Frank H. Grand: A vadász
Wayers novella

Fredric az erdőben lopakodott két nagy tölgyfa felé, amelyek alsó ágai összefonódtak. Nem mintha a fák árthattak volna neki, de az alattuk lévő csapdában vergődő lény már annál inkább. A hangja alapján egy óriás szarvasbogár lehetett, ami üregi bogár létére mindig ügyesen kimászott az ilyen egyszerű csapdákból.

Az ilyen gödrök alját általában hegyes fakarók erdeje díszíti, de ezét nem. Fredric tudta ezt, mivel egy hete ő maga ásta a csapdát. Vadász volt, és nem kis szerénytelenséggel szeretett magára úgy gondolni, mint a legjobbra a környéken. Tekintve, hogy nem használt gyilkos csapdákat, csak olyanokat, amik fogva tartják a vadakat, majd ő maga végzett velük egy egyszerű lándzsa segítségével, más vadászok is, bár vonakodva, de elismerték, hogy ő a legjobb. A vadászat ezen formája jóval kockázatosabb volt, de így épségben maradt a lények bundája, vagy páncélja, amiből jobb minőségű és nagyobb mennyiségű árut tudott előállítani.

A lyukban dühöngő szarvasbogár hangjából ítélve ugyancsak fejedelmi állat lehetett.

A teljes novella elolvasása

Molnár Gergő: A szabadság ára

Az ébredő nap álmos sugarai bágyadt derengésbe vonták a csendesen szunnyadó város néptelen utcáit. Előző nap ünnepség volt, patakokban folyt a jóféle bor és hajnalig ropták a táncos léptű ifjak. Egy ilyen mulatság utáni nap reggelén ugyan ki akarna korán kelni? Az isteneket sértenék meg általa, hát maradtak inkább ágyaikban, puha dunyhák közt rejtőzve, megpróbálván elkerülni a másnaposság démonával való túlzottan korai találkozást.

Sajnos azonban nem mindenki volt ilyen szerencsés…

A teljes novella elolvasása

Frank H. Grand: A megváltó halál

Thor arra ébredt, hogy dörömbölnek a cellája ajtaján. Hirtelen nem tudta mire vélni a dolgot, de néhány pillanat alatt rájött: megint harcolnia kell.

Gyerekkorától fogva arra képezték, hogy gladiátorként törvénytelen viadalokon küzdjön az arénában. A gladiátorküzdelmek és ketrecharcok világszerte elfogadott tevékenységek voltak, azonban sok helyen illegálisan működtek: a törvény ugyanis nem engedélyezte a legyőzött fél életének kioltását, a közönség ellenben látni akarta a halált – és ezért súlyos összegeket is képesek voltak fizetni.

Thort kellően jól képezték ki ahhoz, hogy eddig ne találjon legyőzőre, de mai ellenfele mégis kemény diónak ígérkezett: egy északon született, hatalmas termetű, hófehér bundájú tigrissel kellett megküzdenie.

A teljes novella elolvasása

Elin Pilad: A kapuőr

A hold erőtlen fényével igyekezett megvilágítani a Jubledon kapuja előtti, gyér növényzettel benőtt pusztaságot, de próbálkozásainak minduntalan gátat szabtak a feketébe öltözött, szeplőtlen égbolton lomhán lebegő fátyolfelhők.

Loudon Stuve laposakat pislogva, kimerülten állt az őrtoronyban. Csak a hűvös éjszakai levegő tartotta ébren: amikor már majdnem elszenderedett, szemtelenül vörösre csipkedte a férfi arcát.

Loudon Stuve középkorú, alacsony, tömzsi ember volt. Dús, szénszínű szakálla közrefogta pufók arcát: vastag száját, tömpe orrát és mélyen ülő, apró szemeit. Termete és fizimiskája alapján nem lehetett jóképű, délceg katonaként tekinteni rá, és személyisége egy cseppet sem javított az összképen. Egy iszákos, lusta, naplopó ember hírében állt, akit az anyja elküldött otthonról, mert már nem akarta gondját viselni a semmirekellő, közel negyven éves fiának.

