevetett. – Gondolom, te jobban örülnél egy mini Wayne-nek.

- Miért hiszi mindenki azt, hogy a férfiak csak fiú gyereknek örülnek? Én egy kislánynak is örülnék, nincs elég hercegnő az életemben - nevetett.

- Mennyit szeretnél még?

- Minimum hatot. Úgy értem a mostaniak mellé.

- Na, ezt most verd ki a fejedből!

- Nyugi, csak vicceltem. Megelégszem egy gyerekkel is, csak veled lehessek - csókolta meg a lány kezét.

- Tudod, amikor megismertelek, nem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogunk tartani. Wayne, te felfogtad, hogy össze fogunk házasodni? Hogy gyerekünk lesz? Hogy egy család leszünk? - teltek meg könnyel a szemei.

- Hát én sem gondoltam volna, de nagyon örülök, hogy így történt.

- Tulajdonképpen mióta is szeretsz? Mert az megvan, hogy én mióta nyüstöllek, de te mióta érzel irántam bármit is?

- Az eleje óta.

- Hogy micsoda?

- Tudod, az elején gyűlöletet éreztem - nevetett.

- Ó, te… - csapott rá a férfi karjára.

- Amúgy nem tudom. Amikor lezuhantunk és visszajöttem, Scott nyitotta fel a szememet. Tehát valószínűleg már előtte is éreztem valamit, csak nem tűnt fel.

- És még a nőkre mondják, hogy bonyolultak - csóválta meg a fejét.

- Te nem számítasz nőnek. Te egy kölyök vagy.

- Héé!

- Az én egyetlen… pici… kölyök… szerelmem.

Wayne minden egyes szónál közelebb hajolt a lányhoz, és mondata végeztével megcsókolta. Bár jól emlékezett, hogy Briannak azt mondta, hogy a lány egyszer remek nővé fog válni, de ezt Lisának nem kell tudnia.

- Tudod… ehhez tényleg nem fogok tudni hozzászokni.

- Kénytelen leszel… szívem - mosolygott gúnyosan.

- Nee csináld ezt velem - takarta el egyre vörösödő arcát.

- Na, na, na. Ne csalj!

A férfi lehámozta Lisa apró kezeit, hogy ne takarja el az időközben fülig vörösödött arcát. Mielőtt Wayne újra megcsókolta volna, a lány újra megszólalt:

- Figyelj, ugye összeházasodunk, mielőtt megnő a hasam?

- Miért? Nincs is annál aranyosabb.

- Wayne, az a mi napunk, szép szeretnék lenni.

- Mindenhogyan szép vagy.

- De mégis.

- Ha ez a vágyad, felőlem a jövőhéten is megtarthatjuk, simán elintézünk addig mindent.

- Na, azért nem kell elkapkodni sem.

- Döntsd már el, hogy mit akarsz! - nevetett.

- Csak kezdjük el szervezni, kényelmes tempóban haladjunk, és akkor kerítünk rá sort, amikor minden elkészült.

- Ahogy szeretnéd, hercegnőm.

Wayne enyhén meghajolt és kezet csókolt a lánynak. Ezután újból összefonták ujjaikat és tovább sétáltak.

Késő este volt már, mikor észbe kaptak. A csillagok tisztán látszottak az égen, ez is azt mutatta, hogy hűvös estéjük volt, de nem érdekelte őket, összebújva kémlelték az égboltot és hullócsillagokra vadászva elmélkedtek a jövőről. Mikor már teljesen átfáztak, bementek az épületbe. Lisa vacogva bújt a férfihoz, aki átkarolta és igyekezett felmelegíteni, úgy, hogy a lány karját dörzsölgette. Most Wayne szobájában aludtak, így mikor beléptek a hálószobába, Lisa rögtön bevetette magát az ágyba és magára húzta a takarót.

- Hékás. És átöltözni ki fog? - tette csípőre a kezeit.

- Nekem így is tökéletes.

Lisa fogai néha összekoccantak a remegéstől, amin a férfi nem tudott nem nevetni.

- Na, mássz ki onnan! Csinálj egy jó meleg fürdőt, az majd segít.

- Nem. Jó így.

- Gyere csak ide - mutogatott az ujjával.

- Nem köszi - rázta az amúgy is remegő fejét.

- Reménytelen vagy.

Wayne közelebb lépett az ágyhoz, lehúzta a lányról a takarót és felkapta a lányt az ölébe.

