A szerző elérhetősége: Rejtett

A szerző INFORMÁCIÓS oldala

Frank H. Grand: A vadász

Fredric az erdőben lopakodott két nagy tölgyfa felé, amelyek alsó ágai összefonódtak. Nem mintha a fák árthattak volna neki, de az alattuk lévő csapdában vergődő lény már annál inkább. A hangja alapján egy óriás szarvasbogár lehetett, ami üregi bogár létére mindig ügyesen kimászott az ilyen egyszerű csapdákból.

Az ilyen gödrök alját általában hegyes fakarók erdeje díszíti, de ezét nem. Fredric tudta ezt, mivel egy hete ő maga ásta a csapdát. Vadász volt, és nem kis szerénytelenséggel szeretett magára úgy gondolni, mint a legjobbra a környéken. Tekintve, hogy nem használt gyilkos csapdákat, csak olyanokat, amik fogva tartják a vadakat, majd ő maga végzett velük egy egyszerű lándzsa segítségével, más vadászok is, bár vonakodva, de elismerték, hogy ő a legjobb. A vadászat ezen formája jóval kockázatosabb volt, de így épségben maradt a lények bundája, vagy páncélja, amiből jobb minőségű és nagyobb mennyiségű árut tudott előállítani.

A lyukban dühöngő szarvasbogár hangjából ítélve ugyancsak fejedelmi állat lehetett.

A közelebbi tölgyfához érve Fredric felkapaszkodott rá, majd az összenőtt ágakra kiegyensúlyozva ránézett a lényre. Vagyis ránézett volna, ha az állat nem ezt a pillanatot választja arra, hogy kirobbanjon a lyukból.

Fredricnek a szava is elállt. Lassan harminc éve volt vadász, de soha nem látott még hófehér szarvasbogarat. Találkozott már albínó állatokkal korábban, de azok általában nyeszlettebbek voltak átlagos fajtársaiknál. Ez a lény azonban hatalmas méretekkel rendelkezett, és Fredricnek már csak másodpercei maradtak a cselekvésre.

Kirántotta hát a hátára szíjazott tokból a fegyverét, két marokra fogta és ugrott. A lándzsa hegyével megcélozta a lény tarkóján és hátán lévő páncélok közötti rést, és reménykedett, hogy elsőre sikerül a szúrás.

A szarvasbogár az utolsó pillanatban irányt változtatott, így a dárda hegye jó fél méterrel elvétette a célt és a kőkemény háti páncélon koppant. A fémhegy, amolyan „tinng” hanggal messze szállt, így csak egy két méteres bot maradt Fredric fegyveréből.

Amint a lény észrevette a páncéljába kapaszkodó vadászt, hirtelen megállt és magasba lökte potroháját. Fredric legalább nyolc métert repült, de szerencséjére a puha avarba érkezett. Csak a lendülete mentette meg az életét, mivel oldalvást gurult tovább, így elkerülte a hatalmas bogár lábait, amelyek ott szúrták át a talajt, ahol egy pillanattal ezelőtt még ő feküdt.

Szédelegve feltérdelt és megpróbálta az eddig magához szorított botját maga elé emelni, de annak egyik vége beszorult egy fa gyökerei közé, így csak az elejét bírta megemelni. A felbőszült szarvasbogár már nem tudott időben lelassítani, így a megemelt lándzsamaradvány egyenesen a szájába szaladt és átszúrva az agyát a tarkóján jött ki.

A lendülete azonban még tovább hajtotta, így az immár halott száj tovább közelített a vadászhoz, aki hanyatt vágta magát, és a lándzsanyelét fogva tartó fának ütközött. A fej a fához préselte Fredricet, majd a majdnem karnyi hosszú csáprágók összecsattantak.

A vadász rettegve nyitotta ki a szemét, majd tudatosult benne, hogy még képes erre. Elnézett jobbra, majd balra, megkönnyebbülten fújt egyet és hálát adott Fherronnak. A fa, amihez hozzányomódott megmentette az életét, ugyanis nem engedte összezárulni a csáprágókat. Nagy nehezen kivergődött a szorult helyzetéből, és bár munka közben nem szokott ilyet, mert elijeszti a vadakat, pipára gyújtott.