Az alig öt méter magas toronyból Loudon messzire ellátott, de az itt-ott kisebb cserjékkel és vékony törzsű fákkal díszített, egyhangú táj bámulása nem jelentett felüdülést a számára. Ahogy a hold egy pillanatra kikukucskált a felhők mögül, sápadt fényénél a férfi egy sebes árny mozgására lett figyelmes alig pár méterre a kaputól. Azonban hiába meresztette a szemeit, nem látott semmit, csak a bokrok mozdulatlan körvonalai rajzolódtak ki a félhomályban, majd a holdat újból eltakarta egy felhő, és minden sötétségbe borult.

A teljes novella elolvasása

Matt Preca: Szabadok Társasága

- Hé, te! Állj csak meg egy pillanatra!

A szólított – egy csuklyás köpenyt viselő, nyúlánk fiatalember – megtorpant. Lassan visszafordult a sikátorban, hogy szembenézzen az őt megszólítóval.

Az illető nem látszott ijesztőnek, legalábbis első pillantásra nem. Alacsony, kövérkés férfi volt, zsírosan fénylő, kerek ábrázattal. Ruhája gazdagságot és előkelőséget sugárzott. Smaragd válltűvel díszített palástot viselt, apró smaragdkövekkel szegett tunikát, fejére pedig smaragdforgós turbánt tekert. Melle közepéig érő, göndörített, illatos olajjal kent szakállát csillogó akvamarinporral hintette be.

Széles, nyájas mosollyal nézett a fiatalemberre, annak kék szemében azonban gyanakvás villant. A smaragdruhás férfi mögött ugyanis négy jól megtermett fickó állt. Mellvértet és sisakot viseltek, övükben tőr, kezükben lándzsa. Testőrök lehettek? Teljesen elzárták a sikátor keskeny kijáratát.

A fiatalember ekkor hátrapillantott, s azt kellett látnia, a sikátor túlsó végében is ott áll négy marcona alak, szakasztott másai a smaragdruhás férfi mögött silbakolóknak.

A kelepce bezárult: a keskeny téglafalak közül – ahová nem nyílt sem ajtó, sem ablak – nem volt menekvés. A fiatalember miközben visszafordult a smaragdruhás férfi felé, kezét az övén függő kard markolatára csúsztatta.

A teljes novella elolvasása

Dénes Csaba Antal: Tűzburok

A felkelő nap vörös derengést bocsátott a sötét, veszélyekkel teli erdőre. A feketébe öltözött fák körül megannyi árnyék suhant, a távolban szárnyak verdesése és motoszkálás zaja tört fel egy domb méretű földkupacból.

A lány nem tudta pontosan, milyen lények fészkelhetnek arra fele, de jelenleg nem látott más kiutat. Utolsó ereje is fogyatkozott a kimerítő hajsza következtében, s üldözői egyre közeledtek. Finoman ívelt arca már régóta falfehér volt, fekete szövet kabátjából és nadrágjából már csak cafatok maradtak a kecses, csábos testen. Tudta, ami nála van, és az elv, amit szolgál értékesebb, mint saját, immár fikarcnyit sem érő élete.

Nem zavarta, hogy karján és lábszárán is mély vágások éktelenkedtek, sem az, hogy a legutóbbi összecsapásban a kardját is elhagyta. Menekülnie kellett. Nyomában Őrzők loholtak, akik nem nézték tetteik helyességét, s a könyörület szót hírből sem ismerték.

A teljes novella elolvasása

Sándor Karina: A Pusztulás Hava

A félelem, a túlélés és a halál orrfacsaró bűze borította a föld alatti járatokat. A rácsok mögött sötétbe burkolózott alakok bújtak meg. A kín és a fájdalom volt mindennapi betevőjük, amiért cserébe a józan eszükkel fizettek.

De mit tehettek volna? Rabszolgának születtek, megfosztva a szabadság titokzatos, felemelő érzésétől. Játékszerekként vergődték végig napjaikat annak tudatában, hogy ez a sors, amelyet igazságtalanul rájuk mértek.

Hogy másképp is alakulhatott volna az életük?

Nem tudták pontosan, hogy miben lenne más. Csupán hallomások voltak, vagy ábrándképek, melyek néha napján meglátogatták az ott sínylődőket. Ha ezek az álmok néha nem is tűntek valódinak, azonban egy dolognak teljes mértékig a tudatában voltak: egy játékon múlt az életük.

A teljes novella elolvasása

© 2017 www.wayersfantasy.hu