- Az én ágyamban nem alszol koszos ruhában.

- Nem vagyok koszos.

- Csak fürödj meg!

A férfi ruhástól tette az üres kádba a lányt, majd kisétált az apró szobából.

- Most komolyan? - kiabált ki.

- A lehető legkomolyabban - érkezett a válasz.

Lisa kimászott a kádból, levette kihűlt ruháit, és felvette Wayne egyik eldobott ingjét. Bár az ujjai jóval túllógtak a karjain, és az alja is bőven a combjánál lengedezett, sokkal kellemesebb volt a szobahőmérsékletű ruhában lenni.

Mikor begombolta az inget, visszament a szobába, ahol Wayne már az ágyban feküdt. Jobb karja a feje alatt volt, míg a bal kezét a hasán pihentette, szemei csukva voltak. Látszólag aludt, de amikor Lisa megállt mellette, rögtön felnyitotta pilláit. Szája akaratlanul is mosolyra húzódott, mikor meglátta a lányt.

- Igazán jól áll az ingem.

- Tetszik?

Lisa leült az ágy szélére, egyik kezével megtámaszkodott a férfi feje mellett, a másikkal pedig az arcát cirógatta.

- Már megint el akarsz csábítani?

- Én? Nem.

- Akkor gombold be a felső gombokat is. Igyekszem nem lenézni, de ha nem kelsz fel, lehet, hogy a szemeim olykor-olykor letévednek.

- Hát jó.

Lisa lassan felemelkedett, de mikor felállt volna az ágyról, Wayne megfogta a karját és visszarántotta, átfordította a hátára és megcsókolta.

- Ma nagyon nem bírsz magaddal - nevetett Lisa.

- Csak nem tudom megunni, hogy mindig zavarba jössz, amikor megcsókollak, a füled hegye is vörös - puszilta meg az említett helyet.

- Miért kínzol?

- Mert élvezem.

Lisa mosolyogva karolta át a férfi nyakát és bújt egészen a vállához. Wayne visszadőlt a hátára, így a lány félig az ő hasán nyúlt el. Betakarta magukat és lágyan simogatta Lisa hátát. Ilyennek kéne lennie minden estének. Fáradtak voltak így hamar elaludtak.

Másnap reggel ugyanabban a pózban ébredtek, mint ahogy elaludtak. Lisa feltámaszkodott a férfi mellkasára, és úgy kémlelte a még mindig alvó férfit. Ujját végighúzta Wayne szempilláin, majd le az arc élén egészen a szájáig. Sosem volt alkalma rendesen szemügyre venni a férfit, csak a legelején, de akkor még máshogy tekintett rá. Amióta együtt vannak, annyira zavarban volt minden vele töltött pillanatban, hogy nem tudta sokáig elemezgetni az arcát. Most viszont nem tudott betelni vele. Első találkozásuk alkalmával is megállapította, hogy Wayne igen csak jól néz ki, de hogy ő lett álmai férfija, csak megerősítette képzeletét. Elmélyülten simogatta Wayne arcát, nyakát és mellkasát, amikor az kinyitotta szemeit.

- És még én nem bírok magammal? Fel se ébredek, és te már molesztálsz.

- Neked is jó reggelt - adott egy puszit a férfi szájára.

- Jó reggelt, hercegnő.

- Mostantól mindig hercegnőnek fogsz hívni reggel?

- És napközben… és este… mindig - hadarta el két csók között. - Na de - engedte el -, miért molesztálsz már kora reggel?

- Inkább nem fényezem az egódat, úgyhogy azt hazudom, hogy unatkoztam.

Lisa lezártnak találta a beszélgetést, ezért kimászott a takaró alól és kelt volna fel, de Wayne nem hagyta, elvégre az egójáról volt szó.

- Na, mesélj csak - rántotta vissza.

És hosszas nyüstölés után Lisa végre belekezdett. Elregélte neki gondolatait, és hogy miért „zaklatta” már kora reggel. Így volt ez minden nap, minden kelésnél eljátszottak valami hasonlót, így a reggelek nem mentek valami zökkenőmentesen, de ők élvezték.

A napok gyorsan peregtek, elérkezett Nancy koronázásának napja. Az egész város a kastélyba csődült és együtt ünnepeltek az újdonsült királynőjükkel. Nancy Lisának adta régi koronáját, elvégre ő is királyi sarj, nem járja, hogy az ő egyetlen unokatestvére ne kapjon semmit.