Egy darabig nem is akarok más vadakkal találkozni, gondolta, és nekilátott lefejteni a tetemről a használható részeket.

Amikor a páncélok – amikből remek pajzsot és páncélt készíthet majd magának – és a csáprágók – amelyekből pedig új dárdákat csinál – már egy kupacban voltak, valami furcsa zöld fényt vett észre a lény gyomra tájékán.

Felvágta hát a tetemet, amiből egy könyökből leharapott emberállat kar (egy macskáé, vagy egy tigrisé), és egy fejsze esett ki a lábai elé. Borzadva bámulta a végtagot, és arra gondolt, hogy milyen közel volt hozzá, hogy az ő feje is ugyanúgy végezze.

A zöld fény a fejszébe ékelt smaragdból áradt. Fredric egy ideig tűnődve bámult a mágikus kisugárzású tárgyra, de mivel varázserejű fegyvereket legálisan csak az Őrzök használhattak, végül úgy döntött, hogy nem veszi magához a fegyvert, hanem elviszi azt a legközelebbi Őrzőközpontba, hátha ott hasznát tudják venni – és talán némi pénzt is adnak cserébe.

Mielőtt tovább indult volna, körülnézett, hogy nem hagyott-e ott valamit, majd eszébe jutott a kar. Felszereléséből elővett egy ásót, amivel egy kisebb gödröt ásott, majd illően elhelyezte benne a végtagot, végül betemette és pár nagyobb kővel letakarta azt. Ha esetleg a gazdája még él, majd elmondja neki, hogy hol van, bár fogalma sem volt róla, mit kezdene vele, mindenesetre ő tudni szeretné, hogy ha az ő karjáról lenne szó.

***

Hazaérve gondosan elpakolta a szerzett holmikat, majd elindult, hogy beszolgáltassa a fejszét az Őrzők Rendjéhez.

Az Őrzőközpont főkapujánál különös látvány fogadta: egy félkarú emberállat, egy tigris igyekezett éppen kifelé a kapun.

- Megbocsáss! - szólt Fredric a mellette elhaladó mogorva tigris után.

- Mit akarsz? - kérdezett vissza az emberállat ingerülten.

- Szerintem ez a tiéd - mutatta fel a fejszét, mire a tigrisnek meglepetésben leesett az álla.

- Hát ezt meg hol találtad? - kérdezte megdöbbenve.

- Egy hófehér szarvasbogár gyomrában.

- Ezek szerint sikerült végezned vele?

- Hát, ha nem, akkor egész jól tűrte, hogy levágtam róla a páncélját - nevetett Fredric.

A tigris is elmosolyodott, majd ép kezével a kapu felé intett.

- Gyere, menjünk be és meséld el, hogyan ölted meg azt a bestiát, ami kis híján végzett velem.

- Ez maradjon inkább az én titkom - válaszolta a vadász a szemét lesütve. Nem szívesen mesélte volna el, hogy csak a vakszerencse mentette meg.

A félkarú emberállat egyenesen a központ Beavatottjához vezette, és röviden összefoglalta, mi történt.

- Rendkívüli! - A Beavatott csodálkozva mérte végig Fredricet. – Nos, vadász uram, most hogy ilyen becsületességről tettél szert, és elhoztad nekünk ezt a fejszét, megkapod érte a jutalmad. De előbb lenne hozzád egy kérdésem.

- Hallgatlak, uram.

- Nem lenne kedved Őrzőként dolgozni?

A mű szerzői jogi védelem alatt áll, ezért annak részeinek vagy egészének terjesztése, haszonszerzés céljából történő felhasználása a szerző engedélye nélkül tilos. Más esetekben az írás egyes része vagy egésze eredeti formájában megőrizve, a forrás megjelölésével terjeszthető.

© 2017 www.wayersfantasy.hu