A lány fejére tette hercegnői koronáját, és maga mellé húzta az emelvényre. A népnek úgy mutatta be, hogy tudják, az ő szava pontosan olyan fontos, mint királynőjüké.

A parti késő estig tartott. Mindenki remekül érezte magát. Anglia uralkodói mellett talán most volt először, hogy a nép ilyen sokáig tartózkodott a kastélyban. Következő nap megkezdték az esküvő szervezését, és természetesen Nancy is segített, ahol tudott.

Első sorban meghatározták az időpontot, ami - mit ad Isten - pontosan arra a napra esett, amikor megismerték egymást. Nehéz is lenne nem emlékezni arra a napra. Így az esküvő dátuma június huszonhatodika.

Wayne Scottot választotta tanújának, Lisa pedig egyértelműen Nancyt. Az időpont megálmodása után mindenki egyre izgatottabb volt, és egyre kevésbé fértek a bőrükbe. Az elkövetkezendő pár napban nem is nagyon foglalkoztak mással, csak a szervezéssel, így egy héten belül el is készült minden, már csak egy valami hibádzott.

- A ruha - kapott a szájához Lisa.

- Ne aggódj! Még van időnk. Elmegyünk egy ruhaszalonba.

Nancy előkészíttette hintóját és elindultak a város felé. A királynő legkedvencebb ruhaszalonjába mentek. Bár ő mindig csak kívülről csodálta, mikor a városban járt, de ezt szerette a legjobban. Szebbnél szebb ruhák lógtak a kirakatban, és a rajtuk díszelgő ékkövek csak úgy csillogtak.

Szinte tátott szájjal léptek be az üzletbe. Míg Nancy az eladókkal beszélt, Lisa közelebb lépett a ruhákhoz, úgy szemlélte őket.

Az eladók, miután minden információt megkaptak, felrakták a „zárva” táblát, és hátra vezették a lányokat. A hátsó teremben hatalmas tükrök voltak, előtte egy nagy és puha szőnyeg, mellette pedig egy igen kényelmesnek tűnő kanapé. A szoba fényárban úszott és telis-tele volt fehér ruhákkal.

A fiatal lányok lemérték Lisát, és a hozzá illő ruhákat hozták elé. Mindegyiket fel kellett próbálnia, hogy rendesen el tudják dönteni, hogy melyik az igazi. Az utolsó ruha volt az, amitől a lélegzetük is elállt. Nem volt túl nagy abroncsa, de legalább garantáltan nem fog beleakadni semmibe. A felső része teljesen testéhez simult, nyakánál pedig szolid v-alakú kivágás engedett betekintést bőrére. Ujjai egészen csuklójáig értek, és a felsőtől eltérően végig csipkéből volt összevarrva. Derekán egy arany öv díszelgett, aminek nem volt semmi funkciója, de szép volt. A balesetek elkerülése végett az uszályt leszedették róla.

Az eladók egy órán át megállás nélkül pörögtek, amíg teljesen tökéletessé varázsolták a ruhát. Így, hogy minden stimmelt, Nancy megvette a ruhát, hogy kézzel fogható emléke is legyen a násznak.

Miután becsomagolták a ruhát, visszaindultak a kastélyba. Estig aztán ott is csak sürögtek és forogtak. Minden előkészült, a vendégek meghívva, még az újdonsült francia király és királyné is. A terület előkészítve, a díszlet felrakva, ruhák, ajándékok és jegygyűrűk is megvannak. Már csak aludni kellett volna. Na, ez bizonyult lehetetlennek. Lisa forgolódott, szinte dobálta magát az ágyban, ami Wayne-t sem hagyta pihenni, így kénytelen volt felkelni.

- Miért nem alszol?

- Nem tudok, félek.

- Mégis mitől?

- Ismersz, valamit biztos elrontok majd.

- Nem lesz semmi baj. Fantasztikus leszel - simogatta meg a lány arcát -, mint mindig. Ha valami mégis balul sülne el, de kétlem, hogy baj lenne, akkor is ott leszek melletted, és fogom majd a kezed. Jó?

- Oké.

- Na, aludj szépen!

A férfi átölelte Lisát, és így az oldalukra fordulva, összebújva aludtak el.

Reggel kissé fáradtan és álmosan, de annál boldogabban keltek fel.

Wayne rögtön ment, hogy elintézze az apró simításokat, míg Nancy megcsinálta Lisa haját, és később segített neki felvenni a ruhát. A lassan már derékig érő hajának nagyját szabadon hagyta, csak felső rétegéből font feje hátuljára egy nagy kontyot, amit apró fehér virágnak tűnő hajtűkkel rögzített.

Mikor elkészült, még a kezébe nyomott egy fehér rózsákból álló csokrot, majd hátrébb lépett kettőt, hogy messzebbről is megcsodálhassa alkotását. Szóhoz sem jutott.

- Na? - döntötte oldalra a fejét Lisa.

- Tudod. Mindig is gyönyörűnek tartottalak, de most még azon is túlteszel.

Nancy könnyes szemekkel pislogott a fiatal menyasszonyra, sosem látott még nála szebbet.

- Köszönök mindent, Nancy - ölelte át a lányt.

- Mégis mit? - mosolygott.

- Hogy befogadtál, hogy vigyáztál rám, hogy szerettél és segítettél. Nélküled nem tartanék itt.

- Tudod, ha pont egy éve nem segítesz nekem elbújni a fiúk elől, valószínűleg nem találkozunk soha. Szóval nem kell megköszönnöd semmit.

- Emlékeim szerint az sem sikerült valami fényesen. Wayne majdnem lelőtt, emlékszel?

- Hát igen, de a szándék a fontos. És ha nem történik meg, most nem állnál itt menyasszonyként és nem készülnél hozzá menni Wayne-hez. Csak erre gondolj!

A lányok még egyszer utoljára összeölelkeztek, majd miután megigazították a ruha alját, fel is csendült az esküvői zene. Örömapa hiányában Brian tartotta oda karját a lánynak, és miután kisétáltak, ő adta át a menyasszonyt a férfinak.

- Gyönyörű vagy.

- Hallgass - mosolygott zavartan.

A férfi halkan nevetve fordult vissza a pap felé. Lassan elérkezett az eskü rész. Mindketten letették az esküt.

- Hozzá hű leszek, vele megelégszem, sem egészségben, sem betegségben, sem boldogságban, boldogtalanságban, holtomig vagy holtáig el nem hagyom, egész életemben hűséges gondviselője leszek. Isten engem úgy segéljen - mondta Wayne.

- Szeretetből megyek hozzá feleségül, hozzá hű leszek, sem egészségben, sem betegségben, sem boldogságban, boldogtalanságban, holtomig vagy holtáig el nem hagyom, egész életemben hűséges segítőtársa leszek. Isten engem úgy segéljen - hangzott el Lisa esküje is.

A pap még mondott egy rövid beszédet, ezután felhúzták egymás ujjára a jegygyűrűket, aztán elhangzott az utolsó mondat.

- Megcsókolhatod a menyasszonyt.

Mielőtt Wayne cselekedhetett volna, Lisa a férfi nyakába ugrott, és ő csókolta meg újdonsült férjét.

Az emberek mind felpattantak a helyükről és tapsolni kezdtek. Az ünnepség még csak most kezdődött. A parti szabadtéren zajlott, hatalmas táncparkett, hosszú svédasztalok és élő zene. A világ egyik legcsodásabb esküvője volt.

A táncot hagyományosan az apa és az ifjú feleség nyitotta volna meg, de további apa hiány miatt ezt is Briannak kellett megtennie, na nem mintha bánta volna. A dal közepén Wayne leváltotta a férfit és ő táncolt tovább, immáron a feleségével. Mondhatni, ők voltak a világ legboldogabb emberei. Az ünnepség késő estig tartott, az egész napot átmulatták.

A nap végén az emberek fáradtan vonultak el. Lisa még mindig az esküvői ruhájában volt, de az a mennyiségű alkohol, amit megivott, kicsit nehézkessé tette a közlekedését, konkrétan botladozva ment egészen a hálószobáig.

- Nagyon rossz ivó vagy… kölyök.

- Ez… nem igaz - nevetett.

- Dehogynem - nézett végig a lányon.

Zsebre dugta kezeit, megtámaszkodott az ajtófélfán, és így figyelte a lányt, aki a ruhájával szenvedett.

- Segítenél? - nézett kiskutya szemekkel a férfira.

- Hát persze - nevetett.

Wayne a lány mögé lépett, és kifűzte a ruha hátulját, közben igyekezett nem letapizni feleségét Elég rossz modorra vallana, ha rögtön az esküvő után egymásnak esnének.

- Rossz modor? - kapta fel a fejét saját gondolataira. - Mióta érdekel az engem?

- Te most hozzám beszélsz? - fordult hátra a lány.

- Nem, nem. Csak hangosan gondolkodtam.

Mikor Wayne elengedte a lány ruháját, az lecsúszott róla, így Lisa ott állt előtte egy szál fűzőben és alsó fehérneműben.

- Hát így nehéz lesz.

- Mi lesz nehéz? - karolta át a férfi nyakát.

- Helyesbítek… esélytelen.

A férfi felkapta ölébe a lányt és az ágyra tette. Fölé mászott, és nyakától felfelé végigcsókolta őt. Végül, mikor elérte a száját, egy cseppnyi bűntudat nélkül tapadt rá. Aztán mikor újból végiggondolta a helyzetet, nehezen, de mégis leállt, nem akarta kihasználni a lányt, még úgysem, hogy a lány már a felesége. Lassan lemászott róla, betakarta, és adott a fejére egy puszit.

- Pihend ki magad, hercegnő, megérdemled, kitettél magadért.

- Szép álmokat, Wayne.

A férfi mosolyogva állt fel, vette le a ruháit és feküdt be a lány mellé.

***

Békésen teltek a napok, a hetek és a hónapok. Mindannyian egy nagy családdá kovácsolódtak, és együtt élvezték a napokat.

Lassan elérkezett a pillanat, és a kis Harris poronty kikívánkozott helyéről. Wayne-t nem engedték be a szülésre, ezért idegesen járkált az orvosi szoba előtt. Nancy és Scott persze igyekezett megnyugtatni, de ettől csak még idegesebb lett.

Végül egyórás szenvedés után az ajtó kinyílt, és az orvos behívta a várakozókat. Lisa az ágyban feküdt, karjaiban a kicsi babával. Wayne hitetlenkedve, majdnem sírva lépett a lány mellé és ült le az ágyra. Könnyes szemekkel vette át az apróságot.

- Kislány - mosolygott Lisa. - A legújabb hercegnőd.

- Hogy hívjátok majd? - szólalt meg Scott.

- Sophie - mondták teljen egyszerre.

- Hű, de nagy az összhang.

- Volt időnk gondolkodni rajta.

- Elég a nevekből, hadd nézzem - lépett közelebb Nancy. - Úúristeen, hogy lehet ennyire pici?

- És ennyire szép.

- Na igen, egy az egyben olyan arca van, mint Lisának.

- Köszi, nagyon köszi - vigyorgott Wayne.

- Bármikor - bólintott.

Wayne Lisa felé fordult és homlokon csókolta, még mindig könnyes szemekkel nézett rá.

- Köszönöm.

Lisa végigsimított Wayne arcán, majd összebújva együtt csodálták tovább az apróságot.

***

Az idő egyre gyorsabban ment, talán mert túlzottan boldog életet éltek. Kicsi Sophie gyorsan növekedett, egy igazi kis tüneménnyé vált, aki imádta a szüleit.

Négy éves lehetett, amikor megszületett a legkisebb Harris is, aki a Luna nevet kapta, Wayne húga után szabadon. Két kislánnyal gazdagodott így a Harris család.

Wayne kinevezte Scottot tiszteletbeli hadvezérnek, hogy ő visszavonulhasson és minden idejét feleségével és lányaival tölthesse. Senki sem gondolta volna, de a férfi nagyon jó apukának bizonyult, a lányai imádták, a felesége szintúgy.

Nancyre is rátalált a boldogság, megtalálta álmai férfiját és végre senki sem szólta meg, hogy kivel van együtt, azt csinált, amit akart, így az országnak hamarosan királya is lett.

Scott boldog volt, hogy a királyi családot védelmezheti, és hogy végre mindenki boldog, senki sem szenved, és a legtöbb kívánság valóra vált.

Lisáék majdnem minden nap kiültek Edward és Luna sírjához. Lányaik mindig az ölükben helyezkedtek el, és hallgatták szüleik megunhatatlan meséjét, ami az életükről szólt… és a kastélyuk lovagjairól.

A mű szerzői jogi védelem alatt áll, ezért annak részeinek vagy egészének terjesztése, haszonszerzés céljából történő felhasználása a szerző engedélye nélkül tilos. Más esetekben az írás egyes része vagy egésze eredeti formájában megőrizve, a forrás megjelölésével terjeszthető.

© 2017 www.wayersfantasy.hu